2019. március 23., szombat

Gyorskeresés

Tokió blog - Június 30. - Július 1.

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

06.30. Szombat.
Ennek a hónapnak is elérkezett az utolsó napja. Hihetetlen, már a negyede eltelt az évnek, de annyira nem lelkesítő, hogy még háromszor ennyi hátra van. Jó itt, meg minden, de otthon is jó lenne. Soha nem voltam még ennyit távol, és hiányzik.
A mai nap is melóval kezdődött, aztán kettő körül távoztam, szereztem ebédet, és azon gondolkodtam, mi is legyen a program. Mivel, úgy voltam vele, hogy pihenek, túra, vagy sok kilométer gyaloglás szóba sem jött. Végül elvonatoztam Shinjukuba lesz, ami lesz alapon. Sétáltam, nézelődtem, és ládáztam. Végül azért csak sikerült 5-6 kilométert gyalogolnom, de nem éreztem annyira problémásnak. Úgy látszik, a javulási tendencia folytatódik, aminek nagyon örülök. Találtam pár érdekes helyet a környéken, először is, a foci stadiont. Nem tudom, hogy itt volt-e VB meccs, de nem lennék meglepve. Elég nagy, eléggé a város közepén, és a környék is alkalmasnak tűnik egy ilyen esemény lebonyolítására. Most persze minden csendes volt, csak pár ember lézengett, szerencsére.


Meiji Memorial Picture Gallery

Aztán, meglett a helyi művészeti múzeum is. Ez egyáltalán nem hozott lázba, és nem fogom meglátogatni. A művészetnek ez az iránya tökéletesen hidegen hagy. Az épület szép, meg a környezete is, a ládát is sikerült begyűjtenem, ami mellette van, de ez minden. Még pár hete láttam a térképem, hogy van errefelé valami palota féle. Gondoltam, megnézem, mi is az. Azok általában szép épületek, nagy parkkal, és esetleg, nem lenne rossz bemenni, persze, csak ha lehet. Akasaka Palace a neve, és sajnos a bejutáshoz minimum Tom Cruise-nak kéne lennem, az egész hely mondhatni, hermetikusan elszigetelt. Rossz oldalról közelítettem, szóval körbe kellett sétálnom a területet, hogy eljussak a kapuig. Ez alatt találtam két rendőrőrsöt, négy őrbódét a kapuk mellett, elhajtott az úton cirka 5 járőr, és a kerítés fölött úgy 15-20 méterenként diszkréten biztonsági kamerák voltak elhelyezve. A rendőrök létszáma jóval az ideális felett volt, úgyhogy gyorsan végigtéptem a járdán, és távoztam, fotózás szóba sem jött. Nem tudom, hogy ezek mitől tartanak annyira, de kissé paranoiásnak tűntek.


Akasaka Palace... valahol a távolban.


Emlék

Szép hely lehet, az biztos, de az is, hogy soha nem fogom látni a kerítés túloldaláról. Érdekes módon a főbejárattal szemközti parkban, meg úgy általában, a japán zászló mellett szlovák is ki volt téve. Lehet, hogy épp valami találkozó zajlott odabent. Ez megmagyarázná a fokozott készültséget a környéken. Minden esetre, nem tudom, hogy a helyi lakosok hány százaléka ismerte fel, hogy melyik ország lobogója látható a sajátja mellett. Miután a bejutás minden esélye eltűnt, mentem még egy kört, ismét megtaláltam egy láda hűlt helyét, majd úgy döntöttem, hogy ennyi kudarc elég mára, és hazamentem. Mai teljesítmény két láda, és fájóan kevés kilométer.

07.01. Vasárnap
Új hónap, új lehetőségek, új kihívások stb… Tehát semmi nem változott, a vasárnap még mindig szabadnap, amit illene értelmesen kihasználni. Ez általában összejön, néha annyira nem. Most ez az utóbbi helyzet állt elő, miután úgy döntöttem szombat este, hogy alszom. Lehetőleg minél többet. Ennek megfelelően dél körül sikerült kimásznom az ágyból, és nem nagyon fűtött a tettvágy, hogy őszinte legyek.

Az idő sem volt valami biztató, szóval a mai állatkerti terv az elúszott. Érdekes ez az esős évszak. Ma először nézett ki úgy az idő másfél hét után, hogy tartós eső várható. Egyébként, kellemes napsütés, viselhető 25-30 fok, tehát, igazából semmi extra. Kérdeztem Hirot, hogy ez általános-e errefelé, és mondta, hogy alapvetően azért szokatlan, bár vannak évek, amikor ennyi a monszun időszak. A déli részeken már véget is ért, és valószínűleg 2-3 héten belül itt is megszűnik. Kíváncsi vagyok, milyen lesz ezek után a száraz időszak. Hiro szerint még korai az örömöm, nem sokára jön a nyár durvább része, a hőség, jó magas páratartalommal kombinálva, amit lehetetlen klíma nélkül kibírni. Hát, erős kételyeim vannak az után, hogy szerintük az elmúlt egy hónapban heti négy napot kellett volna szakadni az esőnek, de majd meglátjuk. Minden esetre örülnék, ha ez a tippjük sem válna valóra, annyira nem vágyom rá.

Szóval, vasárnap, nem túl jó idővel kombinálva. Szabadtéri program határeset, de sok gyaloglás ma sincs, és nem ártana valami fedett hely a környéken, ahol el lehet ütni az időt. Eddig sokfelé voltam már, de akváriumban még nem. Úgyhogy szépen elvonatoztam Kasairinkaikoen állomásra. Egy kissé megszívattam magam, ugyanis nem volt elegendő mennyiségű információm. Múltkor ugyaninnen úgy jöttem vissza, hogy fogtam egy vonatot, irány Tokyo állomás, majd ott váltottam a Yamanote Line-ra, és mentem Gotandáig, ahonnan már egyenes út vezet Hatanodaiba. Gondoltam, ezt most eljátszom, csak most visszafelé.


Beugrunk a teraszra?

Tokyo megállóig nem is volt gond, a problémák itt kezdődtek, ugyanis, nem tudtam, hogy melyik vonal kell nekem, és hogy mi a célállomás neve. Ez egy ötemeletes állmáson annyira nem szerencsés szituáció. Amit tudtam, hogy biztos, hogy nem kell elhagynom a JR vonalát, mert múltkor sem kellett átmennem fizetőkapun a két vonat között. Illetve, ez a legmélyebbről induló járat, említettem már pár hete is, hogy cirka 10 percet sétáltam, mire elértem az első emeletről induló vonatomat. Ennyi azonban nem volt elég, és mivel olvasható térképet miért is találtam volna, kissé reménytelennek tűnt a szitu, először. De, ugye a japánok nem hülyék, és imádják a színeket. Azt tudtam, hogy a térképen hol az a pont, ahova menni szeretnék, és láttam, hogy a vörös, és a narancssárga csík megy arra. Nekem a vörös jó lesz, gondoltam, irányjelző tábla, vörös csík, Keiyo Line. Remek, most már csak a vonatot kéne megtalálni. Szerencsére, a táblázás eléggé hülye biztos, nem nagyon lehet eltévedni, ha az ember egyszer elkapja a fonalat, úgyhogy végül sikerrel jártam. Úgy 20-30 perc bolyongás után meglett a megfelelő peron, nem repestem az ötömtől, de legalább végül célba értem, olcsó lecke volt.


Kasairinkaikoen Station - 葛西臨海公園駅

A célállomás Shin-Kiba és Disney Land között található, mivel már jártam itt, ha nem is emlékeztem a nevére, a táj ismerős volt, nem vétettem el. Van a közelében egy nagy park, ami jó lehetőséget kínál szabadtéri programra, illetve, itt található a Tokyo Sea Life Center is, ami az egyik legnagyobb akvárium a környéken. Nem látszik olyan hatalmasnak, de megéri megnézni. A belépő potom hétszáz jen, mivel ez is a városhoz tartozó intézmény, így támogatást kap, nem a látogatókból akarnak megélni. Rengeteg halfaj látható itt, és érdekes, ahogy a különböző tengerek élővilágát bemutatják az egyes medencék. Nem csak a környékbeli vizekét, hanem Ausztrália, Karib-tenger, a három óceán állatai is megtekinthetőek, és az akváriumok berendezése, sőt még a víz színe, és a megvilágítás is olyan, mint az adott élőhelyen.


Tokyo Sealife Park


A központi akvárium. Két emelet magas.

Van mélytengeri rész is, persze, ez elég kicsi, a magas nyomást nem tudják szimulálni, így pár ezer méter mélyről származó fajok azért nincsenek. További érdekesség, hogy a medencék felett is el lehet sétálni, így egyrészt felülről is láthatóak, másrészt, meg lehet nézni a hozzájuk kapcsolódó technikát is. Nekem, mint lelkes akvaristának ez legalább akkora élmény volt, mint a halak. Alapvetően, ahogy láttam, ugyanazt csinálják, mint én otthon, csak egy kissé nagyobb léptékben gondolkodnak. Míg nálam 360 liter víz van, és elég egy kis szivattyú, meg cirka harminc liter szűrőközeg, itt egy-egy akváriumnál is pár ezer liter vízről beszélhetünk, és egy külön álló, több száz literes rekesz végzi a mechanikai és a biológiai tisztítást. Ja, és persze, ezek sósvízi rendszerek, az enyém amazonasi édesvízi volt, és lesz is. Igaz, hogy a tengeri fajok nekem sokkal változatosabbnak tűnnek, és eszméletlen szobadíszt lehetne összehozni, de az ár egy nagyságrenddel magasabb, és az már kicsit sok lenne. Meg, egy tisztességes tengeri akváriumhoz 360 liter szerintem, kicsi. Majd egyszer…


Az a kis kék hal középen cirka 1 méteres.


Korallszirt


Beleolvad a környezetébe... csak nem itt.


Színes mező.


A technika.

Próbáltam fényképezni, több, kevesebb sikerrel, azt hiszem, hogy pár kurva gyorsan úszó halat lekapni rossz megvilágítás mellett az egyik legfrusztrálóbb dolog, amivel egy fotós valaha találkozhat.
Van elvileg egy tengeri madaras részleg is, de eléggé szegényes. Mindösszesen egy zárt rész van, ahol összezsúfoltak pár madarat, és annyi. Persze, szépek, meg érdekes látvány, ahogy úsznak, vagy inkább repülnek a víz alatt, de ez a rész nem tetszett.
Van viszont egy mesterséges tengerpart, az nagyon jól meg van csinálva. Sziklákkal, fövennyel, egyre mélyülő résszel, és hullámokkal. Mivel, az egyik fala plexi, meg lehetett figyelni, hogyan változik az élővilág, ahogy távolodunk a szárazföldtől. Sziklákon rengeteg tengeri csillag, tengeri sün, a vízben kishalak, medúzák, nagyon igényesen volt minden kialakítva, egész természetesnek hatott. Most láttam először tengeri sünt valódi közegében, és eléggé fájdalmasan nézett ki, nem szeretnék vele közelebbről megismerkedni.


Mesterséges tengerpart.

Az utolsó említésre méltó dolog az a pingvinek kifutója volt. Szintén ügyes kialakítása, de szerintem eléggé túlzsúfolt ez is. Újabb tapasztalat, hogy a pingvin rohadt büdös madár. Itt is le lehetett menni a vízszint alá, és nézni, ahogy úszkálnak. Nagyon ügyesek, és nem csak mi láttuk őket, hanem ők is minket, így lehetett velük haverkodni.


Nagyon gyorsan úsznak, és nagyon ügyesek a víz alatt.

A néhány túlzsúfolt kifutó mellett még egy hátrányt tudok felhozni, ami nem a hely hibája. Ez pedig a tömeg, ami valami brutális volt ismét. Néha tényleg közelharc volt odajutni egy-egy akváriumhoz, de még az is, hogy eljöjjek az üveg elől. Mindenki állt, mint a hülye, és nem akartak kiengedni. Pedig akár ők is beláthatták volna, hogyha én kijövök, akkor esetleg ők közelebb kerülnének, és nem kéne engem bámulniuk, de nem. Komoly megváltás volt kiszakadni a tömegből és fújni egy kicsit, aztán nagy levegő, és vissza a közepébe. Ezt a részét nem élveztem túlságosan. Egyébként, az emberek globálisan nézve itt is ugyanolyan hülyék, mint otthon, vagy bárhol máshol, szóval ilyen téren semmivel sem jobb a helyzet.
Ja, és még egy kérdés felvetődött bennem. Ennyi medence hogy élte túl a tavalyi hetes erősségű földrengést?

Sajnos, az állatkerthez hasonlóan ez a létesítmény is ötkor zár, úgyhogy, háromnegyed körül szépen ki lettünk paterolva, persze, ekkor már szakadt az eső. Fényképezőgépet elcsomagoltam esernyőt előkapartam, és elindultam az állomás felé. Aztán meggondoltam magam, és mentem még egy kört a parkban. Igazán kellemes hely, még ilyen időben is. Meleg volt, úgyhogy nem zavart, hogy megázok egy kicsit, a megfázás nem esélyes ilyen időben. Sokan futottak csak úgy pólóban meg rövidnadrágban a sétányon, ők sem nagyon törődtek az esővel. A parkban volt egy madárvárta, pár kis tó náddal körülvéve. Jó lehetőség volt a fotózásra, főleg, hogy sok lest alakítottak ki körülötte. Szabályos kis kuckók a fotósok számára. Sajnos, az eső miatt nem sok madár volt hajlandó megmutatni magát, csak pár kócsag, és néhány kacsa, és gém lézengett a tóban. Ide majd szép időben is érdemes lesz visszanézni.


Nagy kócsag

A környéken megtaláltam ez eddigi legjobb ládát a megérkezésem óta. Nem kicsit volt kreatív, aki rejtette, nem nagyon jutna eszembe egy kőbe lyukat vágni, és egy műanyag dobozt beleragasztani, pedig hatalmas ötlet. Alig találtam meg, és igazából csak azért emeltem fel, hogy megnézzem, nincs-e alatta valami. Aztán szépen visszatettem, és akkor ugrott be, hogy túl könnyű volt ahhoz képest, hogy ez egy darab szikla. Felemeltem újra, és az alján ott figyelt a doboz kupakja. Egyetlen hátránya, hogy beázott, így minden nyirkos, és rozsdás volt benne. Van még egy doboz a parkban, amit szintén ehhez a taghoz tartozik, és amit a múltkor nem találtam meg. Most már tudom, milyen jellegű rejtésre számíthatok, úgyhogy legközelebb meglesz.


Na, hol a láda?

Mivel, a parkot bejártam, és az eső nem igazán akart szűnni, hét körül hazavonatoztam. Vettem vacsorát, beszéltem Joeval, meg anyuval, és bepunnyadtam a gép elé. Végül, a lehetőségekhez képest sikerült a napból kihozni a maximumot, azt hiszem, de jövő hétre ismét kellene valami nagyobb szabású akció.

További sok-sok kép ITT!

Hozzászólni itt lehet!

  • Nem lehet hozzászólni
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.