2019. március 23., szombat

Gyorskeresés

GTS250 1GB >>> GTX550ti 1GB

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Eljött a váltás ideje. Nem volt rá túl nagy keret és bár még megvan a GTS, meglesz a helye az árának, ha elmegy. Agyaltam rajta egy darabig, hogy mennyi értelme van ennek a cserének, mert PH!-s tesztek alapján a GTS450 nem nagyon gyorsabb a 250-nél, míg az 550ti nem sokkal gyorsabb a 450-nél. Na, de ez egy OC verzió, azóta talán driverek is fejlődtek valamit és igazából a 250 meg az 550 között már mégiscsak jócskán van különbség, érezhető rendesen. Gyaníthatóan itt-ott professzorlimitbe ütközök a szutyok kis E6500-ammal, de segond. Még mindig lényegesen jobbnak tűnik a helyzet, mint ha vga csere helyett i3 540-re váltottam volna alaplapostul, memóriástul - árban kb. ugyanitt lennék, pár ezres eltéréssel.
Szegény 250 felett már eljárt az idő, így hiába tettem volna a segge alá erősebb procit, amit játékokon kívül meg gyakorlatilag nem használok ki.
Egyelőre úgy tűnik, hogy alkalmazástól függően - azért írom így, mivel futtattam pár tesztet is - 30-50% plusz van az 550-ben, ami már kellemes előrelépés. Arra elég, hogy most egy ideig ne kelljen azon görcsölni, hogy a következő kipróbálandó játék már csak minimum grafikán megy (mivel a 250-nel se értem még el ezt a szintet, így ez még jobban kitolódott).
Idle fogyasztása a gépnek esett jó 30W-ot, ez szintén pozitív. Mondjuk full load (szőrös fánk) alatt képes 50W-ot pluszban felvenni a 250-hez képest, na ez meglepett. Játékok alatt vegyes a kép, de pár W eltéréssel lényegében ugyanott vagyok. Átlagban mindenesetre még így is jobb az állás, úgyhogy némi előrelépés itt is történt.
Gigabyte kártya gyári hűtője gyakorlatilag hangtalan. Pontosabban olyan zajos most a gépem így nyáron, hogy ebben már nem tűnik fel, de egyébként tényleg nem túl hangos, magas fordulatszámon se. 80 fok környékére ment fel szőrös fánk (mostanában kocka, de már megszoktam a fánkot) alatt a gpu, ebben a hőségben ez igazából nem rossz, azt meg tudjuk, hogy a fánk akkorát ad a kártyának, amit egyébként semmi más.

Na lényeg a lényeg: az összkép pozitív, megérte váltani (de itt már hozzászámoltam azt, hogy eladom a 250-est), remélhetőleg 1-1.5 évet ez a kártya is kibír a gépben.

N

Hozzászólások

(#1) atidzsiforc


atidzsiforc
(PH! addikt)

En 8800gts 512-rol valtottam nemreg gtx460-ra. Emlekszem, egybol betoltam az unigine heavent, hogy bamulhassam a tesszelaciot. :DD

[ Szerkesztve ]

r_picmip 16-al a koromporkolt is letisztultabb elmenyt nyujt

(#2) N€T0X|N válasza atidzsiforc (#1) üzenetére


N€T0X|N
(őstag)
LOGOUT blog

Na azt én is meglestem gyorsan. :D
Normál tesszeláció mellett egész jól futkorászott, pedig igazából diavetítésre számítottam, mondván, ez mégsem valami csúcskategóriába szánt vas. Maxra nem volt időm, hogy megnézzem.
Még a háromtrémárk friss verziójára is kíváncsi lettem volna, de az úgy hirtelenjében aszonta, hogy ő márpedig nem csinál semmit... na majd ma este. ;]

Sent from my keyBoard

(#3) atidzsiforc válasza N€T0X|N (#2) üzenetére


atidzsiforc
(PH! addikt)

stone giantet nezd meg, abban minden agyon van tesszelalva, es jobban is fut, mint az unigine, legalabbis nalam.

[ Szerkesztve ]

r_picmip 16-al a koromporkolt is letisztultabb elmenyt nyujt

(#4) Hunork


Hunork
(PH! kedvence)

Hali!

Örömmel látom a karit, nekem is ilyen van! :K
És nagyon meg vagyok elégedve vele.
Egyrészt. halk, és nem izzik.
Alapjáraton 1400 a venti-fordulat, és eddig a max. hőmérséklet 71 fok volt, kemény Crysis 2 után!
3DMark 11 (Performance):2607 (G840 procival!)
A gyártó Boost programjával meg húzni is lehet. (az alapból húzott GPU-t)
Egyszóval: nem rossz, középkategóriás játékkártyának kiváló!

"Semmi ok nincs rá,hogy a jó miért ne diadalmaskodhatna éppolyan gyakran,mint a rossz. A győzelem mindig szervezés kérdése. Ha vannak angyalok,remélem,úgy szervezkednek,mint a maffia." K. Vonnegut

(#5) N€T0X|N válasza Hunork (#4) üzenetére


N€T0X|N
(őstag)
LOGOUT blog

Én nem húzom, mert professzor is kéne alá, az meg harmatos. Inkább azt kéne húzni, most az új ramok mellett talán már menni fog, a teszkós (Geil) ramok nem szerették, ha tuning van a procin. :D

Sent from my keyBoard

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.