Mától kerékpárral közlekedem a munkahelyemre, igazából nem nevezném munkahelynek, mert szórakozás.
Az út 45 perc, s közben Mike Oldfield: Amarok című albuma szól egy bazi nagy fejhallgatóban.
Utoljára Budapesten kerékpároztam, de ott csak azzal, s mindenhova.
Röviden fogok írni *.zip formátumban, hogy ne legyen teher a guga 20 oldalas agymenés

Azt tudtátok, hogy az energiaital nem jó semmire? Hamis illúzió, de népszerű. 10 méterenként találom eldobva az út szélén. A reklámfilmek vajon miért nem mutatják meg ezt a részét is? Emberek, akik körülöttünk élnek, lazán betérnek, megvásárolják, tudják, hogy divatos ez a szar, birka módjára követik, mert kellaHell. S egy laza mozdulattal kidobják az autó ablakán. Mondom körülvesznek bennünket ezek az emberek. Okosak, végzettek, vagy segédmunkások, de léteznek, megvásárolják. Miért nincs bennük annyi, hogy nem basszuk ki az út szélére? Vagy, ha már ennyire szar az, amit iszik, akkor a hatása is?

A cég helyében bevállalnék egy olyan reklámfilmet, ahol ki van szarva a végtermék.

Más téma, a nap végén szükség volt a kerékpározásra és Mike Oldfieldre. Sok gyerkőc érkezett fejhangon visítva, futkározva. Egy kisebb csapat nekiállt kavicsokkal megdobálni a kacagó gerléket, s a fodros galambokat. Feldühödtem, nem zavart, hogy a tanár velük volt, lekiabáltam őket, s kérdőre vontam mindet, egyetlen szót sem szóltak, ahogy a tanár sem. Alig várták, hogy néma csendben megszabaduljanak tőlem és folytathassák a szaros életüket, ami ilyen aljas dolgokról szól.