08.27-09.02. Hétfő - Vasárnap
Otthon elég gyakran vannak olyan hetek, amikről nem is érdemes szót ejteni, csak úgy eltűnnek nyomtalanul. Ez a mostani is teljesen ilyen volt, az égvilágon semmi nem történt. Játszottam a sejtekkel, már legalább azt elmondhatom, hogy a kutatás érdemi része elkezdődött. Eredmény ugyan még nincs, de ez már valami. Érdekes módon a munkám ezzel tovább csökkent, és az üresjárat pedig nőtt, ennek nem nagyon örülök. Péntekre már kifejezetten fáj ülni, és várni a fél hatot, de nincs lehetőségem semmi másra. Elkezdődött a vizsgaidőszak, mindenki ment tesztet íratni, felügyelni. Örültem, hogy végre ebben talán én is részt vehetek, meg is kérdeztem Tomot, hogy ugye mehetek én is, erre közölte, hogy köszöni a segítséget, de meg tudják oldani nélkülem is. Ezt mintha meg sem hallottam volna, tovább folytattam, hogy jó, jó, de azért lemehetek megnézni? Tom elkezdett mosolyogni, és ez általában nem szokott jót jelenteni, ha nincs rá oka, úgyhogy ebből már sejthető volt a válasz. Tehát, nem, végül nem mentem tesztet íratni. Tippem sincs, mi volt a bajuk velem, milyen szabálynak nem feleltem meg, de így jártam. Pár tesztlapot azért meglestem, amikor a titkárnő rendezgette őket. Persze, nem értettem belőle semmit, de a diákok vázlatos rajzait elnézve azért itt is érdekes fogalmaik vannak a szövettanról, meg a fejlődéstanról. A bukási arányt nem tudom, Tom ezt sem árulta el, ebből arra következtetek, hogy magas.
Egyébként, az oktatási rendjük eléggé különbözik a miénktől. A teljes rendszert nem látom át, mert senki nem volt képes kétszer ugyanúgy elmagyarázni, de ahogy kivettem a szavaikból, itt nagyobb szívás diáknak lenni, mint otthon. A tavaszi félév áprilisban kezdődik, és július elején ér véget, utána a diákok elmehetnek „vakációra”. Ezt erősen idézőjelbe kell tenni, ugyanis, a vizsgák majd csak ezután jönnek, szeptember első hetében.
Igen, lényegében két hét a vizsgaidőszak, van úgy, hogy két vizsga is van egy nap, egy reggel, egy délután. Ezek mindegyike írásbeli teszt, szóbeli vizsga nincs. Végül is, minek is tanulna meg egy orvos szóban is kommunikálni, arra úgyse lesz szüksége. Aki az egyik vizsgán végérvényesen elbukik, pótvizsga csak egyszer lehetséges, ha jól értelmeztem, az újrakezdi szépen az egész évet. Itt ugyanis nincs kreditrendszer, nem lehet továbbmenni, ha egy tantárgy nincs meg. Tehát, szép vakációja lehet a diákoknak, biztos minden stressz nélkül tudnak nyaralni. A vizsgaidőszak után pedig gyakorlatilag rögtön kezdődik is a következő félév. Kérdeztem Tomot, hogy ez miért van így. Valaki esetleg tanul év közben, majd vár másfél hónapot, és vizsgázik. Ez így nekem annyira nem logikus. Mondta, hogy ez nem mindenhol jellemző a japán egyetemeken, de itt az egyetem vezetése direkt állította össze így a tantervet, hogy előbb szünet, aztán a vizsgák. Hogy mi az értelme? Egyszerű. Az egyetemi fejesek szerint a diákokat folyamatos nyomás alatt kell tartani. Tehát, nem hagyják, hogy akár egy hétre is elfelejtkezzenek a tananyagról, itt nincs olyan, hogy egyetemmentes időszak. Az más kérdés, hogy a diákság erre kb. tesz nagy ívben. Mivel, ez magánegyetem, és tandíjat fizetnek, pontosan tudják, hogy mennyire kell komolyan venni a dolgot. Ha nincs szünet, csinálnak maguknak, általában a szorgalmi időszak elején. Egyébként sem veszik túl komolyan a dolgot, azon a pár előadáson, amin bent voltam a hallgatóság jelentős része aludt, páran játszottak, vagy lementek a büfébe, vagy bagózni. Szóval, nem nagyon zavartatták magukat, nem látszott rajtuk az a marha nagy stressz. Most a vizsgaidőszak előtti pár hétben már annál inkább, tele a könyvtár pánikszerűen tanuló diákokkal.
Az elmúlt hetekben egyébként eléggé kihalt volt az egyetem, most voltak a nyári szabadságok. A munkatársak zöme is távol maradt pár napra, esetleg egy hétre, és augusztusban lazábbak voltak a kutatások, meg a munkaidő, mint általában. Tom is elment 2 nap szabira, Hiro meg egyenesen háromra, még a Fuji mászáson kívül. Sőt, ezen kívül Tom, és a prof még egy hetet töltöttek Koppenhágában is, valami konferencián. Igaz, az szorosan véve nem szabadság, de nem is kellett itt lenniük. Október végén pedig az összes vezető kutató lelép majd egy hétre New Orleansba.
Ami engem illet, ebben az évben nem fogom túlzásba vinni a dolgot. Már említettem, hogy a prof kemény öt napot engedélyezett, amiből kettőt már felhasználtam a Fuji megmászására, maradt még tehát három. Kyotóba szeretnék elmenni pár napra, úgyhogy, arra fogom felhasználni ezt a lehetőséget. Eredetileg úgy volt, hogy szeptember közepén megyek, de erről lebeszéltek. Illetve, miután kiderült, hogy gyakorlatilag egy hónappal előtte sincs már hotelszoba, elmondták az okát. Nagyon örültem nekik, miután már júliusban említettem Tomnak, meg Hironak, hogy szeptember 13-15. között szeretnék elutazni Kyotóba. Mind a kettő nagyon lelkesen fogadta az ötletet, maximális támogatásról biztosítottak, szívesen segítenek, stb. Ennek örültem, mert kissé káoszos a japán utazásszervezés, annyi lehetőség van, és annyi buktató, hogy külföldi legyen a talpán, aki képes öngyilkossági kísérlet nélkül egy utazást olcsón leszervezni magának. Kérdeztem is őket, hogy mikor kellene elkezdeni keresgélni, mennyivel előtte. Mondták, hogy egy hónappal korábban elég szokott lenni. Augusztus közepén visszatértünk a témához, Hiro segített is, átnyálaztunk sok-sok honlapot, és lehetőséget, de szállás emberbarát áron nem volt. Ez kb. azt jelentette, hogy két éjszaka utazással együtt lett volna 70000 jen, ez egy kicsit túlmutat a fájdalomküszöbömön. Kérdeztem a többieket, hogy ez hogy lehet, miért van tele minden szálló. Felvilágosítottak, hogy az a hétvége, amit kinéztem magamnak az úgynevezett silver weekhez tartozik, mivel az utána következő héten két munkanap is ünnep. Persze, mindenki ilyenkor megy még nyaralni egy utolsót, szóval minden tele van ilyenkor Kyotóban. Remek. Kérdeztem tőlük, hogy ezt esetleg miért nem tudták két héttel korábban mondani, elvégre nem most hallanak róla először. Mondták, hogy nem gondolták, hogy van jelentősége. Végülis, igen, számukra tényleg nincs semmi jelentősége.
A rögzített szabit gyorsan töröltem, és a látogatás időpontja innentől bizonytalan státuszba került. Valószínű, hogy október vége, november eleje lesz az ideális időpont, mert, bár konkrétan nem tudta senki sem megmondani, de feltehetőleg akkor van a lombhullatási időszak, ami pedig igencsak gyönyörű arrafelé. Szóval, lassan ideje ismét szállást keresnem, és helyet foglalnom valamelyik shinkansen járaton. Azért valamelyik, mert legalább három féle közlekedik belőlük a Tokyo – Osaka vonalon, a Nozomi, a Hikari és a Kodama. Ezek mind alakra, mind sebességre eltérőek. A klasszikus shinkansen, ami gyakorlatilag az ország jelképe, az a Nozomi N700. Baromi gyors, baromi drága, és alig áll meg a végállomások között. Cirka ötszáz kilométert tesz meg két és fél óra alatt. A többi lassabb ennél, de azért még így is jó átlagot mennek, a leglassabb, és legolcsóbb a Kodama, négy és fél óra alatt ér Kyotóba, ami még mindig egész vállalható idő. Valószínűleg egyébként, ezt fogom választani, bár majd kiderül, milyen lehetőséget talán nekem Hiro. Angolul is vannak persze ajánlatok, de azok nem mindig kedvezőek, illetve, sokszor kifejezetten a turistáknak szólnak. Mivel én rendelkezem regisztrációs kártyával, és van bejelentett tokiói címem, ezeket az utakat nem vehetem igénybe. Érdekes a rendszer. A világ más részein épp arra megy ki a játék, hogy minél jobban lehúzzák a turistákat, és kedvezzenek a helyi lakosoknak. Itt meg pont fordítva van, mivel tudják, hogy a külföldieknek ez egy mocskosul drága ország, igyekeznek extra kedvezményeket adni, hogy növeljék az ország vonzerejét, és fellendítsék a turizmust. Ami nem mellesleg tavaly március óta eléggé padlón van. Az emberek zömének még mindig elég annyit mondani, hogy radioaktivitás, és még azt is meggondolja, hogy Kínába látogasson-e.
A hétvége sem tartogatott semmi izgalmat, ugyanis két napon keresztül kisebb-nagyobb megszakításokkal végig esett az eső. Fantasztikus, hogy mindig sikerül hétvégére időzíteni, nem tudom, hogy képes rá az időjárás. Mindez a kánikulán kicsit sem enyhített, csak a páratartalmat dobta meg, úgyhogy az élhetetlen hőmérséklet is rontotta a közérzetet. Végül nem mentem semmi távolabbi helyre, Tokión belül mászkáltam mindig viszonylag közel maradva a vasúthoz, ha esetleg valami özönvíz-szerű eső elkap, akkor is szárazon vissza tudjak érni Hatanodaiba. Szombaton elmentem Shinjukuba, csak úgy a hecc kedvéért most ismét egy új útvonalat választva, vasárnap pedig Uenot, és Akihabarát vettem célba. Kicsit körbenéztem a műszaki cikkek között, hátha találok valami újdonságot, de egyelőre még semmi. Majd az elkövetkező két hónap lesz izgalmas, először az új iPhone fog megjelenni, aztán pedig a Windows 8, remélhetőleg sok-sok hardverrel karöltve. Kíváncsi vagyok, mekkora sorbaállás lesz egy-egy új cuccért, biztosra veszem, hogy ismét sokan fognak a bolt bejárata előtt kempingezni.
Szerencsére nem áztam rommá egyszer sem, mindig sikerült időben fedezéket találnom az érkező záporok elöl, amik mindig úgy fél óra hosszat tartottak. Ennyi idő alatt is komoly vízmennyiség hullott, volt olyan periódus, amikor gyakorlatilag nem is cseppekben esett, hanem inkább folyt a víz az égből. Aztán amilyen gyorsan egy felhő megjelent, olyan tempóban tűnt el, utána újra kisütött a Nap, aminek borzasztóan örültem, a nedves aszfalt tíz perc után szinte gőzölgött a napsütésben. Igazi trópusi időjárás…
A képek most mindenféle rendszer nélkül a végére maradtak:
Volt lakások a sínek alatt.
Nem laktam volna itt szívesen.
Ritka látvány errefelé.
Mega bubi.
Brutálisan magasak azok a tornyok.
Kissé tuning a cucc...
mave13 oldala
