Hirdetés

Postakaland, erős buktával

Néhány hete meghirdettem Samsung i-780-as telefonomat. Ez egy gsm+gps+pda kombó, WM6 oprendszerrel, és jogtiszta I-Go 8 Kelet-Európával. Kellett a pénz, nem drogra vagy piára, csak egy pár eljegyzési gyűrűre. Volt némi megtakarításom, de a legszebb nőnek a legszebb gyűrű jár, ami ugye nem szokott olcsó lenni.

Hirdetés

Egy korrekt jelentkező akadt a telefonra gps76 fórumtárs személyében, aki lévén debreceni, postával kérte a telcsit. Mivel előre utalt, belementem a dologba. Június 25-én becsomagoltam a telefont és tartozékait a gyári dobozába, azt egy A3-as pufiborítékba (a légbuborékos postai boríték) amit ráhajtottam, és ezt egy újabb A3-as pufiba, így teljesen átlátszatlan lett a küldemény.

És ezután óriásit hibáztam, ami minimum 30e ft-ba kerül. Levélként, tartalom és értékmegjelölés nélkül adtam fel a küldeményt, mivel gps76-nak ez volt a kérése, hogyha a neje veszi át a csomagot, a kínos kérdéseket elkerülje :) Mivel előre utalt, bízott bennem, nem akartam kitolni vele, a borítékon csak a feladó és a címzett szerepelt. Tehát ment a cucc levélként, ajánlott elsőbbségi megjelöléssel.

És vártunk. Jó sokáig, de mivel semmi sem történt, érdeklődni kezdtem a postán. A feladóvevényen lévő sorszám alapján utána néztek és kiderült, hogy levelem Pestről elindult, de Debrecenbe nem ért oda. Kicsit levert a víz, főleg mikor a posta ügyfélszolgálata közölte, hogy jelen esetben max a feladási díj 15-szöröse (570ftx15) lehet a kártérítés. Közöltem az ügyfélszolgos hölggyel, hogy van a telefonról áfás számlám, amire az volt a válasz, hogy az nem számít.

Nos, itt tartunk most. A gyűrűk csodaszépek, az eljegyzés meglesz, a lét visszautalom gps76-nak (mivel Ő aztán tényleg nem tehet az egészről). És SOHA többet nem postázok. Kölcsön kell kérnem, hogy kifizessem a posta által kártérítési alamizsnaként fizetendő 9k mellé szükséges 31k-t!
A posta meg csak nyugodtan hányja el trehány módon a küldeményeket, vagy rosszabb esetben a dolgozóik lopják el azokat, hiszen nem indul itt kérem vizsgálat, és a kártérítés is nevetséges, a tényleges érték kevesebb mint negyede!

Azért felmerül bennem a kérdés, hogyha pl. egy lakásvásárláshoz szükséges eredeti iratról lenne szó (amit faxolni, mailezni nem lehet), amit ugyanígy eltüntetnek és emiatt mondjuk elveszít pár milla foglalót, akkor is lenyeli az ügyfél ezt a hozzáállást? Vagy mivel én buszvezető vagyok, mostantól pár megállóban nem állok meg, hiszen néhány levél is letűnhet, legfeljebb visszaadok az utasnak a jegy árából 25%-ot, bár őt kirúgják, mert nem ér be pl a melóba.
Fura egy ország ez. Kezdem azt érezni, hogy enyhén le vagyok tojva, mint ügyfél. És ha ezt egy postai dolgozó olvassa, szerintem ne kezdjen háborgó hozzászólásokat írni, mert kivételesen NEKEM van igazam. Mert bár nem volt értékbiztosítás, meg csomagkísérő NATO-alakulat, azért én bíztam a postában, hiszen rájuk bíztam valamit, amit nekik kutya kötelességük lett volna megőrizni, továbbítani.

Tudom, hosszú, unalmas, stb. De olvassátok el, és ne járjatok így, mások trehány munkája miatt.