2022. június 30., csütörtök

Gyorskeresés

Tokió blog - November 19-25.

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

November 19-25. Hétfő – Vasárnap

Bevallom, most egy kissé el vagyok maradva, ugyanis már december van, amikor ennek a hétnek nekiállok. Valahogy nem volt kedvem írni az elmúlt napokban, meg a helyzet az, hogy nem is igazán volt miről, úgyhogy esélyes, hogy ez egy rövid bejegyzés lesz. A kutatás zajlik rendületlenül, nagyjából ugyanabba az irányba, mint eddig, tehát változatos, egymásra még véletlenül sem hasonlító eredmények, és fejvakarás ezerrel. De, legalább nem unatkozom annyira, van mit csinálni. Mondjuk, a mérések ismételgetése addig, amíg jó eredmény nem jön ki nem túlságosan kreatív megoldása a problémának, de ha egyszer Tom ezt várja, hát ezt lesz. Elképzelhető, hogy Joe korábbi munkája, meg egy másik kolléga jelenlegi kísérletei is hasonló okból kifolyólag viselkednek úgy, mint az enyém, lehet, hogy nem ártana utána menni annak, mi is tulajdonképpen ez az ok. Tommal vitatkoztunk is ezzel kapcsolatban, de az ötleteimet végül nem fogadta el, bár, szerintem igazán jó indokot nem hozott fel ellenük. Mondjuk, ő a főnök, és ha azt mondja, hogy ezeket a dolgokat nem kell megcsinálni, mert fölöslegesek, akkor többet nem nagyon tudok tenni. Ja, de tudok: integetek a távolodó PhD-nak.

Oktatás is megy ezerrel, így mindenkinek biztosított a délutáni programja hétfőtől péntekig. Jelenleg csak az előadásokat látogatom, amit az itteniek csak „guidance”-nak neveznek, ami lényegében nem is az a klasszikus egyetemi előadás, hanem egyfajta útmutató a diákoknak a metszetekhez. Volt lehetőségem megnézni pár tavalyi előadást, és most már biztosan állíthatom, hogy több lényegtelen vackot kell a diákoknak tudniuk, mint az otthoniaknak. Tehát, az elméleti képzés nagyon erős, a mostani gyakorlati nem kimondottan. A múlt heti gyakorlat után kicsit beszélgettünk Hiroval a diákokkal, meg az órákkal kapcsolatban. Ugye írtam, hogy a medikusoknak rajzolni kell főleg, és elnevezni a képleteket az adott ábrán. Tehát, művészeti szempontból profik, szövettan szempontjából már nem annyira. Hiro is pont ezt emelte ki a rendszer legnagyobb hátrányának, de a legtöbb itteni egyetemen a szövettan oktatás így működik. Jövő héten lesz az első teszt, kíváncsi vagyok mit fognak alakítani a tanulók, és hogy mekkora lesz a bukási arány. Állítólag itt minden félévben csak pár ember bukik, ezt az otthoni rendszer után, látva az itteni diákok teljesítményét kicsit nehezemre esik elhinni, de majd meglátjuk.

Minden esetre, számomra annyi előnye van ennek az oktatási időszakban, hogy legalább Tom nem ül mindig a hátam mögött, tehát kicsit több az élettér. Illetve, most ők egyáltalán nem kutatnak, tehát nincsenek intézeti megbeszélések sem, a munkacsoport kedd esti szeánszai pedig jelképes hosszúságúak, egyedül én adok elő, bár ahogy látom, jobban örülnének neki, még ennyi sem lenne, de azért mindenki udvariasan végighallgat, és igyekszik annyira nem látványosan átaludni azt a negyed órát. Ez néha sikerül, néha nem. Most kedden viszont volt egy kis extra megbeszélni való is, mint kiderült, a mi csapatunk szervezi az idei „New Year” partit. Ez december 21-én lesz, tehát még karácsony előtt, az oktatási szezon utolsó napján. Erről eddig azt gondoltam, hogy egy kötetlen buli, amivel lezárják a helyiek az évet, meg a nem túl népszerű oktatási időszakot. Nos, ismét tévedtem, ez ugyanis egy kötelező jellegű, kiöltözős undormány, amit az intézet szervez nem is annyira magának, hanem inkább az egyetemi vezetésnek, a szponzoroknak, cégeknek, támogatóknak. Meghívják rá az összes fejest, meg a korábban végzett PhD hallgatókat, illetve erősen ajánlott a megjelenés a jelenlegi dolgozók számára. Mindez valami puccos hotelban megrendezve, hogy mindenki kényes ízlése ki legyen elégítve. Tom már előre közölte vigyorogva, hogy öltöny, és nyakkendő kötelező, a belépő pedig erre a csodára 10000 jen lesz. Tehát, vegyek fel öltönyt, szenvedjem végig a bulit, és még fizessek is érte, nem is keveset. El lehet képzelni, mennyire repesek az örömtől. A beugró egyébként az intézet dolgozóinak eltérő, akik többet keresnek, azok többet is fizetnek, a legmagasabb kategória 15000 jen, a legalacsonyabb pedig 10000, ebbe az asszisztensek, technikusok tartoznak bele rajtam kívül. Mondjuk, esélyes, hogy részemről az öltöny felejtős, ráférne egy alapos tisztítás a múltkori konferencia után, és ezt még nem sikerült megjátszani. Lehet, hogy sikerülne Tom segítsége nélkül is a dolog, elvégre akkora hatalmas japántudás nem kellhet hozzá, de a fene tudja. A tisztítókban (amikből egyébként rengeteg van mindenfelé) általában idős emberek a kiszolgálók, akik tuti, hogy egy kukkot sem beszélnek angolul, és elég egy keresztkérdés, amit nem értek, és máris csak ott állunk, és pislogunk egymásra okosan. Szóval, még meggondolom a dolgot. Legalább viszek némi változatosságot a sok szürke, vagy fekete öltönyös japán közé…

A héten érkezett még egy meghívás, ez azonban jóval barátibb hangnemben egy sokkal kellemesebb partira invitált. Hiro rendez egy kis összejövetelt a házában december 23-án, amire meghívta a saját munkacsoportja tagjait, Masashit, akivel Fujit másztunk, Nobuhirot, aki egy jó fej diák Hokkaidóról (ő az, akinek elvileg fejlesztem az angoltudását), meg engem. Jó bulinak ígérkezik, bár, ahogy beszéltem a többiekkel kiderült, hogy Hiro munkatársai nem jönnek, és Masashinak is máshol van jelenése. Úgy tűnik, ketten leszünk csak Nobuhiroval az intézetből, meg Hiro pár barátja lesz még ott, ha jól hallottam azok, akikkel a New Orleans-ben eltöltött évek alatt találkozott. Szóval, a nyelvi problémák remélhetőleg csak az angolra fognak korlátozódni. Igaz, azt még ki kell nyomoznom, pontosan mit is jelent errefelé egy ilyen összejövetel, mit illik vinni ilyenkor, mik a szokások, stb. Biztos, hogy ez valami amerikai jellegű történet lesz, és nem japán, de akkor is, egyikről sem tudok szinte semmit ilyen téren. Tehát, kinek mit illik vinni, hogy lesz kaja, pia, rendelünk valamit, és mindenki bedob valamennyit a közösbe, stb... Majd megpróbálok diszkréten érdeklődni, már amennyire erre angolul képes vagyok. Sajnos a puhatolódzás az én bot primitív, és maximálisan a funkcionalitásra kihegyezett angolomban kvázi nem létezik, meg egyébként sem hiszem, hogy itt megértenék. Szóval, alakul a karácsony, kiderült az is, hogy legalább 24-e, hétfő szünet lesz itt is, bár itt egy kicsit másból kifolyólag. Hivatalosan a huszonharmadika lenne a pihenőnap a téli napforduló alkalmából (érdekes módon ez a legtöbb társadalomban ünnep), de mivel az vasárnapra esik, a szabadnapot hétfőn pótoljuk. Ezt követően viszont a további napokon rendesen dolgozni kell, mint bármelyik hétköznap. Elvileg lesz pár nap szünet majd év végén, de eddig senki nem tudta megmondani, hogy pontosan hány nap, mikortól meddig, meg ilyen apróságok. Mivel ez nem nemzeti ünnep lesz, hanem az egyetem, illetve, a munkahelyek többsége adja, nincs pirossal jelölve a naptárban, így a helyiek is csak annyival járnak előttem, hogy azt tudják, hogy lesz.
Errefelé egyébként az Új Év sokkal nagyobb ünnep, mint a karácsony. Az év utolsó hetében kitakarítják a lakást, de úgy teljesen, minden zugát, és így várják az év végét. Hiroék például már most felállították a műanyag karácsonyfát (lehet kapni igazit is, de horror áron), amit karácsony után rögtön le fognak bontani, és eltüntetni, hogy lehessen nyugodtan takarítani, és ne kelljen a fával januárban szórakozni. Ez igazi családi ünnep náluk, azért is van több szünnap ilyenkor, mert az emberek általában hazautaznak, és családi körben töltik a szilvesztert. Számomra egyébként meglepő volt ezt hallani, mivel a japánhoz hasonló kínai kultúrában az év nem december 31-én ér véget, hanem máskor. Fura, hogy Japán alapvetően a mi szokásainkat követi ilyen téren, és még furcsább, hogy az időszámításuk viszont különbözik, bár a hónapok, és napok megegyeznek (február itt is 28 napos, van szökőév, stb.). Mint arról már korábban volt szó, ők nem most nem 2012-t írnak, hanem 24-et, mert az aktuális császár annyi éve uralkodik. Persze, ők is használják a mi évszámításunkat, tehát tudják, hogy most nálunk 2012 van, de alapvetően a sajátjukat preferálják. Kivétel természetesen mindig akad, ugyanis pár hivatalban még a kínai naptár az elfogadott, azt használják kötelező jelleggel. A karácsonyt itt úgy tartják számon, mint a Halloween-t, azaz buli. Hiro szerint leginkább a nálunk ismert Valentin napra hasonlít, és főleg a párokról szól a dolog, ők ajándékot vesznek egymásnak, kettesben töltenek egy estét, vagy buliznak valamerre. Azt viszont nem tudom, hogy ilyentájt mennyire szokás a gyerekeknek is venni valamit. Hiro mondta, hogy náluk majd jön a mikulás, de nyilván náluk ez még az Államokból származó szokás. Meglepődött, hogy nálunk a Mikulás nem szenteste jön, hanem december ötödikén, és nálunk a Jézuska hozza az ajándékot karácsonykor. Ezek szerint, ez másképp van Amerikában, és Európában. Kérdezte még, hogy nálunk van-e hálaadás, de mondtam, hogy az egyáltalán nincs, majd miután Joe felvilágosított, hogy mit is ünnepelnek akkor az amerikaiak, egyértelművé vált, hogy miért is. Hogy tovább fokozzuk a bonyodalmat, Hiro arról is érdeklődött, hogy nálunk, Európában tényleg a Húsvét-e a legnagyobb vallási ünnep. Erre nem tudtam igazán mit mondani, lehet, hogy hivatalosan annak kéne lennie, de a mi családunkban mindig is a karácsony volt a legjelentősebb. Jó, van Húsvét, gyerekkoromban jött a nyuszi, meg volt locsoltunk, ilyesmi, azonban sosem éreztem a karácsonnyal egyenrangúnak a dolgot. De, van barátom, akiknél a húsvétkor is ajándékozás van, meg családi együttlét, csakúgy, mint karácsonykor. Tokióban viszont húsvét egyáltalán nincs, ha nem is teljesen ismeretlen számukra a dolog. Nem tudom, hogy Amerikában mennyire nagy ünnep ez, de nem lepne meg, ha ott sem lenne valami jelentős, mivel a japánok főleg az amerikai stílust vették át (hálaadást kivéve). Egyébként, amint rájönnek úgy nagyobb tömegekben, hogy a húsvétot is össze lehet kötni némi bulizással, meg vásárlási lázzal biztos vagyok benne, hogy meg fog jelenni ez is a „helyi” kultúrában.

A héten, mint az kiderült sikerült Hiroval elég sokat beszélgetnem, mivel szombaton gyalogoltunk egy kicsit. Semmi nagyobb dologra nem kell gondolni, elvégre, munkanap volt. Mivel, Tom szombaton nincs, vagy legalábbis számomra ismeretlen helyen tartózkodik, így Hirot szoktam boldogítani ebédkor, meg néha, ha épp ráér utána szoktunk dumálni erről-arról. Mivel, most oktatási szezon van, minden kísérlet hibernált állapotba került, ő sem kutat semmit. Hétköznap sokáig bent van, így általában szombaton siet haza, mert a családja igényt tart rá. Viszont, most jó volt az idő, úgyhogy volt kedve egy kis városi sétához, és megkérdezte, hogy nem akarok-e csatlakozni. Nekem az ilyesmit általában nem kell kétszer mondani, úgyhogy jó tíz kilométert mentünk a vasút mellett, meg megmutatta a környék legelitebb negyedét Jiyugauokában, és annak bevásárló utcáját. Na, oda még vissza kell térnem világosban, a fényképezőgépemmel, van pár nem egészen hétköznapi üzlet arrafelé, mint pl. Rolls-Royce szalon, meg hasonlók. Aztán Futakotamagawa állomáson vonatra szállt, én meg, hogy ne végezzek már félmunkát, szépen visszagyalogoltam Hatanodaiba. Így lett végül 18 kilométernyi napi adag.

Mivel, úgy voltam vele, hogy ennyi nem elég, másnap is folytattam a kilométergyűjtést, ezúttal azonban nem Tokyoban. Végre ismét napsütéses idő volt, várható esőnek nyoma se, sikerült már fél nyolckor felkelnem, úgyhogy már fél kilenckor elindultam Kamakura felé. Egyelőre még csak a magasabb hegyekben ért véget a lombhullatás, a tengerszinten még csak most kezdődik, úgyhogy kiváló alkalom volt visszalátogatni a templomokhoz, és ismét körbefotózni mindent.


Ki itt belépsz...


Az ősz színei.

Az idő már nem olyan kellemes, mint egy hónapja volt, reggel már elkelt a két pulóver, és egy kabátot is tettem a hátizsákba, biztos, ami biztos alapon, szerencsére, végül nem volt rá szükség. Az idő fantasztikus volt végig, bár sajnos a levegő páratartalma a nap során végig emelkedett, így a Fujit csak délelőtt lehetett látni, a napsütés azonban kitartott. A túrát Kamakura állomáson kezdtem, és nagyjából a már korábban bejárt útvonalat követtem.


Nem kicsi hegy.


Ez nem tudom, milyen fa, de nagyon szép ilyenkor.


Ez sem lehet meleg télen.

Az erdős részen túráztam, meg felkerestem az ottani templomokat, és kerteket. Nem gondoltam volna, hogy még ilyenkor is fogok virágokat, meg virágzó bokrokat találni, ez is mutatja, hogy errefelé mennyivel melegebb a klíma, mint otthon. Igaz, a szirmok már néhány helyen kezdtek barnulni, tehát a fagy már megcsípte őket egyszer-egyszer. Szintén szokatlan a viszonylag sok örökzöld errefelé, a fáknak, bokroknak kb. csak a fele váltott át sárgába, és vörösbe, a többi növény, jellemzően a keménylevelű mediterrán fajok, meg a legtöbb ciprus, és fenyőféle zöldell egész évben. A bambusz viszont nem, én azt hittem, hogy az is örökzöld, de az kezd sárgulni. Az erdő, és a templomok után leértem a partra, ahol még mindig sok szörfös volt, úgy látszik ezeknek az ereiben fagyálló kering. Bár sütött a nap, meg alapvetően jó idő volt, azért nem akartam volna a vízben pancsolni, meg mezítláb sétálni a parton, sőt a pulóvert sem nagyon akaródzott levenni.


Kamakura - tengerpart.


Fanatikusok...

Pár óra alatt megérkeztem Enoshimába, és itt egy kicsit gondolkodtam, hogy merre tovább. A szigetet gyorsan kizártam, elég volt egy pillantást vetni az ismét pár kilométeres kocsisorra, meg a sziget főutcájára, hogy lássam, a lakosság fele ismét ide koncentrálódik, úgyhogy maradt a szokásos túra Ófunába, vagy Fujisawába. Ezekről a helyekről tudok ugyanis visszajutni gyorsan Tokióba. Végül az utóbbi mellett döntöttem, mivel még javában világos volt, úgy terveztem célba veszem a múltkor felfedezett parkot Fujisawában. Legutóbb is szép volt, most sem okozott csalódást. Megint körbejártam az egészet, néztem naplementét, aztán fél hat felé megkerestem az állomást, és visszavonatoztam Tokióba.


Ismerős? Múltkor még zöldebb volt.


Fényjáték.

Egyelőre azt hiszem, most megint lesz pár hét szünet a nagyobb kirándulásokban, a tervem az, hogy legközelebb Hakonét veszem célba, lehetőleg akkor, amikor ott már hó van. Elvileg december vége felé erre már egész jó esély van, bár Tokióban csak évi pár alkalommal havazik, és akkor sem marad meg, a környező hegyekben pár száz méteres magasságtól azért előfordul 30-40 centis hótakaró.

További sok kép ITT!

Hozzászólni itt lehet!

  • Nem lehet hozzászólni
Copyright © 2000-2022 PROHARDVER Informatikai Kft.