Előszó: 15 év hidegvér után tegnap elszakadt a cérnám a BKV-n és odaszóltam, vagy hogy a mai fiatalok is értsék, beszóltam a Metrón.

Szokásos heringes zombi-horrornak indult a hazajutás munkából. Blahán felfúrtam magam az első kocsira a vezetők mögötti falhoz, amihez a tömeg oda is préselt, ahogy kell, tehát a kapaszkodással nem volt már gondom...

Szokásomhoz híven, kedvesen és illedelmesen helyezkedtem, hogy a mellettem állók is rendesen tudjanak kapaszkodni és lábbal kellő terpeszben ki tudják ékelni magukat. A következő megállóban (Keleti pályaudvar. Már várom mikor nevezik át Lakáshitel mentőprogram térnek...) felszálló nagypapa és két 10 év körüli fiú unoka ennek vetett véget, mert úgy berobbantak elém, hogy a mellettem álló lány kénytelen volt kiugrani és úgy visszaszállni a kocsiba...

Ekkor 60%-on állt a nagy fejhallgatómban a zene (Anathema zenekar egy lassú dala) hangereje, amit 10%-kal megemeltem és kezdetét vette a már rutin, Bad Boys 2 filmben látott mély belégzés-kilégzés, a "Szúúúúúú-Szááááá" csukott szemmel.

Fél úton a Népstadion (Igen, még mindig tudom hogy átnevezték...újra...) felé, valaki elkezdett az ölemen matatni, majd egyre jobban nyomkodni azt, amit csak a páromnak engedek, illetve a lányomnak elnézek, mert még csak egy éves és nem tudja mi az csak, hogy oda kell rúgni és ütni minden adandó alkalommal (Friss apukák, most nagyon együtt érezhetnek velem). Ekkor kinyitottam a szemem és láttam, ahogy az egyik kölyök a micsodámat használva kapaszkodónak, telibe fejelte a testvérét, majd az is visszafejelt, úgy hogy a mögötte álló nő hasonló szervénél támaszkodott...

Az első sokkot az követte, hogy a két kissrác szó szerint elkezdett fejjel és karokkal hadonászva pogózni (Rock koncerteken szokás, amikor a 2 méter 10-es Viking alkat rockerek/metálosok összetörik a 40 kilós rockereket/metálosokat acél betétes bakanccsal a kedvenc dalukra, puszta baráti szeretetből)

Mivel nem volt hová szétrebbenni, mert így is egymás szájában számoltuk az ételmaradékokat, mindenki, aki ott volt, kapott rendesen. Pofavágás volt, de senki sem mert odaszólni (nem beszólni, hanem odaszólni, jó?Learn fákin' magyar) a nagypapának, hogy Kur...kacifántosan gyorsan állítsa le a két unokáját, mert nem otthon vannak, hanem épp 15 embert vernek agyon + két főt szexuálisan molesztálnak...

Az Mp3 lejátszóm hangerő gombját ekkor markoltam meg és toltam fel 80%-ra (Efölött már mehetek orvoshoz a füleimmel), közben kerestem valami olyan zenét a sok Tori Amos és Anneke Van Giersbergen dal között, amit akkor rakok, be ha Kur...kacifántosan elegem van az emberi degeneráció láttán, ami a gyerekeken követhető nyomon a legkönnyebben, sajnos.

Mellettem álló, szintén feszengő srácra ránéztem, majd egymásra mosolyogtunk (Igen tudom, a mai világban ezért a gesztusért már buzik vagyunk. I dont give a F...). A mosoly legalább annyira magamnak szólt, mint neki vagy bármelyik másik utasnak. Az üzenete az volt, hogy "Csak egy kicsit bírjuk még ki, Peace, love and understanding and all that bullshit..."

Pillangó utcánál (ezt mikor nevezik át Utcalány utcára?) már nagyon elege volt mindenkinek, mert a zene végeztével azt is volt "szerencsém" hallani, ahogy ordít egymással a két gyerek pogó közben...

Fontos kiemelni, hogy nem verekedtek, mert miközben verték egymást meg minket, végig mosolyogtak. Élvezték, ahogy genitálián vágtak én meg felszisszentem...

Fogtam lekapcsoltam a zenét, majd hangosan, hogy az egész metrókocsiban hallják, mély hangon ennyit mondtam: "Legközelebb hozok herevédőt!". Erre felröhögtek az emberek és fél pillanatig oldódott a légkör, de a gyerekek nem vették a lapot, pedig a nagypapa vette és próbálta őket leállítani...hiába.

Örsön úgy szálltam ki a Metróból, hogy boldog voltam az utca tömegében a hidegben, mert üres tengerpartnak éreztem a Metró után...Bekapcsoltam a zenét és kikerestem Hanz Zimmertől a Time című dalt és mosolygva tettem meg a maradék 30 perc buszozást, mert 15 év után kiadtam azt, ami zavart és közben nem voltam bunkó, nem szegtem meg az emberekkel való bánásmódom elvét