2022. május 28., szombat

Gyorskeresés

Tokió blog - Május 27.

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

05.27. Vasárnap
Jó hír, sikerült már 11 óra előtt felébrednem. Ciki lett volna ma is elaludni, mint legutóbb. Kajáltam, és gyorsan útnak is indultam a már megszokott módon. Hogy hova? Odaiba. Mára ezt tűztem ki célul. Illetve, az ott levő ládákat, a tervem ezúttal erre volt kihegyezve.


Még mindig impozáns.

Meg, szerettem volna eljutni a Disney Land bejáratáig. Bemenni nem, csak felderíteni, hol van, mekkora, mibe kerül, megéri-e szétnézni. Soha nem voltam még hasonló helyen, hátha érdekes, és nem csak gyerekeknek szól. Nem akartam időt húzni, tudtam, hogy a keresgéléssel úgyis elég sok el fog menni, ezért vonatoztam. Oimachi, majd Odaiba. Már elég nagy rutinom van ebben az útvonalban. Sikerrel megérkeztem, Garmin ON, adatok betölt, tracklog aktív, hajrá. Első láda bukós, piknik volt a rejtek előtt, de, a másodikat behúztam.


A "láda"

Pont a megadott helyen megálltam, amit a GPS mutatott, körbenéztem, mentem egy kicsit, lehajoltam, és már a kezemben is volt a kupak. Ugyanis, egy kólás üveg fedele volt a láda. Igen! Megvan az első, a megérkezésem óta. Szánalmas produkció, de annyi szopás után végre megtört a jég. Nem lehetett a vigyort letörölni a pofámról. Lőttem pár képet is, ha már erre jártam, aztán irány tovább.


Ezt egyszer ki kéne próbálni...

Következő doboz nincs. Érdekes, mert a GPS szerint a vízen járva keltem át egy kis öböl felett. Nem is kevéssel, úgy jó 10 méterrel tett a híd mellé, úgy látszik, mégsem olyan tökéletes ez a térkép. Vagy, nem tudom. Biztos, hogy nem átmeneti elmezavar, mert a vonal nyíl egyenes volt, amit rögzített, csak a rossz helyen. A láda persze a 2x2 sávos út túloldalán volt tippem szerint, átkelés lehetetlen. Több esetben is tapasztaltam hasonló pontatlanságot, de a ládák helyében sosem tévedett a cucc, 3-5 méter tuti.


Tokyo Big Sight


Sétahajó

Ismét volt néhány olyan rejtés, hogy csak a fejemet vakartam, olyan, mintha itt gyerekek játszanák ezt a játékot. Otthon nagyon szeretek ládázni, mert valóban érdekes helyekre lehet a keresés során eljutni. Nem is kell útikönyv, vagy ilyesmi, a kincseket követve gyakorlatilag minden fontos látnivalóhoz el lehet látogatni, egészen eldugott kis érdekes látványosságokhoz is. Itt ez annyira nem működik, csomó értelmetlen rejtés, és totál idióta kivitelezés. Sokszor gondoltam arra, hogy ezt most mi a francért kellett így, ide dugni? Mondjuk, járda és főút mellett közvetlenül (nem feltűnő a keresgélés, ugyan) adott egy cirka 4 négyzetméteres mesterségesen épített bazalt sziklás terület, kb. 20 centi magas, nem kesser barát, marasztaló jellegű dzsindzsával befuttatva. Koordináta pont a közepébe mutat. Segítség: „Kő alatt, hallgass az ösztöneidre.” Anyád! Marha! Hallgattam az ösztöneimre, és minden további keresés nélkül távoztam. Csak egy tenisz stadion, a hozzá tartozó épületek, parkoló, és egy park állt a rejtő rendelkezésére. Miért pont ide tette le azt a rohadt dobozt??? Hülye.


A láda éber őre.

Volt még egy kirívóan agyhiányos rejtés. Emeletes híd tövében, épülettel, és építkezéssel körbevéve (műhold jel elvétve se jusson be a pozícióhoz) kis park sok-sok díszfával sűrűn beültetve. GPS már a látványtól összezavarodott, még a cél előtt. Na, mondom, ez megint vicces lesz. Tipp: „aranyos kicsi fácska mellett” Hmm… Igazi váratlan fordulat. Végül is, ez egy tetves park, sok kis fácskával megtűzdelve. Mi más mellett lehetne a rejtés? Esetleg térkő? Ezt is gondolkodás nélkül hagytam a francba. Semmi érdemleges műemlék, vagy látnivaló a közelben, és láthatólag teljesen agyhalott tulajdonos. Rossz kombináció, az ilyenekre kár energiát vesztegetni.


Iparnegyed. A sokadik.

Végül, a mai nap eredménye 6 megtalált doboz, letettem két otthonról hozott coint, és zsákmányoltam egy bogarat. Nem rossz, végre valami kis motiváció. Közben láttam még pár érdekes dolgot is. Igaz, hogy zömében a ládákra koncentráltam, de azért igyekeztem mindent jól szemügyre, hátha akad valami látnivaló. Úgy tűnik, hogy Odaiba egy nagyon pörgős része Tokiónak, itt mindig történik valami. Ismét találkoztam a manga figurákkal. Próbáltam fotókat készíteni, ha már egyszer van megfelelő zsebtávcsövem, de lekapcsoltak. Nem figyeltem eléggé, és nem vettem észre, ezeket a fanatikusokat őrzik. Jó, nem csoda, hogy nem szúrtam ki a tagot, ő is ugyanolyan jelmez-szerűséget viselt, mint a többi, de így utólag visszagondolva, tényleg egy őr lehetett. Semmi extra nem volt, fényképeztem, odajött, és megkért, hogy csak a tájat, az embereket ne. Fiatal srác volt, szerettem volna kicsit beszélgetni vele, de egyáltalán nem tudott angolul. A már elkészült képeket azonban nem töröltette le. Amatőr…
Megtudtam a rajongók itteni nevét is, úgy hívják őket, hogy „otaku”. Ez valami olyasmit jelent, hogy fanatikus, megszállott. Nem csak ezekre a gyerekekre használják, mondták már rám is a munkatársak párszor a csavargással kapcsolatban. Amikor az intézetvezető azzal a kérdéssel köszön el szombat délután, hogy „Akkor most indulsz gyalogolni?”, azért az már jelent valamit. Számukra a napi 20-30 km túrázás egyenlő a komplett idiotizmussal. Kérdezték, hogy mi a francért nem megyek vonattal, ha már egyszer olyan jó rendszerük van, akár használhatnám is. Mondtam, hogy drága, zsúfolt, és különben is, így sokkal több érdekességet látok. De, nekik ezt valahogy nagyon nem akar összeállni. Megértik, elfogadják, tuti hülyének néznek, de őket ilyesmire nm lehetne rávenni… tudósok.
Illetve, talán az egyiküket mégis. Elvileg, és egyelőre még csak nagyon elméleti síkon, de szerveződik egy-két érdekesnek tűnő kaland. Legyen elég ennyi, a lényeg, hogy itt sem tudok nyugton maradni, és szép lassan kezdem megdolgozni a „gyenge láncszemet”, akivel szívesen társulnék pár túra erejéig. Ő talán van olyan lökött, hogy csatlakozna hozzám, egész jó kondiban van a csávó úgy ránézésre, és beszél japánul. Én meg bárhol tudok tájékozódni, és hajlandó vagyok olyasmi „őrültségekre” is, amire az ő barátai nem igazán. Szóval, lehet, hogy lesz egy társam, és ez most nem olyan, mint az indiai, madagaszkári vegyes páros, aki idegenvezetőt keres… azóta is.


Ez már művészet.

Ma sikerült belefutnom egy motoros találkozóval egybekötött börzébe. Mentem a járdán, épp a GPS-t bűvöltem, és kerestem a térkép pontatlanságának az okát, amikor elnéztem balra, és egy csomó sátrat vettem észre a kerítés túl oldalán. Jé, piac! Ide be kéne nézni. Aztán láttam, hogy a kapun épp egy falka motoros hajt befelé nem épp a szolid kiadásból. Beléptem én is, annyit mondtam, hogy húúú, és már izzítottam is a fényképezőt. Ennyi szép motort ritkán talál egy helyen az ember. És ezeket a gépeket használják. Nem csak kellékek a bemutatóra, amikor vége lett a börzének, láttam, hogy a legtöbbet nem traileren vittek, hanem szépen hazamotoroztak vele. Már csak egy igazi OCC moci hiányzott a listáról, hogy igazán elégedett legyek. Sajnos, itt csak helyi mesterek egyedileg épített, vagy átépített munkáit mutatták be, ahogy láttam. De, azért volt jó sok olyan műalkotás, ami simán felvette volna a versenyt a Teutul család járgányaival. A motorokat, és a Chevi Impalát leszámítva, ez valami rögtönzött bazárféleség volt, némi jamboree kíséretében.


Batmotor

Minden sátorban gyakorlatilag csak motoros cuccokat, meg alkatrészeket lehetett látni. Volt minden, az ezeréves Harley tanksapkától a komplett első futóműig. Nagy meglepetésemre, még egy eladó szamuráj kardot is találtam. Nem hiszem, hogy csak dísz lett volna, nagyon valódinak látszott. Ár nem volt ráírva, kérdezősködni meg akartam, úgysem tudnám megvenni. Miután kigyönyörködtem magam, újra elindultam vadászni.


Tájkép

A legközelebbi doboz elvileg egy virágos mező kellős közepén volt. És valóban. A modern dzsungel közepén belefutottam egy totál parlagon hagyott mezőbe. A kincs meglett és a leírásból kiderült, hogy nem véletlenül hagyták érintetlenül ezt a kis zöld foltot, hanem pont ide tervezték. Meglepő, de itt is van pipacs, és kék búzavirág. Sajnos, a búza-, és egyéb gabonatáblákban fellelhető virágok közül a sok hiányzott, a kedvencemet, szarkalábat sem találtam. Minden nem lehet tökéletes. Minden esetre, nagyon üdítő volt sétálni egy a vadvirágok között, kicsit hazavittek a Bakonyba, ahol sokat mászkáltam gyerekként a falu körüli szántóföldeken, és az erdőben. Pécs és Győr, mint város egyáltalán nem, de Szentgál és a Balaton már most hiányzik. Amikor egy frissen nyírt golfpálya, vagy esetleg rét mellett megyek el, és megcsap a száradó fűnek az illata, mindig a mező, és a kaszáló ugrik be. Bár, kaszálni soha nem tanultam meg, a forgatásban, és a gyűjtésben mindig kivettem a részem. Nagyon szeretem az efféle munkákat, de sajnos az az idő már elmúlt, és talán soha többet nem lesz már részem ilyesmiben.


Vészlejárat

A nap vége felé már elhagytam Odaibát, és lassan átértem Shin-Kiba állomás közelébe. Ez nem egészen a mai napra kitűzött cél, de mindenképp a végállomás. Egyrészt, sötétben már nincs annyi látnivaló, fotózni sem optimális, és azért egy kies ipar negyedben éjszaka mászkálni szerintem, még itt sem életbiztosítás. A sötétnek hála viszont megláttam a közeli jövőben elérendő célomat. Ez pedig nem más, mint a Tokyo Gate.


Tokyo gate

Igen, egy újabb híd. Idén tavasszal adták át, Google Earth még az építkezést mutatja. Élőben szenzációsan néz ki, talán még impresszívebb, mint a Rainbow Bridge. Kecses, hosszú, nagyon magas, mint egy színes hullócsillag úgy ívelt át a horizonton. Sajnos, nem nyílt tiszta rálátás sehol sem, ezért jó fotó nincs róla, de ismét az „ezen át kell mennem” érzés fogott el, amikor megláttam. Úgyhogy, hamarosan ismét Shin-Kibába fogok látogatni. Egyrészt, befejezem a felderítést, másrészt, meghódítom a hidat. Muszáj.


Ez a látvány elég ritka errefelé.

További képek ITT!

További motoros képek: Autók és egyéb járművek.

Hozzászólni itt lehet!

  • Nem lehet hozzászólni
Copyright © 2000-2022 PROHARDVER Informatikai Kft.