2019. szeptember 22., vasárnap

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Játékok rovat

A játékipar fejlődése, avagy régen se volt jobb...

Annyi a negatív felhang a játékipar állapotával kapcsolatban, hogy talán nem árt reálisan ránézni mi is folyik.

[ ÚJ TESZT ]

Hajdanában danában...

Igen, Vistaboy írása az indok, amiért billentyűzetett kellett ragadnom. Szeretem, tisztelem, becsülöm fórumozó / blogger / embertársamat, és tiszteletben tartom a véleményét.

De én több téren is méretes lyukakat látok bizony az érvelésben. A bejegyzésének hozzászólásaiban is élesek az ellentétek, mintha két párhuzamos univerzum lakói próbálnának kommunikálni egymással...

Az egyik legáltalánosabb probléma, amit elfelejtenek az emberek, hogy változik a világ. Valamiért az emberek jó része fél a változástól, nem tudja elfogadni, nem tud ráhangolódni, nem tud tovább lépni. Vagy ha igen, akkor is folyamatosan a régi idők nagyjait emlegeti fel.


Ez volt az első otthoni játék, amivel én találkoztam - a Pong

Ha már előzményre válaszul gépelem irományon, én is megemlíteném, hogy hajdan a Commodore +4 géppel léptem a számítógépes játékok birodalmába. Ha nem vesszük persze a pénzbedobálós játékgépeket, amelyekbe hajdan minden zsebpénzünket be tudtuk dobálni, 20-asával. A Commodore világa teljesen más volt, mivel falusi lévén is volt lehetőségem, hogy mások kazettáit másolhassam. Igen, ez az az időszak volt, amikor így működtek a dolgok.

Hirdetés

Most belegondolva kifejezetten mókásan hangzik az, hogy szépen fel volt írva a kazetta tokjában lévő papírra, hogy 2:36-ra kell tekerni, hogy ha a Bridgehead nevű játékot akarom betölteni. Aztán húsz perc után feladtam, mert bár jó kis sidescroller játék volt, kész kínszenvedés volt már a második pályára is átvergődni...


...bevallom elérzékenyültem, mikor megláttam a képet... gyerekkorom meghatározó elemei :)

Aztán jött a Commodore 64, a lemezmeghajtóval, ami hihetetlen fejlődés volt. Aztán az Amiga 500, ahol a 3,5"-os lemezek korszaka köszöntött be, és bár ma már nevetnék rajta, de hajdan a hajam letettem azon a képminőségen és hihetetlen zenei teljesítményen, ami a színes Videoton TV-ből kitört. Mert akkoriban még ez sem volt általános a baráti körömben, sőt, a korábbi számítógépeimnél végig fekete-fehér TV-n játszottam jómagam is. Azt már hozzátenni is felesleges, hogy monóban...

Aztán jött a PC, amire az X-Wing miatt régóta ácsingóztam, de pénzügyi okokból végül csak a középiskola végén, 1996-ban léphettem abba a kategóriába, amit pár évvel korábban még jól kinevettünk, hogy hát milyen prüntyögés jön az unokatesó gépének belsejéből, mikor a Gobliiins-szal játszottunk. De hát a PC felnőtt a játékosokhoz, ugyebár...


Kell nagyító? 640x480-as felbontás a Tie Fighter: Collectors Edition-ban.
Ami akkoriban jónak számított...

Azóta pedig a PC mellett volt Sega DreamCast (amit csak a Dead of Alive miatt vettem meg), majd Sony Playstation és Xbox360 is, tehát a konzolok sem ismeretlen világ számomra...

Mert régen minden jobb volt...

Tudom, hogy könnyű dolgom van, amikor más érveit szedem szét, de ha már kritikával élünk, akkor érdemes a kritika gyökereinél kezdeni.

1.: A felhasználói igények megváltoztak:

Sokan szeretik azt hangoztatni, hogy régen bezzeg gondolkodni kellett a játékokban. Ma meg minden a képedbe van tolva, mert a mai játékosok lusták és nem gondolkodnak. Ezért a fejlesztők mindenféle segítő dolgokat építenek a játékba, és ha a játékos elakad, a neten három kattintásra talál végigjátszást, sőt, YouTube videón való végigjátszást. Ami rossz.

Én meg azt sem tudom hirtelen milyen ninjitsu fogással fogjam a fejem vissza, nehogy lefejeljem az asztalt. A Commodore Plus 4-re anno az egyik legelső játékom a nagy barát Gyaszu által hozott TirNaNog volt. Akkori szemmel szépen kidolgozott játék volt, de fél óra játék után se nagyon tudtuk, mit kell csinálni, próbálkoztunk csak.

Végül megtudtam, hogy a Spektrum Világban (SpV) van hozzá leírás. Meg kellett szereznem azt a számot (határozottan tovább tartott, mint három kattintás, úgy megközelítőleg két héttel...), és rácsodálkoznom, miféle játék is ez. Huhh, micsoda megkönnyebbülés volt ez akkor számomra.


Last Ninja 3 'térkép' a CoV-ból
SzPeti oldaláról hoztam, érdemes a linken lévő CoV-os leírást elolvasni.
Akkoriban ez volt Youtube és fórumspammelés helyett...

Hasonló küzdelem volt a kultikus Last Ninja 3 esete, ahol az egyik pályán sose tudtam tovább jutni, és csak reménytelenül ugráltam fel-alá, nyomkodva a joy gombjait, hátha valami rejtett kapcsoló van. Emlékeztetőleg, az ilyen játékokban nem volt mentés. Elkezdted játszani, és ha kikapcsoltad a gépet, a következő betöltésnél indulhattál az elejéről.

Kivéve egy későbbi tört verzióban, ahol már lehetett a játék betöltése előtt kiválasztani, melyik pályán akarsz kezdeni. Végül egy CoV (Commodore Világ) leírás segített, és tudtam meg, hogy egy úszó levélen átugrás volt a megoldás. Tiszta agyrém. Ja, és az akkori világot jelzi az is, hogy a CoV-os leírás végén elemzik, melyik törést kell kerülni. Ma ezért négy nap kerékbetörés és két nap villamosszék járna egy számítástechnikai újságírónál...

De most lépjünk vissza a Last Ninja példához. Mert billentsük jobbra picit a fejünket, és lássuk be, mennyivel egyszerűbb az életünk, amikor nem kell agyvérzéssel küzdve körbe-körbe rohangálni órákon át, ha valahol nem tudsz tovább jutni... Természetesen senki sem tart fegyvert a fejedhez, ha te magad akarod a megoldást megtalálni, nyugodtan mellőzheted ma is a segítségkérést...

Ráadásul az internetes fórumok hihetetlen visszajelzéseket tudnak nyújtani, az ember meg tudja vitatni, mit lehet csinálni egy szabadabb kezet adó játékban a lehetőségeket, tanácsokat kérhet tapasztaltabb játékosoktól, avagy videón megnézheti, hogy játszanak profi játékosok.

Sőt, most már mindezt online, élőben tehetjük meg. Hajdan meg az Elite esetében órákig tanulgattam hathatós külső segítséggel, hogy tudok bedokkolni a Coriolis-állomásokra kézzel.


Agony az Amigán, amikor még a varázsszó volt a 'parallax scroll',
érdemes megnézni, hogy (örökélettel persze) a játékidő az elejétől a végéig a fél órát sem érte el...

De azt is megjegyezhetném, hogy hajdan a játékok jelentős része például shoot-em-up kategóriába esett. Ezekben aztán túl sok mentális feladat nem jutott a játékosnak, de mégis, milyen jó visszaemlékezni mondjuk a Project-X-re, vagy a bitang nehéz, de (akkoriban) álomszép Agony-ra.

Mert anno is sokan nem akartak logikai feladványokat a játékban, csak simán szórakozni, kikapcsolódni...

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.