Ha valamit szerelsz, kötelességének érzi, hogy kioktasson. Azt nem úgy kell, csakis az ő módszere az egyedül üdvözítő. Ha kezet mosol, muszáj szólnia, hogy nem jó szappant használsz, a törölköződ meg nem jól szívja a vizet. Ha kávét iszol, hosszasan fejtegeti, hogy miért nem jó, hogy annyi cukrot tettél bele, amennyit. Ha a szendvicsedet majszolod, kárhoztatja a kalóriákat, vagy igyekszik meggyőzni, hogy táplálóbban kéne étkezned. És így tovább, és így tovább.
Vonzzák a beszélgetők. Neki muszáj bekapcsolódnia, akár intim kérdéseket feltenni, esetleg kioktatni a beszélgetőket, hogy amiről beszélnek, az nem is úgy van.
Ha szomszéd az illető, valóságos átok. Biztos, hogy akkor jön ki a lakásából, amikor távozni készülsz, vagy éppen érkezel valahonnan. Valamit elkezd és csak mondja, csak mondja. Ha belépsz az ajtódon, még arra is képes, hogy a lábát a küszöbödre tegye, nehogy be tudd csukni előtte az ajtót, ha távozóban vagy, megragadja a karod, nehogy ott tudd hagyni, mert neki feltétlenül muszáj elmondania azt, amit elkezdett.
Ha le akarod állítani, csak durván lehet. Rá kell ordítani, hogy elég, még durvábban kuss. Ebből ért, de csak addig, míg legközelebb nem találkoztok, hiszen nem haragtartó.
Moziban rendre traktálja a szomszédait, előre mondja, hogy mi fog történni. Engem is megtalált már egy ilyen, határozottan és emelt hangon közöltem vele, hogy olyan, mint a pisis unokahúgom, ez hatott. De olyant is láttam már, aki két pofonnal adott nyomatékot azon kérésének, hogy fejezze be.
Azt hiszem, ez a fajta egyszerűen magányos.
