Ady Endre rengeteg témát dolgozott fel műveiben. Kora tele volt tragikus ellentmondásokkal, buktatókkal. Ez a hangulat jelenik meg magyarságverseiben. Míg forradalmi műveiből az optimizmus árad, addig magyarságverseiben a pesszimizmus dominál.
Ady verseiben már az első versszakban - sőt, néha már az első sorban - kimondja a lényeget. Ennek legszebb bizonyítéka A kürtösök szava c. versében található: az egyes strófák tulajdonképpen csak részletezik az első igazát. Mindegyik versszakban megismétlődik a kürtösök riasztásának motívuma.
A szeretném ha szeretnének című ciklus magyarságverseinek már első darabja pontosan kifejezi a költő feszültségekkel, küzdelmekkel teli magyarságtudatát. Az Ond vezér unokája című művében a költő egyfelől azonosul népével, s annak hibáival, erényeivel. Másrészt viszont idegennek érzi a korabeli magyarságot. Ady magyarságának a tragikumát az a tudat okozza, hogy a vesztébe rohanó magyarsággal szemben ő az, aki világosan látja a nemzet igazi tennivalóit. Néha úgy érzi, hogy a magyar társadalommal már nem lehet mit kezdeni, a népet előbbre vivő harcot már nem lehet megvívni. Ennek ellenére magasrendű azonosságtudata miatt feljogosítva érzi magát arra, hogy kíméletlen hangnemben ostorozza népe hibáit és az ország elmaradottságát.
Érdekes a költő magyarságtudatának hullámzása:

„Halj meg már bennem, te civódó magyar,
Békétlen Koppány, hunn ördögök fia...”

A civódó magyar című vers kezdősorát ugyanaz az Ady írja le, aki A magyarság titkai című ciklusába illesztette be a Pimasz, szép arccal című versét, benne az alábbi sorokkal:

„Olykor utálom, néha szeretem:
Ennyi emberséges bánatot
Nem adott volna más fajta nekem...”

Az 1912-es, 13-as évek táján már a Szomorú ódák valakihez címet adja egyik ciklusának, illetve kötetének.
Ady magányosságát Lukács György a költő korából magyarázta. A lírai Én felnagyítása nem Ady „találmánya”. A polgári korszak művészének Baudelaire-től az Ady-kortárs Rilkéig általános vonás ez. Lukács György így szól Adyról: „Minél nagyobb valamely író, annál kevésbé 'privátak' az élményei és az alkotásai.”
A költő hazaszeretetének, nemzetéhez való hűségének legszebb verse A föl-föl dobott kő. A versben szinte szerelmes stílusban szól nemzetéhez. A cím már kifejezi a vers alapgondolatát, ám az első versszakkal együtt Ady általános magyarságérzetét adja:

„Föl-föl dobott kő, földedre hullva,
Kicsi országom, újra meg újra
Hazajön a fiad...”

Ahogy a gravitáció visszarántja a követ a földre, úgy hívja haza újra meg újra ez a kicsi ország eltávozó fiát. A költemény a fent-lent ellentétpárral indul, s ezt tovább variálja a költő a továbbiakban. Szembeállítja a hazai viszonyokat a külföldön látottakkal: a nagyvilág gazdag tájait jelentő „messze tornyokat” szembeállítja a hazai viszonyokat takaró „port”-tal; a nagyvilág láttán „szédül”, míg a hazai közegben az ember „elbúsong”. A 4. strófa egy szerelmi vallomás a magyarsághoz:

„Tied vagyok én nagy haragomban,
Nagy hűtlenségben, szerelmes gondban
Szomorúan magyar...”

Az utolsó strófában újra visszatér a vers alapgondolatát képező kő, ezáltal a költemény keretszerűen bezárul. Mondanivalóját nyomatékossá teszi a túlzás és az ismétlés.
A költemény háromsoros strófákból épül fel, az első két sor páros rímet alkot, míg a harmadik sor rímtelen. A verssorokban Adyra jellemzően keveredik a hangsúlyos és az időmértékes verselés.
Magyarságát ért támadásokra válaszol az Én nem vagyok magyar? című költeményében. Az utolsó hat verssor zárójelbe került, ezzel kiemelve, hogy a költő csak úgy „odadobja” a szidalmait az őt vádolóknak. Az azt megelőző 13 sorban felvázolja, milyen szerinte az igazi magyar. A felsorolást így kezdi:

„Ős Napkelet olyannak álmodta
Amilyen én vagyok”

Az Ős Napkelet utalás a magyarság eredetére.
A Magyar jakobinus dala című versét „A nacionalizmus nem hazafiság.” (Ady E.) gondolata szövi át. „Szolga-népek Bábelének” nevezi Magyarországot, s forradalmi indulattal ösztönöz az összefogásra:

„Ezer zsibbadt vágyból mért nem lesz
Végül egy erős akarat?
Hiszen magyar, oláh, szláv bánat
Mindigre egy bánat marad.”

A költemény a legsúlyosabb magyar sorskérdések egyikében mondja ki a felelős szót: a nemzeti kérdés csak osztályalapról szemlélve oldható meg a soknyelvű Magyarországon. A vers csupa lázító kérdés, melyekre az utolsó szakaszban adja meg a választ:

„Holnap már minden a mienk lesz,
Hogyha akarunk, ha merünk.”

A Nekünk Mohács kell című versnek már a címében feltűnik, hogy Ady ismét ostorozni fogja népét. Benedek Marcell „fordított himnusznak” nevezte a költeményt, melyben Ady Mohácshoz hasonló csapásokat kér istenétől a népére.
A nemzetéről írt legkeményebb jellemzés olvasható A hőkölés népe című művében. A cím ismét tömör összefoglalása a műnek: a magyarság az új a feladatok elől visszahőkölő nép. Ennek a magatartásnak a magyarázatát Ady a 2. versszakban kezdi meg, majd három versszakon keresztül sorolja a szolgalelkű magyarság jellemvonásait, majd keserűen állapítja meg:

„S ki egyszer rúgott magyarba,
Szinte kedvet kap a rugáshoz.”

A vers vége végtelenül pesszimista hangulatú: Ady szerint ha nem változik meg e „szánalmas nép” jelleme, akkor az a néhány megtört ember is feladja a reményt:

„Ezért a népért úgyis mindegy,
Ebsorsot akar, hát - akarja.”

A nemzet teljes pusztulását jeleníti meg A szétszóródás előtt című költeményében. A költő múlt időben jeleníti meg a magyarságot, s megállapítja: „Megöltük és kibűnöztük magunkat.” Az utolsó strófa teszi még komorabbá a magyarság címben jósolt sorsát:

„És mi nem leszünk majd szétszórva
Árvult, de mégis győzedelmes fajta.
Minket korszakok tűz-dühe nem edzett
S fölolvaszt a világ kohója
S elvesztünk, mert elvesztettük magunkat.”

Ady új líráját, forradalmi mondanivalóját, irodalmi stílusát a konzervatív irodalmi tábor érthetetlennek, erkölcstelennek bélyegezte. Mégis a magyar irodalom legszebb forradalmi hagyományai közt tartják számon Ady életművét, amely - Petőfi és József Attila költészetével együtt - a magyar nép harcainak és igazának legnagyobb lírai kifejezője.

Minden szar. Minden, amit más csinál, az szar. Jó nem lehet. Soha.
Miért ilyen a mentalitása az embereknek? Miért az ugat legjobban, aki a kisujját sem mozdítja azért, hogy jobb legyen?
Lassan 18 éve vagyok ezen a világon, és mindig ez van. Végzek idén gimiben. Én futkostam a szalagavatói értesítő miatt, mert az osztályban nem tudtunk megegyezni most sem. Éljen. Rengeteg időm ráment, a cég mindent összekevert. Sajnos úgy jött ki, hogy nem én vettem át a 2600 darabot. Mikor megláttam, hogy az utolsó korrekciót nem csinálták meg, ráadásul nem is olyan papírra nyomták, mint amiben megegyeztünk, azt hittem felrobbanok. Sajnos időhiányában voltunk már, ígyhát nem vittem vissza nekik, pedig nagyon a határon voltam. Suliban persze a fél osztály ordibál, csapkodja az asztalt. És persze ki? Hát aki egy kibaszott betűt nem tett hozzá, egy ötlete sem volt. Csodálatos. Aztán jön a következő, hogy szar....
Hát ezért törjem magam? Ezért csináljak meg vmit mások helyett? Ezért segítsek? Szánalmas ez a mai társadalom...