Elmondom, mi a baj a mostani pontozással egy elvi példán át, mert azon egyszerűbb megérteni:
Egy bajnokság ugye 4 futamból áll. Mondjuk az első 3 futamon 3 ember vesz részt a példában. Mindig ugyanaz az ember nyer, mindig ugyanaz a második, mindig ugyanaz a harmadik, tehát az elsőnek lesz 9 pontja, a másodiknak 6 az első három futam után. Az utolsó futamra benevez még 8 ember. Mondjuk olyan nyeri az utolsó futamot, aki addig nem versenyzett, kap 11 pontot. Példa kedvéért, aki eddig minden versenyt nyert, az most csak 1 pontot kap, mert utolsó lesz. Mondjuk, hogy aki eddig második volt az első három versenyen, az most is második lesz, ő az örökmásodik. A harmadik meg itt is harmadik, Ő az örökharmadik.
Az eredménytáblázat:
első: örökmásodik: 2+2+2+10=16 ponttal, négy versennyel, futamgyőzelem nélkül
második: örökharmadik 1+1+1+9 = 12, négy versennyel, futamgyőzelem nélkül
harmadik: valaki 11 ponttal, egy versennyel, egy győzelemmel
negyedik: másvalaki 10 ponttal (3+3+3+1), négy versennyel, három győzelemmel
Akármi legyek, ha ez igazságos.
Hogy nézne ez ki a forma1-es pontozással (10-6-4-3-2-1 pont például, de az fixen):
első: másvalaki 30 ponttal (10+10+10+0), négy versennyel, három győzelemmel
második: örökmásodik 24 (6+6+6+6) ponttal, négy verseny, futamgyőzelem nélkül
harmadik: örökharmadik 12 (4+4+4+4) ponttal, négy verseny, futamgyőzelem nélkül
harmadik: valaki 11 ponttal, egy versennyel, egy győzelemmel
Akármi legyek, ha ez nem igazságos.
Ez elvi példa ugyan, de a helyzet a jelen valós körülmények között is előfordulhat, mondjuk nem az első helyen, de a nyolcadik helyért vívott küzdelemben simán. És elő is fog fordulni, mert nem minden versenyen lesz ugyanannyi nevező. Jön a vizsgaidőszak, a karácsony, az államvizsga, melóhelyen évzárás, stb.
Én nem ragaszkodom a forma 1 pontozáshoz. Indulhat a pontozás 20 pontról, hogy minél többen kapjanak pontot, sőt tőlem indulhat 100-ról, és akkor még az ötvenedik is kaphat pontot. A lényeg a rendszere, ami igazságos.
"Lehet a Shift 2 már realisztikusabb mint a valóság" by NOD