Már napok óta halál unalom volt, piszkos, szürke, szeles koratéli napok peregtek lassan a kaszárnya falára szögezett meztelencsajos naptáron. Kissé ugyan feldobta a hangulatot ha hónapot kellett váltani, ugyanis Alán hatalmas műgonddal vénasszonyok, fogatlan öregek, és néhány ismert politikus fejét ragasztgatta a hiányos öltözetü hölgyekére, valami nyugdijas napilapból vagdoshatta ki, a latrina melletti újságosdobozból.
Az őrmesternek sem volt sok kedve kivételesen pattogtatni minket, sőt szemethúnyt Alán hülyeségei felett is. Legnagyobb meglepetésünkre még azt a kis nüanszot is csak 2 nap udvarsöpréssel dijazta, amikor egy korahajnali sorakozón Alán tülszoknyában és balettcipőben jelent meg. Arra a kérdésre, hogy mégis mit képzel, maga transzvesztita szamárcsődör? -barátunk azt felelte:
- Jelentem őrmester úr, megzavart a sorakozó a hajnali gyakorlásomban!
Máskor azért kaptunk mindketten kaja-adag megvonást, mert összejátszottunk a kaszárnya elcsúfitásán. Történt ugyanis, hogy hazamentem 2 nap eltávra. Ezekről az otthoni túrákról mindig megrakott hátizsákkal engedett vissza drága anyám, és persze a csomagban volt néhány finom falat barátaim, főleg Alán részére. Hajnal 6kor értem be a kaszárnyába, de már messziről feltünt egy fehér A4-es az ajtó mellett. Hatalmas fekete nyil volt mérnöki precizitással rászerkesztve, és a folyosó felé mutatott. Beléptem, majd megdöbbenve láttam, hogy a folyosó falán 2 méterenként újabb A4-es lapok, rajtuk nyil, mind a lépcső felé. A lépcsőnél fordult a nyíl, követve a lépcső ívét, fel az emeletre. Ott a falon ismét nyilak futottak egészen az ajtónkig. Itt a nyitott ajtó lapjára ismét nyíl ragasztva, a szoba belseje felé mutatva. Beléptem, a szemben lévő oszlopon lévő nyíl jobbra irányitott, majd a szemközti falon egy másik balra, Alán ágya felé. Barátom hanyattfekve aludt, vagy legalábbis úgy csinált, szája tátva, feje fölött az ágy fejénél egy nyíl, egyenesen a szájába mutatva. Alatta hatalmas felirat : " Húst! "

A legnagyobb gondot azonban a szerelem okozta. No persze a magunkfajta keménytökű nőcsábászokat nem veszélyeztetett ilyesmi, sokkal inkább a környék macskáit. Elképzelni nem tudtuk, hogy jutott eszükbe a tél közeledtével, az éjszakára fagyba forduló időben udvarolni, de a kandúrok olyan máó és mirnyogó koncertet adtak sötétedés után, és hajnalban a kaszárnya környéki bokrokban, hogy Alán szerint a Hattyúk Dalában nincs ennyi nyervogás. Márpedig ha ő mondja, akkor igy lehet, nála tájékozottabb ember az operák terén kevés akad - főleg ha az macskákról szól.
Rendszeresen arra ébredtünk, hogy valamelyik csempefülű, kopottszőrű, netán félszemű macskagavallér ott fitogtatja erejét az ablakunk alatt, netán világfájdalmas hangon ordítja szét a környéken, hogy épp meghúzta a kis vöröst, de az rögtön 2 perccel utánna megcsalta a töröttfarkú foltos kandúrral.
Már a Rómeó és Julcsinál sem igazán értékeltük a csöpögős lávsztorikat, pedig az valami művelt angol fizikus találmánya volt tán, hát még nyávogós előadásban, holmi jöttment kandúr tollából.. öö szőréből. Elhatároztuk hát, hogy amúgy is kevéske pihenőnket (mert azért gyakorlatozás, takaritás, tisztogatás, stb nem maradt el továbbra sem) igenis teljes mértékben kitöltjük, és ebben a macskák sem akadályozhatnak meg.

Jobbnál jobb ötletekkel álltunk elő, hogyan szabaduljunk meg hajnali ébresztő-automatáinktól. Tünye azt javasolta, hozzuk be a keresztapja bernáthegyijét, és engedjük szabadon az udvaron. Megjegyeztük, hogy erre már Alán is ráfázott, mikor Morzsa tizedest besorozta, mert bár ugyan valóban nincs kirakva a kaszárnya kapujára, hogy kutyáknak és fagyival belépni tilos, ám valahogy ez mindenki más számára egyértelmü. Szőke Srác szerint simán szabadon kell engedni pár mérgezett egeret, és az megteszi a hatását, meglátjuk. Tekintettel arra, hogy az egérfogás épp a kiirtandó alanyok specialitása, valamint egyikünk sem kivánt egerek után rohangálni, elvetettük az ötletet. Én egy merész gondolattól vezérelve azt javasoltam, vágjunk pár Y ágat, és gatyamadzag segítségével készitsünk csúzlit, amit aztán ólomsöréttel megtöltve frankón bevethetünk a kanos dögök ellen, átsegítve őket az örök egerészmezőkre. De legalábbis a kerítés túloldalára. Brutális szadistának tituláltak, sértegettek, később leporolták magukat, és visszarakták Alán ágyát a helyére. Tünye beragasztotta fejsebét.
Alán viszont csak hallgatott, szája bal felén némi idióta vigyor húzódott - jobb felén pedig egy széles, ám nem túl mély vágás, az előbbi nézeteltérés okán. Látszott rajta, hogy valamit forral, márpedig az nem a lefekvés előtti teavizünk, ezért kicsit meg is dorgáltuk.
Később hóna alá vágott egy csomag felvágottat, és eltünt egy fél órára, majd mikor visszajött, megnyugtatott minket :
- Minden el van intézve gyerekek, holnap reggel sokáig alhatunk!

Hajnalban trombitaszóra ébredtünk, és magunk is meglepődtünk, hogy nem a macskák szerenádjára. Alán nem volt a helyén, bár ez az ágyán uralkodó káosztól elsőre fel sem tünt. Összekaptuk magunkat, az ágyat rendberaktuk, kivételesen Alánét is, mert nem hiányzott, hogy trehányságáért barátunkat ismét megbüntessék. Pont fél perccel az őrmester előtt esett be az ajtón, gyorsan a tükörhöz ment, megmosakodott, és megigazitotta a zubbonyát. Arcán, karján, kézfején éktelen karmolások látszottak, alsó ajka feldagadt, és kabátja tiszta macskaszőr volt.
- Normális ember nem létesit szexuális aktust állatokkal! - figyelmeztette Tünye.
- Csak azért nem létesitek veled két hatalmas pofon aktust, mert itt van az baka az ajtónk előtt! - villantotta rá Alán enyhén vérfoltos fogait.
A sorakozónál már minden úgy ment, mint a karikacsapás. Nem csak a mi körletünk volt az udvaron, mindenkit kivezényeltek, mert valami állatvédő egylet érkezett hozzánk, valami katonai fejesnek az akárkije, aki néhány tucat katonát akarna kölcsönkérni az árviz által súlytott területeken rekedt állatok kimentésére. Nem volt ez szokatlan, amikor a civilek tudománya megállt, vagy piszkos munkát kellett végezni, mindig minket kerestek.
A kapitány végigsétált a sorok között, mellette egy hölgy, és úr az állatbarátok egyesületétől, mi pedig büszkén húztuk ki magunkat. A kapitány később negédes szavakkal ecsetelte, hogy micsoda nemes ügy összeszedni a kóborkutyákat, tetőn ragadt macskákat, lovakat - ez utóbbiak persze nem a tetőn ragadtak, csak például erdőbe menekültek.
Épp ahhoz a részhez ért, amikor önként jelentkezőket választott ki a tömegből, mikor éktelen csörgés, csattogás, kolompolás kiséretében, őrülten vágtázó és vernyogó macskák rohantak elő a kaszárnya mögül, szám szerint hárman. Elszáguldottak a döbbent tömeg előtt, ekkor láttuk, hogy a hatalmas zajt a farkukra kötött, kavicsokkal megtöltött konzerdobozok keltik. Az emberektől még jobban megrémülve, a három macska háromfele futott, egy felszaladt a fára, majd elvétve egy ágat, majdhogynem leesett. Életét a farkára kötött madzag mentette meg, ami a konzervdoboznál fogva fennekadt egy ágon. A másik kettő hatalmas csörgéssel, mint egy rumba táncosmenet, elvágtázott az udvar vége felé.
Kitört a röhögés, és a diszes vendégek szörnyülködése közepetette alig tudott a parancsnok rendet tenni közöttünk. Kérdően néztünk Alánra, aki széttárta a karját:
- Nem volt jó az időzítés. Kitörtek a dögök a budiból! - suttogta.

A fennakadt cirmos még másnap is ott himbálódzott a fán, mire levágtuk. A kötelét.