''Kettisz,2007. jan. 18., csütörtök - 22:21] Ha előbb halok meg, megtartod a búcsúbeszédet? De röhögcséges legyen ám! :Đ ''


Jártam már úgy, hogy láttam temetési menetet és eszembe jutott, hogy az utca túloldaláról nekiállok hahotázni és a térdemet csapkodni. Szerencsére sosem csináltam meg. Mikor nagypapám temetésén voltam a szánalmas és bunkó, képmutató rokonok láttán eszembe jutott, hogy megérdemelnétek, hogy hangosan kiröhögjelek benneteket gyalázatos banda. Mennek ki a temetőből de már pusmognak az orruk alatt, évek óta jól karbantartott sérelmek jönnek a felszínre.
De nagyapám számomra nagyon kedves ember volt. Nem mertem megnézni a nyitott koporsót, félelmetes látvány volt a teste. Rengeteg emlék, rengeteg nevetés, mindegyikre szívesen gondolok, az nem lehet, hogy ő nem él, olyan nincs.
Nem mentem oda a koporsóhoz. Nem tudom melyik nehezebb. Odaállni egy nagyon közeli hozzátartozó mellé, a koporsójához és megsimogatni a jéghideg fejét és várni, hogy kinyissa a szemét vagy tűrni, hogy nem tehetek érted semmit, ez már csak a testem, elszabadult a lelkem, nem vagyok ura a helyzetnek és átadni a testünket az enyészetnek. Rossz belegondolni, hogy a halálom fájdalmat okozhat másnak, próbálnám alóla felmenteni Őket, de az én életem nem az én kezemben van.
Volt egy időszakom, amikor nagyon sokat gondoltam a halálra és félelemben teltek az estéim, rettegtem tőle. De olvastam egy mondatot a Bibliában:

Péld 14,32
Az ő nyavalyájába ejti magát az istentelen; az igaznak pedig halála idején is reménysége van.

Ez számomra egy ígéret volt, persze nem véletlen. Átéltem már néha hogy egy bekövetkező eseménytől nagyon féltem napokon át és görcsben volt a gyomrom s maga az esemény gördülékenyen ment és haszonnal szálltam ki belőle, megkönnyebbülve. A saját halálommal kapcsolatban is így gondolkodom, ha Isten létezik és ezt megígérte, akkor bizton így lesz. Ha meg nem létezik lesz, ami lesz

Közben megszületett a második fiunk Benjámin és Ő elvonta a figyelmemet erről a korszakról. Talán ha idősebb leszek már egyáltalán nem fogok félni tőle, találkoztam már olyan idős emberrel, aki várta a napját és közben mosolygott aztán békében távozott. Keveseknek adatik meg.
Pár éve azon kaptam magam, hogy a hátam közepének sem hiányoznak az esküvők. Nem szeretem, ahogy a leittasodott rokonok ugrálnak és forgatják a derekát az elhájasodott párjuknak és dobálják a tízezreseket, mindenki csak egyet a nevét gondosan ráírva, nehogy kimaradjon a névsorból. Jegyezd meg jól, hogy adtam.
Amellett, hogy kedvelem az ifjú párt még jók a levesek, forró és gazdagon. A sültek, a sütemények és mindenki összenevet, csak néha érzem hogy kötelezően örül, csak nem ülhet egy sarokba a fejét támasztva.
Egyszerűen csak nyűg és teher, nem szeretek viháncolni meg indián ugrásokkal szökdelve kipenderedni a középre és nyomni a twisztet fenyőre.
Pedig jó az, volt hogy roptam és az egész család filmezett, így mulat a magyar, Zoli elengedte magát. Dehogy, Őket engedtem el, már nem erőltetem.
Sosem értettem miért jó az, hogy vacsora közben ordítozni kell, mert olyan hangos a zenekar, kicsi gyerekek is vannak. Ha én rendezném, akkor a vacsora idején a zenészek is asztalhoz ülnének, hogy csendesedjenek el, vacsora közben kanalak csörgését és meghitt nevetést szeret hallgatni az ember, nem a sej haj rozit.
Meg egy lakodalom kellős közepén senkinek nem jutna eszébe Isten.
Egy halott mellett állva pedig csak eszébe jut, hogy ennek az embernek most hol van a lelke?

Egyik nap mentem kerékpárral a Városligeti fasorban és megláttam az út szélén egy füstölt sertéslábat vagy körmöt, amiből a körömpörkölt készül. Anyám nagyon jól tudja csinálni, tiszta ragacs utána az ember keze, meg kenyérmorzsás a tunkolás után. Jól is esik utána a langyos szappanos víz közben a számban az utolsó húscafatokkal küzdök, a nyelvemmel tolom ki a fogaim közül és nyelek egyet. Belenézek a tükörbe és hirtelen rájövök, hogy elgondolkodtam. Ilyedten a kormányhoz kaptam, hogy jajj hisz én a Városligeti fasorban vagyok. Csináltam már máskor is ilyet. Elgondolkodtam és vagy 10 perc után vettem észre, hogy előzgetem közben a kocsikat a dugóban, hol a fenében jártam eddig kilométereken át, hogy hogy még élek?
Itt van ez a füstölt sertésláb, ami ha anyám kezébe kerülne..., de ezt már mondtam és ráadásul Katalin, ez a neve.
Ez a láb nemrég még egy sertéshez tartozott, az taposott vele a disznószarba és érezte, amíg élt vele, hogy mi hideg, mi meleg a forró moslék rácseppent a hideg hóban és ilyenek, egyszerűen csak sertéskedett.
Föl sem tudta fogni, amit én, hogy Ő (egyáltalán személy?) milyen finom, sőt nagyon is nagyon, mindjárt ott van a sertésborda rántva, éttermekben a töltött.
Hogy került oda a földre? Henteskocsi zötykölődött?

Mit akartam ezzel mondani? Temetés, esküvő meg sertésborda. Az előbb még az eszemben volt, hogy hogy kötöm össze a végén, hogy fonál legyen belőle, ami követhető.
De sajnos én mindent úgy írok le, mint aki a cseresznyefára mászott éhesen és kapkodta a fejét, hogy itt is egy érett, ott egy bordó, de már a szám is tele meg mindkét kezem. Nekiülök írni és zsonganak a gondolatok a fejembe, hogy jaj ez de jó, olyan mint ha én gondoltam volna, hozzám hasonló. Hopp ott egy érett, ez meg mindjárt kicsattan és a fele már papíron van de mire kigondolnám és elérném a billentyűt már egy másik van a fejemben. Csak napok múltán jut eszembe, amikor visszaolvasom, hogy mit felejtettem ki belőle, hogy kerekebb legyen.


1.Jobb a jó hír a drága kenetnél; és a halálnak napja jobb az ő születésének napjánál.
2. Jobb a siralmas házhoz menni, hogynem a lakodalomnak házához menni; mivelhogy minden embernek ez a vége, és az élő ember megemlékezik arról.
3. Jobb a szomorúság a nevetésnél; mert az orczának szomorúsága által jobbá lesz a szív.
4. A bölcseknek elméje a siralmas házban van, a bolondoknak pedig elméje a vígasságnak házában.
5. Jobb a bölcsnek dorgálását hallani, hogynem valaki hallja a bolondoknak éneklését.

Préd 9,12
Valamit hatalmadban van cselekedni erőd szerint, azt cselekedjed; mert semmi cselekedet, okoskodás, tudomány és bölcseség nincs a Seolban, a hová menendő vagy.