Nem véletlenül ez a címe, minden mondat végén megtalálható. Már, ha érted a lényegét.
Voltál már úgy, hogy azt érezted semmi sincs rendben körülötted, veled, s le kéne nullázni a számlálót?

Rm 7,15
Mert a mit cselekeszem, nem ismerem: mert nem azt mívelem, a mit akarok, hanem a mit gyűlölök, azt cselekeszem.

2 napja volt a születésnapom, szerencsére csak annak jutott eszébe, akinek kellett, a facebookon kihagytak, de ez így van jól. 47 éves vagyok, semmi kényszert nem érzek arra, hogy hazudjak az életemről, gondolataimról. Ez nem volt mindig így.

Általános iskola, nyári szünet. Elit osztálytársaim voltak, én meg a tanyasi gyerek, akinek a jelleméből is érződik a tyúkszar. Kezdődött a suli, s előre tudtam, hogy az osztályfőnök mindenkit végig fog kérdezni, hogy telt a nyári szünet?
Még javában tartott ez a felhőtlen nyári szünet, lucerna pakolás, tehenek etetése, itatása, munka megállás nélkül, ez egy mini gazdaság volt. Egyszer megpihentem, csak lazulva kerékpároztam, s a helyi szeszfőzde mellett begurultam a szeméttelepre.
Találtam egy használt repülőjegyet, egy érdekes olasz építészeti stílusra hajazó piás üveget, aminek a kupakja olyan volt, meg más sületlenségeket.

A repülőjegyről eltávolítottam a nevet, s a helyére odaírtam, hogy Zvolenszki Zoltán.
A tanár természetesen mindenkit kikérdezett, hogyan telt a nyári szünet? A névsorban én voltam az utolsó, ZZ. Hitetlenkedve hallgatták az olasz kirándulást, a tengeralattjárós történetemet, meg eleve, mit keres nálam egy piás üveg? Apám másnap a rendőrségen kötött ki, ez még a kemény diktatúrában történt. Magyarázkodhatott miattam, hogy a gyereknek gazdag a fantáziája.

Azóta egy valami megváltozott. Ilyen hazugságokra már nem kényszerülök rá, hogy elhitessem a világgal, hogy vagyok olyan jó, mint ők. Mint említettem 47 éves vagyok, semmi közöm a világhoz, nem akarok már nekik elhitetni semmit, de az igazat elmondom.

2Kor 4,2
Hanem lemondtunk a szégyen takargatásáról, mint a kik nem járunk ravaszságban, és nem is hamisítjuk meg az Isten ígéjét, de a nyilvánvaló igazsággal kelletjük magunkat minden ember lelkiismeretének az Isten előtt.

Még mindig általános iskola, kollégium kifejezetten tanyasiaknak, akik amúgy bejárnának messziről, így a szülőknek sincs gondja majdnem egy hétig a gyerekkel, az állam neveli, formálja arra a képre, amit minden esetben reformnak neveznek.
Az egyik tanárom kijelölt, hogy én leszek a mikulás az ünnepségen. Frankón rám adták azt a piros maskarát, fehér szakáll, még krampuszok is voltak mellettem. Kaptam egy paksamétát, olvastam a neveket, egyenként szólítottam őket virgácsért + csomag, s felsoroltam az abban az évben elért érdemeiket, ami a papírra volt írva. A történetnek volt egy apró hiányossága. Engem nem szólított senki, nem voltam rajta a listán, hisz én voltam a mikulás. De gyerekként én is vágytam arra, hogy kapjak a mikulástól egy csomagot. Volt egy srác, akit nagyon rühelltem. Takarodó után benyúltam a szekrényébe, s elloptam a csomagot. Megettem belőle a mogyorót, szaloncukrot, meg egy kisebb csokit, talán Vadász szelet.

Másnap reggel borzalmas visítozás a folyósón meg kavarodás, fel s alá rohangált mindenki, egyből éreztem, hogy kitudódott. Mindenki sorakozzon fel a szekrénye előtt! Hangzott az utasítás. Nem sok időm volt rá, hogy a szekrényemből kivegyem a csomagot, s elrejtsem egy másik srác szekrényében a nagy zűrzavar közepette. Amikor Ötszálhajú, mert én így neveztem el, s ezt a becenevet hordozta végig, mivel kissé kopasz volt, megkapta a büntetését, nagyon megsajnáltam őt.

Sokat kellett hazudnom életemben azért, hogy elismerjenek, vagy azt higgyék rólam, hogy közéjük tartozom én is, s megfelelek az általános társadalmi normáknak. Ez soha nem volt így. Soha nem tartoztam „közéjük”. Ma ez már számomra teljesen világos, s élek is a lehetőséggel minden alkalommal. Őszintén bevallom, hogy nem szeretek új emberekkel megismerkedni, sem régi emberekkel találkozni, sem senkivel. Nagyon kevés az ember, aki tud gondolkodni, érti, amit beszélek, van erkölcsi tartása, van tömény, s átvehető mondanivalója. A nihilből már nem kérek, s megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy elég keményen eltaszítom magamtól a semleges embereket, akik a bogarak szintjén működnek.

Mondok egy egyszerű példát, lemegyek reggel a faluba, mert ugye mi hegyen lakunk. Az ajtóban áll egy idős úr, türelmesen várok, hátha elindul, de azért sok időt nem adok neki. Fél perce ott toporog az ajtóban, szorongatva egy üveg bort, tőle aztán se ki, se be.
Már senkire sem figyel önmagán kívül. Finoman a kezemmel megérintem az oldalát, hogy elnézést, bocsánat!
Erre elkezd állat módjára vihogni, hogy nem látta a kacsámat? Muhaha.
S mivel még mindig saját magán mulatott, meg a baromságán, ahelyett, hogy félreállt volna az ajtóból, félrelöktem.
Legközelebb már nem lesz rá szükségem, hogy várjak fél percet, nem leszek tisztelettudó és illedelmes. Azonnal ledózerolom az utamból, nincs időm ezekre a bogarakra, egymással vihogjanak az értelmetlenségükön, egymást bosszantsák, én nem adok a saját időmből nekik semmit.

Nejemmel reggeli kávézás közben ez volt a téma, az ilyen szintű emberek. Neki is ugyanaz az élménye, a rosszullét fogja el tőlük, de szó szerint. Olyan mennyiségben vesznek körbe bennünket, hogy néha nekem is pánikrohamom van tőlük, hogy mik ezek, kik ezek? S élnek, lélegeznek, nagyon egyszerű dolgokra törekednek, hogy legyen a belükben valami, vagy éppen mi van akciósan, hogy jól járjanak. A fejükből nem hiányolnak semmit, ott minden rendben van.

Állj vissza a sorba!

Eljött a nagy nap, nagyobbik fiam Levente betöltötte a 18. életévét, együtt piáltunk, megvolt a szalagavató. Vettünk egy csomó piát, s együtt kimentünk őrszolgálatba. Vittünk ki néhány filmet, hogy éjszaka végignézzük. Belekezdtünk az elsőbe, de menet közben olyan mély beszélgetésbe és röhögésbe kezdünk, hogy inkább kikapcsoltuk, s folytattuk az elmélkedést úgy, hogy egymást térdét csapkodtuk a nagy vidámságban. A témaindító hozzászólást egy rokonunk váltotta ki, aki eljött a szalagavatójára. Mikor elindultak haza csak ennyit szólt búcsúzóul Leventének: no kisfiam, most már eredj is vissza, ne késlekedj, ne lógj ki a sorból, ez fontos!

Fiammal éppen belebonyolódtunk, hogy vajon melyik sorra gondolhatott az illető?
Mert mi van, ha létezik több? Esetleg egy olyan, amit én találtam ki, s oda állnak be az emberek? S akkor mindketten felfigyeltünk rá, hogy igen határozottan közelít egy megkülönböztető jelzéssel villogó rendőrautó, s pont előttünk lefékez. Mi nem a főúton álltunk, hanem egy mellékúton, ami földút, de nagyon közel, s egy sorompó választott el bennünket. Nagyon szép történet volt. Valaki ránk hívta a rendőrséget. Kijöttek ellenőrizni, hogy mi a szitu. Kiszálltam az autóból, szép jó estét, őrszolgálat, munkagépekre vigyázunk éjszaka. Nem is kérdeztek, s nem is mondtak semmit, azonnal elviharzottak a másik irányba.

A fiammal utána azt vitattuk, hogy ki volt az az állat, aki ránk hívta őket tök feleslegesen, mert gyanúsnak ítélte, hogy az éjszaka kellős közepén, a vak sötétben két ember hatalmasakat röhög a világon. Na ő valószínűleg pont a sorban állt, s nem tetszett neki, hogy mi meg nem.
No meg bennem az a gondolat is megfordult, hogy igen határozottan szálltam ki az autóból, s szinte utasítottam a rendőröket, hogy kik vagyunk, mik vagyunk, nem szabadkoztam, hanem nagyon kihangsúlyoztam, s erélyesen. 1 másodperc múlva ott sem voltak.
Mondtam a fiamnak, hogy én azért csak kiszálltam volna a helyükben az autóból, elővettem volna egy zseblámpát, s megkértem volna az engemet, hogy mutassam meg a gépeket, amire vigyázunk. Na abból lett volna igazi röhögés, mert semmi sem ott volt, ahová leparkolták. Mindbe beleültünk és kipróbáltuk, meg toltuk neki a gázt.

Mikulás koromban sétáltunk az osztállyal az iskolából a kollégiumba vissza. A járda mellett felfigyeltem egy törött szárnyú rigóra. Kiálltam a sorból, s nagyon gyorsan a köpenyem alá rejtettem. Mivel nem ornitológiát tanultam, naivan beraktam a szekrényem fiókjába, hogy biztonságban legyen. Az a kollégium olyan volt, mint egy börtön, hajszálpontosan ugyanúgy működött. Megvolt a hierachia. A legidősebb srác, aki szerette elvenni a csokikat, s egyéb számára hasznosnak ítélt testi javakat, a falhoz nyomott. Mutasd a fiókod! Kinyitottam, s végre a rigó világosságot látott, szegényke a törött szárnyával eléggé meg volt illetődve.
A srác elkezdett vihogni, hogy mi ez te hülyegyerek? S a rigó fejét odacsukta a fiókkal, azonnal kimúlt. A srác arca a mai napig előttem van, ahogy élvezte a saját bogárságát, tudatlanságát.

A rigót a kezembe vettem, s zokogtam. Arra jött az orosz tanárnő, aki ügyeletes volt a kollégiumban. Magához ölelt, s annyit mondott, hogy te nagyon érzékeny gyerek vagy.
Később magánórákat vettem tőle a saját lakásán, nem kell félreérteni, tényleg csak orosz nyelvet tanított, s általa ismerkedtem meg orosz lányokkal, s leveleztem velük.
Így sikerült szert tennem egy rakat Lenin jelvényre, ne röhögjetek! Még hordtam is.

1Kor 4,14
Nem azért írom ezeket, hogy megszégyenítselek titeket, hanem mint szerelmes gyermekeimet intelek.

Rövidre fogom a témát, s be is fejezem, mert hazajött a nejem, megyek be mellé az ágyba.
Egy ideje tudom, hogy háború zajlik, s hogy hadra fogtak.
Ez most nehezen értelmezhető lesz, de legalább nem tudsz vele kezdeni semmit, ha nem akarsz.
Sokszor hallom azt, hogy én jó ember vagyok, dolgozok, nem ártok senkinek…blablabla???

Kit érdekel? Kinek magyarázkodsz, s mi van az elmédben?
Íme a válasz, hogy valójában kik állnak fölötted, s hogyan gondolkodnak rólad. Nagyon tömény megfogalmazás, érdemes végignézni, s értelmezni, mert a világképe minden embernek más és más, de akik a világot irányítják azoknak ez a világképük rólunk, s hiába teszik lehetővé, hogy szavazzunk ide vagy oda, meg kelet vagy nyugat. A dualizmus, oszd meg és uralkodj, ATV, HÍRTV, akárhová kapcsolsz, mögöttük ezek az emberek állnak ezzel a szilárd meggyőződéssel. S, hogy mi a kiút? Békemenet, egymillióan a sajtó szabadságáért? Vagy éppen jobbik, ballik? Mind ugyanaz.
Finish van gyerekek, csak azért jelentkeztem, hogy feltegyem a kezem.
A kulcsszó Templeton, az alapkezelő az állampapírjaink több, mint 10%-át birtokolja. S, ha neki úgy tetszik bármikor eldobja, koholja. Magyarország egyre többet szerepel a nemzetközi címlapokon, mint negatív példa. Nem velünk az emberekkel van baj. Orbánt Soros tanította ki, s az a média vádolja Magyarországot keményen Orbán miatt, ami Soros kezében van. Tévében megy a reklám az állampapírról, hogy micsoda befektetés, meg babakötvény, hosszútáv. Na innentől bűzlik, lehet tudni, hogy már nincs sok hátra a magyar államcsődig.

Sziasztok, gazdag a fantáziám, apám egyszer már megbűnhődött ezért