Üdvözletem!
A bejegyzést nem azért ezen a profilon írom, mert félek, Ti mit gondoltok. Nemes egyszerűséggel nem szeretnék balhét a volt munkáltatómmal, viszont érdekelne, hogy a történetben szerintetek ki volt hunyó. Néhány adatot megváltoztatok, zömmel olyanokat, amiből bárkinek még csak tippje is lehetne a hely hollétéről, a főnökségről, esetleg egyenesen rólam, illetve ahol nem kötelező, ezen okokból a konkrétumokat is mellőzöm.
Fiatal, pályakezdő autób*ziként ajánlották nekem ezt a munkát, miután az előző munkahelyemen belekerültem a leépítési hullámba. A főnököm ismertem (a személye volt az egyik ok, amiért vállaltam), a pozició adminisztratív, a pénzem ugyanaz, mint volt, fix munkarend, fix fizetés.
A megbeszélésen vele, és a másik főnökömmel megegyeztünk. Kérdezték, mit kérek, a válaszom annyi volt, emberszámba vételt, illetve kulturált megbeszélést, bármi gebasz lenne, ebbe ők bele is mentek.
Hirdetés
Eljött a munkába állásom napja, első feladatként el kellett menjek a saját bútoraimért. Ekkor baleset ért, nem nagy, de életem elsője. Oda meg vissza megjártam ettől függetlenül, de kértem, 1-2 napig hadd ne vezessek. Nem tetszett nekik. Konfliktusmentes napjaink száma 3 volt, mikor elkövettem azt a hibát, hogy kérdezni merészeltem. Ekkor lettem először leugatva, hogy mi az, hogy én ezt még nem tudom? Nem dolgoztam még ilyen helyen, ezzel tisztában is voltak, amikor felvettek, és emlékeztek, mit kértem egyedül? Na, itt már tudtam, hogy nem kapom meg.
Az már az első héten feltűnt, hogy rajtam, és egy kollégán kívül itt mindenki ismer mindenkit régebb óta, mint kiderült, egy hobbi által, és kicsit mindig éreztették velünk ezt a számkivetettséget.
Eddig ezek nem is tűnnek olyan hatalmas problémának,igaz? Ezek nem is voltak azok, leszámítva a tudatalatti elüldözésemet. No, akkor tessék tovább olvasni.
Amint önállóan végeztem a munkámat, egyből meglett a szerepem: univerzális bűnbak. Bármiből rossz lett rendelve, az csak az én hibám, bármiért többet fizetett az ügyfél, azt csak én számolhattam el, még akkor is, ha ahhoz az autóhoz éppen semmi közöm nem volt. Megszoktam azt is,hogy mindkét főnök stresszének én voltam kitéve, mert én voltam velük egy irodában. A jobb napokon csak gyomorgörcsöt kaptam a jelenlétüktől, a rosszabb napjaikon minden apró botlásomat ordibálással/passzív agresszióval/beszólásokkal, vagy ezek kombinációjával díjazták.
Ha bármihez segítő jelleggel hozzászóltam, szabályos lebaszásban részesültem, miszerint ez vagy irreleváns, vagy feltartom őket. Persze nem egyszer azt használták fel, de se köszi, se bocsi nem volt...
Egy fontos momentumot elfelejtettem említeni, én 2,5 hét után felmondtam, mire ezek körvonalazódtak. A maradék időt szívességből töltöttem ott, amíg nincs utódom. Ezt az első pár napban megköszönték, utána rámentek inkább az elüldözésemre.
Nem vártam azt a napot, amikor az egyik főnök visszajön a szabadságából. Igazam is lett. Egy nap alatt elkezdett mindent számon kérni rajtam, amiket nem is mondtak, vagy olyan hibákat, amiket nem is én követtem el. Vitánk után elérte, hogy remegjek az idegtől, és az a tény sem hatotta meg a kioktatásomban, hogy jeleztem, rosszul vagyok. A legszebb az volt, amikor azért akart levenni a béremből, mert a szerelők nem tudatták egy bizonyos művelethez szükséges +-ba valami. Ez a valami nem volt nekünk, ezért helyettesítővel pótolták ki, nem az én szavamra, hanem a másik főnökére.
Az utolsó előtti cseppet inkább Niagara vízesésnek, vagy monszunnak mondanám. Arról volt szó, hogy nincs munkadíj, csak alkatrészár, ha az autómat kell csinálni. Behoztam, út közben beszedve egy defektet, majd közölték az óradíjam, mert ezt érdemlem. Mivel ennél olcsóbban dolgozik a megbízható maszekom, inkább őt választottam.
Természetesen én is hibáztam néha. Egyből jeleztem is mindig, pedig tudtam mi jön utána. Az utolsó napokban az alvászavar kihatott a munkahelyi teljesítményemre.
Az itthoniak, illetve a szaksegítség akit igénybe vettem, mind azt mondta, meneküljek innen, ne érdekeljen miből élek meg addig, ameddig az immáron főállássá minősült szezonális munkám újra nem kezdődik.
Mit okozott nekem ez az időszak? Egy erős leépülést, mind testileg, mind lelkileg. Az idegrendszerem legyengült, ingerlékenyebb lettem, megutáltam a vezetést, valamilyen szinten az autókat is. Eltelt már egy kis idő, mióta nem dolgozom ott, hogy nem dolgozom már ott, de még mindig görcsbe rándul a gyomrom, ha meglátom valamelyik főnököm nevét. Ideges vagyok, ha megcsörren a telefon, nem-e még utólag valamit a nyakamba varrni hívnak.
Kedves főnökeim!
Tudjátok mennyi kellett volna ahhoz, hogy mindkettőnknek jó legyen ez? Tolerancia, emberség! Nem éreztetni mindig, hogy a főnökeim vagytok. Figyelembe venni, ha az ember elmondja a problémáit, és nem érvnek használni ellene egy elbeszélgetésnek álcázott lebaszásnál!
Véleményeket, kérdéseket szívesen várok! 
Kíváncsi vagyok, én vagyok-e a túlérzékeny hikomat, vagy sem? Köszönöm!
)
