10.02.-07. Kedd - Vasárnap

Nem szeretem az ébresztőórákat. Kíméletlen eszközök, amik mindig pont akkor szólalnak meg, amikor az ember a legkevésbé számít rá, és borzalmas hangjuk van. Ebből kiindulva, nekem nincs is ilyesmim, inkább a jóval megbízhatatlanabb, ellenben ütésálló telefonomat használom erre a célra. Ha szerencsém van, elfelejt csörögni, és akkor rákenhetem, ha elkések. Sajnos, ma nem volt ilyen mázlim, pontban 8.30-kor ébresztett, ráadásul valami kis bugnak köszönhetően teljes hangerőn kezdte el üvölteni a párnám mellett stílszerűen Alivntól a „Kurva élet” című számot. A reakciómat egy normális vekker kevéssé élte volna túl. A majd 12 óra alvás fájóan kevésnek érződött, de nem lehetett mit tenni, kedd lévén kénytelen voltam felkelni, és bemenni az irodába. Fantasztikus volt. Tom már nyolckor bent volt, és intézte az elmaradt dolgait. Én is imitáltam némi munkát, gondoztam a sejtjeimet, és igyekeztem túlélni. Persze, a PACAP-team megbeszélése ezúttal sem maradhatott el, fél hattól hétig tartott, úgyhogy későn szabadultam. A hét további napjai cirka ilyen felállásban teltek el, alvás, meló, unatkozás, alvás meló stb… A dolog egyetlen pozitívuma, hogy csak öt munkanap volt a szokásos hat helyett, így egy kicsit gyorsabban lett vége a hétnek.

Persze, szombaton ragyogó napsütés volt, amikor dolgozni kell, szinte mindig az van mostanában, és naná, hogy vasárnap reggel, amikor túrázni akartam volna menni, szakadt az eső. Így a hétvége meglehetősen passzívan telt, azért mászkáltam erre-arra, de minden különösebb cél nélkül, mondhatni, csak úgy. Szombaton letudtam a kötelező munkaórákat, és amint lehetőségem nyílt rá távoztam, a már szokásos bárhol, csak ne itt filozófia alapján. Mivel az idő jó volt, elindultam egy kis városi túrára, és végül a Haneda mellett kötöttem ki az ipar negyedben.

A lakóövezet már a távolban.

Elhagyatva. Azért itt is találni ilyen épületeket, ha nem is sokat.

Mesterséges öböl, és a vége.

Most nem időztem itt sokat, meglehetősen barátságtalan a környék, sok az üres terület, elhagyott gyártelepek. Nappal még mindezek ellenére is korrekt helynek mondanám, és persze tuti biztonságos, de sötétben nem szívesen mászkálnék itt, ha nem muszáj. Úgyhogy, amint elkezdett sötétedni, elindultam visszafelé. Benéztem Oimachiba, szokásos szombati bevásárlást megejtettem, majd visszamentem Hatanodaiba. Gondoltam, korán lefekszem, hogy vasárnap időben el tudjak indulni, de természetesen reggel amint az eső kopogását meghallottam már tudtam, hogy semmiféle túra ma nem jön szóba, úgyhogy aludtam délig. Legalább bepótoltam a múlt hétvégén elmaradt alvást is.

Vasárnap fele így kellemesen elment, már csak a nap többi részére kellett valami programot kitalálnom. Mivel, az eső elállt, úgy döntöttem felfedezem kicsit a várost, és ellátogatok valami olyan részére, ahol még nem voltam. A választásom Ikebukuro városrészre esett. Ez Shinjuku felett helyezkedik el valamivel, cirka 15 kilométerre Hatanodaitól. Joe mondta, hogy érdemes meglesni, így most sort kerítettem rá. Most nem gyalogoltam, bár kedvem az lett volna hozzá, időm kevésbé, sajnos kezdenek fájóan rövidülni a nappalok.

Ikebukuro - az egyik főutca. Bármelyik városrészben lehetne.

A vonatról leszállva már tisztán látható volt, hogy ez a negyed is igen nagy népszerűségnek örvend, sokan választották hétvégi programnak az itteni üzletek látogatását, meg volt valami fesztivál is a környéken, úgyhogy ez még tovább növelte a létszámot. Szerencsére sikerült egy viszonylag elviselhetően tömött részt találnom, és néztem egy kicsit a tánccsoportokat, akik felvonultak. Valószínűleg népi táncokat adtak elő, vagy talán vallásiakat, nem tudom, minden esetre nagyon profik voltak. A táncok dinamikusak, lendületesek, lassú részek nincsenek is igazán a zenében, és egy-egy szám végigtáncolásához komoly fizikai erőnlét szükséges, meg persze jó ritmusérzék, és megfelelő memória, hogy az irtó bonyolult koreográfiát tökéletesen szinkronban tudják előadni. Nem egyszerű a dolog, és nagyon más, mint a magyar néptánc, amennyire filmekből láttam leginkább a kínaihoz hasonló a stílusuk.

Néptánc helyi kiadásban, vagy, inkább vallási. Nem egyszerű, és nagyon látványos.

Macska?

Másik csoport, másik városból, másik koreográfiával.

Aztán a negyedik formáció után kezdett kissé unalmassá válni a dolog, úgyhogy leléptem, és folytattam a városnézést. Próbáltam ládázni, de egyet sikerült csak megtalálnom, ezek a városon belüli rejtések továbbra is szívatósak, nem szeretem őket. Egyébként, gyorsan rájöttem, hogy ez a városrész is pont olyan, mint a többi. Az állomás körül toronyházak, az lehet a központ, kijjebb meg iskolák, lakótömbök, és templomokhoz tartozó parkok váltogatják egymást, semmi extra, vagy újdonság. A központban rengeteg bolt, és hatalmas tömeg, három utcával arrébb meg már kihalt utcák lézengő macskákkal.

Üzletek, és emberek. Mindkettőből túl sok.

Ja, és persze a szórakoz(tat)ás.

Persze, annyira nem volt időm mindent felfedezni, mert csak 3-4 órát volt világos. Azért, láttam pár érdekes boltot, úgyhogy majd ide is vissza fogok jönni, ha nem lesz ekkora tömeg. Ha van itt olyan időszak egyáltalán.

Ez most nem volt valami sok, a következő hosszabb lesz.

További pár kép ITT!

Hozzászólni itt lehet!