05.20. Vasárnap

Kölyök Shiba.

Ez a nap a tökéletes példája annak, hogyan kell elcseszni egy egész szabadnapot, ami pedig elég nagy luxus errefelé. A vége persze jó lett a történetnek, csak sajna a kezdet volt egy kicsit kései. Sikerült délután egykor magamhoz térnem. Az előző napi whisky, meg a hajnali háromig tartó ébrenlét rendesen kiütött. Felnéztem, megláttam az órát, nyugtáztam, hogy ez a nap kuka, és felkeltem. Mit lehet ilyenkor csinálni?

Shinagawa. Az elmaradhatatlan vasúttal.

Idő egész jó, de azért nincs ragyogó napsütés, hat óra sötétedésig. Gondoltam, elmegyek állatkertbe. Ott még úgysem voltam. Irány Shinagawa gyalog, hogy a napi kilométer is meglegyen, fel a vonatra, és fél négyre már Ueno állomáson voltam. Ez az egyetlen hely a közelben, ahol van igazi, szabadtéri állatkert, a többihez hosszú vonatút szükséges. Odamentem a kapuhoz, a belépő kemény 600 jen. Ez simán belefér. Nyitva tartás: jegykiadás délután négyig, állatok megtekintése fél ötig.

Ueno Park nyáron.

Ueno Station.

Népviselet

Remek. Ennyit erről, egy óra alatt nem fogom tudni kényelmesen végigjárni az egészet, az tuti. Mentem egy kört helyette az Ueno Parkban, ha már egyszer itt voltam. Megtaláltam a Tokyo National Museum-ot, meg a helyi természettudományit. Esős évszakra kötelező programként eltárolva. Általában nem vagyok az a múzeumba járós fajta, de azt hiszem, ennyi a minimum. Senki ne várjon szépművészeti beszámolót, nagyon hidegen hagy minden, ami nem zene, akvarisztika, vagy technológia. Szeretem a művészetet, de csak a magam módján. Ez a két látványosság még érdekel is, úgyhogy be fogok menni valamikor mindegyikbe.

Ez már nem megy sehova.

Négy körül eldöntöttem, hogy már pedig, akkor is fogok találni valami érdekeset, ha más nem, elmegyek a Skytree-hez, ami maximum 4 kilométer a parktól. Nem is csalódtam, belefutottam valami olyan helyi rendezvénybe, amitől leesett az állam. Megyek a torony felé bőszen, egyszer csak szembe jön velem az úton egy faszi ingben, és alsógatyában. Azt hittem, rosszul látok. Értem én, hogy tolerancia mindenek felett, na de akkor is. Önkritika, vagy ilyesmi? Balról hallottam valami nagyon- nagyon tradicionális zenét, befordultam a következő sarkon, és legalább 15 faszi nézett velem szembe fél részegen, szintén alsógatyában.

Lesi-fotó

Megálltam, körbenéztem, hűűűű. Na, akkor innen most el, lehetőleg gyorsan. Mentem még két tömbnyit, amikor másféle zenét hallottam. Határozottan népi japán stílusnak tűnt ez is. Rögtön irányba álltam, és találtam valami vallási felvonulást. Igazán érdekes volt, de beszéljenek a fotók. Valamiféle ünnep lehetett, legalábbis nagyon annak tűnt. Az emberek fele hagyományos öltözéket viselt, a faszik jó része alsógatyában tobzódott, és legalább kétharmaduk részeg volt. Jó arányok nem?

Tömeg van, vagy tömeg van?

Kosztüm

Persze, a csajok talpig fel voltak öltözve. Minden esetre készült jó pár kép, de a zömük csak derék magasságból, stikában. Nem szerettem volna, ha pár félrészeg alsónadrágos tag körbekerget kicsit a kerületben. Biztos elment volna helyi szenzációnak, de valahogy nem vágytam rá.

A zöld szoknyás bácsi öltözéte cirka 1 millió jen, ha eredeti... A kalapot kivéve.

Később megpróbáltam kicsit kifaggatni a kollégákat, hogy mibe is sikerült belefutnom. Mivel a vallás bármely része nagyon távol áll tőlük, ők is csak odáig jutottak, hogy ünnep, meg felvonulás. Valami istentisztelet szerű dolog, a hagyományosnak vélt ruhák zöme csak jelmez, csak pár ember viselt valódi népi ruhát. Az, hogy a férfiak zömén nem volt nadrág pedig azt jelképezte, hogy ők harcosok, vagy valami ilyesmi. Sajnos már érdemi infót nem sikerült kiszednem senkiből, őket is cirka annyira érdekli a saját vallásuk, mint engem. A tömeg az hatalmas volt, gyorsan elértem a tűrőképességem határát, így tovább indultam. Szerencsére, innen már tisztán látszott a cél, nehéz lett volna eltéveszteni, úgyhogy még sötétedés előtt megérkeztem.

Ez vajon mi?

Különbség

Nos, a látvány valami döbbenetes. Jelen pillanatban ez a világ második legmagasabb épülete, igaz, csak az antennája miatt. De akkor is, baromi impresszív. Próbáltam minél jobban visszaadni az élményt a fotók segítségével, de ez nem lehetséges. Ezt látni kell élőben. 634 méter. Egyszerűen nem lehet érzékelni, hogy ennyire magas lenne. Annyira kecses, és vékony első pillantásra, hogy nekem nem sokkal tűnt magasabbnak, mint a Tokyo Tower. Két nappal a hivatalos megnyitó előtt érkeztem ide, úgyhogy, még nem volt minden nyitva. A torony alatti pláza is páratlan a maga nemében. Három fő részre tagolható, mindegyik sok emeletes, és gyakorlatilag a torony a középső részből nő ki. Itt minden van, ami csak elképzelhető. Éttermek, szuvenír boltok, tetőkert, teraszok, mozi, élmény park, akvárium, minden. Persze, baromi nagy tömeggel egybekötve.

Még üresek az utcák.

Pláza, nyolcadik emelet.

Gyorsan körberohantam, majd menekülőre fogtam a dolgot. Érdekes volt látni, hogy a japánoknak sem volt tippjük se, hogy éppen hol vannak, és mi merre van. Pedig, számtalan helyre volt térkép kitéve, amit ők még el is tudnak olvasni. Szintenként legalább 15-20 sárga ruhás ember segítette a tájékozódást. Az volt a dolguk, hogy mindenkinek megmondják, mi merre, és hogy lehet a leggyorsabban elérni. Nekem is sikerült egy kissé eltévedni, cirka 30 percbe telt, mire megtaláltam a kijáratot, egyrészt a tömeg miatt, másrészt, mert nem láttam, merre is kéne menni. Végül sikerült megérkeznem egy olyan pontra, ahol már jártam egyszer, így visszakövetve a korábbi útvonalat meglett az a kijárat, ahol bejöttem, de nem volt egyszerű játék. Sajnos, a tetőkertre nem jutottam ki, legalább nyolc különböző ajtót találtam, de egyelőre még mindegyik zárva volt. Majd legközelebb. Ha minden jól megy, talán tél körül már lesz is esélyem feljutni a kilátókba. Hihetetlen, de az egyik 350, a másik 450 méter magasan található. Már, már sokkoló, de fel kell mennem. Muszáj.

Nincs kép, ami visszaadná, hogy mekkora.

A két kilátó között száz méter van!

Már kezdett erősen sötétedni mire kiértem, ideje volt indulni. Gondoltam, hogy ráérek, hova sietnék, úgyhogy visszasétáltam Akihabarába egy kicsit körbenézni. Végül, megelégedtem a Bic Camerával, aztán elmentem Ósaki-ba, majd onnan gyalog haza. Most több kedvem volt gyalogolni, mint előző nap, habár a térdem nagyon fájt. Lépcsőn lefelé eléggé szánalmas látvány lehettem. Úgy látszik, valamit nagyon sikerült elbarmolnom. Csak azt nem tudom mivel, és mikor. Ma már a túracipőm volt rajtam, ami kényelmes, ámde nagyon meleg. Itthon gyors önvizsgálattal kiderült, hogy ez a térd nem csak fáj, de instabil is érezhetően, és kissé be is van dagadva. Ez ellen valamit tenni kell, különben súlyos problémák lesznek a közeli jövőben. Be kell szereznem valami futócipőt, ha továbbra is akarom folytatni ezt a programot, és erősen gondolkozom valami térdrögzítőn is. Na, majd holnap elmegyek Olympicba, nézek valamit.

Napnyugta.

További képek ITT!

Hozzászólni itt lehet!