Két apró történet a jellemzésére, melyeknek nincs befejezése, gondolja tovább, ítélkezzen, aki úgy akarja.
A helyszín egy munkahely, a közös szereplő egy középvezető.
1. A beosztott.
A középvezető kiad a beosztottnak egy munkát, a végrehajtás módját, mikéntjét írásban is elé tárja, majd a dolgozó dossziéjába teszi. A határidő lejárt, a középvezető számon kéri a beosztotton a munkát. Hát az bizony nincs kész, mert azt se tudja, hogy miről van szó, így a hogyanról és mikéntről pláne nem tud.
A középvezető elmegy, a beosztottnak meg első dolga a főnökhöz rohanni, ahol panaszt tesz. Lehordja a középvezetőt mindenféle szemétnek, aki olyan munkákat kér rajta számon, amiket soha nem bízott rá.
Kár, hogy ezt a középvezető meghallja. Bemegy az irodába, ahol a beosztott hóna alól kihúzva a dossziét kiveszi belőle a perdöntő bizonyítékot, azt a bizonyos papírt, és az asztalra teszi.
2. A főnök.
A középvezető előadja a főnöknek jövőbeni terveit, a beosztottakkal kapcsolatos negatívumokat, pozitívumokat. A segítségét kéri, mivel a csapat a vezetőség ellen ágál. Azt gondolja, hogy összeröffenti őket, egyezzenek meg, mert ki akar maradni a postásszerepből.
Az összeröffentéskor azokat a negatívumokat, amit a csapatról mondott, a főnök még véletlenül se említi, csak a pozitívumokról beszél, a középvezető terveit pedig sajátjaként adja elő.
Ezeket az eseteket a középvezető súgta, aki arra is kíváncsi, (velem együtt,) hogy akarjátok-e, tudjátok-e folytatni a történeteket, és hogyan.
Saját történetem az első hozzászólásban olvasható.
Nincs nagybácsi, nincs "keresztapa".
