2024. május 10., péntek

Gyorskeresés

Vágyódás

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Azt hiszem nem megszokott dolog tőlem az érzelmekkel átitatott ömlengés. Legalábbis remélem, hogy nem.
Most viszont valami hasonló lesz. Persze próbálom majd érdekessé tenni - amennyire lehet egy ilyet - de akit az ilyen nem érdekel az vegye ezt figyelmeztetésnek. :)

Már hosszú évek óta, mikor felgyülemlik bennem kellő negatív hangulat mindig elvágyódom itthonról. Nem csak otthonról, hanem az egész országból. Azt hiszem talán nem kell magyarázni miért. Nem akarok olyan vitákba belemenni, hogy hol jobb, itthon vagy tőlünk nyugatabbra. Ezerszer kibeszélt téma. És ez is kapcsolódni fog a témához de mégsem teljesen ez a lényeg. Legalábbis mikor ezt írom egyáltalán nem akarok erről vitázni. Egyszerűen úgy gondolom, hogy összességében jobb. Legalábbis jobb a lehetőség egy jobb élet létrehozására, ami persze erősen függ az egyéntől. Mondom ezt úgy, hogy nincs személyes tapasztalatom. Tényleg nincs, elismerem. Viszont van közvetett. És nem csak fórumokról, hanem közeli ismerősöktől, barátoktól és most már egyre több rokontól is. Röhej, de mára már a tágabb rokonságom egy negyede, ötöde külföldön él és dolgozik. Az ismerőseimnek meg közel a harmada(!) dolgozik és él életvitelszerűen külföldön évek óta. Tudom, hogy ezt sokan itt a fórumon nem veszik elfogadható érvnek. De mikor a közel (mikor még volt iwiw-es / fb-s profilom) 200-220 ismerősöm közül 60-70 ember él külföldön, plusz a rokonságom beszámolói több, mint elegendő érvet jelentenek számomra. De itt a fórumon is találunk több olyan akár közös "ismerőst" akiknek külföldi életét időről-időre nyomon követhetjük. És az imént felsoroltak többek közt egyvalamiben mind egyet értenek: igen, nehezebb, de jobb külföldön. És eszük ágában sincs visszajönni, max látogatóba.
Plusz meglehet nézni bevándorlási és letelepedési statisztikákat. Mert nem Magyarország vezeti a listát, az biztos. Nyilván okkal mennek jóval többen dolgozni és élni tőlünk nyugatabbra, mint onnan ide mihozzánk. Ide maximum háborús menekültek és hasonlók jönnek. Ilyen egyszerű, állítólag a "számok nem hazudnak".

Szóval az első ilyen alkalom még 2004-ben volt. Belevetettem magam az előkészületi információszerzés gyötrelmeibe. Hónapokon keresztül bújtam a hivatalos oldalakt, kijutási lehetőségeket, körülményeket. Kint élő és kimenni szándékozó - időközben már kijutott - magyarok beszámolóit és így tovább. Tényleg akkor hónapokon át, szinte minden estém a témával kapcsolatos olvasással, információ szerzéssel telt.
Majd végül egy személyes ok miatt letettem az egészről. :) Ebből is jól látszik, hogy az ilyen hirtelen felindulásból jött elképzeléseim erősen teltek érzelemmel és többnyire az által vezéreltek. Persze ettől függetlenül úgy gondolom racionálisan álltam a dologhoz. Ahogy mindig is próbálok. Nem véletlenül az a bejegyzés címe, hogy "vágyódás" és nem pedig mondjuk a "Nagy terv" vagy hasonlók...

Nos, ilyen hangulatingadozásaim csak párszor voltak azóta. Legutóbb jó fél évvel ezelőtt. Megint megtelt az a bizonyos pohár, elegem lett a negatív hangulatból. Illetve leginkább a kilátástalanságból, a jövőtlenségből. Felcsaptam a Google Earth-öt és csakúgyból ráböktem egy szerintem kietlennek és nagyon távolinak tűnő pontra. Hogy "Na én oda akarok menni". Persze mindezt találomra, fogalmam se volt, hogy konkrétan mi van ott, nem nagyítottam még rá. És ez volt Újfundland.

Annak is az egyik csücske. Mint aztán kiderült, miután nagyítottam a térképen St. Jhon's nevű városka. Ami történetesen Kanada Newfoundland and Labrador tartományának fővárosa.
Így utólag úgy érzem sikerült belenyúlni a tutiba. :) Legalábbis ami az én elvárásaimat, igényeimet illeti.

További zoomolás után láttam meg magát a várost és annak felépítését. Az egész tulajdonképpen 3 kisebb városból áll. Név szerint St John's, Mount Pearl és Paradise. Már a nevek is bizalomgerjesztőek. :) Azért is veszem egybe a három várost mivel gyakorlatilag egybeérnek. Biztosan van valamiféle közigazgatási határa, de ez a gyakorlatban nemigazán látszik. Ezen a három városon kívül egymást érik a kisebb városok minden irányban.

Ami további meglepetés volt számomra, hogy a szűk belvároson kívül az egész város családi házas negyedekből áll. Nincsenek emeletes lakóépületek - középületek, intézmények igen - nincsenek panelek :) - ami azért nem volt akkora meglepetés - csak az Amerikában már megszokott kertes házak szép elrendezésben. Persze bevásárlóközpontok és hasonlók itt is vannak, de nincs az a betondzsungel, mint amit itthon vagy egy külföldi nagyvárosban tapasztalna az ember.

Ami a méreteket illeti ez a három városka - továbbiakban St John's lesz egyben - közel 16km hosszú. A három városban összesen mintegy 150.000 ember él. Bár a wikipédia a többi környező kisvárost is egy közös "community"-be veszi, én azokat nem számoltam hozzá sem méretben sem emberekben.
Viszonyítás képpen Székesfehérvár átmérőben "mindössze" 8km lakossága viszont 101 ezer fő. Népsűrűségben is erősen látszik a különbség. Míg St John's-ban az átlagos népsűrűség 238 fő/km2 addig Fehérváron ugyanez 595 fő/km2. Ezt persze a hatalmas családi házas területekből első ránézésre le lehetett szűrni még wikipédia se kellett hozzá. :)

Szóval beleszerettem ebbe a városkába és minél több információt tudtam meg róla, annál jobban tetszett.
Már az is pozitívum, hogy Kanada. Elvégre ha valahova mennék is, csakis angol nyelvterület lenne. No persze Kanadába nem olyan egyszerű kijutni. Kíváncsiságból ennek is utánanéztem részletesen. Lenne rá lehetőség, mármint konkrétan a letelepedésre - hiszen turistaként csak pénz kérdése - csak mocskosul nehezen és igen kevés eséllyel. Röviden összefoglalva a szakmám nem tartozik az ottani hiányszakmákba - pl asztalos, festő vagy ápoló - így viszont csak akkor lehet hivatalosan is letelepedni ha egy ottan munkáltatótól előzetesen kapok egy határozatlan idejű munkaszerződést. És utána még kb két év ha minden jól megy mire minden papírmunka elintéződik a kijutáshoz. Viszont ha nekem össze jönne akkor vihetném a szűk családot is. Asszonyt plusz a gyereket. No ez a nagyon nagyon tömör lényeg. Ebből is kiszűrhető hogy az esély majdhogynem nulla. Plusz rátesz egy lapáttal, hogy családdal / gyerekkel a nyakamban nem kockáztatnék semmit, ha mennék is csak a 100%-ig biztosra, olyan meg nincs szerintem - majd ha megnyerem a lottót... Azt hiszem itt is látszik a racionalitásom. Nem kergetek elérhetetlen álmokat. Csak a vágyakozás ami megmaradt és előtör időnként. Persze itt volt pár hetes információkeresési időszak aminek a nagy részét a hivatalos bevándorlási oldalak és fórumok olvasásával töltöttem, de ezt amolyan szórakozásnak fogtam fel. Főleg miután megtudtam a lényeget. :)

Szóval a vágyakozás megmaradt. Azóta már majd a város felét "bejártam" Google streetview segítségével. És lenyűgöző az amit tapasztaltam.
Jó, valószínűleg a külföldön jártasabb embereknek ez nem újdonság, de nekem nagyon is az volt, hogy egyrészt ekkora családi házas összefüggő területek vannak a városban, másrészt, hogy szinte sehol sincs kerítés! A legtöbb esetben van egy ház, aminek van egy előkertje és a hátsó kertje, kocsibeálló, garázs stb...

De kerítés sehol sincsen! (ezt helyesbítem annyival, hogy a kifejezett lakóövezetekben nincs kerítés, mert főutak mentén plusz belváros egyes házainál azért találni kerítést) Mert ugye itthon épp az a tapasztalat, hogy már lassan a lakóparkok körül is hatalmas falszerű kerítés húzódik, nemhogy a családi házak körül. Több ilyet is ismerek itt a környéken. Adott egy 3-4 tömbből álló lakópark, ami szép 1,5-2 méter magas fallal - szó szerint fallal - körül van véve. És már a területre is csak az mehet be aki ott lakik - postaláda persze elérhető kívülről is -. A családi házaknál meg régóta "hagyomány" itthon a mindenféle kerítés. Sőt a gazdagabb, komolyabb családi házak köré szintén jó magas fal szokott épülni. Na, szóval ott ilyen nincs. Egyetlen egy családi házat se láttam kerítéssel elválasztva.

A házak között és mögött zöld övezet. Fák, parkok kisebb folyók. A házak előkertje pedig szép rendezett. Nem gazos, nem dzsungeles, nincs agyonültetve mindenféle növénnyel. A fű szép ápoltnak tűnik, többnyire rendezett, rendszeresen vágott. Ami meglepő módon még a közterületekre is jellemző.

Még szemetet se nagyon láttam az utcán. Gondolom azt nem retusálja ki a Google. A szűk belvároson kívül egyszer se láttam szemetet az utcán, pedig többször direkt azt kerestem. Újabb meglepő dolog számomra, hogy a házak előtt a biciklik otthagyva... kint a külső kertben. Nincs kikötve, nincs bilincsben, csakúgy kint majdhogynem az utcán. Ilyet itthon még egy lakóparkon belül sem érdemes megjátszani mert könnyen eltűnne az a bicikli. Az mondjuk talán már itthon is alap dolog, hogy a családi házak előtt autók állnak. Mindegyik előtt egy-egy... Talán annyi a különbség, hogy itthon ezek rendszerint az utcán parkolnak -holott van garázs- itt St John's-ban pedig többnyire (persze nem mindig) a kocsibejárón. Ja és a többségnél kettő van. Két autó. Egy mezei személyautó és egy komolyabb terepjáró. A terepjáró valószínűleg a keményebb telek miatt van, de erre majd később rátérek.

Szóval a streetview-os tapasztalataim alapján - mint mondtam kb a város utcáinak felét bejártam így - nagyon sok ház előtt két autó áll. És nem régi roncsok. Legalábbis ránézésre és stílusra biztosan nem. Persze kivételek mindig vannak. De már ránézésre is látszik, hogy új modernebb vonalvezetésű autókról van szó. Bár ezen annyira nem voltam meglepve. Úgy tudom Fr-o-ban, Német o-ban és Angliában is jellemző, hogy többnyire 10 évnél fiatalabb autókkal jár a többség.

A következő dolog ami lenyűgözött az a táj. Tudom az itthoni tájak is szépek. De ez se semmi. Inkább beszéljenek a képek, röviden:

Szóval nem semmi. Persze itthoni tájakról is lehet gyönyörű képeket készíteni. Úgyhogy ez annyira nem mérvadó, de meg kell hagyni, szép.
Továbbá ami St John's-t illeti közbiztonságilag az egyik legjobb területen fekszik Kanadában. Magyarul, itt az egyik legalacsonyabb a bűnözés. Ellenben az átlagfizetések már az utóbbi években egy kicsit az országos átlag alatt vannak valamivel. Van egy jó hírű kórház és egyetem is a városban. Szolid, de kellemes bulik télen / nyáron. Rengeteg kikapcsolódási és kirándulási lehetőség. Plusz itt végződik Trans-Canada Highway, ami gyakorlatilag keresztül szeli egész Kanadát. Tehát annyira a többi résztől sincs elzárva a terület.
Pont az tetszik benne, hogy lényegében tényleg nagyváros annak minden velejárójával de "kinézetre" mégiscsak egy kellemes külváros hangulatát kelti. Nincsenek hatalmas toronyházak, agyonzsúfolt belváros stb...

Hát mi kellhet még? :) Az időjárás. Ami pont olyan, amilyet én szeretnék. Röviden, igazi telek és enyhe nyarak. Wikipédia ide vonatkozó szócikke szerint a rekord meleg 35-37 fok volt - hónaptól függően. A nyári hónapokban pedig az átlag mindössze 22-23 fok. A rekord hideg pedig olyan -23-24 fok környékén. Az átlagos téli hideg pedig -9 től -1 fokig terjed. Számomra ez pont kellemes. Nem bírom már ezeket a dög melegeket itthon, mikor 2 héten át 30-36 fok van minden nap... :)

Viszont St John's összességében csapadékosabb. Ami nekem szintén nem probléma. Itt vannak igazi telek. Ami nem 5-10 centis havat jelent, hanem a januári átlag pl 80cm-nyi hóesés. Amit ha leosztunk 31 napra még akkoris esik minden napra 3 centi hó... : ) Ellenben meglepő módon a napsütéses órák száma alig kevesebb, mint az itthoni átlag.

Ami a telet illeti van róla pár szemléltető videó a youtube-on. Tessék csak tessék!

Tehát összességében elmondható, hogy hasonló az időjárás csak hidegebb és csapadékosabb. Vagyis akkor mégse hasonló annyira. :) De nem olyan vészes. Az adatok alapján nyáron kellemes meleg van, nem az a gatyarohasztó ami itthon és télen ugyan átlagban jóval hidegebb van, de legalább van igazi tél és hó.

Ennyi lenne nagyjából. Továbbra is ide vágyódom. Persze az egész családdal együtt. Lehetőség az nincs rá. De azóta is örömmel gondolok az egészre, hogy sikerült ráböknöm egy olyan városra, ami jóformán tökéletesen megfelel az elképzeléseimnek. Nem tudom miért, de megfogott ez a város. Annyira nem különleges, mint amennyire az írásomból első olvasásra tűnhet. De nekem mégis egy kicsit más világot tükröz. És talán pont ez a véletlen rátalálás ami miatt még jobban kedvelem. Kifejezetten megnyugtat, elvarázsol mikor az ottani képeket nézegetem a Google Earth-ben. Kíváncsi vagyok élőben is ugyanezt a hatást keltené bennem vagy a valóság ott is gyökeresen más? Könnyen lehet, mindenesetre ezt az egyet megkockáztatnám.

Félreértés ne essék, országunkkal sincs semmi problémám. Eszem ágában se jutna elvágyódni itthonról ha lenne valami esély a nem túl távoli jövőben valami pozitív változásra.

Hozzászólások

(#1) Huma


Huma
addikt

Nem tűnik rossz helynek. Én is gondolkodok a kimenetelen. Ez jó hely lenne a számomra is, bár az időjáráson még lenne mit javítani. Egész évben 22 fok és meg is lennék elégedve. :)

Izospórás harasztok: Sporofitonjuk sporangiumaiban haploid meiospórák keletkeznek.

(#2) eddie17


eddie17
addikt

Január végén én meg is teszem, indulok kifele, ugyancsak angol nyelvterületre (vagy is majdnem). :)
Szép ez a hely, nekem nagy álmom Új-Zéland, de oda kb. lehetetlen bekerülni. :D
Így marad a "kisebb" álom. :)

(#3) Dany007 válasza eddie17 (#2) üzenetére


Dany007
veterán

Hova?
Angliát néztem még. A 2004-es kirohanásom is Anglia irányába történt. Ami nem is lenne rossz. Csak Londont hagynám ki szívesen. Az a város nekem már túl nagy, túl zsúfolt, túl káoszos. Plusz közbiztonságilag sem a legjobb. Illetve területtől függ. De ahogy informálódtam ott még elvannak az emberek a bevándorlókkal. Ellenben úgy hallottam, hogy Londonon kívül a kisebb városokban már egyre nagyobb a bevándorlóellenesség. Kanada ennél jóval befogadóbb ország. A történelméből adódóan eleve igen kevert világ... :) Legutóbb pl azt olvastam, hogy az 1970-es évekig előnyben részesítették a bevándorlókat a helyiekkel szemben! Nem tudom ez mennyire igaz, de nagyon meglepő...
Így egyelőre Anglia már kilőve nálam.

Új-Zéland is jó. Van itt a fórumon egy "kecske", aki ott él már évek óta... Talán tudna adni 1-2 ötletet. :)

@Huma:

No igen. Az egész évben 22 fokot én is eltudnám viselni. De nem vagyok telhetetlen. :) Így legalább van tél és kellemes nyár. Kilehet jutni ide Kanadába. Főleg ha még nincs családod, lakásod stb... ~ 300k a repülőjegy csak oda. A lakásbérlés plusz megélhetés az olvasottak alapján megegyezik az Angliaival. Plusz ideiglenes munkavállalásit jóval könnyebb szerezni, mint letelepedésit. Azzal el lehet lavírozni pár évig.
Ha mindez mondjuk 20 évesen jut eszembe, akkor biztos összehozom valahogyan.

(#4) Picike8


Picike8
aktív tag

Szép hely, bár nekem egy picit hideg. Én Hollandiába mennék, de egyedül nem mehetek, Anyukámmal kimennék, de Apu úgysem engedné. :-((

(#5) Huma válasza Dany007 (#3) üzenetére


Huma
addikt

Angliába jobb lenne kimenni az időjárás és a közelség miatt. Viszont én is azt hallom, hogy már nincs annyi lehetőség ott mint régen.
Svájcba kéne kijutni. Az egyik ismerősöm ott dolgozik mérnökként. Meséli, hogy az autógyárba, éjszakai műszakba nem lehet embert találni mert senkit sem érdekel az a +300-400e Ft ami ezzel jár. Millió felett keresnek így is.
És ez csak egy sormeló. Olyan amivel itthon kb 90e-t keresnek az emberek. Persze nem heti 40 órában mint Svájcban hanem kb heti 60-ban.

Izospórás harasztok: Sporofitonjuk sporangiumaiban haploid meiospórák keletkeznek.

(#6) Dany007 válasza Huma (#5) üzenetére


Dany007
veterán

Úgy hallottam Anglia, főleg London igen esős hely. :) Persze a nyarak kellemesebbek, mint itthon, de amúgy meg mocskosul sok az eső. Vagy ez is csak urban legend?

Svájc amúgy szép hely. Ott se voltam még csak a közelben Ausztriában. Mennék én Svájcba is ha angolul beszélnének. A német nem szimpatikus. Amúgy ha van ott ilyen ismerős / rokon akkor hajrá. Szereztess magadnak valami állást aztán Go. Ha nem gond a nyelv én nem hagynám ki.

(#7) Иван válasza Huma (#5) üzenetére


Иван
őstag

Svájcba szvsz még nehezebb kijutni, mint máshova. Jó szakembernek kell lenned. :K

Mondjuk tény, hogy főnyeremény.

i5 10400f | ASUS RTX 3060 Ti 8GB LHR | 16GB DDR4 | Asus TUF VG27AQ | meg egy csomó körítés | Nintendo Switch V2

(#8) eddie17 válasza Dany007 (#3) üzenetére


eddie17
addikt

Nem Anglia, egy kicsit feljebb!
Skóciába tervezem az utazást! :)
Beszéltem már a "kecskével", nehéz kijutni. :)

(#9) Coccolino_O válasza Dany007 (#6) üzenetére


Coccolino_O
őstag

Franciául is meg olaszul is tanulhatsz. ;]

Kanada angol nyelvterületek közül nálam az első helyen áll. :K

[ Szerkesztve ]

(#10) Lenry


Lenry
félisten

áh... észak... :B

Gvella Glan! | There are two types of people: Those who can extrapolate from incomplete data

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.