Van nálunk a melóhelyen három portás. Közülük az egyik igencsak ragaszkodik mindenféle szabályhoz, gyakorlatilag senki nem csinálhat semmit másképp, mint ahogy le van írva. Fogadni merek, hogy a csávó kockát is szarik. Nem mintha nagy gond szokott volna ebből lenni.
Na szóval adott a csávókám. Adott egy PC, amit a portások használnak. Egész mostanáig ez a PC nem volt a könyvtár tulajdona, így effektíve nekem se volt rajta különösebb extra jogosultságom, vagy nekik kevesebb, mint nekem. Viszont új videómegfigyelő rendszerünk van, ami miatt immáron tartományba van léptetve a gép, illetve nem is az a gép, mert a régi nem bírta volna el. És ha már egy könyvtári tulajdonú gép került oda, én természetesen lecsaptam rá, háhá. Mostantól nincs telepítgetés, baromságok elállítgatása, meg ilyenek. Úgy ahogy kell, ez ki is csapta a biztosítékot. Hát nincs Mahjongg, meg sakk, most mi lesz (megjegyzem azon a gépen ez nem kifejezetten engedélyezett, mint ahogy egyik másikon sem). Megmondtam neki, hogy hivatalos támogatást nem adok. Ha észreveszem leveszem, de ha nem látom meg - és direkt vadászni nem fogok - akkor leszarom mi van rajta (max. amit rá tudnak tenni, de az nem sok).
Na majd ő beszél a főigazgatóval (sok sikert, gondoltam). Elkezdtem magyarázni, hogy tőlem nyugodtan. Ha áldást adnak rá, én feltelepítem, de meg kell érteni, hogy vannak bizonyos szabályok, amely szabályok nem azért jöttek létre, hogy kibasszanak másokkal, hanem a biztonság, meg egyéb dolgok miatt (az a játék nem is jogtiszta, így engem kétszeresen is jól megbasznának, ha jönne az ellenőrzés). Na mindjárt jött az okosság, hogy "a szabályok azért vannak, hogy felrúgjuk őket". Aha. Igen. Most bezzeg...
Gyorskeresés
Azok a szabályok
[ ÚJ BEJEGYZÉS ]
whiz top 5 címlapos írása
whiz top 10 blogbejegyzése
Percről percre
-
Jövő hónapban jön a Wholesome Direct
Akik kedvelik az indie játékokat, azoknak érdemes lesz követniük néhány hét múlva a show-t.
-
Az AI-ra helyezi a fókuszt az Apple M4 SoC
A friss rendszerchip azért a processzormagok tekintetében is újít egy nagyot.
-
Ennyibe kerül a Pixel Tablet dokkoló nélkül
Úgy tudjuk, a kiegészítők ára egységesen 100 dollárnak megfelelő összeg lesz, a dokkoló sem lett kivétel.
-
Mozgásban a Trench Tales (PC)
Elindult a Kickstarter kampány, aki támogatni szeretné a fejlesztőket azoknak érdemes lehet felkersni a projekt oldalát.
-
Új, 8 kHz-es Cherry Xtrfy egér
A kétféle színben készülő, madzagmentes újdonságban az M4 és M8 Wireless vonalai keverednek.
-
Microsoft, gamingleépítés
Lassul a gamingipar, ennek keretében pedig már a Microsoft Xbox részlege is nagy költségcsökkentéseket eszközöl.
-
Sand Land teszt
Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
-
Musk kínai robottaxijai
Elon Musk áprilisi látogatásakor ígérte meg, hogy Kínában robottaxikban tesztelik majd a fejlett vezetéstámogató csomagjukat.
-
Olimpia, kiberfenyegetés
Nagy a nyomás a szervezőkön, példa nélküli kiberfenyegetettségre készülnek a párizsi olimpia kapcsán.
-
Indika teszt
Teológiai utazás egy kételkedő apáca és egy istenhívő szökött fegyenc kíséretében.
-
V Rising teszt
Két évvel ezelőtt nem várt sikert hozott a Stunlock stúdió számára a V Rising, és most minden földi jóval teletömve kiléptek a korai hozzáférés árnyékából is. Nézzük, mit is hoznak a teljes pompájú véres kalandok!
-
Apple, AI, chip, adatközpont
A jelentések szerint az Apple saját chipeket fejleszt, hogy AI-szoftvereket futtasson az adatközpontokban.