07.02-07. Hétfő-Szombat

Ezt a hetet igazán gyorsan össze lehet foglalni, abszolúte semmi rendkívüli nem történt. Mondhatni, dög unalom volt hétfőtől szombat estig. Az esős évszak azért bebizonyította, hogy miért is ez a neve, és borongós, esős időjárást hozott. Persze, mikor máskor tetőzött volna, mint szombaton, amikor gyakorlatilag reggeltől éjjel kettőig szakadt. Csak kétszer játszotta el velem, hogy elállt, amire belelkesültem, és már indultam volna valamerre, amikor újra rákezdett.
A hét első feléről gyakorlatilag nincs mit írni, nem is emlékszem azokra a napokra. Mivel, az egereim két hete úgy döntöttek, hogy nem érdemes utódot hozni erre a világra (hiába, okos állatok ezek), nem volt semmi érdemleges munkám. Az eddig összedobott sejttenyészeteimet pesztráltam csak, de az nem sok, cirka kétnaponta másfél óra, hiába igyekeztem elnyújtani a dolgot, két óránál hosszabbra egyszer sem sikerült. Olvastam némi szakirodalmat, és igyekeztem haverkodni a többiekkel. Mostanában mintha alábbhagyott volna a lelkesedésük, megszűntem szenzációnak lenni, így Tomon, és Hiron kívül rám se bagóznak. Így, a munkaidő nagy része erősen passzív volt. Megválaszoltam pár levelet, írtam blogot, elrendeztem a fotókat, ilyesmi. Internet ugye nincs, de azt, hogy offline mit csinálok, reményeim szerint a tűzfalamnak hála nem látják. Annyi kis trükköt kellett csak bedobni, hogy a leveleket megírtam, de nem küldtem el azonnal, hanem csak amikor hazaértem. Egyébként, bármi más offline tevékenységet zavartalanul művelhettem, Tom ugyanis házon kívül volt. Na, persze, nem nyaralt, vagy ilyesmi, hanem a város másik felében próbált valamilyen új módszert kidolgozni, és megtanulni. Engem nem állt szándékában mélyen bevonni a dologba, úgyhogy nem faggattam.
A lényeg, hogy nem volt itt. Ennek egyenes vonzata volt, hogy csütörtökön egyedül kellett lemennem az állatházba takarítani. Ez egy kissé nehézkes volt, mivel, bár a tanfolyamot elvégeztem, és sikerrel levizsgáztam, belépési jogom nem volt. Egyik kollégát kaptam el, aki szintén be volt osztva, és megkértem, hogy szóljon, ha elindul lefelé. Ezt egy kissé vicces volt megmagyarázni valakinek, aki angolt csak címszavakban érti, de jó öt perc alatt azért sikerült. Végül, annyira átérezte a helyzetemet, vagy annyira nem akart még egyszer ilyet, hogy csináltatott nekem is engedélyt a belépésre. Úgyhogy, már az én pofám is el van raktározva a rendszerben, és elvileg bármikor lemehetek, ha úgy tartja kedvem, persze, az erre vonatkozó előírások betartása mellett. Remélem, hogy a szoftver nem fog zavarba jönni a két hetes szakálltól, vagy ilyesmi, de talán ennél profibbra van megcsinálva. Tom mondta, hogy állatot egyedül azért ne hozzak fel, illetve, csak szigorúan zárt dobozban, mert ha egy transzgénikus egér megpattan, akkor minket nagy valószínűséggel lecsuknak, errefelé nagyon szigorúan kezelik az ilyesmit. Jó ilyen apróságokkal tisztában lenni.

Péntekre eljutottam arra a pontra, ahol már kifejezetten ölni tudtam volna az unalomtól, gyakorlatilag ötpercenként néztem az órát, hogy mennyi még, de nagyon nehezen akart fél hat lenni. Igen, kicsit előbb leléptem, mert ismét hivatalos voltam egy welcome partyra. A International Exchange Center szervezte, de ezúttal szerencsére nem az egyetem fejeseit hívták meg, hanem diákokat. Persze, erről nem szóltak előre, úgyhogy nem tudtam mire számítsak. Először nem is akartam elmenni, de szolidan meggyőztek. Igazából, ahogy nézem, itt rohadtul senkit nem érdekel, hogy mi a véleménye, vagy akarata az embernek, lehet nekik nemet mondani, de nem érdemes. Itt is ez volt, jött a meghívó emailben, válaszoltam, hogy annyira nem érek rá, és ezt most lehet, hogy kihagynám. Másnap jött a válasz, hogy, megértik, természetesen, de ha mégis esetleg úgy alakulna, örülnének neki, ha ott lennék. Erre nem reagáltam, gondoltam elég érthető volt elsőre is, hogy nem akarok tudok menni. Szerda este egy levél fogadott az ajtómra ragasztava, amiben mily meglepő, a meghívó állt, kinyomtatott formában, mellette egy kis cetli, hogy hátha nem kaptam meg az emailt, szólnak, hogy lesz ez a buli, és szeretnék, ha ott lennék. Itt volt az a pont, amikor hangosan felröhögtem a folyosón. Sejtettem, hogy innentől sakk-matt a szitu, ha erre is nemet mondok, akkor ezek simán elmennek a főnökömhöz, vagy egyszerűen Tomot is meghívják, és pont.
Ennyit a szabad akaratról, meg a választás lehetőségéről. Úgyhogy, péntek este kissé gyilkos hangulatban szépen lecaplattam a helyszínre, lesz, ami lesz alapon. Ezúttal nem öltöztem ki, gondoltam, már csak azért se, de szerencsére, erre most nem is volt semmi szükség. Örültem, hogy végül diákokkal kellett cseverésznem, ezt otthon kifejezetten szeretem, főleg ha valami buli kapcsán sikerül összefutnunk. Végül, egész gyorsan elment az a szűk három óra, amit ott töltöttem. Megtudtam pár dolgot a helyi oktatási rendszerről, elmondtam vagy tíz embernek, hogy hol van Magyarország, és nem vagyunk határosak sem Németországgal, sem Görögországgal. Illetve, attól még, hogy az EU tagok vagyunk, nem tudok londoni napi programot ajánlani, mert még sosem voltam ott, ugyanis baromi messze van. Valahogy nagyon más kép él bennük Európáról, mint ami a valóság.
Egyébként, az volt a jellemző a diákokra, mint a munkatársakra, csak kicsit felgyorsítva. Úgy tíz percig találtak érdekesnek, aztán volt úgy, hogy egy téma, de néha mondat közepén leléptek, és kerestek valaki mást. Lehet, hogy bennem van a hiba, és nem vagyok elég érdekes. Néha olyan érzésem volt, hogy állatkertben vagyok, csak a rács rossz oldalára kerültem. Igazából lényegtelen, viszonylag jó összejövetel volt, a feladatomat elvégeztem, a bérem pedig az ingyen kaja volt. Ideális, bár a zöld tea helyett némi sört el bírtam volna viselni.

Mint említettem, szombaton szakadt az eső, és nem sok jelét mutatta annak, hogy el fog állni a nap érdemi részében. Volt pár halvány kísérlet a Nap részéről, de nem nyert. Úgyhogy, bementem az irodába, majd kettőkor leléptem, követve elveimet (Ha nem muszáj, ne dolgozz!), és szépen visszamentem a lakásba. Egy ideig vártam, hátha elmúlik ez a szar idő, és elmehetek valamerre, aztán öt körül feladtam. Szerencsére, volt némi tartalékkaja, úgyhogy, egy vacsorát összeguberáltam, aztán bepunnyadtam a gép elé. Sikerült egy igazi Naruto Shippuuden maratont tartani, ami két évadon keresztül ívelt, és éjjel kettő körül ért véget. Pontosabb időpontra nem emlékszem, sajnos elkövettem azt a taktikai hibát, hogy kint felejtettem a whiskysüveget a konyhapulton. Pár óra alatt a hét decis üveg tartalma erősen megcsappant, ha jól dereng, végül elfogyott a jég, ez vetett véget az alkoholizálásnak…

Most nincsenek képek. De, legközelebb sok lesz.

Hozzászólni itt lehet!