A jelen zenéje egyre igénytelenebb?
idézet innen
http://tttweb.hu/index.php?rovat=iras&id=14
Kissé jobban megvilágítja a dolgokat

A zene is legyen egyre ócskább.Dr. Day szerint a zenének is nívótlanabbá kell válnia. 1969 után a rock zene egyre primitívebbé és durvábbá alakult át fokozatosan. Dr. Daynek az a kifejezése, hogy rosszabbá kell válnia a zenének, egyben annak a beismerését is jelentette, hogy ezek a gépesített ritmusok és primitív, dallam nélküli zenék, nívótlan és nyíltan a szexualitást taglaló szövegeikkel, máris rossznak voltak minõsíthetõk. Az a fajta érzelmes, szórakoztató zene, amely az elektromos konfekció-zajcsinálást megelõzte még a zene számos minõségi tulajdonságával rendelkezett. A háttérhatalom stratégái szerint ezt a nívósabb, szórakoztató zenét bizonyos rádiók tovább sugározhatják, és
lemezeken is elérhetõvé teszik õket az idõsebb nemzedékek számára. A rádióadók többségének azonban ezt az elektromos zörej-zenét kell sugározniuk, és erre kell rászoktatni a fiatalabb generációkat. Mivel a populáris zene egyre rosszabbá és primitívebbé fejlesztendõ, ezért az idõsek és a fiatalok nem fogják egymás zenéjét hallgatni. Az idõsek elutasítják, mint zenei szemetet, a fiatalok azonban magukévá teszik, mert vele azonosulnak, mint nemzedékük sajátosságával, amely elõsegíti, hogy külön identitást alakítsanak ki a maguk számára az idõsekkel szemben. Dr. Day azt is elmondta, hogy ebben a primitív gépi zenében jól el lehet rejteni olyan tudat-befolyásoló rövid kis részeket, amelyekrõl a fiatalok nem is szereznek tudomást, de ugyanakkor mégis alapvetõen átalakítja magatartásukat. Személyes tapasztalatom is alátámasztja, hogy hová vezetett ez az alaposan átgondolt kulturális rombolás. Az egyik nagy floridai bevásárlóközpont elõtt az 1990-es évek végén állandóan labdáztak a gyerekek, és ezzel
akadályozták a parkolóba érkezõ autósok mozgását. A gyermekeket semmilyen módon nem lehetett eltávolítani. Végül a bevásárlóközpont, a MALL, vezetõje azt javasolta, hogy a szokásos elektromos hanghatások helyett sugározzanak Mozart zenét. Ez az ötlet sikeresnek bizonyult, mert a gyerekeket távozásra kényszeritette. A szórakoztatás tehát a fiatalok befolyásolásának leghatékonyabb eszköze. Az idõsebb nemzedékeket már
nem lehetett megváltoztatni, de a fiatalokat még döntõen befolyásolni lehetett életüknek abban a korai szakaszában, amikor személyiségük, szokásaik és ízlési preferenciájuk kialakul. Ez a fiatalabb generáció ma, a XXI. század elején, már érett felnõtt korba került. Most már az õ ízlésük a meghatározó és ez kedvez a háttérhatalom céljainak.

------------------------------------------------------------------------------------

Egy másik könyvből:

http://m.blog.hu/ne/neoltsal/file/Julius_Andan-Vilag_a_szinfalak_mogott.pdf

A hetvenes évek elején feltűnt egy új zenei irányzat az Egyesült Államokban, még
pontosabban a New York-i Bronxban. Az évtized végén kezdett népszerűvé válni,
1979-ben megjelent az első lemez, és az új irányzat kijutott a napvilágba. Ez volt a rap.
Egy 1982-ben kiadott Message cím dal keltette fel a kaszt érdeklődését a m faj
iránt, amely súlyos politikai üzeneteket hordozott az elnyomásról.
Az első komolyabb megbízásom a legfelsőbb kaszt szolgálatában a rap tönkretétele
volt.
A rap esetében a bevett ügymenetet követtem.
Minden generációnak kell adni néhány szimbólumot, amit a szabadsággal azonosíthat,
és amivel szabadnak érezheti magát. Szabadságot ugyan egyik generáció sem kapott
soha, amióta a világ a világ, de szimbólumokat, azokat igen.
Így váltak olyan nevetséges semmiségek a szabadság szimbólumaivá, mint például a
hosszú haj, a miniszoknya, a szakadt farmernadrág, vagy az autópályán való
száguldozás. Ezt kapták az emberek semmi mást.
Minden generációnak kell valami semmiség, ami ellen lázadhat. Ez az elv. Minden
generáció a rendszer ellen lázad, bár nem tudjuk, hogy mi az a rendszer. Lázadásuk
mindig valamilyen engedetlenségi mozgalom volt, akárminek is nevezték, és sosem volt
tényleges lázadás.
Azt mondták a politikusok, vagy hájfejek (vagy bárhogy nevezték is a rendszer
megtestesülését az adott időszakban), hogy tilos fiatalkorúaknak alkoholt inni. Mi lett
ebből? Emberek milliói hitték azt, hogy azzal lázadnak a rendszer ellen, ha alkoholt
isznak még tizennyolc éves koruk előtt.
Aztán jött a drog, jött a szexuális szabadosság, jött a bűnözés maga. És megint csak
milliók hitték és hiszik, hogy azzal lázadnak a rendszer ellen, ha drogot fogyasztanak,
ha prostituáltként élnek, ha kisebb-nagyobb bűncselekményeket követnek el.
És furcsa módon nem tűnt fel, hogy amit tesznek, az vagy teljesen értelmetlen (mint
például a hosszú haj, ami a legkisebb mértékben sem érdekli a kasztot), vagy önpusztító
(mint például az alkohol vagy a drog), vagy a teljes társadalmi ellehetetlenülés felé
taszítja az embert (mint például a hippi mozgalom, vagy a bűnözés divatja).
Egyszerűen besétáltak a legfelsőbb kaszt csapdájába és közben bőszen azt
hitték,
hogy most jól fellázadtak ellene.
Én magam is a fentebb vázolt klisét követtem, amikor a rap-ból (ami voltaképpen az
utolsó szabad zenei művészet volt) a szokásos
rendszer elleni ostoba lázadást
csináltam. Ehhez először is kitaláltam a központi hazugságot: a gondolat-bálványt. Az
ihletet egy régi római mondás adta, amely úgy hangzott: Carpe Diem Élj a mában .
Ezt a mondást átfogalmaztam és Élj a mában helyett Élj a mának lett az új jelentés.
A kettő között csupán egy rag a különbség,
de az eredeti jelentés a vizájára fordult.
Az Élj a mában
azt jelenti, hogy Cselekedj, ne halogass! , az Élj a mának viszont
ezt: Vesd el a jövőt!
Ebben az új formában már nagyon is használható volt arra, hogy elnyomja,
megnyomorítsa az embereket. Hiszen ha csak ma van, csak a pillanat létezik, akkor
minden a pillanatnyi élményről szól, következésképpen bármit meg lehet tenni,
nyugodtan lehet valaki bűnöz , alkoholista, drogfüggő, vagy akármi, a lényeg, hogy ne
legyen semmi értelme.
Az ideológia, amely a központi hazugságot körbevette, olyan hazugságokat
tartalmazott, mint hogy Csak a pénz számít, mert mindent a pénz irányít , A bűnözők
az igazi lázadók , A világot nem lehet megváltoztatni ,A rendszer a bőrszín alapján
ítél meg mindent (a kaszt régi jó szokása, az ellentétek szítása mindenhol jelen van)
stb.
Ezután már csupán sztárt kellett csinálni néhány züllött bűnözőből (amihez pénz és
média kell), és minden ment a maga útján.
Ma a rap a bűnöző életforma és a bűnöző értékrend első számú reklámhordozója a
kultúrában.
Még mindig el fordulnak kemény szövegek , politikai, vallási, ideológiai üzenetek, de
ezek már csupán megszokott m faji elemek, egy kis toporzékolás, amit senki sem vesz
komolyan.
A kaszt így bánik el azokkal, akik lázadnak ellene: egy kis pénzért, egy kis hírnévért,
egy kis szexért megveszi a lelküket, és ezek a lázadók innentől kezdve el lépnek
propagandistákká, bár ezt nem veszik észre.
Az, amit ma művészetnek neveznek, nem művészet. Az amit ma művészetnek
hisznek, csupán a legfelsőbb kaszt szócsöve, a propaganda-gépezet egyik része.
Az igazi művész nem egy csodabogár, egy furcsa különc figura, akit senki sem ért
igazán.
Az igazi művész nem egy bolond, nem egy züllött alak, aki csak a pillanatnak él.
Az igazi művész nem arra való, hogy szexre irányítsák általa az emberek figyelmét.
Az igazi művész nem egy eszköz arra, hogy általa ocsmány hazugságokat sulykoljanak
az emberekbe.

A társadalom amely az egyenlőséget a személyes szabadság elé helyezi, egyiket se fogja elérni. A társadalom amely a személyes szabadságot az egyenlőség elé helyezi, mindegyikből bőségesen részesedik. Milton Freedmann