Volt a lányom vagy 14 éves, talán pont ennyi. Közelgett a szülinapja, ki kellett találni, hogy minek örülne.

Mit mondjak, általában mások számára értéktelen, kukorék dolgokkal leptem meg, mert nem a maradandóság volt a lényeg, hanem a felhőtlen öröm az arcán. Erre jó példa, hogy amikor "lómániás" volt, karácsonyra egy karámból kinéző lovat ábrázoló posztert, karikás ostort, meg egy pár sarkantyút kapott.

Megvan!
Akkoriban a tenisz volt a mániája. Közel a sportliget, ahol teniszezhet(ünk) a kiépített pályák valamelyikén.
Irány egy sportbolt, ahol egy látszólag hozzáértő vásárlótól kértem tanácsot. Ennyi pénzem van, kéne két teniszütő, meg egy csomag laszti. Hümmögött, aztán némi válogatás után a kezembe nyomott két ütőt, meg az átlátszó hengerbe zárt öt labdát. Kicsit többe kerül, de kezdőnek jó választás. Megköszöntem fáradozását, sóhajtva kifizettem, hazavittem, eldugtam.

És eljöve a nagy nap...
Kiöltöztünk. Ünneplőbe. Rajtam öltöny, nyakkendő, megadtam a módját. Trabi indul, protokoll látogatás a Mamánál. Az anyósom volt, Isten nyugosztalja.
Egyetek még, már nem bírunk többet, olyan nincs, egyetek még...
Ajándékok elő, Isten éltessen, pusziözön.
Nagyon úgy emlékszem, hogy a lányom arcán az igazi öröm akkor látszott, amikor a tenisz szetthez érkezett a kicsomagolásban.
Na, egyetek még, nem bírunk, de muszáj, de tényleg tele vagyunk, csak ezt a kis süteményt...

Dorombolva tette a Trabi a dolgát, fogyasztotta a távolságot az Üllői úton.
A belső tükörben látható volt, hogy a hátsó ülésen Erikám a teniszütők egyikét markolássza.
- Kipróbáljuk? Játszunk egyet? - Kérdeztem vigyorogva. A válasz nem volt hangos, csak bólogatott bőszen.

Sportliget, leparkoltam. Kiszálltunk. Arra már nem emlékszem, hogy a feleségem a fiammal azonnal hazasétált-e, de nem ez a lényeg.

Ünnepi ruházatban vonultunk be az egyik szabad pályára. Ütő kézbe, na, szerválj, te vagy az ünnepelt, avasd fel az ütőt, meg a labdát.
Röppent a labda, visszakotortam, aztán helyezkedtem, hogy fogadni tudjam a választ. Idővel kiderült, hogy Erikám szerint az a játék lényege, hogy jó messze elüti a lasztit, én meg majd szaladgálok érte.
Na ja. Csakhogy megjelent egy dobermann is a színen, és vágtázva igyekezett a labda után. Első alkalommal nem volt könnyű kiimádkozni a pofájából a lasztit, de aztán rájött, hogy folyamatos az élvezet. Visszahozza a lasztit, aztán szinte azonnal futhat utána. Jó társunk lett a játékban. A nyálát leütögettük a lasztiról, nem volt gond.

Nézők is akadtak, egyetlen szomorú arcot sem láttam környezetünkben. Az túlzás, hogy kiröhögtek minket, inkább beskatulyáztak a bolond kategóriába.
Gond egy szál se, mi már csak ilyen bolondok voltunk. Talán épp ettől szép az élet. Másnak nem ártva bolondozni jó, nagyon jó.

Az akkor viselt karórám itt pihen a fiókomban. Törött üveggel sandít rám, ha a szemem elé kerül.
A teniszcsata egyik pillanatában jobbra akartam fordulni, aztán mégis balra érkezett a labda. Reflexből kaptam balra az ütőt, miközben a bal kezem még jobbos fordulóban volt, így az órámnak lőn szörnyű, de gyors halála.
Vajon hány csorba társa mondhatja el magáról, hogy az üvegét egy teniszütő markolata törte be?