A címlapra akartam, de felesleges, hisz javarészt magamnak írom. Sajnos bármennyire is szeretném egy ilyen írástól nem változik meg senki és semmi. Ennek jóval hosszabb idő kell. De talán mégis segítség valakinek.

Tegnap este hosszú beszélgetésben volt részem, és talán ez késztetett arra, hogy leírjam most az életfilozófiámat, a napjaim legfontosabb mozgatórugóját, azt, ahogy az életem próbálom élni. Nekem sem volt egyszerű és még ma sem mindig sikerül, de úgy érzem jó úton haladok.

1. Számomra az életben a legfontosabb a most. A pillanat. A jelen. Az, hogy éppen hol vagyok, kivel vagyok, mit csinálok. Próbálom mindig átadni magam a pillanatnak, próbálom olyankor kizárni a fejemből a zsongó gondokat. Ha sikerül, ha el tudok felejteni mindent, akkor rövid időre, de át tudom adni magam a jelennek és egy csapásra szebbé válik minden. Olyankor megtanulom élvezni azt, amit éppen az élet nyújt felém. Legyen az egy film egy zene, egy csodálatos tájkép vagy egy este a barátokkal. Teljesen mindegy, hisz olyankor valami belső boldogság lesz úrrá rajtam, ami azt súgja, hogy igen, ezt hívják valódi életnek, hisz ez a jelenem, csak ez az, amiben biztos lehetek. Csakis tőlem függ, hogy boldogan töltöm-e el, vagy hagyom, hogy a hétköznapok temérdek gondjai elrontsanak minden egyes pillanatot. Mert gondok mindig vannak. Gondjai mindenkinek vannak. Éppen ezért kell tudnod, hogy mindig lesznek is. Arra hiába vársz (várok), hogy egyszer majd hipp-hopp minden probléma a ködbe vész és akkor majd jöhet a boldogság. Ez sosem történik meg. Az egész csak attól függ, hogy képes vagy-e kizárni a fejedből őket, vagy sem. Amikor pedig sikerül, akkor azokra a rövid pillanatokra boldog leszel. Okok és indokok nélkül. Csak úgy. Mert élsz. És akkor nem vágysz többre. "Éld úgy a jelened, hogy tudd az lesz majd a múltad, ami meghatározza a jövődet!" Minden most dől el. Ebben a pillanatban.

2. Ami mindig elront mindent (olykor még sajnos nálam is) az az, hogy túl sok figyelmet szentelünk a jövőnek. Vajon mi lesz akkor, ha...? Vajon mi történik holnap? Vajon hogy sikerül a...? Vajon meddig leszünk együtt? Vajon jövő hónapban lesz elég pénzem? Folyamatosan zúg benned egy hang, ami az agyad végtelen gondolkodásra készteti egy olyan dologgal kapcsolatban amiben SOSEM lehetsz biztos, mert a jövő mindaddig rejtély marad, amíg jelenné nem válik. Persze ez nem azt jelenti, hogy akkor felejtsük is el a jövőt és ne tervezzünk. A tervek fontosak. Kicsit olyanok, mint az álmok. Ezek visznek előre. De nem szabad hagynunk, hogy a túlzott agyalás elrontsa a jelened is. Minden kiderül, ha odaérsz és eljön az ideje. Felesleges rágódni olyan dolgokon, amin még nem változtathatsz. Persze tehetsz azért, hogy legyen elég pénzed a jövő hónapban is és azért is, hogy ne hagyjon el a szerelmed. De mindezekért a JELENBEN küzdhetsz. Tehát ugrás az első pontra.

3. A harmadik és szintén az egyik legnagyobb "bajkeverő" a múlt. Újabb buta kérdések sorozata. Mi lett volna ha...? Mi lett volna, ha akkor és ott másképp döntök? Mi változott volna, ha nem teszem meg, amit megtettem? Vajon most boldogabb lennék? Megkérdezheted magadtól és másoktól ezerszer is ezeket, sosem fogsz tudni rá valódi választ kapni. Minden egyes ilyen felesleges kérdéssel csak a jelened piszkítod össze, egy újabb pillanatot hagysz elúszni. A múlt: elmúlt. Ami megtörtént, azon nem változtathatsz. Szűrd le a konzekvenciát, gondold át hol hibáztál és tedd el jó mélyre. Nem kell felejteni. Nem kell mindent kitörölni, még akkor sem ha fáj. Csak tedd el a lelked egyik magas polcára. Hidd el később még szükséged lesz rájuk. Nem szabad elfelejteni, hogy ezek által leszel több. A csalódások, fájdalmak, szakítások, kudarcok visznek csak előre. Fájdalmas módszer, olykor kegyetlen is. De sosem lehetnél az, akivé válni szeretnél, ha nem tapasztalod meg milyen a mélyben. Ne szitkozódj, ne neheztelj a sorsra, az életre, Istenre. Egyszer még hálás leszel azért, amit minden egyes kudarcod alkalmával megtanulsz.

A vagyon, értékek, birtoklás:

Emberi jellemvonás, hogy mindig akarunk valamit. Új autót, nagyobb házat, szerelmet, boldogságot, vagy éppen csak magát a pénzt. Nincs ezzel semmi baj, ha tudod, hogy mindez, csak délibáb. A boldogsághoz társítottuk már hosszú évekkel ezelőtt a tárgyakat, a pénzt. De ez nem az igazi boldogság. Persze jó érzés, ha pénzhez jutsz és meg tudsz venni valamit, amire régóta vágysz. Örömöt okoz. De ez nem tart sokáig. Hamarosan több kell. Újabb. Jobb. Nagyobb. Azzal telik az életünk, hogy nap mint nap küzdünk tárgyakért, a pénzért. Aztán azért küzdünk, hogy ezt megtartsuk, birtokoljuk. Nem akarjuk elengedni. Azt mondjuk: "már az enyém!" Nem sokkal később még több kell. Több kell, mert ezek csak ideig-óráig nyújtják azt az érzést, amire vágysz. Végül birtokolni akarod a szerelmet is. Azt mondod: "az enyém vagy!" Pedig a szerelem maga a szabadság. A szerelemben nincs birtoklás, csak közös szárnyalás. Együttes repülés, ahol a felek néha más irányba szállnak. És egyik sem fogja vissza a másikat, hogy "ne menj, nem mehetsz, mert az enyém vagy." Végül pedig mikor megszereztél mindent, elértél az életed végére, ott a házad, a vagyonod, akkor jön a halál és egy pillanat alatt mindent elvesz tőled. Ez elől senki nem menekülhet, soha. Tehát mi is a birtoklás? A világ legnagyobb hazugsága, az ego játéka. Semmi nem lehet örökké a tiéd. Földi síkon nem. Küzdhetsz érte, szeretheted a pénzt, a vagyont. De tudd, hogy egyszer mindentől meg kell válnod, ami most a tiéd. Éppen ezért, ha elveszítesz valamit gondolj arra, hogy ettől nem lettél kevesebb, hisz boldogabb sem ezektől vagy. S ha megtanulsz elengedni, akkor rövidesen rájössz, hogy minden egyes dolog, amit elveszítesz helyet ad valami újnak, ami újra a tiéd lehet.

Amikor önzetlen vagy akkor is birtokolni akarsz. Sokáig nem láttam, de én is ilyen voltam. Azt mondod önzetlenül szeretsz ajándékozni és nem vársz cserébe semmi viszonzást. Odalépsz kedvesedhez, egy kis csomagot nyomsz a kezébe. Izgatottan figyeled az arcát, képtelen vagy levenni a szemed róla. Bontja a csomagot és te megszólalsz: "Remélem tetszeni fog, órákat válogattam a boltban, hogy megtaláljam a legjobbat." Neki pedig csak egyre hevesebben ver a szíve, mert tudja, hogy bármi is lesz a csomagban meg kell, hogy feleljen neked. Kibontja, szinte meg se nézi, csak elmosolyodik és szüntelenül próbálja bizonygatni, hogy mennyire imádja és mennyire tetszik neki. Te pedig elégedetten öleled át és észre sem veszed, hogy pont ekkor várod el tőle a legtöbbet. Nem csomagot, nem tárgyat: a kikényszerített szeretetét, a ráerőltetett boldogságot. Az egod így létezik. Szeretetet koldul. Ismerd fel, hogy így létezel. Ha sikerül máris megtetted az első lépést.

A Szerelemről:

Erről tudnék a legtöbbet írni azt hiszem, minden ember életének mozgatórugója, minden központja, az élet valódi célja. Megtalálni a másik feled, akivel együtt folytatjátok tovább az utatokat. Sajnos manapság egyre kevesebb igazi és őszinte szerelmet látok. Az emberek csak úgy összejönnek egy pár órára, egy rövid időre, de nincs már meg bennük az a fajta kötődés, ami átsegíti őket az élet gyötrelmein. A legelső problémánál megijednek, feladják és elmenekülnek. Az igazi szerelem a legritkább esetben olyan, mint a filmeken. Nem csupa romantika és boldogság. Legtöbbször küzdelem és harc. Magaddal, az élettel, a másikkal, a gondokkal. Mindig küzdötök. Együtt! Az igazi szerelem az, mikor a másik mellett állsz akkor, amikor a legnagyobb szüksége van rád. Az igaz szerelem az, mikor hosszú-hosszú évek múltán sem akarsz másikat keresni. Amikor elmúlik a lángolás és az egész átalakul valami mássá, de te mégis mellette vagy és fogod a kezét. Manapság mindenki megrémül, amikor elmúlik a kezdeti tűz. Menekülnek, mert azt hiszik ennyi volt és nincs már semmi ami összetartja őket. Pedig ezután következik a valódi boldogság. Az őrláng, amely örökké ég, ha egyszer lángra kap. A legnagyobb kérdés pedig, ami mindig vissza-visszatér: Létezik-e örök szerelem? Régen kapásból azt válaszoltam volna rá, hogy igen. Ma már kicsit árnyaltabb a kép. Most azt válaszolom, hogy igen is meg nem is. Földi síkon semmi sem örök. Meghalunk, testünk, értékeink odavesznek és ezzel együtt az is, amit mi itt a Földön szerelemnek hívunk. De hiszem és tudom, hogy jön utána valami más, valami sokkal szebb. Hiszem, mint ahogy azt is, hogy egy ember nem csak csont és hús. Van bennünk valami, ami emberré tesz bennünket. Ami megtanít szeretni. Hívhatod léleknek, szívnek, nem számít. De ott van. És ha a lélek társra talál és egymásba kapaszkodnak, akkor ez a kapocs a halál után sem szűnik meg. Nem tudom mi jön utána. Senki sem tudja. De bármi is az, én ott is szeretni fogok. Örökké!

Mindössze ennyi a lényeg:

''Ha valóban Boldog akarsz lenni, el kell szakadnod attól az egoista tévhittől, hogy a boldogsághoz indok kell. Ez egy hatalmas csapda: amíg hiszed, hogy neked valami boldogságot ad, addig hajszolni fogod, hogy megszerezd – így a nagy hajszában elfelejtesz boldog lenni. Ha meg megszerzed a boldogságod vélt tárgyát, akkor meg minden pillanatban attól fogsz félni, hogy elveszted – a nagy félelemben megint elfelejtesz boldog lenni. Ám a boldogsághoz nem kell semmi, nem kell hozzá indok. Csak az ego, az elme keresi az indokokat, mert képtelen felfogni az Élet ellentmondásokkal teli teljességét, tökéletességét. Az elmét az ok-okozati összefüggések létrehozása élteti, de mindez csak illúzió: amikor boldog vagy, arra alapvetően nincs indokod. Amikor igazán boldog vagy, amikor fekszel a tengerparton és napozol, amikor fáradtan hazaérsz, és jóleső sóhajjal belezuhansz az ágyba, amikor csak öleled a szerelmedet és nem gondolsz semmire… amikor valóban Boldog vagy, akkor eltűnnek az indokok. Sőt, még te is eltűnsz: amikor te magad vagy a Boldogság, akkor az egod, az elméd megszűnik! Ekkor csak vagy, s ez maga a Boldogság. S hogy miért vagy boldog, amikor nincs rá semmi okod, hogy boldog legyél? Mindenért és semmiért.''