Na, vele már biztos mindenki találkozott.
A magyar három okból iszik: bánatában, örömében, no meg csak úgy, mert olyan kedve van.
A bárgyú bámul maga elé, azt se tudja hol van, mi történik vele. Összefüggéstelen hangtömegek hagyják el a száját, nem igényel társaságot, de ha a közelében vagy, azonnal rád csimpaszkodik. Mivel hallgatósága van, már viszonylag érthetően panaszolja el, hogy ő egy lecsúszott egzisztencia, gyerek korában verték, felnőtt korában elnyomták, a felesége csalja, a barátai elhagyták, mások bűne, hogy ott tart, ahol.
Mivel rád borult, jobb, ha valahogy kimászol alóla és menekülsz, mielőtt lehány.
A sírós cirka ugyanaz, csak bővebben kifejti sanyarú sorsát, miközben igazi könnyek peregnek a szeméből. Mindegy, hogy kinek, de panaszkodnia kell. Amilyen bolond vagyok, még sajnálom is, de tudom, hogy menekülni kell, mielőtt rosszul lesz.
A vidámnak cudar jókedve van. Széles jókedvében mindenki haver, még az sem zavarja, ha elutasítják közeledését. Biztos talál valakit, akivel együtt vernyákolhat a bús magyar éjszakában, miután kidobták őket a kocsmából.
Az agresszív az élő fába is beleköt, nem érdekli, hogy pillanatnyi ellenfele erősebb fizikumú. Általában roncsolt ábrázattal támolyog haza.
Ha két ilyen haver együtt iszik, ahogy fogy a pia, úgy jönnek elő a rég elfeledettnek hitt sérelmek. A haverságnak egy pillanat alatt vége, pofonok csattannak, üvegek törnek, ha kés van náluk, rossz esetben az is előkerül. Jó esélyük van rá, hogy fogdán ébrednek.
A részeg családja általában retteg, hogy mikor tér haza. Vagy azért, mert goromba, veri a családot, vagy azért, mert a hangoskodása miatt vége az alvásnak.
A legkínosabb eset az, amikor családtag, barát, haver részeg. Muszáj törődni vele, hazatámogatni, elviselni a nyafogását, esetleges agresszivitását csitítgatni. Ha lehány, annyi a ruhadarabnak, nem hiszem, hogy szóvá teszed neki, amikor már józan.
A részeg nem mindig felelős azért, mert berúgott. Gondolok itt a húsvéti locsolkodó gyerekekre, akiket a hülye felnőttek pálinkával jutalmaztak.
Jómagam háromszor voltam részeg. Ha elosztom hárommal az életkoromat, több, mint 22 jön ki. Úgy vélem, ez nem sok, meg is bocsájtható, hiszen senkinek nem okoztam kárt, nem voltam botrányos.
Esetemben három fázisból állt a részegség. Először cudar jókedvem támadt, de nem kornyikáltam ordibálva, inkább afféle eufória volt. Aztán átestem a ló túloldalára, valamiért sírnom kellett. Mindegy miért, akár a nagy szerelmem okán, akár azért, mert csak, de ezt is magánügynek tekintettem, így elbújva gömbölyödtem minél kisebbre, hogy mások ne lássanak gyenge perceimben. A harmadik fázis a rosszullét volt. Irány a klotyó, tátott szájjal ordítottam tele a kagylót. Utójátékként irány az ágy, ahol hasra feküdtem, mert mostohaapám ezt tanácsolta ilyen esetre.
Spicces jóval többször voltam. A feleségem azt mondta, hogy ilyenkor aranyos vagyok. Csillog a szemem, (bár egyébként is mosolygós vagyok,) vigyorgok, mint a tejbetök, kedvesebb vagyok, mint általában, szexuális étvágyam is megnő. Mondjuk beszélni nehéz ilyenkor, mert összegabalyodik a nyelvem.
