Klasszikus zene

Agustin Lara - Granada - Silvesterkonzert 2010 - Elina Garanca, Gustavo Dudamel, Berliner Philharmoniker

Shure SRH750DJ: Harsányan indít a zenekar. Elina hangja gyönyörűen cseng, de amikor dinamikailag a tetőpontra ér, az picit fájdalmas. Szépen húzzák az ének alól a kíséretet a vonósok, és a fafúvós részek is a helyükön vannak az ütőhangszerekkel együtt. A trombita érces, ahogy annak lennie kell, és a pergődob is azt hozza amit a berlini hangzás megkövetel.

AKG K 501: Az indítás ezúttal is kitűnő. Az ének tere kiemelkedő, és az előző körben panaszolt dinamikai tetőpont által okozott fájdalom ezúttal elmarad. A vonósok bársonyosabb, a fafúvók betétei is gyönyörűek. A trombiták kiválóan hozzák a darab közepén a témát és az ütőhangszeres szekcióra ezúttal sem lehet panasz. Az egész felvétel gyönyörűen összeér, szenzációsan természetes a hatás, nem véletlenül nevezték el koncertterem-fejhallgatónak.

AKG K 240 Monitor: Már az indításnál szembetűnő a középhangok fedettsége. Az ének nem rossz, de gyengébb mint az előző esetben, viszont legalább nem fájdalmas a tetőpont, mint a Shurenál. A vonós hangszerek bársonyosak, de túl hátul vannak. A fafúvósok is szépen szólnak. A trombita viszont nem kellően érces, mondhatni gyenge. Azért az ütőhangszerek rendben vannak, hogy valami pozitívum is legyen. Sajnos azt kell hogy mondjam, hogy nem elég jó, amit hallottam.

Összefoglalva: A K 501 ezúttal is a legkiemelkedőbb teljesítményt hozta. Úgy érzem, hogy tökéletesen visszaadta a zenekar és a szólista minden mozzanatát is. A három fejhallgató végighallgatása után úgy tettem mint az elégedett közönség: ráadásért kiáltottam, egyszerűen még egyszer hallanom kellett ezt a felvételt ezen a fejhallgatón! A Shure ezúttal is tolakodó volt, a K 240 viszont langyi, valahogy azt éreztem ezúttal, mint amikor valakire azt mondják, hogy megalszik a tej a szájában.

Lang Lang - Liszt Now: Live at the Roundhouse 2011 - Rákóczi induló

Shure SRH750DJ: Vak-pali-vak-pali-min-dent-lát. Így kezdődik a Rákóczi-induló, legalábbis a rá írt mondóka. Kezdetben feltűnik a harsányság, de csak amikor éppen ezt kívánja a darab. Máskor pedig kellemesen dallamos. Szépen cseng a zongora, hangsúlyos a dinamika, szépen visszatükröződik a virtuóz előadásmód. Minden apró finomság artikulálódik, de néhol úgy érzem túl nagyot is üt a zongora!

AKG K 501: Kevésbé harsányan indul a darab, kiegyenlítettebbnek hat. A kitűnő térhatás ezúttal is érzékelhető. A dallamos részek kellően bársonyosak, szinte már simogatóak. De amikor üt akkor üt, persze nem esik túlzásokba. Nagyon kiegyenlített a hangzás, kiválóan megmutatják magukat az apró finomságok, pont ott ahol a helyük van a zenében. Minden dinamikai hangsúly a helyén van véleményem szerint. Egyszerűen összeáll a felvétel, ahogy a nagy könyvben meg van írva.

AKG K 240 Monitor: Unalmas ismételni magamat, de ezúttal is megmutatják magukat azok a gyengeségek, mint Herbie Hancocknál: a zongora épp oly porosan zeng, kicsit azt idézi, mintha a Kossuth-rádióban hallanám a felvételt, természetesen középhullámon, ahogyan az hosszú évtizedekig megszokott volt. A dinamikával nincs baj, és az artikuláltságra sem lehet panasz, mindent megmutat a fejhallgató, csak nem olyan szépen, mint azt társa tette az előző körben.

Összefoglalva: A K 501 ismét dicséretes ötösre teljesített, mindent megadott mi szemnek és szájnak - ó elnézést - fülnek és léleknek ingere. A Shure teljesítménye nem rossz, nem teljesít kritikán alul, de hiányzott az i-ről a pont. A K 240 sem teljesített annyira vészesen gyengén, de a megkopott kávéházi érzet azért ott volt, és talán el is fogadnám, ha nem Lang Langot hallottam volna.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!