2024. március 4., hétfő

Gyorskeresés

Ez most bíróság és újságcikk, anno egy átlag nap volt az iskolában

Írta: | Kulcsszavak: iskola a határon

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Bezzegezés nélkül mondom, hogy a 80-es években ez sajnos mindennapos volt egy falusi kisiskolában.

Emlékszem, ahogy az orosztanár akkora pofont adott Natinak a folyosón, hogy beesett a virágok közé.
Emlékszem, hogy a napközis nyugdíjas tanár, aki annyi idős volt, hogy a nagyapámat is tanította, Atinak adott egy olyan tockost, hogy előrebillent és a nyárfába kapaszkodott az ajtónál.
Emlékszem, ahogy hittanon (az iskolában volt) a "tisztelendő úr" rávert a méterrúddal Gabira.
Emlékszem füzettépésre, marokban maradt hajra, kályha (igen, szeneskályha) mellé állított tanulóra, sok egyébre.
Emlékszem elvett tárgyakra, amiket év végén adtak vissza, de volt, ami elveszett, azt soha. Tilos volt a rágó, a köröm- és hajfestés, az ékszer, a kirívó ruha és frizura. Csak ott kapott ételt lehetett enni.
Emlékszem, hogy a szülők szerint ez rendben volt: "Ha a Böske tanítónéni adta azt a pofont, az biztosan rendben volt, mindenkiből embert faragott!"

Jobb, hogy nincsenek már ezek, a mi időnkben se kellett volna. Gyereket nem vertek még jobb emberré.

Hozzászólások

(#1) bkercso


bkercso
nagyúr

A tanárok sincsenek jobb mentális állapotban, mint a lakosság többi része. De az se biztos, hogy rosszabban vannak...

Megjelentek! : MFD3 és MFA3 || bkercso HiFi készülékek: https://hardverapro.hu/aprok/hirdeto/bkercso/keres.php?search_exac=0&search_title=0&usrid=341946&buying=0

(#2) D1Rect


D1Rect
félisten

Érdekes módon a verekedős tanárok mindig a kisgyereket találják meg.

(#3) updog


updog
senior tag

"ha pedig a gyerekek nem értették a tananyagot, volt, hogy felrúgta az iskolatáskáikat, vagy földhöz vágta a füzeteiket." wtf. Azért én gyakran fel szoktam lépni a tanárok mellett, a családban és ismeretségi körben van talán 6 ha jól számolom, és rendszeresen visszatérnek a "heti 20 óra munka, nyáriszünet" stb. urban legendek, de ez a téma így nemhogy védhetetlen de nem is kell védeni, konkrétan nem normális a nő... Ha nem bírja máshogy levezetni a tanárléttel való stresszt, menjen cementeszsákot pakolni.

Igen, tudok olyanról aki tanárképzőtől egyetemig lehúzott 40 évet egyetlen ilyen húzás nélkül, úgyhogy ne mondja senki hogy néha eljárhat a keze.

"Bocs, főnök, de én csak két emberben bízom. Az egyik én vagyok. Nem maga a másik." || "Hóhahó, mégis van graffaló!"

(#4) bul07


bul07
nagyúr

Amikkor iskolás voltam nálunk is volt pár pofozkodós tanár(egyik az igazgató volt)

Én is kaptam egyet a román tanártól valami olyanért hogy órán firkáltam a padot

Amúgy édesanyám az iskolába dolgozott de nm számított, szerencsére az volt az utolsó éve és nyugdíjba ment másik évben már másik román tanár volt(kötelező volt a román és ami kötelező azt nem is tanultuk)

De több tanára is jellemző volt

Egyiknek volt egy babaágyból szerzet(rácsa) fa botja, azt dobálta, de kedvence a pecsét gyűrűs koki
Ezzel a tanárral jó volt a viszony horgászni is jártunk, de ettől még nem volt kivételezés a kiabálásban, viszont hozzám nem mert nyúlni mert édesanyám megmondta neki ha engem megüt akkor ő meg az ő lányát fogja megütni, erre a tanár de hát az ő lánya most végezte el a tanárképzőt hogy gondolja, anyám meg na és gyerek az gyerek

(#2) D1Rect

Hát nálunk nem
Volt egy felettem járó azt hiszem akkor hetedikes volt, de a legmagasabb az iskolában
Osztálytársam bátya olyan helyen dolgozott ahol fényképező filmeket is hívtak elő, és osztálytársam vitte neki haza az előhívásra.
Kint volta padon a srác felkapta és egy mozdulattal kihúzta a filmet, ugye fényt kapott és vége is volt
Kicsit később udvaron voltunk kint jött a tanár akié volt a film odahívta és kapott akkora pofont hogy négy öt lépés kellet oldalra lépjen hogy állva tudjon maradni
Az udvaron kint volt minden felsős de olyan síri csend lett

Másik esetben én voltam nyolcadikos
Szünetben mentünk át a biosz földrajz terembe, és az egyik pad csúnyán össze volt firkálva
Tettes egy hetedikes fiú volt, akkora pofont kapott hogy a padot felborította , a fentebb is említett pecsét gyűrűs tanártól

.................

De van frissebb is
2002 körül közmunkán iskolába voltam rendelve mint most az iskolaőrök amit csinálnak
Ebéd sorabálás, gyerek kiabálnak rosszalkodnak, tanárnőnél mindig volt bot azzal hadonászott meg a földet csapkodta
Csakhogy egy olyan hetedikes amúgy hülye-gyerek belépet a hatósugárba, 7méteről halottam ahogy a sípcsontját eltalálja, gyerek egyből összeroskadt

.................

Amúgy a mai gyerekek elkényezettet kis vadállatok
Szülők nem nevelik őket, a tanároknak meg nincs fegyverük, mert ha már kiabálnak vagy büntetést osztanak akkor jön a szülő hogy hogy képzeli a tanár
Meg az ő csemetéje így úgy

( ͡° ͜ʖ ͡°) Samsung Galaxy A52S / Samsung UE48H6400 / Touran 1.9PDTDI 90LE (2005)(BRU) ( ͡° ͜ʖ ͡°) ---->"A nők pedig olyanok, mint a parkolóhelyek. A jobbak mind foglaltak, a maradék meg vagy rokkant, vagy fizetős..." - By:elfelejtette

(#5) 8th


8th
addikt

Én a cocializmusban (by hofi) voltam kisdiák. Úgy verték a kölköket mint a répát aztán csak felnőttünk valahogy. Kaptam én is néha mert mindig jó gyerek voltam. :P

Emlékszem amikor a napközis tanár csak mert uzsonna alatt beszélgettem a padtársammal a fülemnél fogva rántott ki a padból.
Emlékszem, hogy anyám ezért majdnem felpofozta másnap amikor eljött értem.
Emlékszem amikor a nővéremtől kapott helikopteres kvarcjátékom elvette ugyanez a fültépős vén fax és nem adta vissza mert eltűnt a kulcsra zárt tanári asztalból. Valószínű "visszaadta" egy másik gyereknek a demens vénember csak elfelejtette vagy egyszerűen kidobta, hogy kicsesszen velem.
Emlékszem, hogy az osztályterem karácsonyfára bevitt tök király retró karácsonyfa fényfüzérünket simán lenyúlta valamelyik osztálytársam mert pechemre beteg voltam amikor téli szünet után lebontották a fát és valaki hazavitte. Persze senki nem látott semmit. A tanár sem.
Emlékszem hogy az ellenőrzőmbe került vagy négy beírás mert véletlenül mindig otthon felejtettem az iskolaköpenyemet.
Emlékszem az első igazgatói figyelmeztetésemre. Technika órán gyurmáztunk még a régi jóféle olajos barna gyurma volt akkoriban és valamelyik barátom kitalálta, hogy óra után gyúrjunk kis galacsinokat rajzoljunk a táblára céltáblát és dobjunk célba. Nem kellett volna.
Emlékszem amikor nyelvtan órán akkora pofont kaptam, hogy percekig nem hallottam a fülemre mert tollbamondás helyett tollbadumát írtam a papírlapra amit kiosztott a vén szipirtyó. Vert rám akkorát...
Emlékszem, hogy hetedikben egy tanárnő meg akart nyírni mert hosszú hajam volt. Hetedikben bzzdki!
Emlékszem ahogy a kémia tanárnő hozzám baszta a kémia szertár kulcscsomóját (vagy 10 db kis szekrénykulcs tuti volt rajta) mert a padtársam beszélgetett az előttünk ülővel. Szarul célzott a banya és engem talált el. Semmi bocs vagy valami, hát anyád. Mellkason talált vele, még jó, hogy nem pofán. Ezek amúgy tök általános dolgok voltak a sulinkban.

Változnak az idők. Ha ma gyerek kap egy maflást egy óra múlva ott a szülő balhézni fel sem merül benne hogy az aranyos egyetlen kicsi fiacskája ment házhoz a pofonért. Én meg el se mertem mondani otthon a stiklijeimet mert megkaptam volna a magamét még ott is. Nem védem a pofozkodó tanárokat de manapság úgy kinyílt a csipája a kölköknek olyan de tényleg olyan sokat megengednek maguknak, hogy én azon csodálkozom, hogy ilyen kevés pofozkodó tanáros eset kerül napvilágra. Nyilván egy saller nem megoldás semmire de, na... értitek.

[ Szerkesztve ]

(ツ)╭∩╮

(#6) razorbenke92

Ambivalens érzéseim vannak nekem is ezzel.

Egyetértek azzal, hogy az erőszak azok eszköze, akik kifogytak az észérvekből.

Ugyanakkor ha kortól függetlenül vesszük a gyerek szó, mint jellemző használatát, az egy olyan viselkedésmódot takar, amikor valaki nem gondol a következményekre, nem tartja be a számára érthetetlen normákat, egyetlen motivációja, hogy önmagát szórakoztassa és kíváncsiságát kielégítse.

Egy ilyen emberre az észérvek nem hatnak, a következmények is csak akkor, ha a következmény egy számára érthető kimenetelhez vezetnek. És ilyenkor ahhoz, hogy mederben lehessen tartani amíg megkomolyodik és megérti miért rossz amit csinál, kell valami eszköz.

Gyerekkoromat felidézve: azokat a gyerekeket, akikre lehetett észérvekkel hatni sose agyalták meg. Ugyanakkor akiket elkentek, csak jobban utálták tőle az iskolát.

Jelenleg kisfalumban élhetetlen lett az iskola. Aki szeretné, hogy a gyereke valóban tanuljon valamit, 20-30 percre lévő városba kell hordania. A körzeti iskolában marad a kisebbség, az állami nevelt kompánia, meg azok a gyerekek akiknek a szülei nem tehetik meg hogy elhordják őket máshová. Az iskolaőr egy nyugalmazott rendőr, de minimális a hatása.

A 17 évesen hatodikos Rolika közli az angol tanárnővel, hogy "Ne rikácsolj már, ha b.sztlan a p.nád akkor tedd szét a lábad és beléd verem" - és az osztály megosztatlanul szórakoztatónak tartja ezt. (megjegyzem, ez a tanárnő az én időmben is szexidol volt, nem tudom hogy csinálja). Eközben az osztályfőnök/igazgató beírja az n+1-ik intőt, Rolika meg ma is menőbb lett.

Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

(#7) Somatom válasza 8th (#5) üzenetére


Somatom
veterán

+1
Fiú szakközépbe jártam. Ott csak a tanárnők írtak az ellenörzőbe, a tanároknál a testi fenyítés játszott, válogatott formában. A fizika tanár a hosszú, fa vonalzóval osztot irgalmatlan nyakasokat. A kémia tanár a katedra két szélét megcsináltatta vastag keményfából. Ha vkik beszélgettek, akkor kihívta őket, a katedra fölé kellett hajolni, a tanár pedig hihetetlen ritmusérzékkel úgy adta két kézzel a kokikat, hogy az asztaltól kaptuk a homlokost, majd visszapattanó fejre a következő kokit. A katedra felé azon ment a verseny, hogy ki kerüljön a tanár jobb kezéhez, mert azzal kisebbeket ütött. Az osztálynak pedig könnyezni lehetett, de aki elröhögte magát, az lett a következő áldozat.

[ Szerkesztve ]

Samsung XCover 6 pro, Tab S7+ 5G

(#8) Szevam válasza D1Rect (#2) üzenetére


Szevam
aktív tag
LOGOUT blog

Jap!

Óvodás koromban alul táplált egyed voltam (mondjuk évtizedekig tartott). "Nem tudtam jól" (Blokkoltam, mert izgultam) a szöveget a színpadi előadáson a főpróbán. Errefel kaptam pár pofont és a hajamnál fogva rángatott le a az óvónő. Majd x idő után megkérdzete, hogy milyen cukorkát szeretnék és mutatott párat. Hát volt akkoriban egy hosszúkás drága olvadós rágó, azt a táskájában hagyta, nem kínálta. Természetesen szóltam, hogy nekem az a kedvencem. Többet nem bántott, lehet érezte az árát ;]

Képeim: https://www.flickr.com/photos/106029883@N02/ A természettől nem félni kell, hanem megismerni azt. A megismerés pedig nem csak arról szól, hogy ránézek valamire és hiszek valamit az által, hanem arról, hogy foglalkozom vele hagyom, hogy megmutassa önmagát.

(#9) DEJVID


DEJVID
őstag

Összecsuktam volna bármelyik tanárt, ha hozzámér.

(#10) Lenry válasza Somatom (#7) üzenetére


Lenry
félisten

úgy adta két kézzel a kokikat, hogy az asztaltól kaptuk a homlokost, majd visszapattanó fejre a következő kokit.

azért szerintem nincs az a korszak vagy szituáció, ahol ezt civilizált ember normálisnak tartaná

Gvella Glan! | There are two types of people: Those who can extrapolate from incomplete data

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.