Amikor minimális összeggel indultunk útra, egy széteső félben lévő Trabanttal és előre meghatározhatatlan időre, akkor mindig volt egy olyan előérzetem, hogy utólag már csak a fejemet fogom csóválni a történteken. Olyan ember voltam akkoriban, hogy jött Tamás, gyere, menjünk ki Angliába dolgozni. S én csapot-papot, munkát hátrahagyva a délután közepén elindultam vele. Természetesen Angliát még meg sem közelítettük mikorra a pénzünk már rég elfogyott. N/A innen szép nyerni. Most is azzal állt elő, hogy itt a nyár, gyere, menjünk le az algyői nudista strandra. A délutánok közepei már csak ilyenek, hideg sör és a maradék párezer forint kp, ami ha minden igaz tankolás után Budapest határáig sem lesz elég. Tűző nap, 37˘C meleg, lehúzott ablak, üvölt a Black Dog a sztereóból, a tank csak alig félig és maradt egy ezresünk meg pár hideg sör, ami ha minden igaz Budapest határáig sem lesz elég. Ugorjunk egy nagyot Bajára, mert Tamás kitalálta, hogy Algyő előtt térjünk ki arra, mert van ott egy volt barátnője, akivel sokat levelezett és egyszer volt is lent nála egy tartalmas éjszakára. Úgy lett, leértünk és a folyóparton sétálva vártam meg, amíg a Trabantban végeznek.
A csajnak pénze is volt, amit önzetlenül felajánlott Tamásnak, a régi levelek, vagy mittomén minek az emlékezetére, a lényeg, hogy volt megint pár ezresünk. Baja és Szeged között a főúton haladva kezdett el vészesen csökkenni a benzinünk. Kietlen terület és se közel, se távol nagyobb lakott település vagy arra utaló jel, hogy figyelj barom, még 20km és házakat találsz vagy valami ilyesmi. Egy-egy eldugott tanya felbukkant, lovakkal, traktorokkal, szalma és szénaboglyákkal. Éles kanyar után beértünk egy hat-nyolc házból álló településre, a nevére már nem emléxem, de egyszer elő fogom keríteni a térképről. Nevezzük most a történet egészének kedvéért Beregbogdács-nak, az úgyis olyan hat-nyolc ház jellegű név. Tehát mondom beértünk és akkorra már rájöttünk, hogy muszáj segítséget kérnünk, mert a tank kiapadva, és ha legalább egy liter benzint nem veszünk, vagy nem kérünk valakitől, akkor itt tölthetjük az életünket Beregbogdácson.
Mellettünk jobbra szürke, düledező léckerítésekkel körülvett, tyúkudvarhoz hozzáadott vályog valami. Lakni lakták, ezt a tyúkokból láttuk, mert békésen káráltak és kapirgászták az udvart. Jöttünkre felkapták a fejüket és értetlenkedve kitrákottyoltak, a kakas is kihúzta magát és két lépést előrébb lépett, széttárta a szárnyait, hogy nagyobbnak láccóggyék, oszt berzenkedett hozzá. De mán erre kijött a gazdasszony is. Hajlott hátú, fekete olyan egyen tanyaruhában, aminek elől olyanja van, mint a kengurué és abba lehet tárolni magot, aprópénzt, szöget, parafa dugót, papír fecnit, gombot, mazzagot. Legalább is az én nagyanyámnak ezek szoktak előkerülni a zsebéből. Jött, sietett és mi járatban fiatal emberek? Vázoltuk a helyzetet, hogy ippeg kifogyóban a szufla a járgányból. Nem tudni mi tett rá nagyobb hatást, a széteső félben lévő Trabant vagy mi ketten, vagy a Led Zeppelin, ami szelíden zörgette a Trabant ablakait, de nyomban útbaigazított bennünket. Menjenek le ott a dűlőn és a második tanya a sánta Simoné, na az itt a kutas, Őt keressék ha benzin kell. Innen szép nyerni, már söndörödöndönöztünk is a második tanya felé a sánta Simonhoz. Hasonló kivitelezésű vályog valami, mint az elébbi, csak a hajlott hát és az egyen tanya köntös maradt el. Negyvenes, gumicsizmás, körszakállas, szemüveges, szájából féloldalasan kiálló munkással füstölög és feji a kecskét, mondom jó napot, benzin kék. Van, dörren hátra otthonos mozdulattal és megnyugtatólag maga mögé bök, parkoljanak le a tanya mögé, rögtön megyek.
Az épület mögött egy 4x4-es építésű történet, nevezzük benzinkútnak, az úgyis olyan 4x4-es jellegű név. A toalett mögötte, bele lehet pisálni a bokáig érő kukoricásba, és a szél kéri az aprót, ha végeztél. Az egészben az volt a szép, hogy meg volt minden kényelmi funkció, wc, árjegyzék, nyitvatartási idő, udvarias benzinkutas és, mint később kiderült volt shop is, ugyanis miután végeztünk a nem egyszerű műveletet igénylő tankolással, megvendégelt bennünket a tanya gangján szalonna-kolbászra, friss kenyérrel és csípős macskapöcse paprikával. Ahogy szelte a kenyér karimáját és rá a szalonnát, közben hessegette a legyeket és hunyorgott, mi meg bőszen faltuk a nem várt éteket. Segítettünk megitatni a teheneket, kivittük a trágyát az ólból kordéval, az öreg pakolta rá lapáttal, mi meg felváltva toltuk és kerestük a kecskék társaságát. Hajlongó derékkal rohangáltunk az udvarban és üldöztük a tyúkokat, kecskéket, amíg ránk sötétedett. A tankolást meg majdnem elfelejtettem, hordókban állt a benzin és azokra rá lehetett szerelni ilyen karos pumpát, és azt nyomogatva lehetett a benzint kinyerni egy vederbe, a vederből meg tölcséren keresztül a Trabantba, teljesen szakszerűen és jól kidolgozott stratégián alapult ez a benzinkút. Útban Algyő felé a sötétben felvettünk két stoppos lányt, elvittük őket vagy 20km-el arrébb egy Berekbogdácshoz hasonszőrű településre, ahol diszkó volt a helyi söntésben, gondoltuk velük tartunk, annak ellenére, hogy nehezményezték a trágyaszagunkat.
Mondom felvettünk két stoppost útban Algyő felé és beültek a Trabantba hátra, nehézkesen visszahajtottuk az ülést és útnak eredtünk egy másik Beregbogdács felé, ahol, ha minden igaz egy kisközségi diszkónak néztünk elébe. A Trabant kényelmesen duruzsolt és a sztereóból döngött a Led Zeppelin, de ennek ellenére, kivehető volt, ahogy a lányok duruzsolva egymás közt méltatlankodtak a disznószarszagú ruhánkon. Mi tagadás a délután folyamán az öreg Sánta tanyáján rendesen belemelegedtünk a háztáji állattartás rejtelmeibe, s ennek köszönhetően az az egy váltás ruhánk átvette a disznók, kecskék és tehenek illatanyagát. Nem csoda, hisz volt olyan, amikor egy koczamalac hátán feküdve és a hasát átölelve próbáltam meg vele körbeügetni a tyúkudvart. Köszönhetően az öreg Sánta vendégmarasztaló kiskunsági fehérborának, kolbászokkal és szalonnákkal övezve. A lányok hátul nehezményezték a szarszagot. Tamás gondolt egyet és hirtelen lefékezett, majd röhögve megjegyezte, hogy ha ez nektek ekkora teher, akkor kiszállhattok. Nem, nem semmi csak......és kényelmetlen kétnyálat nyelő csönd, ahogy próbáltak belesüllyedni a hátsó ülésbe. Azután bátorítólag hátra fordultam...lányok, merre laktok? Hát itt egy közeli tanyán, ahol felvettetek bennünket. Háttal nem kezdünk mondatot, jegyeztem meg magamban, majd óvatosan rákérdeztem, hogy apátok, anyátok nem szokott szarszagú lenni az állatok etetése és gondozása után? Deeeee, hangozták kórusban, viszont ha kimozdulnak, akkor megfürösznek előtte. Elmagyaráztuk nekik a helyzetet és megígértük, ha bárki a diszkóban szót emel a disznószarszag ellen, annak....izé és aztán valami bizonytalan, mert nem tudtuk elképzelni. Nehezen, de a vaksi sötétben betaláltunk Beregbogdács kettőre, ami állt nyolcz házból és két kocsmából. Az egyik kocsma volt a nappali ivolda. A másik volt a meghittség és a helyi átszellemültség telephelye. Bemész, bárpult és kiélt negyvenes szőke, aki ha tehetné két cigit szívna egyszerre, de az olyan hülyén venné ki magát. Ehelyett inkább ránk bazsalyog. Mi az srácok????! Mit adhatok? A lányok veletek vannak? Két sört tündérem, vágtam volna rá közvetlenül, de maradt a sör. Miközben szisszenve nyitotta a kőbányait, még rákérdezett, hogy srácok mitől van ilyen baromi disznószarszagotok, persze ennél azért burkoltabban és árnyaltabban, de láccott a szemén, hogy komolyan kérdezi. A diszkó neve Karcsi Söntése volt és két helységből állt. A bejárattal szemben egy bárpult, oldalában egy magasabb emelvénnyel, ahol egy kövér srác adagolta a Neoton kazettákat a Videoton szettbe és bámult nagy áhítattal a mennyezetről alá lógó gömbtükörbe, ami szórta a fényét még a másik helységbe is. Ott a helybéliek vizslatták árgus szemmel a táncparkett szülötteit. A két lány, két kólavízzel helyet foglalt valami ismerősöknél, akik mint később kiderült a helyi tehenészetben dolgoztak. Az egyikkel sikeresen összecimbiztem és a huszadik „félvegyes” után már lassúztunk is. A lányok nem vállalták be a lassúzást az elébb felsorolt indokoknak köszönhetően.
A táncparkett ördögei legalább tizenketten voltak, a két lányt és minket leszámítva. A másik helységben pedig legalább annyian stírölték a felhozatalt. Gazdasági munkában megfáradt traktoros, szituált negyvenes magtáros, mérlegelő, tsz-ben gépszerelő, inszeminátor, karbantartó és tehenész meg a sarkon a csenevész, aki ül a bódéban és nyitja a sorompót, majd visszaül a Sokol mellé és szívja a Kossuthot amíg meg nem jön a váltás. Szóval ezek ontották a füstöt magukból és itták a butítót, hogy ne ébredjenek fel még legalább egy napig, és ne tudjanak róla, hogy valójában kik Ők, így legalább elviselhető, nem kell a való világ.
Ültek a posztkommunális, csikorgó faszékeken és a társadalmi nomenklatúrát vitatták érdemben. Még egy korty és fel s alá az ádámcsutka, a dídzsé most éppen a jobbikat húzza, Komárlaci twisztel az abroszon, és én az Imre tehenésszel összeborulva sírunk, hogy ember, de jó, hogy látlak s maradj még, örülj velem egy életen át, hogy ne kezdődjön el a holnap. De akkor a zárajivámosi is rácsendült a Videoton szettből, hogy ének az esőben. Sírtunk, mert annyira mélyen voltunk. Imre, én és az életünk, a tehenek, a szagok, ahogy olvasod, el sem jut igazán hozzád, két tök részeg ember, aki eddig nem is ismerte egymást. Tamás a csajoknál próbálkozott továbbra is. Megígérte, hogy hamarosan megfürdik. Nekem pedig Imre mondta, hogy holnap, vagy szerintem már ma lagziba hivatalos, és a világ minden pénzéért meg nem engedné, hogy tovább menjünk.
Ragaszkodott hozzá, hogy vele tartsunk, mivel rokona a menyasszony és részben Ő a fő szervező. Valahol képkiesés és horkolás, valahol tapogatom a sötétben a falat, mert feszít a húgyhólyagom. Nem találok semmit és sehol, idegen hely és már nem is számít, folyik a lábszáramon a vizelet. Ilyenkor elnézőbb az ember magával szemben. Mennék valahová vissza, lefeküdni, hol a ruhám és hol a holom? Hideg van és elkezdek kiabálni, hogy francbaaaaaaa valakiiiiii!!!! Megjön Imre és felkapcsolja a villanyt, akkor látom, hogy kint vagyok az utcán, és két kézzel támasztom a falat. Részben örülök neki, részben józanodnék, részben megfürdenék. Ő is kótyagos és mondja, hogy Tamást most halászta elő a szomszéd kertjéből, röhögünk és bekísér a fürdőszobába. Hajnalodik, „félvegyes” , Imre kossutja már, vízállás jelentés, megjönnek lassan a rokonok és rántott hús.
Reggel, ülök a konyhában kókadtan, és valaki vállon vereget, hogy ismer. Nem Tamás volt az és szerintem összetévesztett valami helybélivel. Mondom „félvegyes”, forró leves és rántott csirkék cözombja yóól. Egy darabig el vagyok, majd a felől tudakolódzom, hogy mi merre? A házigazda, Imre apja körbevezet, megint tyúkudvar és disznóól, mondom neki már ettől én nem szabadulok egy darabig és vigyorkázunk, az öreg elővette a zsebéből a lapos üveget és hunyorgott hozzá, hogy házi. Egészségedre fiam, oszt a kezembe adta, nesze. Messze jártunk már rég a háztól és ki sem látszódtunk a kukoricásból, csak vihogtunk, hogy vissza sem találunk, aztán négykézláb másztunk egy darabig. Mikor visszaértünk az asszonya visított és végigvert a hátán valamit, az öreg meg vihogott és sandán rám hunyorított, hogy ilyen az élet, aztán gondosan eltárolta magában a kukoricásban átélteket, hogy be jó volt, és kéne ilyen minden reggel.
A rokonok egyre gyűltek és várták a menyasszonyt. A menyasszony ruhája meg abban a szobában, ahol elszállásoltak bennünket a tortákkal egyetemben. A menyasszony meg sehol, ezek mindig késnek. Gondoltam megtréfálom a jó népet. Szóltam Tamásnak, hogy segítsen rám adni és kiosontam az ablakon a főútra. Kimentem és lassan, peczkessen közelítettem a főbejárathoz, ami egy megfakult léczkerítésből állott. A rokonság türelmetlenségéből fakadóan és a tájékozatlanságnak köszönhetően, heves-neves vihogásban tört ki, azt hitték meglepetés és játék, szerencsére nem vertek meg, mert Imre komám időben felkapott az ölébe és elrabolt magának. Majd a menyasszony szobájában nekiállt rólam lecincálni a ruhát, hogy meg vagy te húzatva öreg, örülj neki, hogy nem vették le a fejedet. A menyasszony megérkezett, mindenki fellélegzett, a templomi is rendben ment, áldomás, a pap is sűrűn nyeldekelte a misebort és nyomban bazsalygott, hogy sok boldogságot, majd bevert mellé egy marék ostyát. Mondhatnám még tovább, de a lényeg elhangzott. Átmulatott éjszaka és még mindig nem értünk le Algyőre.
Imre komám megtankolta a szérűben a Trabantunkat, egy mosógép gégecsövének álcázott valamivel átszítta a Wartburgból a benzint és sokáig, akarom mondani a végén köhögött és krahácsolt egy sort, de már nem tűnt fel neki, köszönhetően a házi pálinkának. Még megpakolta a Trabant hátsó ülését töltött káposztával, tortával és egy demizson erős, vörös borral, amit senki nem kívánt meginni, mert annyira rossz volt. Váltottam volna Imrével egy búcsúcsókot, de olyan MOL szagú volt a lehelete, hogy ledöntött a lábamról. A következő képen azt láthatjuk, ahogy két másnapos alak, lehúzott ablakú Trabanttal, üvöltő Black Dog-al suhan Algyő felé és sokáig csak csendben utaznak, méláznak, épp elég volt az előző nap, nincs min rágódni.
Volt egy kevés pénzünk is, mert pár percig helyettesítettem a menyasszonyt és a menyasszonytánc idején betoltak pár ezrest a zoknikkal kitömött melleim közé.
Le kellett Tamásnak lassítania, mert 10-15 kombájn haladt előttünk az úton és az előzési távolság túl nagy lett volna, állandó szembe forgalom, Trabant és másnaposság. Mindezek tetejébe a tegnapi dorbéz következményei, olyanok, mint hányinger (hát néhány), hasmenés és olyankor sanda-randa kézifék és iszkolunk mindketten az akácosba. Most is kínkeserves képpel néztünk egymásra, mert sehol a környéken egy 20cm-nél magasabb bokor és már mindketten lilultunk. Félreállt és sanda-randa kézifék, majd uzsgyi ki a Trabantból, szerencsére az út mellett egy mélyebb árok volt és abba belehuppantunk közvetlenül. Most ilyenkor mit mondhatna az ember? Röhögni, vinnyogni már nincs kedvem, fáradtak voltunk és fürdeni szerettünk volna. Ilyet utoljára a seregben éltem át. Volt egy újonc, aki a wc-ben felkötötte magát és meghalt. Még aznap leszedették a wc fülkékről az összes ajtót. Tíz-tíz wc fülke egymással szemben és ébresztő után mindegyikbe ült valaki eltorzult arccal. Egy idő múlva megszoktuk és beszélgettünk is, már senkit nem zavart, hogy mások előtt kell vécéznie.
A nagyapám mikor jött haza az Orosz hadifogságból, két hétig úgy utazott egy vagonban, hogy mások előtt kellett vécéznie. Ha csak pössenteni akart, akkor nem volt nehéz dolga, mert kiállt a vagon ajtajába és csak arra kellett ügyelnie, hogy a huzat vissza ne hordja, na de ha a nagy dolgát kellett intéznie, akkor elég kellemetlen volt a helyzet. Mindenki előtt letolni a nadrágját, megkapaszkodni az ajtóban úgy, hogy ki ne essen és elvégeznie, miközben a többiek vele szemben ülnek. Két hét és sokan voltak a vagonban, kukorica és búzaszemeket ettek vízzel, a szembejövő vagonokról lopdosták, ha állt a vagon. Olyankor megpakolták az ingeiket magokkal és futottak vissza. Felálltunk mindketten és vissza a Trabantba. Utolértük a kombájnokat megint és araszolva haladtunk utánuk. Szerencsére hamarosan elfordultak jobb kéz felé egy földúton, ahol már néhány kombájn aratott egy hatalmas búzatáblát.
Ebben a dög melegben szállt a tarlóról a por és zúgtak a kombájnok, a búzafölddel szemben cukorrépaföld, amerre a szem ellát és fölötte vastag csövekből spriccelt a víz széjjel, félautomata öntözőrendszer. Tamás gondolkodás nélkül befordult a föld útra, és megpróbált minél távolabb kerülni a kombájnoktól. Leparkolta a Trabantot és dobálta le magáról a ruháit a kocsi motorház tetejére. Beállt zuhanyozni a csövek alá és visongva ugrált, mert hideg volt a víz és erős sugárban jött. Követtem a példáját én is és mindketten meztelenül táncoltunk a cukorrépaföld kellős közepén. Az aratók nagy valószínűséggel láttak bennünket, de mivel látták, hogy hülyék vagyunk így ügyet sem vetettek ránk. Miközben törölköztünk és szárítkoztunk a napon, néhány asszony érkezett kerékpáron, meg egy-két autó is és odasereglettek a parkoló traktorok és kombájnok közelébe.
Ebédidő, de még milyen hangulatos. A gépek elhallgattak, csak a meleg szél vitte, hordta a szalmaport, amit felvertek a búzatáblában. Elindultunk vissza az útra, hogy Algyő felé vegyük az irányt. De egy Ifa és egy traktor elállta a kijáratot. Meg voltak pakolva búzával és leálltak ebédelni a vezetőik. Megkerülni sem lehetett Őket, mert egy kis kőhíd volt a kijárat. Tamás leparkolt a traktor pótkocsija mögé és látta, hogy a vezetője felállt az árokból és sietett a traktorhoz, hogy félreálljon. Szájában még a falat és már nyílt volna szóra a szája, de leintettük. Nem fontos, maradjon csak nyugodtan, nem sietünk. Sőt, mivel ebédidő volt, mi is úgy gondoltuk, hogy ildomos lenne megtömni a hasunkat.
Kipakoltuk a kocsi hátuljából a kajákat és levonultunk az árokba, pár lombos akác és nyárfa biztosította az árnyékot, de így is forró volt minden. Forró a száraz fű, és forró a levegő. Tőlem jobbra ínycsiklandozó illatfelhő. Tüzet raktak és öten ülték körbe, szalonnát és kolbászt sütöttek, beszélgettek. Őket vettem célba, mert a többiek csöndben majszoltak, köszöntünk és visszaköszöntek. De a tűz körül nevetés hallatszott.
Leültünk közvetlenül melléjük és kibontottuk a kosár tartalmát. Ezeknek a szavuk is elállt, amikor kipakoltuk a szalvétákra az ételeket. Rántott csirkecomb, többféle torta, töltött káposzta befőttes üvegben és többféle sült hús is. No nem azért, mert ilyet Ők még nem láttak, csak furán vette ki magát itt az árokban. Nem tudom, mit gondolhattak rólunk elsőre, de megtörtem a csöndet azzal, hogy esküvőről jövünk. Gratuláltak, de lelohasztottam őket azzal, nem ismerem sem a menyasszonyt, sem a vőlegényt. Innentől már kezdte őket érdekelni a dolog, hogy kik s mik vagyunk s honnan szalajtottak bennünket. Vázoltam az elmúlt két nap történéseit, a főbb eseményeket szélesen gesztikulálva. S mire a mondandóm végére értem, már a tűz mellett ücsörögtem egy nyárssal a kezemben.
Körülöttem egyenkopott s egyenkék munkaruhában, koszos nyakú ingekben, gumicsizmában, izzadtságszagú melósok és vihognak, közben kortyolnak a vizeskannákból. Végre otthon éreztem magam köztük. Gyermekkoromban, mikor koszos lábú süvölvény voltam én is hordtam a vizet a kútról az aratóknak, nagyon nagy tisztességgel járt, ha valaki megkaphatta a vízhordó munkát. Egy-egy fordulóért 10 forintot adtak és egy nap alatt 5-7 alkalommal kellett friss, hideg vizet vinni az aratóknak. Azok még nem voltak ilyen szép kombájnok, de ugyanúgy az árokparton ebédeltek akkoriban is, vagy a kombájnok árnyékos oldalára húzódva a földön ülve. Megkérdezte az egyikük, hogy minek megyünk Algyőre? Pontos választ nem tudtunk adni, csak annyi, hogy nyár van, voltunk már a nudista strandon és ráérünk. Aki kérdezett, az rögtön rávágta, hogy Ő bizony nem venné le a hacukáját egy ilyen helyen, hogy mindenki lássa a lődörgőjét. Aztán nagyokat vihogott hozzá.
Tulajdonképpen nem is értem, hogy miért mennek a népek ilyen helyre, hogy sütkérezzenek a homokban, mint a giliszták, majd megvonta a vállát és dünnyögött még valamit hozzá. Közben beindították az Ifát, lassan szedelőzködött mindenki, mi is és elköszöntünk. Visszapakoltuk a maradék elemózsiát a kocsi hátsó ülésére, szerencsére sikeresen szétosztottuk közöttük a gyorsan romlandó ételeket, s Ők ezt szalonnasütési lehetőséggel honorálták. Öröm volt nézni, ahogy falják a tortát ott az árokban.
Tamással közösen megegyeztünk abban, hogy aludnunk kellene egyet, mert most kajáltuk magunkat tele, meleg van, másnaposak vagyunk és az éjjel meglehetősen keveset aludtunk. Sajnos sehol a környéken nem volt alkalmas hely erre a célra, nincsenek fák, nincs árnyékos hely, csak meleg Trabant, lehúzott ablak és Black Dog a sztereóból. Aztán feltűnt a látóhatáron egy gémeskút, az úttól nem messze és a kút közelében facsoportosulás. Befordultunk a földútra és leparkolta a kocsit a fák közé. Közben megvizslattuk a kutat, volt benne víz és húztunk is fel egy vödörrel, megkóstoltam, ízletes volt, megfelelő sótartalommal, de hosszú távon nem merném fogyasztani.
Megmosakodtunk és behúzódtunk a Trabi mögé egy lepedőre és elszuszókáltunk a Led Zeppelinre. Nem tudom mennyit aludhattunk, de arra ébredtem, hogy egy tehén belebőg a fülembe és utána megnyalja azzal a fránya érdes nyelvével az arcomat. Nem mertem felugrani és nem mertem megijedni, gyerekkoromban már megtanultam, hogy ilyenkor csak lassan, mert a tehén megijed, és neked ugrik, s a szarvával felöklel. Óvatosan felálltam és akkor megláttam, atya ég, mennyi tehén.
Ennyi tehenet utoljára egy hortobágyi filmben láttam, sorjáztak, mint magtárban az egerek. Tamással is szemezett egy magyar tarka, szaglászta az arcát, aztán az érdes tépő nyelvével belenyalt a pulóverébe. Szóltam neki, hogy ne ijedjen meg, körbe vagyunk véve, az egyetlen menekülő útvonal a Trabant alja, ha beférnénk. Tamás nincs szokva a tehenekhez, a tehenek nincsenek szokva Tamáshoz, és a helyzet bonyolódik két csaholó pulikutyával, minek köszönhetően a tehenek értetlenkedve és morcosan elhátráltak.
Nagy hórihorgas, szerte bajszú gulyás állt meg a Trabantunk mellett és csak úgy foghegyrűl sziszegte a két kutyának, hogy mésszinnen, kushaggyámá, majd feléjük suhintott a botkarimával, amire támaszkodott. Mi meg csöndben, mint akit rajtakaptak valamin, pedig semmi, az ebédet és annak fáradalmait próbáltuk kiküszöbölni két tehénnyalás között.
A tehenek a gémeskúthoz tömörültek a bodri duóval egyetemben, emberünk meg rázendített, hogy mi járatban fiatalok? Mondtam szuszóka lett volna, ha a tehenek hagytak volna, de ezek már csak ilyenek. Gyanúsnak ítélt bennünket, mert sandán bámult be a Trabant hátsó ülésére, ahol egy 10 literes demizson kellette magát és egy dobozban sült hús maradékok és torta, de az már csak kevés.
Mondom néki csak kenyerünk nincs, mert azt elszalonnáztuk az aratókkal, egy dűlővel odébb. Oda se neki, majd intett egy horizonttal odább, hogy ott akad kenyér is. Kis türelmet kért és elindult, hogy meghúzza a teheneknek a gémeskutat. Egy veder vízből mi is megmostuk az arcunkat, majd mindhárman beültünk a Trabantba, emberünk kényelembe helyezte magát a hátsó ülésen és magához vonta a 10 literes demizsont, átölelte és egy megkönnyebbült sóhajjal hátradőlt.
Terep rallinak is beillő mutatvánnyal érkeztünk meg a gulyás szolgálati kunyhójához. A gulyát közben rábízta a bodri duóra, hogy keríccsed. Erre a két kutya nekiállt azt a rengeteg tehenet keríteni két oldalról és megindultak a kunyhó felé. Mire megérkeztek a tehenek a két kutyával, addigra én már kint ültem a kunyhó előtt és emberünk, aki közben Lantos Mátyás néven lett előttünk ismeretessé, bőszen kínálgatott a pipájával, hogy neee kend, bírja a füstöt? Mondom miféle? Mert már kezdtünk hozzáedződni az egyszavas mondatokhoz, aszongya Óbester innen a tabakosból, oszt mutatja a bőrtarisznyát, ami félig volt neki pipadohánnyal. Nosza tömje kend, oszt felém nyújtotta. Belecsippentett a tabakosba oszt azzal a koszos, vastag körmével nekiállt belepászítani, meggyújtotta és megszítta, hogy kojtolt. Tamás csak révedezett ránk, hogy miben mesterkedünk. Beleszívtam, és egy slukkra letüdőztem, a következő pillanatban már hason találtam magam és prüszköltem a száraz gazba. Emberünk meg, aki közben Lantos Mátyás néven vált előttünk ismeretessé a térdeit csapkodva nyerített, hogy tééééé hát nem kell tüdőre, csak kojtoljon kend.
N/A mondom ezt már csak egy kupica borral lehet helyreigazítani. A gyomrom így is ki volt készülve az elmúlt napok megpróbáltatásaitól és mart a savam, mint a tűz, erre meg pipafüst és vörösbor. Már éreztem, hogy nem ma fogunk leérni Algyőre, ahhoz túl érdekesen kezdődik ez a délután. Az emberünk, aki közben Lantos Mátyás néven vált előttünk ismeretessé rám nézett és noszogtatott, hogy igyak. Felhajtottam két pohárral és figyeltem, ahogy emberünk meghúzza a Demizsont, két kézzel kapaszkodik az égbe és csorog a bajszán végig, rá az egyen tehenészkék ruhájára. Tamás közben fél lábbal lóg ki a Trabantból és ütemesen lóbált a sztereóra, a Black Dog kifejező zene, minden helyzetre megfelel.
Emberünk közben eleresztette a Demizsont és egy hosszú ááááááááááááááhhhh-val díjazta, majd rákérdezett, hogy honnan-e lőre? N/A gondoltam ha én most belemennék abba, hogy elmeséljem, akkor holnapig sem szabadulunk innét. Csend, nyugalom, tehenek hegyekben legelésznek, süt a nap s ég a kopár szik sarja, legyek döngik a környéket, emberünket, a bodri duót és Tamást is, aki idegesen csapkod. Emberünk a pipájából kojtol és néha belekapaszkodik az égbe, majd folyik le a lőre az egyen tehenészkék ruhájára. Rám néz és kérdi, tudod mi az az Öhöm?
Mondom persze, nem elsatnyult pesti gyerek vagyok én, Gyulán is volt gulya és ismertem az összes gulyást. Emberünk elismerően bólogatott és feltápászkodott. Aszongya, rittyenteni kék egyet....hatás szünet, de tudtam, hogy a mondandója java még hátra van. Aszongya bográááccsba, oszt nekiindult. Szereti kend a gombát, kérdezte, mert ott loholtam a sarkában gallyért. Mert itt ahol a gulya legel, terem bőviben a szegfűgomba és a csiperke, mert van szar bőven, oszt a legelő rendesen trágyázva van. Nézze ahol sötétebb és magasabb a fű, ott mindenhol tele van gombával. S valóban 20-30cm magas fű, félkör alakban és telítve gombával.
Leszedtem a friss csiperkéket és egy marék szegfű gombát. Késő délutánra járt, Tamás a Trabantban lóbált még mindig és néha Ő is az égbe kapaszkodott. Késő délután felé járt, a tehenek szétszórva kilométeres körökben, a bodri duó rajta tartotta a szemét mindegyik egyeden, és ha a helyzet úgy kívánta, akkor emberünk csak oda szisszentett foghegyről, hogy keríccsed, a bodri duó meg nagy csaholással mindent helyreigazított. A bográcsban nekilátott tésztát pirítani, szalonnás zsíron és közben a pipáját majszolta meg néha az égbe kapaszkodott.
Nem volt beszédes ember, a magányhoz szokott, de úgy látszik elnyertük a szimpátiáját, mert a kedvünkben akart járni mindenképp. Én besóztam a szegfűgombát, és ettem csak úgy nyersen, mert emberünk váltig állította, hogy az az igazi gulyás eledel, a szegfű gomba nyersen, sózva, abból terem itt bőven, ahol ennyi szar van, meg a papsajt és elhúzta elismerően a száját, látszik, hogy egész életében itt élt. Benne van a nyelvezetében az egyszerűség és a magány, olyan, aki nem sokat kérdez, és nem nyavalyog, teszi a dolgát és elfogad minden helyzetet. Nyárson sült csiperke, meghámozva, besózva és bekenve szalonnabőrrel, hogy legyen neki bukéja is. Aztán ha megsült, akkor piros paprikával, borssal lehet fűszerezni. Emberünk tekerte a bográcsot az Öhöm alatt, forgatta, rángatta minden irányban és szállt fel a szikra a sötétben. A két kutya tőlünk nem messze a földre lapulva figyelt és ütemesen csóválták a farkukat, ahogy a sztereóból szólt a Black Dog és megrezegtette a Trabant ablakát. Az est beállt és emberünk invitált, hogy semmiképpen ne menjünk el, mert van hely bőven, széles az ég alja és talán megpendített egy érzelmi szálat benne a Led Zeppelin így ennyi égbekapaszkodás után. Még félig sem ürült ki a flaska és lassan az Öhöm is elkészült. Tányérokat hozott elő és ültünk a földön, térdünkre fektetve a kenyeret és a tányért, kanalaztuk a forró levest. Igazán ízletes volt, csillagok, tehenek, kutyák és az emberünk bazsalygott a bajsza alatt, keveset szólt, evett, s látta az arcunkon, hogy nem vagyunk elveszett emberek.
Az Öhöm ízében benne volt az egész élete, az apja szavai, az anyja gondoskodása, ahogy meztéláb szelte a környéket, rongyos ruhákban, futva, körmösöket az iskolában, a templom középen és mellette a kocsma, nem volt asszonya és saját családja, Őt az ég fogadta magához és a csillagok voltak néki társul szegődve. Tartozott valahová, mert bizonyára egy téesznek dolgozott fizetésért, de az Ő igazi fizetsége a kunyhó volt és abban az Ő élete. Néha belekapaszkodott az égbe, belekojtolt a pipájába és elégedetten körülnézett, ez az Ő birodalma, az egyszerűség és a nyugalom, nem volt hová hazamennie, Ő itt élte az életét. Nem kellett tőle kérdeznem, benne volt a szemében az a nyíltság és szabadság, ami nem kötötte Őt sehová, hegyeset sercintett és vadul rebbentek szét az acélos hátú böglyök léptére, napszítta kalapja alól vizslatta a környéket, és ha valami nem stimmelt, akkor foghegyről sziszegte, hogy keríccsed.
Minden reggel a tehenekkel fürdött a gémeskútnál és az volt az ivóvize is. Két pár gumicsizmája volt, az egyiknek kijárta már a sarkát és esőben csak szuttyogott, a másik az ünneplő, ha kellett bemenni a faluba, hogy égbekapaszkodót vegyen, és néha valakit elismerően vállon veregessen, hogy komám. Tamás áttekerte a sztereót a Kossuth rádióra és halkra vette, elterültünk a darócpokrócon mind a hárman és lestük az eget. Szerencsére nem sikerült berúgnunk, bár még volt bőven a demizsonban, de úgy gondoltam itt hagyom emberünknek, Ő nagyobb hasznát veszi.
Nekünk meg még előttünk az út, hajnalban, jó hajnalban kellene mennünk, amíg nem éget a nap. Az öreg Lantos Mátyás hortyogott, nem bírtam aludni, nem tudom Tamás, hogy tudott, de neki, muszáj volt, mert Ő vezetett. Sétálni nem tudtam menni sehová, mert csuma sötét volt és gondolom a kutyákat is felvertem volna álmukból. Felálltam és elhúzódtam a viskó mögé huggyozni, sok volt az az égbekapaszkodás.
Sokára és nagyon nehezen aludtam el, bámultam a messze csillagokat, bíztam benne, hogy nem arra ébredek, hogy egy tehén nyalogatja az érdes nyelvével az arcomat. Valamit álmodtam, aminek köze nem volt semmi emberihez, vasoszlopok a végtelenbe nyúlva és beton, köztük sétálgatok, és egy hang üvölt bele a végtelenbe, kerííícsseeeeed. Lassan törlöm a csipáimat, emberünk már suhint a botjával a tehenek felé és tereli őket a gémeskúthoz. Tamással össze szedelődzködünk és már nem állunk meg, csak intünk hosszan az öregnek, felemeli a botját és Ő is hosszan remegteti, somolyog a bajsza alá, majd foghegyről sziszegi, hogy bírta a füstöt kigyelmed, és leengedi a botját. Csak néz, kifordulunk az útra és vesszük az irányt Algyő felé, a sztereóból szól a Black Dog, mert az olyan kifejező, minden helyzetünkhöz illik. Lehúzom az ablakot és sercintek egy hegyeset félre, számban még az öreg pipájának az íze, nee teeee keríccsed, suttogom, és egy pillanatra felemelem a képzeletbeli botom.
Camping, sátoros camping hirdeti magát jobb kéz felől és egy lengyel, vélhetőleg turista busz állja el a bejáratot, ablakában kíváncsi szemű és türelmetlen magunkféke fruskákkal. Tamás beletaposott a fékbe és visszatolatott. Amíg tolatott már megbeszéltük, hogy mindketten rocksztárok vagyunk, és úgy fogjuk eladni magunkat a lengyel lányoknak. Tamás a magabiztos hím mindent és mindenkit leterítő mozdulatával szállt ki a Trabantból. Ránézett a buszra, ami ott várt bebocsátásra várva a camping bejáratánál, félmosolyra húzta a száját és odabiccentett, na mi van ribjáták? Kár, hogy nem volt nálunk gitár vagy dobverő, vagy akár csak egy ványadt mikrofon. A Led Zeppelin Black Dogja majd ki vitte a Trabant ablakait úgy szólt a sztereóból, persze ebből a lányok mit sem sejthettek, mert mindannyian a buszban sivalkodtak. A busz egyik fele rajtam, a másik fele Tamáson, a harmadik fele meg a busz másik oldalában ült és a camping-et vette szemügyre. Háj everybody, oszt tuttok-é angolul? Mert mi nem, néztünk Tamással és harsány nevetésben törtünk ki. Úgy tettem, mint ha értenék a lányok, amit mondanék, tudjátok angolul csak egyetlen szót ismerek, azt, hogy hleba, de az is oroszul van, és ismét a térdünket csapkodtuk, úgy nevettünk a saját poénjainkon. Teljesen fel voltunk villanyozva a sok lány láttán, ráadásul csak 4-5 nevelő volt velük és sehol a lengyel fiúk. Már régen lezuhanyoztunk és a Trabant mellett állva törölköztünk, a lányok pedig a nevelők segítségével nekiláttak felállítani a sátrat.
Nehezen tudtuk a portással összeegyeztetni, hogy mi ketten nem sátorban fogjuk tölteni az éjszakát, hanem hálózsákban, de ennek ellenére kifizettették velünk egy sátor területét, mert a szabályzatuk nem tette lehetővé a hálózsákos éjszakázást. Persze titkon bíztunk benne, hogy valamelyik sátor mélyén fogjuk eltölteni az éjszakát, de ez egyelőre csak egy homályos képzelgés volt, s az este is messze még. Ebéd, az ebéd illata, mert közben kimentünk a csoporttal sétálni a közeli erdőbe és megtanítottuk őket rigófüttyögni és fára mászni, ez mondjuk túlzás, mert talán, ha a csoport fele kezdett bele holmi vartyogásba, ami kicsit sem volt nevezhető rigófüttynek. Egy-két órás laza erdei séta és nyelvi problémák leküzdése után már képesek voltunk a puszta gesztikulációra hagyatkozni. Mielőtt elértük a tábort, már messziről éreztük a gulyáságyú illatát, megmozdult bennem egy régi emlék, mikor katona voltam, annak ellenére, hogy baromira semmi közöm nem volt a hadsereghez, ez miatt azért visszahúzott a szívem, mert volt egy szakács barátom és nagyon sokat segédkeztem mellette a konyhán, micsoda illatok.
S váltig állíthatom nem tesznek a szakácsok a teába brómot, nem , biztos, hogy nem, a saját szememmel láttam. A körözöttbe teszik......sétáltunk vissza és már messziről látszódott, ahogy terítették meg a tábori asztalok és hosszú lócák közé az ételt. Gulas, finom magyar legény, áll a korbácsával a bogrács mellett, mögötte egy mén, egy csorda magyar tarka és pulikutya meg egy flaska vörösbor, széles bajusz, széles karimájú kalap, bőszárú nadrág, amibe ha beszalad a magyar fing, akkor még kereng egy ideig és lobogtatja a nadrág korcát.
Nem tudom milyen kép él a magyarokról a külföldi emberek fejében, de ez a gulas téma ott van a fejlécben, akár a tokai bor vagy a gyulai kolbász meg a makói paprika. Ha a magyarokra gondolnak, csak étel és ital jut az emberek eszébe, állandóan csak eszünk. A lányok hangos kanálcsörrenések közepette falták a gulas-t és közben vigyorogták, hogy jáá gúút. Ennyit tudtak németül, meg azt, hogy hlebá, de az meg oroszul volt.
Ebéd után Tamással és a Trabanttal elléptünk egy közeli faluba némi sörért, mert ez egy diáktábor volt és csak málnaszörpöt mértek. Pontosabban szólva Traubi szódát, Jaffát és Zöld alma üdítőt. Úton egy kisközség felé lerobbant Lada autóra bukkantunk, friss volt az eset, mert a szélesvalagú cigány család éppen akkor kászálódott ki, az árokba csúszott, poros-piros Lada autóból és kíméletlenül átkozódtak. A tengelytörés minden embernek rosszul esne, főleg ilyen szép nyári délután, minek ilyenekkel tetézni a meleget? Trabantunk sztereójából püfög a Led Zeppelin és segítőkészen odasétáltunk, mert személyi sérülés az láthatólag nem történt. A sofőr egy zsíros, fekete nadrágot viselő, alacsony termetű, és vastag bajszú, cigány ember volt fekete kalapban. Kétszer is belerúgott a kocsi oldalába emlegetve valami ásszámeg aztaqrva szerelőt. Az ember annyit mondott, hogy menjünk be a faluba, oszt keressük meg a lábadozó kocsmát, könnyű dolgunk volt, mert az volt a következő faluban az egyetlen kocsma és terveink között amúgy is szerepelt, hogy felkeressük azt a közintézményt. Meghagyta, hogy szóljunk a traktoros Karcsinak, hogy hozzon két deci pálinkát és jöjjön ki a traktorral, hogy ki tudják vonszani az árokba csúszott Ladát.
Beálltam a kocsma ajtajába, mint valami vadnyugati filmben és szemrevételeztem. Ez a kocsmai alacsony színvonalú és igénytelen, éppen ezért szeretem, már elsőre megkedveltem. Volt biliárd, fekete-fehér tévé, ahol este végig lehet izgulni az Onedin családot és vastag nikotinfelhő borított mindent, s hozzá ez az alattomos vidéki fröccsszag, ami vegyül a melósok izzadtság, láb és egyéb szagával, mert ilyen helyre ugye nem megtisztulva és nem is megtisztulni járnak. A traktoros Karcsit könnyen megtaláltuk, rámutatott a csapos, hogy ott és tényleg ott volt. Ült az asztalnál és jelölte a biliárd eredményeket. Cserébe a játékosok biztosították számára a folyamatos fröccs utánpótlást, már sorjázott is mellette néhány 3dl-es üres pohár és szája szegletében mesztélábas cigaretta. Vázoltam neki a helyzetet és egy röpke pillanatban már talpon is termett. Aszongya NO, és már a pultnál termett, menet közben a fejébe húzta a smici sapkáját, térült-fordult, a két deci is zsebben volt. Kiment és már indította is a traktort. Mi meg nekiálltunk kőbányaizni, piros-kék címkés kőbányai, hűtve. Az első sör beszaladt pillanatok alatt, mert szomjaztam a gulas után. A második közben pedig alkalmam nyílott jobban szemügyre venni az elénk tárulkozó délután lehetőségeit. Elszórtan ültek az asztaloknál és kojtolták a Symphonia, Románc és Sophianae cigarettákat, fröccsök, sörök és a kocsma elől vékonyan behallatszódó Zeppelin, ami a sztereóból szólt. Ez a kocsma volt egyben a falu cukrászdája is és a fagyizó. Néha bejött egy-egy lurkó és egy kétgömbös zmrzlinával távozott, még a kocsma ajtajáig belenyalva a fagylaltba. Mondom Tamásnak biliárdozzunk egyet és odaálltunk az asztal mellé, hogy várjunk a sorunkra. Ez a biliárd nem a megszokott amerikai stílusú, hanem van 3 golyó és 5 fabábú az asztal közepén, mi csak egyszerűen fás biliárdnak hívtuk.
Útban vissza a kempingbe még alkalmunk nyílt szemrevételezni a traktorost a fejébe húzott smici sapkával, a mögé akasztott piros Lada Zsigulit, a szalonnán hízlalt valagú cigányokkal, akik bőszen danásztak a traktoros által szállított szíverősítőnek köszönhetően. S mögöttük hosszadalmas kocsisor, akár csak egy lakodalmas menet, mert dudáltak. Szerencsére a Trabant hátulját sikerült alaposan megtömnünk piros-kék címkés kőbányaival, köszönhetően a biliárdszereplésünknek, és különben is a kocsmárost már ismertem régebbről egy másik említésre méltó story-ból.
A Trabant hátsó ülésén egy rekesz teli kőbányai, csak annyit kért a másik story-ba illő kocsmáros, hogy másnap vigyük vissza a rekeszt és az üvegeket. Megálltunk pisálni, langymeleg és szőlő, de amíg a szem ellát. Szőlő dombok, szőlő lankák, szőlő minden felé kilométereken át és érett. Át a kerítésen és mohón faltuk meg dobáltuk egymást és visongtunk hozzá, mint bálozós lányok, ha megrángatják a szoknyájuk ráncát. A kempingbe sötétedéskor értünk vissza,. A lányok mindahányan vótak, éppen zuhanyoztak. Két helységből állt a zuhanyzó, egy öltöző és egy hosszú zuhanyzó rész, ami fakkokra volt osztva. A lányok lengyelül karattyoltak, tehették, mert lengyelek voltak. Mi meg magyarul jutottunk arra a következtetésre, hogy ennyi sör után képesek vagyunk összegyűjteni akár egy perc alatt az összes ruhát és kihordani a sötét udvarra egy kupacba. Lehasaltam a földre, Tamás pedig a Trabantban várt a fényszóró kapcsolója mögött. Miután az összes ruhát egy kupacba hordtuk, s leselkedve vártunk. Kisvártatva sikongatások és értetlenkedő, zavart hangoskodásokat követően megjelent egy fej a kijáratnál. Megvárta, míg szeme megszokja a sötétséget és akkor tágra nyílt szemmel vette tudomásul, hogy bizony a ruhájukhoz csak akkor férnek hozzá ha elhagyják a zuhanyzót, ráadásul a törölközők is a ruhakupacba voltak keverve. Az első lányt követte a második és így tovább, megvártuk, míg biztonsággal nekilátnak ki-ki kiválogatni a maga gönczét, és miután már nem volt visszaút, mert annyira belegabalyodtak a ruhák válogatásába, akkor Tamás felkapcsolta a fényszórót és megszólította a sztereóból a Led Zeppelint.
A lányok a fejüket fogva kapkodták egymás kezéből a felismert ruhadarabokat és törölközőket, mindezt lengyelül, hangosan és a Black Dogra egy Trabant fényszórójának kereszt tüzében s felvillanó fehér picsák yáy. Következő kép, ahogy tessékelnek ki bennünket a kemping kapuján a cuccainkkal, nem baj sör még maradt a Trabant hátsó ülésén és szólt a sztereó. Pár kilométerrel arrébb megálltunk sörözni az út szélén, hogy vissza tudjuk vinni a kocsmárosnak a rekeszt az üres üvegekkel. Tamásnak nem volt szokása ittasan vezetni, nekem meg a mai napig nincsen jogosítványom. Hajnalban jutottunk arra a következtetésre, hogy nem húzzuk tovább az időt, irány végre Algyő, ahogy terveztük. A faluban megálltunk a kocsmánál és leraktuk a lépcsőjére a rekeszt az üres sörös üvegekkel. Tamás már kellőképpen részeg volt és ragadt a nyelve. Megálltunk az út szélén pisálni újra, mert a kényszer nagyúr. Be a kukoricásba, hogy ha esetleg jön egy autó, akkor ne kelljen kapkodni és begyűrni dolga végeztével a cerkát. Tekerem a lantot és csobolyog a sárga a kukorica koronás gyökerére, de valami megmozdul a sötétben, egy árnyék, s még egy ami lassan felénk közeledik. Az ereimben megfagyott a vér, nulla lélegzet és a szívverésem is leállt.
Kijózanító hatással van az emberre, ha veszélyben érzi magát. Katonák, földre le és hátra csavarták a kezem, féloldalasan a fejem és a részeg Tamással szemezek, értetlenkedik és faszozik. A cerkám a kukoricaföldön, mert nem volt időm eltenni, folytatnám a megkezdett pisálást, lenne is rá okom, de akkorra már megjelent valami parancsnok-féle és határozott hangon felállítottak bennünket. Alkalmat adott a cerkám alpakolására és arra, hogy megmagyarázzuk, kik vagyunk és honnan. Mint kiderült ez valami határvadász szakasz volt élesben, akik a kukoricásban megbúvó határsértőket keresték, akik aznap délben jöttek át a határon. Örültünk a vendéglátásnak és annak még jobban, hogy újra a Trabantban püfögtünk és ha lehet minél messzebb ettől a rémálomtól.
Most már Algyőig meg sem állunk egész éjjel, talán pirkadatra ott leszünk és süttetjük a hasunkat a napon, a homokon és mindenki ruhátlanul. Egyszer már jártam ott régebben, mikor a szüleimtől szöktem éppen. Emlékszem a helyre, kellemes és langyos a Tisza. Következő kép, ahogy nekiütközök a kesztyűtartónak, a Trabant motorja felbőg és kaszálja a füvet a bal első kerék. Tamás elaludt, előtte én is, de erre sikeresen felébredtünk mindketten. Tamás nem szokott ittasan vezetni, de most sikerült, lent akartunk lenni Algyőn minél előbb és ez lett a vége. Tamás feje a kormányon landolt, szerencséjére mivel aludt, így elég lazán és lehanyatlóan sikerült a fejét bevernie, valamint a kocsi lelassult, mivel a lábát levette a gázpedálról. Ez az éjszaka már csak ilyen, egyszer a dolgok mindig megfordulnak a visszájára és ilyenkor nem érdemes úton lenni. Hazamenni valakihez, éjszaka hozzábújni és hallgatni a lélegzetét, ahogy szuszog. Alszik, és mit sem tud arról, hogy éppen most valahol az éjszaka közepén vagy netalán pirkadat tájékában, mikor a szúnyog is csak éppen, hogy mozog, egy Trabant az árokban landolt és a fényszórók vészjóslóan világították meg az útjelző táblát, s a fákat. Csönd, nincs semmi légmozgás, kiszállunk és nézünk meredten egymásra. A Trabant egyik kereke még forog. Ilyenkor tényleg egy ágyba kívánkozna az ember és magára húzni a takarót. De ehelyett álmosan kell nekiállni, kiszedni a Trabantot az árokból. Érdekes, hogy ugyanúgy jártunk, mint reggel a cigányok a piros zsigában.
Hajnal, a Trabantunk újra úton és zötyög, aludni már nem bírtam, Tamásnak meg nem lett volna ildomos. A sztereóból halkan szólt a Black Dog és a hűvös hajnali levegő áthatolt az ujjaim között, ahogy kitartottam a tenyerem az ablakon. Nem beszéltünk egymáshoz egy szót sem, van amikor nem fontos, csak megyünk és hallgatjuk a zenét, szalad az aszfalt alattunk.
A Tisza vize rendkívül csendes és nyugodt volt, amikor megérkeztünk az algyői nudista strandra. Horgászok ültek a szemben lévő parton egymástól távolabb mozdulatlanul. Levettem a cipőmet és mezítláb beleléptem a homokba, lementem a partra, hogy megmossam az arcomat. A lépéseim zajára halak rebbentek széjjel a vízben, akár rablás idején. Hajnal van, ez az én időszakom, a csönd az, amit én szeretek, madarak susmusolnak a fákon, hallani a lélegzetemet, holdfény, pára a bokrok levelein, hűvös a homok a talpam alatt. Éhes vagyok és fáradt, hosszú és értelmetlen zajos napok állnak mögöttünk. Ilyenkor, mikor csönd van körülöttem, szoktam emlékezni. Arra, hogy ki vagyok s honnan, a hozzátartozóim, értékelem magamban a kapcsolataimat és helyre teszem a dolgokat. Belelépek a vízbe és szétfolyik a homok a lábujjaim között. Eszembe jut egy rémálmom, nemrég volt és izzadtan ébredtem, a szívem hevesen vert. Nem szeretek aludni, az alvás nem az én kenyerem, ha alszom, akkor rosszakat álmodom. Rosszakat és értelmezhetetleneket. Ami most eszembe jutott, szép fekete öltönyben állok és tényleg fess, ahogy kinézek, de egy temető közepén és süt a nap, irtó meleg van, csorog a víz a homlokomról, előttem egy koporsó és én tolom magam előtt. Aztán bevillan, én vagyok a halott öltöztető, és most viszem a rokonokhoz a ravatalozóba. Érzem a hulla csípős, rothadt húsának a szagát ebben a forró melegben, okádnom kell, öklendezve ébredtem fel. Ebben az álomban semmi meglepő, ezerszer álmodtam már csípős szagú hullákkal, olyannyira, hogy néha a könnyem folyik a szagoktól úgy ébredek. Belemártom a kezem a vízbe, és a tenyeremmel megmerítem, megmosom az arcom, hagyom, hogy végigcsorogjon a pólómon le a lábamra és újra meg újra.
Vannak olyan álmaim, amiket soha nem fogok elfelejteni, egyszer mikor még kisgyerek voltam és lázasan feküdtem, bárány vagy rózsahimlő miatt, azt álmodtam, hogy egy üvegtenger tetején állok és alattam, előttem, mögöttem, minden irányban végtelen kemény üveg, hideg és csend. Egyedül voltam, sikítottam, mi ez? A másik, ami megmaradt, hogy elrepültem a földről, valami megragadott, csak az erőt éreztem, ami felvett, tehetetlenül és nagyon nagy sebességgel száguldottam felfelé, majd lelassultam és megálltam, hallottam vagy inkább tudtam, hogy mit akart ezzel mondani az a valaki vagy valami, ami megragadott. Azt mondta, hogy nézd meg jól, onnan származol, alattam messze a föld, zuhanok vissza tehetetlenül és az a valami, valaki már nem tart, vonz a föld. Egyedül voltam, sikítottam, mi ez?
Tamás alszik a Trabantban, remélem sikerül kipihennie magát, pár napig szeretnénk itt maradni, mert már ismerjük a helyet. Az egyik sátor mellett tűz és füst pislákol, csendesen beszélgetnek, feléjük sétálok, köszönök, hogy jó reggelt. Görögök, ezek szerint a tűz, amit raktak görögtűz. Jobb híján mutogatunk, néhány elejtett németangolcsehkínai szóval fűszerezve. Azt hamar megértettem, hogy igyak egy kis bort, letelepedtem, Ők mosolyogtak én ittam és elfogadtam azt a fura valamit, amit a kezembe nyomtak, hogy egyek.
Egy férfi halkan gitározott és hozzá suttogva énekelt. Amit ettem az szőlőlevélben juhtúró és valami hús féleség, gondolom bárány. Leheveredtem egy szabad plédre és hallgattam az éneket, elaludtam. Nem volt rémálmom, legalább is emlékezni nem emlékszem rá, márpedig azok nem olyanok, hogy ne lehessen rá emlékezni. Egyik éjszaka arra ébredtem, hogy nyitva a lakásunk ajtaja és a szobában a szekrények ajtaja nyitva, valaki a fürdőszobában neszezett. Nézem a feleségem, mellettem alszik nyugodtan, a nagyobbik fiam is a helyén, a kicsi az anyja mellett. Felkelek az ágyról és elindulok kifelé, nincs lélegzetem, fulladok, ezt nem hiszem el, valaki itt van a lakásban s mi meg alszunk.
Az a valami megmozdult és elindult felém, még nem ért oda hozzám, nagyon távol volt, de akkora erő volt benne, hogy a fal felé fordított, így nem láthattam, hogy ki az vagy mi az. Moccanni sem bírtam, a falhoz voltam nyomva és csak nyöszörögtem. Egyedül voltam, sikítottam, mi ez? A fal felé voltam fordulva, úgy ébredtem fel, levegő nem volt a tüdőmben semmi, majdnem sírtam. Csak álmodtam az egészet, és ami a legszomorúbb, hogy úgy élem meg folyamatosan, mint ha ébren lennék. A családom sehol, a lakás ajtaja zárva, elutaztak anyósomékhoz, én nem tudtam velük menni, mert dolgoztam. Hajnal van és ülök az ágyon egyedül, aludni már nincs értelme, nézem a bejárati ajtót, zárva. De hiába, ezek a rémálmok bejönnek a zárt ajtón keresztül is.
A füst illatára ébredtem fel, a nap már melegen sütött, délelőtt volt és a görögök levest főztek bográcsban, meztelenül. Elsőre sokkoló volt, mert elfelejtettem hol vagyok és kikkel. Felültem a pokrócon, mosolyogtak. Elnézést kértem, megköszöntem a vendéglátást és elmentem megnézni Tamást. Nyöszörgős hangon, de már éber volt, hoztam neki kávét az egyik büféből és beültem mellé a Trabantba elszürcsölni. Hajnalban, míg távol voltam a sztereó begyűrte a szalagot, menthetetlenül elszakadt a Black Dog, valahol már örültem is neki, nagyon meghatározta a napjainkat, minden úgy alakult, ahogy a zene szólt. Vagy ahogy Hobo mondaná, Úton lenni szabadság, megérkezni a halál.
Amikor minimális összeggel indultunk útra egy széteső félben lévő Trabanttal és előre meghatározhatatlan időre, akkor mindig volt egy olyan előérzetem, hogy utólag már csak a fejemet fogom csóválni a történteken.
Most is így volt, hazakívánkoztam, elérkeztünk ide Algyőre, de mire megérkeztünk már elég volt a hosszú napokból. Szerettem volna visszamenni Budapestre az albérletembe, ahol akkoriban egyedül laktam és az egyedüli vendégem a rémálmok.
Mindketten levetkőztünk meztelenre, a parton is és az egész környéken sokan voltak, a víz még hűs, de elviselhető. Kerestünk egy magasabb homokpartot és beugrottunk a vízbe, nem értük el az alját, a víznek sodrása sem volt, feljöttünk és kiúsztunk a szélére, bekentük egymást agyagos sárral és visongva ugráltunk. Akik, akkor még a sátrakban aludtak nem örültek nekünk, a görögök integettek és mi meg bíztattuk őket, hogy jöjjenek Ők is. Az egyik lány megindult felénk és megszólalt magyarul, mondta, hogy Ő itt lakik Budapesten, a görög családot pedig Ő látja vendégül, ismerősei, sokat volt náluk zenét tanulni és konyhaművészetet. Leálltak Tamással beszélgetni/vitatkozni holmi görög ütemeken, otthagytam Őket.
Besétáltam a fák közé, léptem az avaron és eszembe jutott egy rémálmom, amit szintén nem tudok elfelejteni soha. Azért jutott eszembe, mert ennek a helynek pont olyan volt a hangulata. Sötétkék vas oszlopok, hihetetlen szélesek és a végtelenbe nyúlnak fel, nézek én is a magasba, de csak sötétet látok, ahogy a végtelenben összeérnek a sötétkék vas oszlopok, alattam is hideg acél, fázik a talpam. Egyedül voltam, sikítottam, mi ez? Hová menekülhetnék ezek elől?
Hatalmasat sétáltam és kijózanított a gondolkodás, tudtam nem maradhatok tovább, valami belső kényszer, hogy gyerünk vissza Budapestre, itt már nem éreztem jól magam, egyedül az erdőben, meztelenül. Vissza a nudista strandra és leültem a görögök közé. A leves forró volt és finom, egyszerre volt savanyú és édes. Újra ittam abból a testes vörös borból, amivel hajnalban kínáltak.
Tamás a folyóparton a lánnyal ölelkezett, intettem neki, hogy jöjjön, beszélnünk kell. Röviden vázoltam neki a helyzetet, nem firtatta sokáig, tudta, hogy értelmetlen lenne marasztalnia. Összeszedtem a cuccaimat a kocsiból, felöltöztem és elbúcsúztam Tamástól és a görögöktől is, ajándékba adtak egy dorombot, eltettem zsebre és újra kint találtam magam az úton. Nincs sztereó és nem dübörög a Black Dog, magányosan sétáltam az út szélén, nem volt kedvem még stoppolni, a séta esett jól. Megálltam egy fagyizó előtt, bementem a hűvös helységbe, vettem hideg ásványvizet és egy kétgömböst. Leültem a lépcsőre és meredtem magam elé.
Egy motoros fékezett, leállította és levette a sisakot, ismertem. Odalépett, köszönt és eleresztett egy hátte?. Látta a szememben az elmúlt napok történéseit, többet nem kérdezett, ez csak úgy átment neki, a tekintetemből megértett mindent, szólnom sem kellett. Érthette, hisz hasonló alkat volt, mint én, sokszor megtett ilyen céltalan utakat, ami után úgy érzed magad, mint aki menne, de még mindig nem találja a helyét.
Ültem mögötte a motoron, száguldottunk, a hátizsákom lobogott. A sisak nagyon kényelmetlen volt, szűk, női méret és ki tudja hány csaj párfümje, de kiérződött belőle. Sokáig nem álltunk meg, aztán egyszer csak Budapest előtt egy benzinkúton. Odaadtam neki az összes maradék pénzemet, kávéztunk. Az Üllői út és a József krt. Sarkán rakott ki, közel a Práter u. Ahol albérletben lakom. Este van és ebben a melegben megül az utcák között a savanyú kutyahúgy szaga, minden ház sarka feketéllik tőle, nemhiába Budapest, kiábrándító ez az igénytelenség, ahogy élnek itt a népek. Lehozzák, körbefosatják a lakótelepet, visszaviszik és megsimogatják, hogy jól van buksikám, ügyes vagy.
A lépcsőház, ahol lakom penészes és dohos és sötét is, az önkormányzatnak nincs pénze a felújításra. Fáradtan esek be a szobámba, meg sem fürdöm, magamra húzom a takarót és a fal felé fordulok, álmodom. Egyedül voltam, sikítottam, mi ez, meddig tart ez az egész?
Minden utamnak ez lett a vége, elindulni muszáj, talán ezeknek meg kellett történnie velem, hogy megismerjek élethelyzeteket, hangulatokat, hogy ember tudjak lenni és bárkit emberként tudjak kezelni. Peregnek le előttem az elmúlt nap eseményei, és mosolyra húzódik a szám, felvillanó filmkockák, elfáradtam, s álmodom.
