Takony

Az úgy vót, hogy…

Fiam nekiállt szipogni és követelte az orrcseppet. Nejem hozott neki nyomogatósat, zöldet. De orrcsepp ügyében, amúgy is bajba vagyunk, mert patikában hosszú sor áll mögöttem, magam is jót álltam. Mondom orrcsepp kéne, az a zöld.
- Mi (flegmán)?
- Vibrocil talán…
- Adagolós vagy spray?
- Kell nyomni…egy adag, akkor biztos adagolós, de ha megmutatja, megmondom, elvégre kétféle van.

Szóval minden egyes orrcsepp, orradagoló vagy orrspray vásárlása macera, de nem miattam, hanem a gyógyszertáros miatt, akinek a munkáján kívül még a saját élete a legnagyobb nyűg.

Nejem hozott zöldet, Vibrocilt, mint kiderült orr spray, de szerintem adagolós pehhheheee
Fiam rácsapott, mint gyöngytyúk a takonyra és másodpercek múlva már virult a képe, levegőhöz jutott. Hiába mondom neki, hogy a rendszeres vöröshagyma és fokhagyma fogyasztás felér egy védettséggel. Ő nem eszi meg, fintorog, fanyalog és kifogásokat keres.
Bezzeg én, a vereset úgy eszem, mint az almát, a fokot esténként elgerezdelek egy fejet és vallom, hogy testileg, lekileg megedzi az embert.
Évekkel ezelőtt voltam beteg, taknyos, náthás, orrcsepp, vagy orr adagoló & spray helyett a vereshagymát eszem s percek alatt kitisztul a légjárat, nem marja az orrnyálkahártyám, nem szárítja, nem kerül vagyonokba.
Mondom a fiamnak, hogy ne használd azt az orrvalamit öt percenként, elég napközben egyszer és lefekvés előtt.
Csak affektál, hogy de apa, ha egyszer nem kapok levegőt? Tömi az orrába megint és szipog vele. Elég idegesítő, amikor nem hallgat rám és önfejű, hiába mondom, hogy egyen hagymát.
Leül az íróasztalához tanulni és a szipogásból hallom, hogy megint cseppentett, adagolt és utána felszakadó sóhaj. Szerintem túlzásba viszi, lehetne ezt egyszerűbben is, nem kell belőle tragédiát kreálni. Megint csak szipog, már nem is tanul, folyton az orrával van elfoglalva.
Egyre jobban hangolom magam és legszívesebben bemennék a szobájába lekeverni egy taslit, ne szipogj, ne használd ennyit, tönkre megy az orrod, egyél inkább hagymát!!!

De féken tartom magam.
A késő délután azonban az én malmomra hajtotta a vizet (vagy mégsem?). Majd kiderül.
JÖN! JÖN! JÖN!

Pehhhehhheee
Ahogy megágyaztam a késő délutáni Balázs, Mónika show-hoz és Széfhez, és elérhető közelségbe helyeztem a távirányítót, észrevettem, hogy a fiam beejtette az ágy mögé az orrvalamijét, csepp, sparay vagy adagoló. Innen is tiszteletem a Gizella utcai patikárusnak, hogy felnyitotta a szememet.
Fiam riadtan kérdezi, mint űzött vad, hogy apaaaaaaaaaaaaaaaa (nyüszítve, akár anyatej után), nem láttad az orrcseppem?
Neeeeeeeeeeeemmm (ma született bárány).
Ráztam is közben a fejem, nejem is megkérdezte nyomatékosan, mert pontosan tudja, hogy tőlem még az is kitelne, hogy eldugjam a gyerek elől.
Ha el nem is dugtam, de nem mondtam meg, hogy tudom hol van.
Egy ideig tombolt a gyerek, hogy ilyen nincs, én meg biztattam, hogy majd csak meglesz, ha meg nem akkor egyél hagymát pehhheheee
Apa, hagyjál már és kezdett teljesen kiborulni, pánikba esni. El is ment az este, megnyugodott, legalább is azt gondoltam, de közben kattogott az agya. Néha bejött a szobánkba, hogy biztos ide tettem, aztán hosszú szünet. Egyszer csak megint berobog, hogy van megint egy ötlete, hogy hova tette. De nem talált, ismét tévedett.
Már már éppen félrebillent a fejem és elszenderegtem Balázs hangjára, amikor villámcsapás módjára felismerte, hogy áááá megvan.
Az ágyon ültem és a kezemet a támlára rakva a markomban tartottam, az ágy mögé eshetett.
Kelletlenül húztam el az ágyat, mint aki semmit sem sejt és próbáltam elbizonytalanítani, hogy oda nem eshetett, nem fér be.
Fiam csak erősködött, hogy de, de, de…közben a nejem is érdeklődve figyelt és esélyt látott benne. Próbáltam én is velük örülni, hogy végre meglett s aztán még odamondtam Leventének, hogy azért a hagymát ne feledd!

Éjszaka már éreztem, hogy valami nem stimmel. Izzadtam, belázasodtam és fájt a lábam, a hátam, tompán a fejem. A fene essen bele, forgolódtam álmatlanul és vártam a reggelt. A kávé sem esett jól, utána ittam egy nagy pohár vizet, de fáztam s rögtön visszabújtam az ágyba dideregve. Betaknyosodtam és folyt az orrom, eldugult kegyetlenül, hiába fújtam. Levegőt alig bírtam venni, csak tátott szájjal lihegve, mert az orrom tele volt takonnyal, mint ami belekövült, összenőtt. Eszembe jutott az a mondás, hogy nőjön be az orrod lika pehhheheee
Benőtt, csak a fejem lágya nem, gyerekesen gonoszkodtam s most visszakaptam, nejem még cukkolt is, hogy egyél hagymát.
Haggyámá a francba, hol a gyerek orrcseppje, csak nem vitte magával az iskolába?
Szerencsére itthon hagyta, mert éjjel rendbe jött, mint ha cseréltünk volna.
Kapva kaptam a zöld adagoló után és megkönnyebbülve szippantottam be a szoba levegőjét, hőőőjjj de felszabadult érzés, ha az ember kap levegőt.
Persze forró tea, citromlé külön egy pohárba, fokhagyma, lilahagyma, narancs és lestem, mint légy. Nem vagyok hozzászokva a betegséghez, idegen, nem illik hozzám, távozz innét.
Egész nap kínlódtam az ágyban és izzadtam. Ittam egy kis házi pálinkát meg egy üveg bort, lehet valamelyik meghátrálásra késztette a bacit, de estére már nyoma sem volt. Elmúlt nyomtalanul, akár a köd, amikor felszáll.

Mi ebből a tanulság? Én hiszek Istenben és pontosan tudom, de bármit belemagyarázhatsz vagy vádolhatsz ha az szimpatikus. Szigorúan szerintem, de elnyertem méltó büntetésem.

Eszembe jutott egy régi történet a gyerekkoromból. Mostoha apám tojásért küldött a tyúkólba, ahogy behajoltam elestem és egy nagy szög átfúrta a térdem. Felálltam és a szalmából felkelt velem egy deszka, amibe a szeg bele volt verve. Két kézzel kihúztam és próbáltam elfelejteni, nem olyan házban laktam, ahol panasznak helye volt. Mikor villával átszúrtam a lábfejem és bedagadt, arra is csak legyintettek, be is gyógyult s ott a heg. Talán innen ez a közöny a betegségekre, hogy ne vegyünk róla tudomást.
Másnap reggelre a térdem akkora lett, mint egy focilabda. Mutattam faternak, de azt mondta szimulálsz. Elküldött vízért, hogy majd biztos rendbe jön. Nagy hó, lépni alig tudtam csak sántikálva. Arra jött egy mentő és megálltak, a mentősök megnézték a lábam s mondták ez vérmérgezés, van hátra egy órám. (ugye-ugye a gondviselés?).
Elvittek a tanyához, az egyik beszaladt szólni faternak, hogy visznek a gyulai kórházba, mert hogy tanyán laktunk. Az autóban már szétvágták a nadrágom és már csak arra emlékszem, hogy számoljon el tízig.
Egy, kettőőőő, a három már elnehezült.
Egy csővel a térdemben ébredtem, vastag kötés rajta és baromi szomjas voltam, de innom nem lehetett. Egy hónapig voltam kórházban és újra meg kellett tanulnom járni, gyógytorna meg injekciók. Egy életre szóló barátságot kötöttem Endre bácsival (Vésztő), utána sokat voltam nála nyaralni és birkákat őrizni vele.

S egy másik sztori, ami ugyan nem szorosan, de a hallgatás ténye miatt kapcsolódik ide. 90’ környékén a Tétényi úti árkádok alatt árultam üres vhs kazettákat és másolt, hangalámondásos pornófilmeket és horrorfilmeket. El lehet képzelni, hogy mi volt a narrátor dolga. Áhhh kommen spriccün, stb pehhheheee
Ebédelni a helyi büfébe jártam, ahol előszeretettel fogyasztottam sült kolbászt, sült hurkát és sült, töltött csirkecombokat enyhén megszórva pirospaprikával és piros infralámpával megvilágítva. Hozzá egészségtelen, friss és puha fehér kenyér, csalamádé vagy igény szerint mustár, ami vízzel volt felhígítva.
Nem nagyon komált a büfés uraság, mert baromi flegmán szolgált ki, annak ellenére, hogy naponta hordtam hozzá a pénzem. Az ételt úgy adta oda, mint kutyának, sört habosan és a csíkot sem érte el. Ennyi már elég is lenne, hogy azonnal atombombát dobjak rá, de…
Az én malmom.
Töltött csirkecombot kértem, kettőt. Petrezselymes és valószínűleg sok vizes kenyérrel volt megtömve. Annak ellenére, hogy tudtam mivel vernek át, még is ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy egyek belőle. A magyar az hülye, nem véletlen. Az ünnepi virslit is megveszi, aminek kilója 99 Ft. Csirketollból és fűrészporból meg őrölt, bontott téglából van, de legalább olcsó, veszik is bakker, egymást ölik érte.
Na, szóval büfés csóka egy flegma mozdulattal bevágta az orosz mikróba a töltött csirkét, én meg leültem egy bárszékre elnyalni a sört. Sokan voltak a büfébe és emberünk megfeledkezett a csirkémről, annyi esze meg nem volt, hogy időzítse, megbízott magában, mint akinek helyén van az esze.
Én már vártam, hogy mindjárt tárcsázza a 105-öt. Egyre csak forgott, pörgött és tüsténkedett, rám ügyet sem vetett. Majd csak akkor, amikor füstölni kezdett a mikró. Feltépte az ajtaját és sűrűn bocsánatot kért. Hagyjad, legyintettem lenézően és ott hagytam a füstölgő csirkével együtt. Az örömöm megvolt, utána nem is mentem hozzá enni többet.

Hjaj még valami, pár hete volt, hogy a nejem krumplistésztát főzött. Este hazajöttek, nyüzsögtek és én bevágtam a morcit. Nagyon húzós hangulatban voltam, egy szereplőválogatáson meg is jegyeztem a kásztingosnak, hogy velem nagyon nehéz élni, dicséret érte a nejemnek, hogy még nem vette fejem. Oka lett volna rá bőven.
Erre a hülye picsa rákérdez vékony és megvető hangon, hogy akkor mazohista?
Mi van aranyom (kérdeztem lekezelően) otthon nincs valami rendben?
Többet nem is szólt.
Szóval a nejem közben odatette a krumplistésztát melegedni és én már pontosan tudtam, hogy lassan oda fog égni. Meg is lett, csak úgy sercegett, de én duzzogtam, néztem előre mereven és egy szót sem szóltam róla, inkább kimentem az udvarra fát vágni.
Már csak arra lettem figyelmes, hogy a nejem sűrűn basszamegozik, hogy ilyen nincs.
Ha volt is okom kárörömre, vagy oktalanul nem léptem közbe, vagy tudatlanul voltam ilyen bunkó, másnap egy órán át sikáltam az edényt, mire sikerült levakarnom róla a kozmát.

Legközelebb biztos meggondolom magam, vagy maradok ugyanilyen gyarló.