A bosszú mindig édes

A Watch Dogs meglepően erősen indít a klisés koncepciója ellenére is. Főhősünk Aiden Pearce, profi hacker, aki bosszút akar állni szeretett unokahúga, Lena meggyilkolásáért. Aiden egyfelől önmagát okolja a történtekért, másrészt pedig azokat, akik a kislány halálában közreműködtek, s célja, hogy felkutassa, és megölje ezen személyeket. Kapunk tehát egy két részre osztható történeti szálat; az egyik Aiden belső vívódásáról szól, amelyet a sztoriban főhősünk monológjaival követhetünk nyomon, a másik szál pedig természetesen maga a beteljesülni vágyó bosszú.

Bár nem egy Oscar-esélyes alapötlet, de a történetből sokkal több mindent ki lehetett volna hozni. Az első fél-egy óra még kifejezetten érdekes, aztán meglehetősen hamar leül a sztori egy közepesnek is aligha nevezhető színvonalra. A probléma ott gyökeredzik, hogy a szereplők java része, még a főhősünk is jobbára szürke, unalmas, kidolgozatlan karakter.

Bár vannak jobb pillanataik, összességében véve nem lehet velük azonosulni, így a történet eléggé súlytalannak hat. Persze ebben az sem segít, hogy az alig 12 órás kampány legalább háromnegyede nem több mint szimpla időhúzás, amit a sztorit érintő kreativitás teljes hiánya miatt iktattak be.

Nem volt még ilyen velem ezelőtt, de megtörtént, hogy azon kaptam magam, hogy egy drámainak szánt jeleneten elkapott a röhögőgörcs, és le kellett állítanom egy fél percre a játékot, mert nem bírtam abbahagyni. Sajnos a végjáték se képes kiemelkedni a történetet olyannyira jellemző középszerűségből, így az ugyanannyira érdektelen marad.

Egy open world játék rendelkezzen bármennyire is sok lehetőséggel, tény, hogy végső soron a történetnek kell elvinnie a hátán, hiszen a többi már csak plusz, mellékes adalékként szolgál, melyek a játékidőre is jótékony hatással vannak. Azt viszont az előbbiek fényében ki lehet jelenteni, hogy a Watch Dogs ezen a téren gyakorlatilag megbukott.

Chicago - A hackerek városa

A Watch Dogs-nak van viszont egy nagy fegyvere: a játékmenetet nagy mértékben színesítő hackerkedés. Okostelefonunkkal a játék helyszínéül szolgáló várost teljes mértékben irányításunk alá vonhatjuk.

Megbolondíthatjuk a közlekedési lámpákat, forgalomblokkolókat, tüskéket emelhetünk ki a földből üldözőink megfékezésére, elektromos berendezéseket robbanthatunk fel, elsötétíthetjük a várost menekülésünk érdekében, blokkolhatunk hívásokat megakadályozván a rendőrség, vagy éppen az erősítés kihívását.

Ennyiben azonban nem merülnek ki a lehetőségeink. A valóságban is Chicago a legtöbb biztonsági kamerával felszerelt város a világon, s így a játékban sincs ez másképp. Ez pedig teret biztosít nekünk ellenfeleink, célszemélyek, vagy úgy általánosságban a civilek megfigyelésére, területek felderítésére.

A város lakóinak élete továbbá nyitott könyv a számunkra; mindenkiről megtudhatunk valami érdekeset (például hogy nagy sci-fi rajongó, terapeutához jár, körözött bűnöző, és így tovább), s a telefonjaik meghackelésével belehallgathatunk beszélgetéseikbe, vagy elolvashatjuk üzeneteiket, melyek sokszor egy-egy küldetést aktiválnak.

Ez egyébként mind nagyon jól hangzik, csak hiába a sok ezer megírt és felvett párbeszéd, ha egy idő után mind teljesen érdektelenné válik, akárcsak a fő történeti szál. Egy idő elteltével már csak azokra az emberekre fogunk vadászni az utcán, akiktől tudunk zsákmányolni egy kis pénzt a bankszámlájuk feltörésével.

Mellesleg vannak hackelős feladványok is a játékban, de ezek mindegyike a mára már klasszikussá vált csőforgatós játék alapjaira épül, így nagy meglepetésben nem lesz részünk. Mindenesetre a hackerkedés egy jól sikerült, üde színfoltja a játéknak, amely elég sokat ad hozzá az amúgy lapos játékélményhez.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!