Körülmények és egy kis mese
Bevezetés
Abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy sikerült hozzájutnom egy Alpenföhn Peter nevű, hatalmas videókártya hűtő, egy prototípusához és kipróbálhattam, hogy mégis mire képes a világ egyik legjobb VGA hűtője. Szegény hűtőt már hajlítgatták párszor, ezért volt vele munkám rendesen mire normális állásba vissza tudtam hajtogatni, de hála istennek, nem sérültek a hőcsövek és össze sem lapultak a hajlításnál.
Mivel sem felfogató szereléket, sem ventilátort nem kaptam hozzá, egy kis barkácsra volt szükség ahhoz, hogy felszereljem a videókártyára, de hála a jó kialakításnak, nagyon könnyű dolgom volt.
Mindössze két nyáklemez (majdnem :) méretre vágásával és összesen nyolc lyuk fúrásával, el is készült a szerkezet.
Azért használtam nyomtatott áramköri lapot, mert az egy igencsak szívós anyag, viszont nagyon rugalmas is, amire szükség is van, mert a csavar amit használtam nem rugós és ilyenkor egy csavar túlhúzásával pillanatok alatt le lehet sarkazni a lapkát.
A szerencsés videókártya egy Geforce 8800GT, ami már nem mai gyerek, de ha fűtésről van szó, akkor érdemes emberszámba venni. Egy tápáramkör hibás kártya GPU-ja van rajta, ami már nagyon sokszor volt melegítve, ráadásul teljesen újra lett golyózva (reball), ennek eredményeképpen körülbelül 7-8C°-al feljebb melegedett ugyanazzal a hűtővel, ugyanolyan körülmények között, mint előtte. Ezt tovább fokozva még meg is van egy kicsit tuningolva, ami miatt mégjobban a melegszik a kártya, mint egy referencia 8800GT.
Tesztkonfig és körülmények:
- Gigabyte 870A-USB3 alaplap.
- AMD Phenom II X2 555 @ X4 4.0GHz processzor.
- 2 x 2GB Ramaxel 1600MHz DDR3 RAM.
- Zotac Geforce 8800GT
- Alpenföhn Peter prototípus.
- Alpenföhn Schneekanone hővezető paszta.
- 2db Y. S. Tech 120mm ventilátor.
- 24C°-os szobahőmérséklet
- Egyszerű ház, oldal nélkül.
Mivel volt már ezen a kártyán néhány hűtő, ezért van mihez viszonyítani, alább látható egy kis lista a korábban felhelyezett hűtőkkel elért legalacsonyabb hőmérsékletekről.
Minden hűtő esetében maximális fordulaton ment a ventilátor.
Újragolyózás előtt:
- Gyári 1 slotos hűtés 90C°
- Zalman VF1050 63C°
- Arctic Colling L2 PRO 69C°
Újragolyózás után:
- Arctic Cooling Twin turbo 67C°
- Arctic Colling L2 PRO 78C°
- Alpenföhn, ki nem adott prototípus hűtő 1200RPM 54C°, eddig ezt használtam 700RPM-el, akkor max 59C° volt.
A legutolsó hűtő (aminek a származását csak megtippelni tudom) volt a legkeményebb ellenfele a Peter-nek és lássuk be, azért ez is figyelemre méltó darab.
Ha valaki esetleg felismerné és pontosan tudja, hogy kiféle, miféle, kérem jelezze nekem és beírom a cikkbe.
Eredmények, értékelés
A tesztet az 1.8.2-es FurMark-al végeztem, mert abban tetszik legjobban a fánk. Minden esetben addig hagytam fűteni a kártyát, amíg be nem ált egy fix hőmérsékletre a GPU. Sokat töprengtem azon, hogy grafikonokat csináljak-e, de úgy gondoltam, hogy a FurMark screenshotja sokkal hitelesebb.
Első körben, egy körülbelül középre felszerelt ventilátort raktam a hűtőre, ami 1200RPM-es fordulaton dolgozott.
Katt a képre és megjelenik nagyobban.
Látható, hogy nem okozott csalódást az Alpenföhn új üdvöskéje, ugyanis maximum 52C°-ra melegedett fel a GPU, ami már így is bőven elég lenne, de a ventilátort túl hangosnak találtam, ezért folytattam a próbálgatást.
Azt még megjegyezném, hogy nagyon figyelemre méltó a hőátadás, ugyanis a teszt indításakor/leállításakor maximum 2C°-ot ugrik a hőmérséklet, ami arra utal, hogy a hűtő rendesen elvezeti a GPU-ról a meleget, ellenben a gyári megoldással, amikor a teszt indításakor vagy 20C°-ot ugrik a hőmérséklet és a legjobb tuninghűtő mellett is minimum 6C°-ot emelkedett a hőmérséklet hirtelen terheléskor..
Második körben 2db ventilátort szereltem a kártyára, és mindegyik 700RPM-es fordulaton dolgozott.
Ez egy picit meglepett, ugyanis ezek a ventilátorok ilyen alacsony fordulaton, szinte némák, és ilyen körülmények mellett 50C°-on tartani egy megpörkölt kártyát, szerintem tiszteletet érdemel.
Ekkor jött a legdurvább, ugyanis 1200-as fordulaton járt mind a kettő ventilátor.
Ekkor jött a meglepetés is, ugyanis egy laza 46C°-ot produkált a Peter, ami egy ilyen kazán módjára fűtő kártyán már nevetségesen alacsony főleg, ha figyelembe vesszük, hogy ez a hűtő még közel sem a végleges verzió, mert a boltban megvásárolható Peter már egy picit át van dolgozva ehhez képest és ami a legdurvább, hogy 2db 140mm-es WingBoost ventilátorral, valóságos szélvihar kavarható.
Tulajdonképpen elmondhatom, hogy ez egy nagyon jól sikerült hűtő, főleg ha figyelembe vesszük azt, hogy egy picit már leharcolt darabot próbáltam és még a ventilátoraim is alacsony légszállításuak. Persze minden jóban van valami rossz, mégpedig az, hogy kb. 15000Ft-ot kell letennünk a pultra ahhoz, hogy miénk legyen ez a hűtőcsoda és ez az ár a ventilátort nem tartalmazza. Másik ami gondot okozhat, hogy ventilátorral együtt 4slot-ot foglal el a kártya ráadásul picit nehéz is (1.2Kg), ami nem is lenne olyan nagy baj de, nagyon hosszú is, ezért muszáj volt felkötnöm a kártyát, különben kitépte volna a pci-express slotot a helyéről az biztos. Ezekre fel kell készülni, de cserébe azt kapjuk, hogy minimális zaj mellett szénné húzhatjuk a kártyánkat és még csak a normál hőmérséklet közelébe sem fog felmelegedni, túlmelegedni meg aztán főleg nem.
Én 2db ventilátorral használom 700RPM-es fordulaton és van egy olyan érzésem, hogy ha esetleg le is cserélem a videókártyát, túlmelegedés és zaj miatt nem kell egy darabig aggódnom, de sajnos látható a képen, hogy még az eSata kivezetést is ki kellett szednem, mert az sem fért el mellette.
agressiv
A tesztben szereplő hűtőt a merlinhardver.hu biztosította számomra, köszönet érte.