Július 21-22. Szombat – Vasárnap
A hét elején még arra panaszkodtam, hogy meg lehet dögleni ebben a hőségben. Úgy tűnik azonban, hogy az itteni, és az otthoni időjárás közös hullámhosszon pörög, ugyanis a hét végére a semmiből megjött a lehűlés. A kollégák közül mindenki értetlenül állt a jelenség előtt, ez itt nagyon nem jellemző. Esős évszak hivatalosan is véget ért, innentől elvileg szeptember közepééig tartó folyamatos kánikula a tipikus. Úgy látszik, legalább az időjárás szeret engem, mert teljesült az a kérésem is, hogy az esős évszak lehetőleg ne legyen annyira csapadékos, és most is a nagy hőség után érkezett az enyhülés. Ugyan, ez most egy kicsit túl jól sikerült, de annyi baj legyen. Nekem nem szokatlan, hogy 35 fok után hirtelen már csak húsz van, a többiek meg bár kissé önző módon most nem tudtak meghatni. Ők ettől meg voltak zuhanva, és mindenki azt mondogatta, hogy ez olyan rossz, mert ilyenkor annyira könnyű megfázni. Amikor Tom öt percen belül kétszer fejezte ki ezt az aggályát, szolidan, célzás gyanánt mondtam neki, hogy ettől általában nem szoktam lebetegedni, szerintem az agyatlanul használt klíma sokkal veszélyesebb. Vette a lapot, bár kétlem, hogy a mosolya őszinte volt.

Sajnos, a hideggel megérkezett az eső is, ez az összes elképzelésemet a hétvégi programmal kapcsolatban laza mozdulattal kukázta. Szombaton ömlött a víz egész délelőtt, csak délutánra állt el úgy, ahogy, vasárnap pedig nagyon borongós őszi idő volt, futó záporokkal tarkítva. Így minden komolyabb túrázás lehetősége ugrott. Szombaton egyébként is dolgoztam háromig, ami elég szokatlan, az meg még inkább, hogy volt munka, sejtjeimet készítettem fel némi hibernációra. Hiába, -196 fokba nem lehet csak úgy szó nélkül belevágni őket, mert megsértődnek, és elfelejtenek felébredni. Ez a program azonban kevéssé kielégítő, és szórakoztató, szóval meló után azért csak-csak elmentem a városközpontba.
Kandát vettem célba, volt még némi elintéznivalóm túracuccok ügyében, gondoltam, most, vagy soha. A körút sikeres volt, ha a beszerzett dolgokat nézzük, viszont anyagi szempontból felért egy atomtámadással a költségvetésem ellen. És sajnos még nincs vége, egy kesztyűt, és egy kamáslit még feltétlenül szereznem kell. Persze, Masashi múltkori alakításához képest az én költekezésem sehol sincs, de azért akkor is. Jellemző, hogy a srác most épp valami európai boltból rendelt magának egy kapucnis pulcsit, mert az olyan, de olyan remek cucc, és japánban sajnos már nem elérhető. Számomra 25000 jen egy pulóverért kissé túlzónak tűnik, neki úgy látszik, simán elfogadható. Ismerve a japánok hozzáállását a kérdéshez még nem volt pofám megkérdezni, hogy mennyit keres, de egyszer majd valami szesz mellett fel fogom neki tenni ezt a kérdést, mert komolyan érdekel, legrosszabb esetben nem válaszol. Ez esetben majd rendelek még egy kört…
Tőlem már megkérdezte, hogy egy kezdő orvosnak mi a fizetése, amikor mondtam, hogy úgy 30-50 ezer jen, nemes egyszerűséggel pofán röhögött, hogy ne szórakozzak már vele, ez még hetinek is kevés, és komolyan mondjam már meg, de tényleg. Aztán amikor látta, hogy én annyira nem derülök vele, komolyan felháborodott, és pár percig nem is tudott napirendre térni a dolgon, többször visszakérdezett, hogy biztos, hogy jól mondtam-e. Hiába, mások is érzik, hogy ez valahogy nem az igazi. Persze, ez még áprilisban történt, nem tudom, hogy azóta mennyit változott a helyzet, de gyanítom, nem sokat. Személy szerint fogalmam sincs, hogy az itteniek mennyit keresnek, de elnézve a ruhájukat, autójukat, azt mondanám, hogy sokat. Az elejtett félmondatok alapján tippre egy kezdő orvos fizetését úgy 400 ezer jen környékére mondanám. Ebből vígan meg lehet élni, hiszen durva váltásban az árak egy az egyben fordíthatók forintról jenre. Egy liter tej kétszáz jen körül van, tíz tojás szintén, a legolcsóbb kétliteres ásványvíz száz jen, két liter kóla 170 és 300 között változik bolttól függően, tehát most így leírva még valamivel „olcsóbb” is itt minden. Havi 400 000 jen már elég erre-arra, az én fizetésem persze köszönő viszonyban sincs ezzel az összeggel. Én sajnos még mindig váltok forintra, ha meglátok egy árat, és mindig elszörnyülködök. Mondjuk, amikor egy hét kilós dinnyén megláttam az árcédulát, gyorsan eldöntöttem, hogy idén nem eszek ilyesmit, 3000 jen bőven túl van a fájdalomküszöbömön, ebből gyakorlatilag három napig vígan megélek, sőt még sörre is futja belőle majdnem minden estére. Nem hiába mondják, hogy Tokió a világ legdrágább városa. Persze, csak az idegeneknek, a helyiek ugyan sokszor húzzák a szájukat, de alapvetően bőségben élnek. Valószínű, ilyen egy igazi jóléti állam, mondjuk, amennyit dolgoznak, meg is érdemlik, nincs is idejük elkölteni a pénzüket. Ez erősen ellenkezik az alapfilozófiámmal, minek pénzt keresni, ha nincs időd elkölteni. Minden esetre, a következő pár évre mindenféle túracucc vásárlását be fogom szüntetni, mivel a ruhák zöme drága volt, viszont, reményeim szerint prémium minőségűek, és sokáig ki fognak tartani, hacsak valami hülyeséget nem csinálok velük.

Shinagawa-seaside - 品川シーサイド

A borongós idő sajnos vasárnapra is megmaradt. Eredeti terv az volt, hogy elmegyek Takaóba megint, és levadászom a múltkor időhiány miatt elmaradt csúcsot, és összeszedem az ottani ládákat. Mivel azonban elég komoly esély volt esőnek, ez az ötletem ugrott, talán majd jövő héten. Nincs kedvem esőben túrázni, egy erősebb zápor alaposan képes lenne eláztatni, ami terepen nem kimondottam élvezetes. Reggel kilenckor ez így végigfutott az agyamon, fordultam egyet, és aludtam tizenegyig. Ha már egyszer így alakult, kihasználtam egy kicsit a szabadidőt. Sajnos a második ébredéssel megjött a fejfájás is, ami egész nap elkísért. Nem kellett sok ész, hogy kitaláljam az okát, biztos voltam benne, hogy pár napon belül ismét visszatér a kánikula.
Mivel, semmi kedvem nem volt emberek közé menni, eléggé leszűkültek a lehetőségek. A lakásban ülni nem akartam, úgyhogy fél egy felé elindultam csak úgy Shinagawa felé. Onnan vonattal elég sok helyre el lehet jutni, ha épp eszembe jutna valami.

Azért ez kissé meglepett...

Végül, nem vonatoztam, maradtam Shinagawában, és összeszedtem a környék ládáiból amennyit csak tudtam. Már régebben néztem, hogy elég sok rejtés van errefelé, és érdekesnek tűnt a városrész is. Közel az öböl, a város ezen részét rengeteg kis csatorna, és folyó szabdalja fel, és ráadásul ez a kerület eléggé nyugodt ilyenkor, lévén, hogy lakótelep, tehát mindenki, aki csak teheti lelép innen vasárnap. Persze, ez a lakótelep nem egészen olyan, mint azt otthon megszokott. Itt egy lakóház úgy 40-50 emelet magas, tehát, úgy érezni, mintha legalábbis egy üzleti negyed felhőkarcolói között sétálna az ember. Nem tudom, hányan laknak itt, de szerintem egy közepes magyar város teljes lakossága van bezsúfolva egy közepes méretű falu területére. Ha már csak abból indulok ki, hogy egy-egy épület mekkora, és hány lakás lehet benne…

Pár lakóház a környékről.

Közelről tudatosul, hogy mekkorák.

Ez vajon mi? És miért?

Mondjuk, ha minden emeltre jut 15-20 külön lakás, ami az ablakok, teraszok száma alapján még lehet, hogy kevés is, és mindegyikben lakik három ember, akkor egy tömbre nézve az cirka 2500 fő. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy legalább 20 ekkora épületet láttam a környéken, akkor az mondjuk 40000 ember. Ebbe természetesen nincsenek benne az alacsony, 15-20 emeletes sorházak lakói. Durva.

Ekkora népsűrűség ellenére minden tiszta, szemétnek nyoma sincs, graffiti akad, de egyrészt itt ezt inkább művészetnek nevezném, másrészt szinte csak aluljárókban, direkt erre a célra üresen hagyott falfelületeken. Nincs minden agyon firkálva, a padokba nincsenek tag-ek vésve, már-már túl tisztának és rendezettnek hat a környezet. Egyébként, kíváncsi voltam, hogy mennyibe is kerülhet egy lakás mondjuk az öbölre néző ablakokkal a sokadik emeleten. Nem kellett sokat keresgélnem ahhoz, hogy találjak egy hirdetést, amiben pontosan az elképzeléseimnek megfelelő ingatlant kínáltak megvételre. Nos, errefelé nem fogok lakni, az tuti.

Inkább egy nagy telek, és földszint...

Feliratok elolvasásának képtelensége ugyan eléggé korlátozó tényező, de ami kibogarászható, hogy cirka 75 négyzetméter érdemi lakás, meg LDK+W (???) a 48. emeleten, nem gyenge kilátással 69,8 millió jen, havi 242000 jen törlesztő részlettel. Megkérdeztem a többieket, hogy ugyan, kinek tudnak ilyen árú lakásokat ilyen mennyiségben eladni. A válasz annyira nem lepett meg, üzletemberek, vezetők, orvosok a potenciális vásárlók, és van rá kereslet. Egyébként, eléggé elcseszett alaprajzú a lakás, legalábbis, egy családnak a legkevésbé sem ideális. Egy ember meg mi a fenét kezd 75 négyzetméterrel a világ tetején? Apropó. Vajon, milyen érzés lehet egy hetes földrengés ilyen magasságban? Ez a kérdés valahogy mindig visszatér, komolyan kíváncsi lennék rá, persze, nem személyesen átélve, ha valaki elmesélné, nekem az is bőven megfelelne.

Végtelen út.

Sétám közben találtam rengeteg hidat, többek között ismét eljutottam a Szivárványhoz, de most nem mentem rá fel, egyrészt későn volt már ahhoz, másrészt meg a látótávolság erősen korlátozott volt a nagy pára miatt, így nem láttam értelmét. Persze, van rajta láda rejtve pár helyre, de ezeket lesz még alkalmam begyűjteni. Találkoztam a monoraillel, ami itt kanyarog a házak között igazán érdekes látványosságot szolgáltatva, illetve egy Shinkansen vonal is áthalad a területen, amin cirka három percenként (vasárnap estefelé is !!!) robog el egy-egy szerelvény. Annyira nem lenne jó az ötödik emelet környékén lakni errefelé, mert bár a vonatok itt halkabbak, mint otthon, azért kissé észrevehető, amikor egy expressz elhúz az ablak előtt.

Monorail

Már említettem, hogy sok láda van errefelé, ennek ellenére be kellett érjem 11 találattal. Sajnos, ismét bebizonyosodott, hogy a mennyiség komolyan a minőség rovására megy, és bár találtam igazán ötletes, sőt meghökkentő rejtéseket is, rengeteg nem lett meg, mert vagy már régen eltűnt, vagy teljesen agyatlan helyre, hülye módon volt eldugva. Illetve, a környezet a GPS-t sem segítette, többször előfordult, hogy találatot jelzett, mert ő épp a folyó másik partjára álmodta a helyzetemet. Szóval, kissé frusztráló volt a játék, de a megtalált dobozok kárpótoltak egy kicsit. Persze, pont most felejtettem a lakásban az összes otthonról hozott GC-t, és TB-t, így semmit nem tudtam lerakni, viszont egy holland coint elhoztam, szegény már május óta várt a szabadulására.

Érdekes cache... Egyedi, az biztos.

Majd leteszem valami érdekes helyre, ha megfelelően biztonságosnak találom a környezetet, ugyanis, ha a ládát illetéktelen találja meg, akkor nagy az esélye annak, hogy nyomtalanul eltűnik a tartalmával együtt. Sokan nem szeretnek minket (főleg rendőrök, biztonsági, és vagyonőrök), vagy úgy gondolják, poén ellopni a dobozt. Persze, történnek balesetek is néha. Pécsen valakinek sikerült a reptér kerítéséhez elhelyezni a ládát. Kies terület, magas fű, minden nagyon jó is lett volna, csak azzal nem kalkulált az illető, hogy van a világon fűnyíró is, amit néha használnak. Úgyhogy, a megadott koordinátákon a dobozt ugyan megtaláltam, azonban cirka két méter sugarú körben szétszórva, erősen felaprított formában. Érdekes módon, szerintem valami csoda folytán, a logbook sértetlenül megúszta a tarvágást, úgyhogy jobb híján kapott tőlem egy vízhatlan nejlonzacskót és bepakoltam egy oszlop tövébe egy kő alá, és jeleztem, hogy kéne egy kis karbantartás, mert picit megsemmisült a rejtés. Van ez így néha.

Napzárta

Este hét magasságában sajnos eleredt az eső, meg, amúgy is kezdett már sötétedni, úgyhogy befejeztem a keresgéléssel egybekötött városnézést, és visszamentem Hatanodaiba. Végül, cirka 20 km lett a mai táv, ami nem rossz. Viszont, a cipőm talpa kezd elfogyni, úgy látszik, az aszfaltot annyira nem szereti, ami nem is csoda, én sem rajongok érte. Azért egyelőre bírja a képzést, remélem, még pár hónapig kitart. Elég ritka jelenség nálam, hogy a talp adja meg magát először, általában egy jobb cipő esetében pár év után inkább elfeslik a szövet ott, ahol minden lépésnél meghajlik. Fura, de ez van. Minden esetre, örülök, hogy a drágább túracipőmet lecseréltem erre, kissé jobban megviselne, ha a Vibram talp tűnne el pár hónap alatt.

További képek ITT!

Hozzászólni itt lehet!