Zoli és a zülep

Ha valaki megkérdezné tőlem (de nem szokta), hogy mi volt a legcikibb történeted eddigi életedben, akkor ezt mesélném el.

Lagzi Kővágószőlősön.

Az úgy volt, hogy a feleségem és néhány tanítványa meglepetést szerettek volna szerezni a Nikiék esküvőjén. A kővágószőlősi templomban fuvoláztak a karzaton. Minden nagyon flottul, időben, esküvő előtt jóval.
Elkértük a templom kulcsát a plébánostól és összpróba.
Nekem addig az a sors jutott, hogy bejárjam a kisebbik fiammal Benjaminnal (4) a falu lankáit. Szép vidék, hegyek veszik körbe, kellemes langy napsütéses idő. Benjaminon kis fekete öltöny, fekete lakkcipő, csokornyakkendő. Én egyelőre csak öltönynadrágban és kigombolt fehér ingben, kissé izzadtan. A templomtól kb. 500 méterre volt a művelődési ház, ahol a vacsorát és a mulatságot rendezték. Mellette sportpálya, frissen nyírt focipályával, locsoló automatával, frissen nyírt focipályával.

Az úgy volt, hogy a Benjamin, későbbiekben Bendzsó megtalálta a három locsolóautomata kapcsolóját és szeretettel lekapcsolta mindhármat. Erre előjött a kiszolgáló épületből a kiszolgáló személyzet és dühösen szitkozódott, én meg sűrű bocsánatkérések közepette magyarázkodtam, hogy csak a gyerek s tényleg ekszkjuza, többet nem fordul elő.
Pedig előfordult, olyannyira, hogy a kiszolgáló személyzet (férfi kb. 55) visszakapcsolta mindhármat. Kicsi sétafika után a Bendzsó mivel semmit sem észlelt a k. személyzet kirohanásából, így szeretettel lekapcsolta újra mindhármat.
Erre megint megjelent a t. k. személyzet és egy sokkal pulykásabb kirohanásba ecsetelte, hogy ezt meg azt helyez kilátásba ha még egyszer. Újabb ekszkjuza, s ígértem többet tényleg a közelébe sem. Pedig de, mert Bendzsó nem a t. k. személyzettel volt elfoglalva, én meg hagytam. Mit hagytam, kifejezetten élveztem, a helyzet vs személyzet konfliktust, kifejezetten élveztem.

Az úgy volt, hogy harmadjára már nem jött oda, intett, hogy kapcsolja be maga ha nem tud ügyelni a fiára. Ennek az lett a vége, hogy Bendzsó vad kapcsolgatásba kezdett. Lekapcsolta, felkapcsolta. Hol kettő ment és egy nem, hol meg egy sem, de aztán egy megint igen. Víz effekt, tényleg szeretettel. Egyszer csak ráunt és a lépcsőt vette célba. Nem holmi 20-30cm lépcsőfokok, hanem 1 méteresek, lelátó -féle. A legfelsőre leült, én meg mellé. Bámultuk a füvet és az automata locsolót.
Bendzsó felállt és ugrott egy lépcsőfokot, hogy hopp s még mondta is, de ijedtségbe torkollott a szó vége és kiáltásba, mert a lépcsőfok szélére ugrott és már is átbillent. Épp, hogy csak utána tudtam nyúlni, a ruháját kaptam el, a markomba szorítottam erősen de így is elesett de tompítottam az esést azzal, hogy tartottam, de tompítottam az esést. Reccs.

Az úgy volt, hogy elébb fel sem fogtam mi történt valójában s miután tudatosult nem hittem el. A nadrágom a tomporomtól a zülepem partjáig elszakadt a hirtelen mozdulattól. Utóbbi időben magamon hagytam pár felesleges kilót. Kicsit feszesebben állt rajtam a nadrág a kelleténél, éreztem mikor belebújtam de nem tulajdonítottam neki jelentőséget. Bendzsó az egészből semmit sem fogott fel. Szaladgált a focipályán önfeledten, kerülgette a vízsugarakat. Nekem meg gyöngyözött a homlokom. Mit lehet ilyen helyzetben tenni? A templomba nem mehetek be, mert fehérítene az ülepem és mindenki azzal lenne elfoglalva a fiatal pár helyett. Akár itt is megvárhatom Őket, de akkor meg nem veszek részt sem a polgárin, sem a templomin. Bendzsó megoldotta a helyzetet, elkezdett nyüstölni, hogy menjünk anyához a templomba. Nem engedtem neki, erre hiszti és leült a földre, úgy tett mint aki lelkileg összetört. Előre engedte a vállát meg a két kezét és a földet nézte tettetett szomorúsággal. Próbáltam elterelni a figyelmét, hogy nézd veréb, 100 kilós és kiabáltam hangosan csíííííííííííppppppp.
Nem nevetett. Durcásan elindult a kijárat felé, a templomhoz, anyához. Bendzsó egyszer ha valamit a fejébe vesz, abból nem enged, már most céltudatos, akaratos.
Apám engem évekig azzal hitetett, hogy a számmisztika szerint én vezető beosztású ember leszek, mert december 1-én születtem.
Most 40 éves vagyok, a számmisztika eddig cserben hagyott, Apámnak sem szeretnék csalódást okozni, két tűz között vagyok, vagy inkább három, két tűz között vagyok.

Az úgy volt, hogy Bendzsó futott a kis lábaival a templom felé, én meg utána. Itt eseményszámba meg az esküvő. Sorjáztak a templom felé a facérok, látni szerették volna, ahogy kijön az ifjú pár, konfetti eső, csokrot ki kapja el, meg amúgy is. Nem kívánom senkinek az érzést, ahogy az elfojtott kuncogások, száj elé kapott kezek, ujjal mutogatások. Idősek, vén asszonyok, öreg emberek, fiatal fruskák, egyveleg, a templom előtt ólálkodott, hogy lássák az arát. Én meg hajlongtam Bendzsó után, hogy állj már meg, a fene egye meg, kiszaladt az útra, a templom mellé a fövenyre, a gesztenyefák mentén a makadám úton. Még ha sikerült is megfognom kirántotta a kezét, hogy naaaaaaa, sértődötten.
Nem használt semmi. Nem lehetett rá hatni, nem lehetett lekenyerezni semmivel, a lábáról sem levenni. Nem dőlt be a hirtelen idenézzeknek, nem dőlt be hirtelen.

Az úgy volt, hogy elindult a násznép és én a bejáratnál Bendzsót szorosan magam előtt tartva, közben Ő naaaaaaaaaaa, Apa engedj mááááááár eeeeeeeeeel, mondta. Csak mosolyogtam a szembe jövő emberekre, sorjáztak le a lépcsőn, aki akkor találkozott velem először rokon, az kezet fogott. Álltam vigyázban és a nadrágom ülepét elrejtém a korcban, hogy valami képpen meg ne lássák. Mi van Zolikám, olyan falfefér vagy, kérdezte egy nász. Semmi csak egy kis baleset, de mindjárt jön a nejem és megoldja, színleltem. A legnagyobb problémám az volt, hogy a nejem utoljára jött ki. Mindenki kijött előtte és jött oda hozzám kérdezni, Bendzsónak pacsit nyomni. Pakolták el a kotta állványt és megbeszélték milyen volt. Mikor kijött s rám nézett egyből azt kérdezte Apa mi a baj? Mutattam neki. Egyből fogta az adást és az egyik szomszéd nénitől kért segítséget, vázolta a problémát. Nem baj aranyom, csak tartsák meg a tűt s cérnát. Én addig az autóban vártam Bendzsóval. A vőlegény háza közel volt, oda kalauzoltak bennünket, én próbáltam oldalazni és közben idétlenül vigyorogni. Mutatták a hálószobát, hogy oda menjetek be. Végre, jó hűvös, cipő, nadrág le. A nejem villám gyorsan elkezdte megvarrni. Közben Bendzsó offolni, hogy távirányító, tv, számítógép, hi-fi. Mire észbekaptam mindent bekapcsolt és mint a méhecske, ahogy porozza úgy szállt Bendzsó is egyik műszakiról a másikra. Én meg gatyában (kínai piacos) rohangásztam a szobában, hogy Bendzsó ne, azt se, nyugodjál már le, zene állj, nyugodjál már le.

Az úgy volt, hogy a háziak sziluettje ott volt ám az ajtó mögött. Tanakodtak, hogy ezek ugyan mit? Miután a nejem össze öltötte egy kínos vigyor kíséretében magunk mögött hagytuk a felforgatott szobát és a bekapcsolt elektronikát. Nekem már minden mindegy volt, a nehezén túl voltam, pedig nem.
Azt még elfelejtettem mondani, hogy nem ettem és nem ittam semmit egész nap.
Kizárólag azért, hogy a hosszú úton ne okozzon problémát a hólyagom. Nagyon elgyötört voltam miután kiléptünk a vőlegény házának ajtaján és elindultunk a művelődési ház felé.
Helyiek sütötték üstökben a csirkét, hurkát és kolbászt. Pulton jéghideg házi pálinka, uniqum, konyak. Megittam éhgyomorra hirtelen két házit, hogy lenyugodjak. Nem sikerült, kértem még kettőt és utána még szomjas is voltam. Ásványvíz nem volt csak valami furcsa nevű kóla meg narancs, akkor inkább sör.
Alig találtam ki a focipályára utána. De muszáj volt, nem akartam találkozni senkivel, sem beszélni, a nyelvem sem forgott csak a világ. Gondoltam sétálok egyet és józanodom. A focipálya szélén telkek voltak és véletlenül áttévedtem, még csodálkoztam is, hogy micsoda eper, meg barackfa. Egy felém zakatoló kutya csaholása szakította félbe a gondolatmenetet. Vuhha, vuhha s közben vágtázott.
Gyeride, kiáltotta utána egy érces férfi hang. Gyere ideeeeeeeeeee a k. anyáááááááád teeeeeeeee, emísssssssssssssz a picsáááááááábaaaaaaaa.
Kutya megtorpant a gazda hangjára, de addigra már én is a focipályán találtam magam. Hát maga meg kicsodaaaaaaa? Kérdezte a fekete kalapos, cserzett bőrű, kenyérbajszos férfi. Csak a lagzi, mutattam mögém, mert bár tudtam mit szeretnék mondani, meg is fogalmaztam, de *.zip állományba kellett tömöríteni, hogy érthető is legyen. A nyelvem önálló életet élt és billegtem is, kicsit kapaszkodtam a drótba, mint ha minden rendben lenne, pedig nem, mint ha minden rendben lenne.

Az úgy volt, hogy nem mertem bemenni, közben besötétedett. Estbe hajlott a nap, a rokonok meg kettesével hozták a hideg sört, hogy nesze egy neked is, koccintsunk, mi újság veletek?

Franc se tudta már, szédelegtem a gyepen. Azt sem tudtam ki kicsoda, emlékszel rám? Csapott a vállamra.
Perszeeeeeeee, mondtam bizonytalanul. Isten bocsássa meg e vétkem, de az autónkba tértem magamhoz útban hazafelé az autókban tértem magamhoz.

Utólag is elnézést az érintettektől, akikkel csak a focipálya szélén találkoztam. A mulatságon nem vettem részt, mert végig abban a hitben voltam, hogy kilátszik a zülepem, fehérít az éjszakában, nem kedvez a csárdás, sem a menyasszony tánc, sem a csárdás.

Bibliai idézetek nincsenek, helyette megpróbálok úgy írni, hogy a kezetekbe vegyétek.
Automata locsoló vs szakadt nadrág. Konklúzió?