„Elküldve: 2011. 10. 26. 16:34
Idézet: blueboi69 - Dátum: 2011. 10. 26. 17:19
Nyissunk külön topikot guga befuccsolt ötleteinek összegyűjtésére.
Egyébként guga ritka jóindulatú és őszinte ember. Nem tudom miért,de amit előad azt komolyan is, gondolja, viszont ha valamit kitalál, attól nem lehet semmilyen ép érvvel lebeszélni. Ha ettől ő boldog, engem nem zavar, ez van. Tudtommal senkinek az életét nem tette tönkre.

Rupic: válasz:

Gugának van egyfajta exchibinoista hajlama. Ír blogot, ha úgy tetszik novellákat. Szereplési vágya van. Ez miért baj? Nem kell vele egyet érteni, témát ad, pörgeti a beszélgetést.
El sem tudnám képzelni azt, hogy tényleg visszavonul egy fajta remete életmódba a családjával egy eldugott helyre. Egy napot nem bírna ki szereplés nélkül. Ő kifejezi egyfajta művészként az életét. Épen festhetne is. Nem szobát!

B+, képzeld el, hogy mi lenne akkor, ha politikai ambíciói lenének, lehet, hogy már miniszterelnök lenne!

Van közöttünk valaki, akit bántott, vagy megbántott, vagy legalábbis szemtől szembe lehülyézett? „

Eddig az idézet, s akkor most jöjjön exchibinoista hajlam.
Eddig az volt, hogy Bánkot hallottátok gugáról, lehet, levédetem. Túl népszerű és olvasott.
Nyugi van, csak pótcselekvés volt az írás. Évek alatt összejött sok poszt, és sok pozitív visszajelzés kommentben, privátban. Elfogyott a türelmem, már nincs közlési kényszerem, írni csak is azért, hogy helyre rakjam a dolgokat.

Az van, hogy komoly változások vannak az életemben. Eddig szellemileg voltam terhelt, s most van egy átmenet, fizikailag olyan leterhelt lettem, hogy már nincs energiám a szellemiekre. Ezért nem is írok semmit. Amíg a teamviewer megy, s távirányítással a bungiból baszkódok befröccsözve mások gépein, addig van időm a szellemi vulkánjaimra, ha úgy tetszik inkább lelki. Most változás van, pár hónapja olyan melóba fogtam, ami fizikailag leterhel. Fakitermelés. Véletlenül jött, ez már olyan, mint valami festmény, ahohy egyik ujj érinti a másikat, talán Istené. Semmi sincs véletlen. Eddig elég volt egy csavarhúzó mágneses fejjel, befejeztem. Most egy nyugdíjas erdésszel melózom és Husqvarna van a kezemben.

Eddig az volt, hogy a munkámat senki sem értette, az átlag a könyvjelzőt sem tudja elmenteni, nem hogy egy belassult gépet gatyába rázni, elegem lett belőle. Elegem lett a hangosításból, filmezésből, hisztis dj-kből, fellépőkből. Vakegérke szerint öregszem lélekben.
Valami más van, az életem során mindig voltak váltások. Amikor villanyszámlás voltam Újpesten, élveztem, többet kaptam borravalót, mint a fizetésem, imádtam azt a melót, de egyszer volt egy olyan pillanatom, hogy mentem le a lépcsőházban, s megkérdezték tőlem, hogy maga a villanyszámlás? Azt válaszoltam, hogy nem, bementem a központba, s leszereltem, nem volt bennem félelem, hogy mi lesz velem a jövőben. Addig kell csinálni, amíg szereted, élvezed, s kihozod belőle a maximumot. Utána nem kell erőltetni.
Jelenleg a telefonom kikapcsolva, ne hívjon senki, oldja meg máshol, a szitu ugyanez, telefonra nincs szükségem, ha valaki akar tőlem valamit megtalál az erdőben, de oda nyilván nem jön utánam. Jó érzés leoffolni, s magam mögött tudni végleg egy olyan szakaszt, amit imádtam csinálni, de már kiszerettem belőle, ez nem házasság volt. Keresem az igazit, s most már teljesen nyilvánvaló előttem, hogy mi az. Írtam már, hogy 1*1km-es tanyán nőttem, burjánzottam. Kacsák, libák, tyúkok, kecskék, disznók, 25 thén, 25 bika. A lelkem mélyén, ahogy a lazac, visszavágyok, s minden áron, akár a saját életem árán is visszamegyek a születési helyemre (lélekben). Ezt a világot nem nekem találták ki.

Évekig voltam a saját gondolataim rabságában, hogy írnom kell, s bár tudtam, hogy szennyes, embertelen, sivár, elképesztő, visszataszítóan nyers és őszinte, amit írok, nem csináltam belőle soha ügyet. Mindenki dolgozza fel úgy, ahogy akarja. Nem fogok magyarázkodni senkinek. Baszatlan feleségek, elvált férjek, tönkrement életek vesznek körül, és csak panaszkodnak, hogy milyen szar az életük. Ma találkoztam egy hölggyel, szia, hogy vagy, sajnos már nem tudtam visszavonni a kérdésemet. Sopánkodás, kezeit tördeli, gyorsan közbe vágtam, mert nem tudom az ilyet hallgatni, hogy milyen beteg, időjárás, gyógyszerek, orvosok, kilátástalanság, depresszió. Hogy basznád meg, tömören leoltottam, s már futottam is tovább. Bennem tűz van, élet, még élek, fogok róla tudni, hogy mikor kell abbahagyni, nem szeretnék nyugdíjas lenni, és arra sem vagyok kíváncsi, hogy a családom megmentsen, s jobbnál jobb tehetetlen orvosok zsebébe csúsztasson, meg pelenkázzanak. Faszom, bumm a fejbe, szép volt, jó volt, de a rusnya részét élje meg más. Delay distorsion.

Amikor olyan kilátástalanság gyötört, hogy az eget ketté tudtam volna szakítani, mert minden befuccsolt, utána nyíltak meg az új kapuk. A főbérlőm kutyáját vittem le sétáltatni, s felnéztem az égre, hogy meddig vagyok még erre ítélve? Próbáltam csajozni, ideig, óráig ment. 4 éves, 1 éves, 2 hónapos, pár napos, de soha nem az jött, akiről tudtam, hogy mi ketten egyek vagyunk. Nagyon nehéz olyan emberre találni, aki a legnehezebb helyzetben sem hagy el, s akkor sem, amikor nagyon nyomorult vagy. A nejemmel úgy jött össze, hogy már feladtam, s a legrosszabb arcomat mutattam meg neki, előtte azóta szépítek, s bár nevetségesen hangzik, lehetetlen őt átverni, ugyan vannak rutinok, de érzi minden rezdülésemet, a pillantásaimat, ha rosszul nézek, vagy bármi, ért mindent, nehéz lenne neki hazudni, és felesleges is. A feleség attól az, hogy az ég terheit, amit ránk rótt, felesben hordozzuk.

Egyik reggel nagyon zizi voltam, agresszív, egy állat. A konyhában szöszmötöltem, odaállt mellém az újonnan vásárolt bugyi, s melltartójában. Többször nemet mondtam neki zabosan, feszülten. Aztán fejben eldöntöttem, mondom ilyen nincs, egy nőt visszautasítani? Na, ami utána történt azt nem mesélem el. (www.pornhub.com).

Most az van, hogy konokul, makacsul próbálok szakítani a múltammal, beleszerettem néhány dologba. Az erdő, a fakitermelés, állattenyésztés, s végre nem agyilag vagyok fáradt, hanem fizikailag. Minden új kezdetnek megvannak a maga buktatói, s néha igen kemények, félreértések, bürokrácia. Általában véve lazán kezelem, s leszarom, ha nem ott jön össze, akkor is összehozom, legfeljebb máshol. Nem térek el a célomtól, megcsinálom és kész, addig keresem a kijáratot, amíg a nap nem tündököl.

Nehéz kimondani, én is feladom lélekben a dolgaimat, elfáradok, most olyan napokat élek, csak kevesen látják rajtam, hogy miken megyek keresztül. A nagyobbik fiammal, Leventével hosszú órákat beszélgettünk erről, hogy bajban vagyok, mert már megint csak keresek, de nem találom a kiutat. A nejem is látja rajtam, hiába kérdez rá, csak annyi, hogy nem találom a helyem, nem az vagyok, aki szeretnék lenni. Azt sem szeretném, ha rajtuk vezetném le a felgyülemlett vulkanizmust, feszültségeket, és azt sem, hogy magamban tartsam, s beteg legyek tőle testileg. Egészséges embernek gondolom magam testileg, s lelkileg, nem rombolom le belülről magam, de határozottan jön a változás. Régebben nem láttam tudatosan, ma már felismerem, s kivárom. Jönnek a helyzetek, emberek, kapcsolatok, s minden abba az irányba terelődik, ahová minden lazac vágyik, vissza a születéshez, ahol megfogant. Ennél nagyobb felhajtóerő nem létezik, s az akadályok csak éttermi fogások.