Még mindíg nem heverted ki...

Ki lehet heverni egy szeretett személy elvesztését?

Van, aki pár éves, netán pár hónapos kapcsolata elvesztésén siránkozik. Megértem őket, hiszen én is azt hittem egykoron, hogy most aztán vége a világnak, mert szerelmem kimondta a legkegyetlenebb valaha kimondott, leírt mondatot:
Maradjunk inkább barátok.
Kihevertem.
Az évek múltával bebizonyosodott, hogy kiebrudalásom javamra szolgált.

Rátaláltam arra, aki bár nem pótolta őt, mégis méltónak bizonyult arra, hogy életem párja legyen. Két gyermekünknek adott életet, és ha valaha valakiket anyából, feleségből gyúrt az Isten, a feleségem közéjük tartozott.

December 5-én lesz két éve, hogy elveszítettem.
Talán korai volt, mégis úgy éreztem, hogy meg kell emlékeznem róla.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

Az első szerelemem a mai napig hiányzik. Nem, teljesen nem lehet kiheverni, de az idő ezeken csak enyhít.

Ez nagyon elcsépelt, de igaz: talán erőt meríthetnél abból, hogy ő sem akarná, hogy megtörjön Téged az elvesztése. Azt akarná, hogy boldog legyél.

próbálok együtt érezni veled... azért írom, hogy "próbálok", mert amíg valaki nem éli át személyesen is a számára legfontosabb embernek az elveszítését, addig nem is tudhatja milyen az az érzés valójában... őszintén sajnálom...

pont ezen gondolkoztam a múltheti szakítás után egyik nap munkába menet az egyik kereszteződésnél, amikor 2 mentő, 1 rendőrautó és egy tűzoltó elment mellettem, hogy sokkal rosszabb dolgok is vannak annál, hogy így véget ért a kapcsolatom... reggel 6:15körül karambolozott a város mellett egy kamion és egy személygépkocsi... nem tudom, mi lett az utasokkal... arra jutottam, hogy "egy szakítást túl lehet és túl is kell élni... örüljek annak, hogy élek... még dolgom van itt a földön..." és neked is... lehet, hogy furán jön ki, hogy tanácsot próbálok adni, mert több, mint kétszer idősebb vagy... de próbálj meg erős lenni még akkor is, ha gyengének érzed magad... én 2 nagyon közeli embert veszítettem el, még amikor 1-2éves voltam... nem is ismertem őket, de így is hiányoznak időnként... hiányzik, hogy nem ismerhettem őket igazán... minden évben ebben az időszakban meglátogatom a sírjukat és akaratlanul is lehangolt vagyok, de próbálok ilyenkor is erős maradni és helytállni mindenütt... neked pedig a gyerekek miatt kell ugyanezt tenned...

"Kis lépés az emberiségnek... hosszú lépést a férfiaknak..." ++++++++++++++ BattleTag: mephiHUN#2258 ++++++++ A kígyó veszélyes állat mert harap, de a takarítónő még veszélyesebb, mert ő Maris

Nos igen, illenék erőt merítenem abból, hogy feleségem sem akarná, hogy elanyátlankodjak. Biztos boldogulásomat támogatja, hiszek benne.

Hadd legyek időnként gyönge, sebezhető.
Vitte volna a szél hamvait, ám a "szökőkút" földbe sodorta.
Néztem, csak néztem a vizuális játékot, ahogy a színtelen vízsugár homokszínné változott.
Megszűnt az idő, a tér, semmivé váltam. Feloldódtam a semmiben.
Felnéztem az égre, és az ólomszürkeségben egy tenyérnyi kékség világított. Anyám halkan azt mondta: Marika rád mosolyog.
Ahogy a szórás véget ért, szürkévé vált az ég, szürke volt minden.

Túl régimódi vagyok. Nem tudom elfeledni életem meghatározó korszakát. Nem tudom elfeledni azt, akinek először reszkető kézzel fogtam meg a kezét, azt, akit először félőn csókoltam meg, azt, akivel mindösszesen több, mint három évtizedet húztam le.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

Nem kell elfelejteni...