2024. május 19., vasárnap

Gyorskeresés

CPU-im eddig

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Cyrix MII 300 (225 Mhz) - 2000.12.

Az első saját. Szegény rettenetesen gyenge volt. Akkoriban a suilban 200MMX-ek voltak, amik porrá zúzták CS b0.6 alatt ezt a szerencsétlent. Így otthon nem voltam annyira boldog, hogy nem tudok folyamatosan játszani. Egyedül még csak-csak, de botokkal (akkoriban kezdtek megjelenni az addon botok a játékhoz) már teljesen használhatatlan volt. Nagyjából igaz volt ez minden más játékra is. Kis pénzből kis processzor. Kellett neki az aktív hűtés, mert melegedett rendesen. Tuningot lehetett nyomni rajta, 3x100 Mhz-en simán futott, lehetett is érezni belőle valamit. Bár a pentiumokat úgy sem érte be. Gyenge volt, na.

AMD K6-2 550 (meglepő módon 550 Mhz)

Később némmi pénzmagra szert téve újítottam a K6-2-re és reméltem, hogy na majd most! Olvasgattam előtte teszteket (pl. a Prohardvert is - ennek jó 13 éve, csak hát akkoriban még read only voltam, nem kellett a reg. semmihez) és úgy láttam, hogy jó 3x teljesítményt fogok kapni az FPU-tól. Ami persze a Pentium II-esekhez képest gyatra volt, de reméltem, hogy a játékok kellemesebben fognak futni. Na, végül annyi jutott belőle, amikor meglett, hogy 320x200 vagy 400x300-ban (14" SVGA monitoron) már tűrhetően ment az Unreal Tournament vagy a Quake első része. Sőt, még a másodikat is ezen nyomtam végig. Próbáltam egyszer 600-on járatni, de nem sok sikerrel. Sőt, később, amikor túladtam rajta, már csak 500-on volt hajlandó stabilan működni.

AMD Athlon XP 2000+ (1666 Mhz)

Végül a super7-es rendszert eldobva, vettem egy teljesen új gépet. A Pentium 4 drága volt és nem volt meggyőző az alsó-középkategóriában, így lett belőle Athlon XP. Nem is bántam meg, jó nagy előrelépés volt és ez egy nagyon jó processzor volt akkoriban. Eleinte egy MX400 majd egy FX5500 teljesített mellette VGA fronton és becsülettel meghajtotta mindkettőt. Amíg a Radeon 9800 pro meg nem jelent a rendszerben, nem nagyon volt CPU limitem - akkoriban kezdett ez a "kihajcsae" téma fellendülni. Sok kellemes órát köszönhetek neki. Tuninggal se volt ellenséges viszonyban, 1666 helyett 2100 Mhz-en gond nélkül hajlandó volt szaladgálni.

intel Core 2 Duo E4400 (2.0 Ghz)

De minden felett eljár az idő, jött az S775 rendszer. Két mag, mellé két Ghz, két giga memória, 200 gigás vinyó (meg egy X1950 pro, ami ebbe a sorba így nem illik :) ). Hú, mekkora gép volt ez akkor! A TDU olyan simán futott rajta maximumon, ahogy az Athlon és a 9800 pro nem is álmodhatott róla soha. Igazából ez volt az a játék, ami miatt megvettem az egész gépet. AMD nem igazán jöhetett már itt szóba, a C2D egyszerűen lehengerelt. Egészen 3.2 Ghz-ig tapostam egyszer az órajelét egy 3D Mark lista kedvéért. A később 9600Gt-vel a saját kategóriájában egészen jó helyet sikerült is elérni vele, bár a Quad-os emberkék lehagytak, mert összpontszám volt a lényeg és nem csak a VGA. :) De itt úgyis a prociról van szó, szóval szépet ment, bár állandóra csak 2.66-on hajtottam, mert 3.2-n már a 800-as ramokat is 1200-on kellett járatni. Szó se róla, az OCZ Reaper-ek bírták a tempót minden gond nélkül. Jó kis proci volt, szerettem nagyon.

intel Pentium Dual Core E6500 (2.93 ghz)

De az órajel bűvöletében élve, váltani "kellett" felfelé. Igazából ez a proci ugyanúgy C2D, mint az előző, csak más néven. A különbség az órajelen kívül, a megemelt FSB, ez már 1066-ot tudott. Nem volt igazán előrelépés a 2.66-on tekert E4400-hoz képest, különösen, hogy elég antituningos példány volt. Valami 3.3-ig sikerült feltornászni egyszer, de ott is instabil volt (vagy a memóriák, fene se tudja). Nyilván jó érzés volt alapból gyorsabbnak lenni kicsit, mint előtte tuninggal, de különösebben ez a cpu nem fogott meg. Amikor váltottam rá, akkor már ez is kevés volt a Nehalem-ek mellett.

intel i3 3220 HT (3.3 Ghz) - 2012.12.

Végül ismét platformcsere lett a vége, így lett i3 Sandy Bridge. Továbbra is két mag, de úgy láttam a tesztekben, hogy a HT egészen jól teljesít a 4 magos processzorok mellett játékokban, így nem adtam ki plusz 15 ezret egy i5-ért. Nem is igazán bántam meg, bár... na, ne rohanjunk előre. Szóval bitang erős volt az E6500-hoz képest, sok játékban úgy léptem előre a szaggatásból VGA csere nélkül folyamatosba (GTX 550), hogy csak lestem. Micsoda CPU limit volt már a Pentiummal... két évet kibírt a cucc, nem nagyon akadt olyan, hogy ő fogta volna a kártyákat a rendszerben. Kivéve a GTX 670-et.

intel i5 3550 (3.3-3.7 Ghz) - 2014.11.

Ami miatt jött is az i5. Ő bizony kicsavarta a GTX-ből azt a további kis pluszt, amit a kistesó már nem tudott. Kell már jónéhány játékhoz a 4 mag, nem vitás. Ráadásul olyan játékok futnak szemre jobban, folyamatosabban, amik előtte is jónak tűntek, de ki tudják használni a 4 szálas végrehajtást. A HT nincs pariban teljesen a rendes fizikai magokkal, az a helyzet (nem találtam fel a spanyol viaszt, csak tudatosodott bennem, hogy pontosan ez mit is jelent valójában). Van erő benne jócskán, valószínűleg jó sokáig nem kell lecserélnem. Egy B75-ös lapban teljesít szolgálatot, meg amúgy sem K-s proci, szóval itt tuning nem lesz. Mondjuk nincs is rá szükség...

AMD R5 2600 (3.4-3.9 Ghz) - 2019.02.

Úgy gondoltam, hogy meg fogja érni a platformcsere bő hat év után. Bár az i5 kevesebb ideje van nálam, de az is túl van a negyediken. Hát-hát. Egyelőre nagyon vegyes érzelmeim vannak. Az R5 szintetikus tesztekben így vagy úgy, de erősebb, mint az i5 volt, sokszor nagyon durván, máskor kevésbé. Utóbbiak egy kicsit furcsák, mert jópár generációt átlépve már azt hittem, hogy lesz komolyabb előrelépés, de úgy néz ki, hogy egy szálon ez a proci még csak a harmadik generációs core i széria teljesítményét tudja. Ami azért érdekes, mert több szálon elég ütős, amikor rendesen meg van hatjva, akkor simán a kortárs i5-i7 vonalon mozog. Ennyire semmi előrelépés nem történt az elmúlt években??? Azt hittem ég és föld lesz a különbség, ahhoz képest ezt nem igazán érezni. Játékokban egy darab fps-t se sikerült nyerni. Azt hittem, hogy márpedig nekem procilimitem van, mert amikor VGA-t cseréltem, némelyik játék pont ugyanígy semmit nem gyorsult, mint most. A fene se gondolta volna, hogy most is csak egy helyben toporgás marad. Persze újabb cuccok esetében biztos érezhető(bb) lenne a változás, ahol már alapkövetelmény egy korábbi i7 vagy valami, meg a VGA is majd cserélve lesz ismét idővel, de na. Eddig ahhoz szoktam az elmúlt években, hogy prociváltásnál orbitális előrelépés történik minden szempontból és ahhoz képest, hogy legutóbb több, mint négy éve váltottam, ez most nem szólt akkorát. Szóval nincs az az átütő élmény, amire 120 ezerért számítottam volna - a platformcsere ugyanis ennyibe került (alaplap, cpu+hűtő, ram; a régi alkatrészek eladása majd enyhít ezen kicsit).

AMD R5 5600 (3.5-4.4 Ghz) - 2022.10.

Na kérem, ez most bitangos előrelépés lett. Tudtam, hogy Zen+ és Zen2 közt volt egy nagyobb lépés, valamint a Zen3 se lett rossz (bár az egy kisebb lépcső volt a generációk között) és így vártam is, hogy nálam erre ugorva látható lesz az eredmény, de arra nem számítottam, hogy szintetikus tesztekben is simán 40-50% a többlet.
Némelyik játékokban meg még ennek is bőven a duplája, mert sokszor játszok botokkal a nap egy részében lényegében használhatatlan internetem miatt és azok viszik az erőforrást, mint a nyavaja. Nem gondoltam, hogy ennyire... azt hittem, hogy a dota azért lassulgat be, mert annyira be van korlátozva az 1080ti (nem bírta a gyári órajeleket, fagyott), csak amikor a 3070 mellett is 57 fps-em volt átlagosan és néha berángatott nagyobb összecsapásokban, akkor kezdett gyanússá válni a dolog. Na, hát ilyen most nincs, 140 fps van (ennyi meg alapvetően nem kell, inkább kisebb legyen a zaj meg fogyasztás, melegedés, úgyhogy limitálom menüből, csak kíváncsiságból néztem meg). CS:GO-ba is be lehet rakni egy komplett bothadsereget, ami 16-nál már érezhető volt korábban, most semennyire.
VGA-intenzív játékokat azt gondoltam, hogy nem nagyon fogja érdekelni az új csoda, ami pl. Witcher 3-ban be is igazolódott, mert az egyetlen fps-t nem volt hajlandó előrelépni a 105-ről (qhd, minden kimaxolva, remélem a hamarosan érkező next gen is jól fog futni), de pl. a Cyberpunk 25(!!!) fps-t gyorsult átlagosan a benchmark szerint és még bekapcsolt RT-vel is +8-10 fps jön ki belőle. Arra azért nem számítottam. Nyilván nem a legjobb példa az optimalizáltság tekintetében a játék, szóval kb. bármit jobbat alá lehetne tenni, hogy előrelépés legyen, de akkor is meglepett. Bódottá van, ez egy fasza proci.

N

Hozzászólások

(#1) Ed3r_X_


Ed3r_X_
nagyúr

Athlon XP 2200+
2xPhenom II X4 955 BE
Intel Xeon E5410
Intel Xeon E5405
Intel Pentium G2030
Intel Core i5 2300

:))

“Songbird, Songbird, see him fly, drop the children from the sky. When the young ones misbehave, escorts children to their grave. Never back-talk, never lie, or he'll drop you from the sky!”

(#2) Sethdobaloah


Sethdobaloah
senior tag

486 dx2 66
p2 valami (ez kb 10 éves korom körül)
p3 valami

innen mindent magamnak vettem
duron 1200
mobil barton 3200+ ;]
e7500
t7500
t9500 (még mindig használatban)
g1610
i3 2100

[ Szerkesztve ]

...csak én vagyok helikopter?

(#3) Thronks.90


Thronks.90
tag

Pentium 2 200Mhz
Pentium 3 500Mhz (ez ment ha jól emlékszem ~800Mhz-t és piacon vettünk hozzá haverommal alaplapot (passz már hogy milyet) akkoriban jött ki a san andreas, jó elavult volt már az a gép... :)
Amd Duron 1200Mhz
Pentium 4 1.6Ghz
Pentium 4 3.2 Ghz
C2d e6600
I5 2320

Közben volt notebook is, kettő: Pentium P6100 - I7 4700U

Pár hónapig violtak csak meg, nem szeretem a notebookokat.

https://www.twitch.tv/thronks_

(#4) adrian360


adrian360
őstag

286 16 mhz
386 dx 40
486 dx 33
486 dx2 -66
Cyrix 6x86 166+
AMD K6-2 450
AMD Duron 1000
AMD Athlon XP1800+
Intel Pentium Core E2140
Intel Core2 duo E7400

(#5) Bjørgersson


Bjørgersson
félisten

Ebből már nincs olyan sok. :D

Intel Celeron 2,4 GHz
Intel Core 2 Duo E8400
Intel Core i5-2500

As if all this was something more than another footnote on a postcard from nowhere, another chapter in the handbook for exercises in futility...

(#6) Szoszo94


Szoszo94
őstag

HT jó dolog, de tényleg nem ér fel a fizikai 4 maggal :)

P4 Nvidia 6600GT
i3 2370M Radeon HD7670M
i3 2120 Radeon HD7750
i5 3570 Radeon R9 280X

Nem valami hosszú a lista, de egy darabig szintén nem fog bővülni :) Pláne, hogy a 3570 @4GHz-en jár, még a runingra is adódott egy kis lehetőség :DDD

Lexus IS250 Sport Mark Levinson // Renault Mégane II PH2 Grandtour 2.0dCi

(#7) Szatyor95


Szatyor95
aktív tag

Na nézzük:

Intel Pentium 2 valami
Intel Pentium 3 valami
Intel Pentium 4 @2,4GHz (Northwood) - Ez a mai napig megvan
AMD Athlon 64 X2 4800+
AMD Phenom X4 9600 BE - Asztalimban a mai napig Ő szolgál
Intel Core2Duo T7500
Intel Core2Duo P8600 - Jelenleg ezt használom

Futottak még:
Kártyás Pentium 2 (semmit nem tudok róla, egy nem működő gépben van)
Intel Celerom 1,7 GHz (Willamette) - Direkt nem n-nel írtam :D

Nyugodj békében Integra!

(#8) kovacsakos94


kovacsakos94
újonc

p2
athlon xp 2400+
pentium d 945
core 2 duo e6400
i3 2310m

(#9) lezso6


lezso6
HÁZIGAZDA
LOGOUT blog

???: P1 166 vagy i486, nem tudom pontosan 6-8 éves voltam :D

Celeron 366MHz/66MHz: gagyi lap volt alatta, pedig ezek 550-et simán mentek állítólag és a 100MHz FSB is jót tett volna.

Celeron 500MHz/66MHz: jóval gyorsabb volt, hisz coppermine, de ezt se tudtam húzni

Athlon XP 1700+: Végre eljött az én időm, természetesen húzva ment, 1466 helyett 1750MHz-en, kb 2100+ szint

s478 P4 2.8Ghz/533MHz: gagyi matsonic lap miatt húzhatatlan volt, pedig ez nagyon megérdemelte volna az alacsony FSB miatt. Amúgy előrelépés volt még így is.

Intel Celeron 430: 1600 helyett 3400MHz-re 1.5V-on 24/7, amíg nem lesz 4 magos Q9550. Hát nem is lett. :D

Intel Core 2 Duo T5500, 1.5GHz/667MHz: végre két mag!

Intel Core 2 Duo T7500, 2.2GHz/800MHz: végre két erős mag!

Intel Core i5-2520M, 2.5/3.2GHz: Úúú, HT! Izzó atomerőmű egy subnotiban.

Intel Core i5-4460, 3.2/3.4GHz: 4 mag!!!44!négy! És nagyon hűvös. :) Ez már fúziós erőmű.

[ Szerkesztve ]

A RIOS rendkívül felhasználóbarát, csak megválogatja a barátait.

(#10) strike-force


strike-force
őstag

A listám kb. dátumokkal:

pentium 100@120mhz (2x60) - cca. 1996
=========================== itt 6-7 év eltelt ugyanazzal a kotvánnyal! :)
athlon xp 2000+ - cca. 2003
athlon xp 2700+
athlon 64 3200+ (s939)
athlon 64 4000+ 2400 @ 2700 MHz (s939)
Athlon 64 X2 5000+ Black Edition @ 3000MHz (AM2) - cca. 2009
Athlon X2 250 @ 3600 MHz (AM2)
Phenom X4 840 3200 @ 3600 MHz (AM2+) - cca. 2011 vége
FX-6300 3500@4000 MHZ - cca. 2013 eleje
FX-8320 3500@4000 MHZ - 2014. március óta

[ Szerkesztve ]

R7-5800X / 32GB / RTX3070 / POCO_F3 (8/256) / i12 64GB - Just realize it!

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.