2024. június 21., péntek

Gyorskeresés

Miért jó szakoktatónak lenni?

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Régen posztoltam. 4. éve vagyok szakoktató, (15 éve tar) Amikor váltottam, akkor éppen jobban fizetett, mint a gimnáziumi áls, és legalább sokkal kevesebb a Tompika. Vagy fogalmazzunk úgy, hogy más, mint alsóban, felsőben. Itt is vannak, de ha csak 1-2 téma érdekli őket, akkor már le lehet őket kötni, nem úgy mint pl. 7.osztályban.
Ez a jobban fizetett is relatív, körülbelül 40e nettóval volt több, plusz az útiköltség mert nem kellett végre ingázni.
No ez ata szépen el is tűnt. Az alap fizetésem most 265e nettó, az 1700Ft/óra. Sok? Kes? Baromi kes. Kihívok egy villanyszerelőt alsó hangon 10e csak a kiszálsi díj... a kőművesek 5000 forintos számla nélküli óradíjáról nem is beszélve. (már esz jól megy a villanyszerelés meg a vakolás is... )
Idén 0%-os béremelést kaptunk. Megcsináltam tavaly több kollégával ares pedagógus életpályamodell pedagógus 2 vizsgáját totál feleslegesen, mert nem jelent semmit az oktatóknak. (amúgy kb. 25e nettó havonta, szánalmas) Ja, majd a következő bérrgyaláskor... hehe. Az jövőre lesz talán. Az infláció mennyi volt tavaly, meg idén eddig? Ebben a szektorban legalább 50%-os béremelés kéne. Sajnos már nettó 300e is kes egy hónapra, ha mondjuk lakást újítana/hitelt törlesztene/venne az ember. Esetleg venne egy jobb laptopot, pc-t, mert az ugye nincs a legtöbb szakképzőben, vagy ami van az 15 éves 4.generációs ócskavas. Most volt egy továbbképzés, amiért androidos tableteket lehetett kapni... Az intézmény nevén maradnak, és 5 évre kellett aláírni a papírt, hogy semmi bajuk nem esik. Annyira szánalmas, bürokratikus az esz. Ott is nem számoltak azzal, hogy mennyi jelentkező lesz, nem is kapott mindenki.
Ennek ellenére minden évben jön a körlevél, hogy menjetek barmok, csináltok meg a pedagógus minősítést, menjetek továbbképzésekre. Köszi. Jelenleg a szakoktatókkal a kutya nem foglalkozik. Komplett munkaközösségek állnak fel, és lépnek tovább. Ez így biztos, hogy nem fog működni. Aki még húzza a belét, az szeret tatani, de már mindenki az állas hirdetéseket bújja.

Nézzük, miért éri meg még szakoktatónak menni? A főiskola, egyetem esz tűrhetően felkést(ett) a gimnáziumi tananyagokra. Ám a szakközepes tananyagra nem. Ez semmit nem változott (van egy db frissen végzett kollégánk, tet első kézből srmazik az infó) Tet ha valaki netán bekerül egy technikumra oktatóként, akkor szembesül azzal, hogy miket kéne tatani: linuxot+linux szervert, Windows szervert, Arduinot, Cisco modulokat, Pythont, C#-ot, Php-t, Html+css+js+bootstrap-et, sql-t. Gimp-et stb. Nyilván emelt érettségi feladatokat meg tudja oldani a többség, de mondjuk SQlite-ot, meg formokat, normál linuxot nemhogy szervert nekünk se tatottak. Sql-t sem. Anno Pascal volt meg Java, JS. Mindent is meg lehet tanulni, csak akkor mi a fenének jártunk akkor egyetemre? Art, hogy Krész Miklós formális nyelv és automaták tárgyát tanuljuk teljesen feleslegesen? Vagy Füvesi digitális táblás töltelék tárgyát? Ezek helyett miért nem lehetett valami értelmes, hasznos tananyagot leadni Szegeden??? De Debrecenben, Egerben se jobb a helyzet ahogy hallom. Terszetesen egy szakoktató mindenhez is ért, mert ugye csak 22 órája van hivatalosan egy héten... a valóságban bőven megvan a heti 30, de van amikor heti 42 tara is! Emellett art kéne foglalkozni a családdal, barátokkal, hobbival, sporttal... ja nem ezek nem fontosak, felejtsd el őket ha oktató vagy!!
No ezek közül melyikhez van normálisan használható magyar nyelvű tananyag, ami középiskolásoknak sl? Elmondom, nem sokhoz, (C#, Php, Html, Css) tet az oktató gyárt tananyagot, feladatokat is a legtöbb esetben. Ingyen nyilván. Elvileg a Krétán a tudástárban van miden, mint a mesében. Hol volt hol NEM volt nincs van... El ne hidd! Pont úgy, mint hogy a Krétát használtuk online oktatásra... ami be se töltt, el se indult amikor kellett volna,.. hiteles hírek mint mindig Ez ugye sok idő. A probléma megoldható lenne például szakmai továbbképzésekkel. Ezeknek többnyire a 80%-át állják a szakképzési centrumok. Ebből a Cisco az ok, az jó, de ezzel gyakorlatilag ki is fújt a támogatott képzési lehetőség. A többi? Baromi jó lenne egy Azure, Ubuntu Server, C# haladó továbbképzés. Gyakorlatilag a felnőttképzésben a korábbi főiskolai/egyetemi szintet tatjuk már. Ehhez illene normális tananyagot adni.
Pedagógiai továbbképzésekből ellenben annyi felesleges van, hogy azok helyett nyugodtan be lehetne tenni pár szinten tarszakmai képzést.

Aztán ott a felnőttoktatás, ahol muszáj (erősen ajánlott) órákat vállalni. Ott már eri az óradíj a hihetetlen 2800 forintot is! Tiszta Kánaán, milliomos leszek! Majd egyszer kifizetik... Általános a 3 vagy több hónapos csúss. Ha reklamálsz akkor köcsög vagy... majd utaljuk. Cserébe ott kell dekkolni este 8-ig, illetve szombatonként is vannak órák, terszetesen 0 pluszért. Tet hiába hétvége, nincs pót szabadnap, sertlék. Há' mer' ez megbízási szerződés te barom! Köszi ezt is! Remek érs, hogy megbecsült munkavállalója lehetek a szakképzési centrumnak!

No ha mindez nem lenne elég a felmondáshoz, akkor jönnek az ágazati alapvizsgák. Kinek a feladata legyártani a feladatsorokat, meg kijavítani ingyen? A szakoktatóké! Köszi! Ráasul még végig is kell ülni a vizsgákat, terszetesen ingyen!
Ugyanez vonatkozik a tizedikes évfolyamra is.
Közben megy állandóan a baszogatás, hogy küldjed versenyekre a gyereket, tölts ki ilyen-olyan kérdőíveket velük, mert majd jól lepontozunk és nem lesz fizetésemelés. Kööööszi! Így sincs, nem tűnt fel??? :Y Ja nem. :C
Az a lényeg, hogy a kancellár uraknak minden évben emelik. Egy kancellár, + főigazgatói fizetéséből + a felmondott kollégák fizetésébőlr meg lehetne emelni a maradék kolléga fizetését... csak mondom. Ezek felesleges kirakat emberek! Nem hoznak hasznot! Csak mondom...

Jövőre pedig jön a duális képzés. Érdekes lesz.
Jövőre veletek ugyanitt? Na az nem biztos...
Miért nem váltottam még mindig? Szeretek tatani, nálunk még vannak normális diákok is, jó a munkaközösség. Körülbelülr csak ennyi ami mellette sl.
Lassan telik be a pohár, de már tele van sajnos.

Hozzászólások

(#1) icemad


icemad
nagyúr
LOGOUT blog

Nagyon érdekes is és dühítő is, amit írsz. Érdekes egy tanár szemszögéből is látni ezt a dolgot, és dühítő, hogy ilyen aprópénzzel szúrják ki a szemeteket. Kétgyermekes apukaként én is azt szeretném, hogy a fiaimat hozzáértő, szakmailag korrekt, megbecsült, jól fizetett tanárok tanítsák. Viszont 2 gyermekes apukaként, ha tanár lennék, és ilyen fizetést kapnék, akkor én is inkább elmennék árufeltöltőnek valamelyik áruházlánchoz, mert a rezsit fizetni kell, a gyereknek kaját, ruhát kell venni, stb. Én nagyon megbecsülöm azokat a tanárokat, akik még ilyen helyzetben is próbálnak tanítani, és nem tudok haragudni azokra sem, akik pusztán csak az anyagiak miatt pályát módosítanak. Ennek a mostani helyzetnek lesz még böjtje, az világosan látszik. Neked kitartást kívánok!

Are you Baby Shark? No, i'm a motherf*cking hardstyle fish!

(#2) Luck Dragon

Érdekes volt olvasni meglátásodat. Szerintem ez a bejegyzés igen is hiánypótló .
Kicsit el kalandozva mindig a szakrajz tanáraim jutnak eszembe.
Az első hét első napján bejött , bemutatkozott és a második mondatával közölte hogy bármilyen nemű vizsgán őt nem szégyenit meg senki.
Ezen jut kacagtunk , aztán jöttek az első vizsgák majd a félévi és év végi záró vizsgák .
Harmincnyolc fővel kezdtünk és az első év végén tizenketten maradtunk .

Második sem volt éppen a legkedvesebb , mondhatni egy igazán régimódi mester volt, még a tanárok legtöbbjét is o tanította anno.
Mikor elment a fentebb irt elso szakrajz tanár egy másik oktatási intézménybe ő vett at minket és nagyon nem örültünk neki .

Első tanítási órán bejött , bemutatkozott majd egy csepp mosollyal csak annyit mondott , “”látom volt kolléga segített a létszámon . Ne feledjék itt sem lesz másképpen . “”

Ennek tudatában folytattuk tovább tanulmányainkat .

De mikor végeztünk és sikeresen el helyezkedtem akkor értettem meg , hogy amit belénk “ véstek” tudást és ahogyan az nem volt hiába .
Mert mikor jönnek hozzánk a frissen végzet egyének igen is látszik , hogy más oktatásban részesülnek és hiányzik az a régimódi csendes de könyörtelen agresszivitás amiben mi is részesültünk.
És itt nem a testi ha nem a pszichológiai nyomásra gondolok , mert még akkor os készültünk órákra mikor nem is kellett volna .

:)

Bocsi az írás miatt csak gyorsan le karmoltam . ( idő hiányában) . :)

A káosszal teremtek rendet. Philips & TPvision primary visitor. Philips Design line.

(#3) bambano


bambano
titán

nem leszek népszerű a véleményemmel, de most mindenkinek rossz.
álljatok be a sorba.
azt pedig, hogy 50% fizetésemelés, mindenki felejtse el.
nem lesz. másrészt hiába is lenne, elvinné az infláció. ha te kapnál jelentős béremelést, mindenki más árat emelne. ugyanúgy két zsemlét tudnál venni, csak nem 50 forintért, hanem 120-ért/darab.

majd pont három hét múlva olvasd el a bejegyzésedet. akkor eldöntheted, hogy az egyébként mélységesen sz.r gazdasági helyzetre rápakolsz még egy lapáttal vagy inkább egy hajszállal javítani szeretnéd.

Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis

(#4) Thusor válasza bambano (#3) üzenetére


Thusor
őstag

Sajnos én is úgy látom, hogy nagyon sokaknak nem jó jelenleg. Én személy szerint egyetemen vagyok oktató-kutató státuszban. Tavalyi év szeptemberéig két diplomával és egy felsőfokú angol, egy középfokú latin nyelvvizsgával kerestem 147.500 forintot nettó, akkor már 11 év szakmai tapasztalattal a hátam mögött. Jelenleg PhD tudományos fokozattal keresek 284.700 forintot nettó. Nem nevezném ezt az összeget soknak. Főleg úgy hogy a kutatások nem úgy működnek, hogy 8 órakor elkezdem és délután 16 órakor befejezem. Számtalanszor túlórázom, akár hétvégén is dolgozom. Az új csodálatos alapítványi átalakulás után pedig folyamatos a magas publikációs elvárás, úgy hogy fizetés annyi amennyi, pályázat körülbelül nulla, a kísérletek amiből publikáció van meg sok pénzt emészt fel. De ettől még az elvárásokat teljesíteni kell, mert ha nem akkor visszaesik a fizetésem 219.500 forintra.

Körbenézve más munkákban sem egyszerűbb a helyzet. Az árak meg ezzel szemben jól elszabadultak.

AOC Q3277PQU monitor / HP Workstation z600 / Synology DS1618+ / Synology DS218+ / DELL PowerEdge T20 / Xbox Series X / Apple MacBook Air (M1)

(#5) UnA válasza bambano (#3) üzenetére


UnA
Korrektor

Nem arról van szó, hogy kapjon *mindenki* fizetésemelést, mert infláció, hanem a tanárok megbecsülése fontos lenne - és egy olyan társadalomban, ahol a pénz / vagyon az isten, igenis fontos lenne a szólamokon túl megfizetni a tanárokat.

[ Szerkesztve ]

(#6) gidalight


gidalight
tag

"vagy ami van az 15 éves 4.generációs ócskavas" Mmint melyik 4. genről beszélünk? A Haswell-ről? Az szűk 9 éves arch., és nem látom pontosan milyen iskolai feladatra ne felelne meg.

(#7) bambano válasza UnA (#5) üzenetére


bambano
titán

"Nem arról van szó, hogy kapjon *mindenki* fizetésemelést, mert infláció, hanem a tanárok megbecsülése fontos lenne": miért csak a tanároké? a nővéreké? az egészségügyi segédszemélyzeté? a szállítóké? az őstermelőké? a mezőgazdasági dolgozóké? a benzinkutasoké? az enyém például? mostanában gyakorlatilag mindenki megszívta, aki olyan területen dolgozik, ami engem is érint.

tehát mégiscsak arról van szó, hogy *mindenki* kapjon fizetésemelést? amitől infláció lesz?

egyébként én nem fogok hőbörögni, ha emelést kapnak a tanárok. de jó, ha tudják, hogy ez mivel fog járni. az államnak nincs pénze, csak azt tudja kiosztani, amit tőlünk beszed. hogy a tanároknak több fizetése legyen mindenki más kárára, plusz adófizetése kárára, azért az most egy vitára alkalmas kérdés. most inkább arra lehet számítani, hogy komplett szektorok fognak becsődölni a dilettantizmus miatt. szerinted mit fogsz enni, ha most nem kezdik el a határban a munkát a 700 forintos gázolaj miatt?

Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis

(#8) Zigur válasza bambano (#7) üzenetére


Zigur
senior tag

Természetesen Brüsszelt és Gyurcsányt kell szidni majd, nem a 12 éve regnáló kormányt :)

(#9) kuntics


kuntics
aktív tag

Elszomorító a tanári fizetésekről olvasni :( az elvégezendő munkájukhoz képest nevetségesen alacsony a bér, főleg, mikor már 8 általánossal is hasonlóan lehet keresni, mint kezdő tanárkent. Viszont az 50%-os emelést túlzónak találom.

Pár érdekesség számomra az írásból:

“ Az alap fizetésem most 265e nettó
“ szakoktató mindenhez is ért, mert ugye csak 22 órája van hivatalosan egy héten... a valóságban bőven megvan a heti 30, de van amikor heti 42 tanóra is! ”
“ Aztán ott a felnőttoktatás, ahol muszáj (erősen ajánlott) órákat vállalni. Ott már eléri az óradíj a hihetetlen 2800 forintot is!”

Ha jól értem,heti~30 óra munkáért kapod a 265 nettót+a felnőttoktatásból bejövő plusz. (Heti 10 plusz órával az már 110k, ha jól számolom) az úgy már nem hangzik túl rossznak. Mert ez mellett nincs váltott műszak, nincs akkora fizikai leterheltség, meg azért az iskolai szünetek miatt nyaranta több szabadidő.

bambano
Az általad említett dolgozók is érdemelnének emelést.
Infláció most is van bőven, emelés nélkül is :) meg tegyük hozzá,hogy az állam a beszedett pénzt sokkal jobban is eloszthatná. De ez már inkább egy politikai topikba való

Zigur
Sorossal meg a migráncaokkal mi lesz?

[ Szerkesztve ]

(#10) Noukoum válasza kuntics (#9) üzenetére


Noukoum
veterán

Mennyit keres most egy kezdő tanár? 170-180e nettó? 5-6 év egyetem után, heti 50 óra munkával. Szabadság nyáron 40-50 nap, cserébe az ideje kötött és évközben nem veheti ki.

Az 50% béremelés arra sem lenne elég hogy megszűnjön az elvándorlás. Nem hogy a megfelelő utánpótlás biztosítására.

„Kettős úton halad az emberi élet: Egyik a gyakorlat, másik az elmélet. ”

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.