01.28. – 02.03.

A héten az égvilágon semmi nem történt, lényegében alkohol, és bármi egyéb tudatmódosító cucc nélkül sikerült hétfő reggelből szombat estébe tér-idő ugranom. Pontosabban csak idő, a tér maradt ugyanaz. Az egyetlen említésre méltó dolog, hogy szombatra megérkezett az igazi tavasz, persze csak ármenetileg. Valamilyen kellemes déli áramlatnak köszönhetően ugyanis a hőmérséklet elérte a 20 fokot, amire november vége óta nem volt példa. Furcsa volt, hogy kint jóval melegebb az idő, mint a szobában, de estére ezt a problémát az egész napos szellőztetés megoldotta, tök jó volt kellemes 16 fokban ücsörögni a laptop előtt. Igazán maradhatna is ez az időjárás, egyáltalán nem bánnám. Sajnos, szombaton dolgoztam, úgyhogy csak korlátozottan tudtam élvezni a tavaszt, bár, azért Hiroval elgyalogoltunk Shinjukuba, majd én még ráadásként onnan vissza Hatanodaiba.
Vasárnapra viharos szél, és lehűlés volt kilátásban, úgyhogy komolyabb túra nem jöhetett szóba. Amúgy is volt egy olyan sanda gyanúm, hogy fél Tokió a hegyekben fog tobzódni a szombaton felbuzdulva, és kb. dugódíjat kell majd fizetni a népszerűbb ösvényeken, így inkább a várost választottam.

Múltkor már említettem, hogy lassan el kéne kezdeni múzeumokba járni, csak kedvem nincs hozzá. Nos, most rávettem magam, azonban, lehet sokak bánatára nem népművészeti, vagy történelmi irányt választottam, hanem a japán vasút történelmébe tettem egy kis utazást, meglátogattam ugyanis az Omiyában (Saitama-prefektúra, Tokió északi része) található Japan Railway (JR) múzeumot. Ez már nagyon régóta tervben volt, csak, mivel a város pontosan átellenes oldalán van, kicsit hosszú, és körülményes odajutni. Ez nagyjából kétórányi vonatozást jelentett oda, meg vissza is, így gondolom érthető, hogy korábban mindig inkább az ugyanilyen, vagy kisebb távolságra levő Kamakurát, vagy valamelyik hegyet választottam. Most azonban nem, és ez kifejezetten jó döntésnek bizonyult, további részletek majd egy címlapos írásban lesznek olvashatóak, ha minden jól megy. Mivel mostanában amúgy sem volt semmi életbevágó, ez most csak egy ilyen rövid kis bejegyzés marad, mintegy jelezve, hogy élek, cserébe jövő héten két írás várható, és rengeteg kép.