Jól jártam?
A világ leghülyébb kérdése, amit fel lehet tenni, és vagy ugrok rá, beolvasok, vagy nem válaszolok. Mit, és kinek akar bizonyítani? Nem biztos benne?
Vagy két éve jöttünk haza Vácról, szakadt az eső, állt a kocsisor, nem méterenként, hanem centinként haladtunk a nőtincsi elágazónál, a rendőrség helyszínelt. Mikor közel értünk, megtöröltem a kézfejemmel a bepárásodott ablakot, hogy lássam miért. Megismertem a rommá tört autót, egy nagypofájú, ki ha én nem fickó, a mentők ápolták a hordágyon, véres volt a feje, a családját már elvitték. Először az jutott eszembe, hogy akár én is feküdhetnék a hordágyon, ki mondhatná meg, hogy mikor, vagy mikor nem. Bárkivel megtörténhet.
Szóval ez a fickó mindig is osztotta az észt, próbált okosnak látszani, intelligensnek, és nem hagyni szóhoz jutni mást. Voltak nála ilyen földmunkások, árokásók. Ő volt a király, állandóan kiabált velük, mutogatott az ujjával, hogy nem érted bazmeg!? Hogy lehetsz ilyen retardált barom? Nem sokat fizetett, épp, hogy éhen nem haltak. Úgy kerültem vele kapcsolatba, hogy elromlott a laptopja, a hdd sentinel 60%-ra vette a kondíciót, alig tudtam róla adatot menteni. Velem eleinte készséges volt, mert rám volt utalva. Mosolygott, és negédes, behízelgő volt, a legrosszabb fajta, akitől mindig is borsódzik a hátam.
Miután kifizette a munkadíjat, elkezdett arcoskodni, de sejtettem előre, hogy képtelen feldolgozni, hogy neki valamiért komoly összeget kell fizetni, amiről nem tud semmit, és nem tudja, hogy működik. Küzdöttem a laptopjával két napig, mire adatmentés, új vinyóra op, és minden program vissza. A számlára először nem mondott semmit, csak kifizette, mert gőze sem volt az egészről, aztán hazament, gondolom rákérdezett másoknál, hogy lehet, hogy ő ennyit fizetett? Aztán kioktatták, hogy öcsém téged jól lehúztak, első dolga volt, hogy felhívjon. Nem ért meglepetésként, mivel érteni nem ért hozzá, s nem is bízik bennem, természetes, hogy a sületlen véleményekre hallgat. Budapesten a „Kattints rá nagyi” akció keretén belül [oktattam] nyugdíjasokat számítógép használatra önkormányzatoknak, értek olyan emberek nyelvén, akiknek halványlila. Elmagyaráztam neki, hogy, amikor behoztad hozzám a laptopodat, akkor működésképtelen volt, most meg korrektül működik. Hol a gond?
Én is ezért járok néha autószerelőhöz, mert nekem is halványlila.
Értette, aztán még javasoltam neki, hogy telefonáljon be Vácra a számtech szervizbe, vagy Balassagyarmatra, s győződjön meg róla, hogy mennyiért vállalják, utána meg fog könnyebbülni, hogy biztosan jól járt, mert az emberek szeretik megélni a jól járás tényét.
Hosszútávra tervezek, nem lehúzásra, korrekt munkát végzek, nem hiányzik, hogy valaki azt kezdje el terjeszteni rólam, hogy lehúztam. Minek húznám le, megvan mindenem, a luxus meg nem hiányzik, meggazdagodni sem szeretnék, már eleve gazdag ember vagyok. Olyan dolgokkal rendelkezem, amit mások nem engedhetnek meg maguknak. Gyönyörű helyen élek, minden nap van mit ennem, van családom, szerető feleségem, két égetnivaló kinderpulya, aludni nagyon jókat szoktam, van ruházatom, oszt csóközön. Aki ezt össze tudja hozni jelentkezzen. Apósom szokta mondani apróságokra, hogy májójártam. Én is, csak nem szoktam hangoztatni. Néha zavar, amikor úgy előznek meg, hogy majd belehal, csak azért, mert Suzukival vagyok, inkább megkockáztatja a frontális ütközést, csak elém kerüljön, aztán eltelnek hosszú nagyon kilométerek, s látom, hogy még mindig csak 100 méterrel előttem jár. Egyébként elhatároztam, hogy akármilyen helyzetbe is kerüljek, nekem mindig Suzukim lesz, hogy legalább legyen miért megvetni. Valamikor a Semsis Zsolti mondta nekem, s azóta is itt cseng a fülemben, hogy ha valaki őt megveti, akkor onnantól áll nyerésre, mert csak is meglepetést okozhat, amire nem számítanak. Megértettem, megtapasztaltam, láttam embert-nagyokat nézni, hogy: teee? Hja, ez van, az egész élet erről szól. Vannak sztereotípiák a fent és lentről. Aki fentről kerül le, az sipákol, mert mást nem tud. Aki meg oly sokáig volt lent (by Hobo) az bölcsességgel éli meg a fentet is. Szóval jöjjön a kérdés: jól jártam?
Az úriember túlélte a balesetet, beleéreztem a helyzetébe, nagyon sajnáltam őt, elképzeltem, hogy az én autómból vágják ki a tűzoltók a családot, és viszik el szirénázva, én meg a szakadó esőben vérző fejjel csak nézek az égre, körülöttem idegen emberek próbálnak nyugtatni, amire semmi szükségem. Hol a feleségem, és a két gyerekem, mi lehet velük? Autók megállnak, letekerik az ablakot, szörnyülködnek, motyogják az ostoba véleményüket, mint a tyúkok, ahelyett, hogy mennének tovább. Inkább feltartják a forgalmat, meg mobillal fényképeznek, hogy aztán kirakják a facebook-ra. Nem tartottam fel a forgalmat, mentünk tovább, hazáig nem is szóltunk egy szót sem, a nejem is ismerte hallomásból az embert, tudta, hogy mekkora paraszt, aki kisemmizi, kihasználja a melósokat, és be sem jelenti. Nem mondtuk egymásnak azt, hogy megérdemelte. Ki érdemel ilyet? Csak láttuk azt a hatalmas terepjárót összegyűrődve, és el sem hittük, hogy létezik ilyen. Egy ekkora ember részesülhet ilyen mértékű megaláztatásban? Nem uralkodhat pillanatnyilag, csak kérhet, követelésnek helye sincs. Segítenek rajta, s meg kell, hogy köszönje, amihez nincs hozzászokva, mert túlságosan nagy ember, és ahhoz szokott, furcsa állapot.
Kicsit lefolytak a vizek a Dunán, már rég megfelejtkeztem róla, egyszer csak hallom a hangját egy műszaki boltban, már megint osztja az észt. Én ezt vettem, meg azt, mutatja a telefonját, hogy vett belőle ötöt, biztos lopták, meg leesett a kamionról, de őt ez igazából nem érdekli.
Jól jártam? S, nézett körbe a hallgatóságán nagy csillogó szemekkel, mindenképpen be akarta vasalni az elismerést mindenkitől, s ha nem ment magától, akkor kisajtolta belőlük, mert zavarta, hogy olyan kukák, mint a néma csönd. Én sem szóltam semmit, az sem érdekelt, hogy elmesélte hova megy nyaralni az új asszonnyal, mert lecserélte a régit. Végül is fogyasztói társadalom vagyunk, a baj csak akkor van, ha elszigetelődünk egymástól, s nincs kinek bizonyítani, hogy mennyire jártunk jól. Márpedig emberünk nagyon elemében volt, nem tanult semmiből, beült az új terepjáróba, mert sok pénze volt, megtehette, csak a kutya sem volt kíváncsi rá. Valójában romokban hevert az élete, csak még nem ismerte be önmaga előtt, ezért a pótcselekvés, és a visszajelzési kényszer, hogy mások is bólogassanak hozzá.
Ott, és akkor észre sem vett, rég nem emlékezett rám, ment a dolgára, egyedül. Mert, hogy végtelenül magányos volt, ezt onnan tudom, hogy én nem másokon kérem számon, hogy jól élek e valójában, hanem pontosan tudom. Elégedett ember vagyok, nem kell hozzá sok. Voltam fent, akkor sem voltam hangos, csak éltem, azt is élveztem. Aztán megkóstoltam milyen lent, s megtanultam, hogy csöndben kell maradni, az ember jobb, ha figyel, abból lehet tanulni, többet ér minden diplománál. Hallottál már diplomás embert jajongani, sipákolni, hogy kirúgták a közszférából, ahol volt szolgálati nagyon telefon, autó, magas fizetés, s hogy micsoda ilyen dolog, mert nem fussa szoláriumra? Világgá kürtöli a szánalmas hanyatlását, hozzá van szokva, hogy közpénzből tartják el a valagát. De, ha annyira diplomás, annyira stramm ember, akkor, hogyan lehet, hogy a versenyszférában nem találja fel magát?
Nahhh, mindegy is, mostanában ez a menő, meg az, hogy fogy a népesség, meg nyugdíj sem lesz hamarosan, nem véletlenül hintik a magot, hogy minden gyereknek kötelessége gondoskodni a szüleiről. Én nem vagyok megijedve, mert rám nem vonatkozik. Én köszönöm jól elvagyok, ön gondoskodok, erre vagyok berendezkedve, nem számítok sem nyugdíjra, sem állami gondoskodásra. Ahogy apósom mondaná: májójártam.
Szóval megyek az utcán, nem mondom meg hol, de emberünk megint volume, mondja a magáét, próbálja őrizni a privilégiumát, cigány emberekkel kiabál, hogy dolgozzanak, mert ha nem tetszik, akkor holnap felvesz helyettük másik három embereket, akik szorgalmasak. Azok meg sem mernek mukkanni, szorongatják az ásót, nem közmunka, hanem vállalkozónak túrják a földet. 400 forintos órabér, nincsenek bejelentve, azt sem merik szóvá tenni. Emberünk meg egy esti bárban koccint, s megkérdezi röhögve a zelvbarátait, hogy szerinted jól jártam?
Szívesen visszavezetném a nőtincsi elágazáshoz, amikor kiterülve hullottak a véres fejére az esőcseppek, hogy erre is azt mondanád?
Bánkot hallottátok gugáról, Isten veletek, és jusson eszetekbe, hogy:
Préd 7,14
A jó szerencsének idején élj a jóval; a gonosz szerencsének idején pedig jusson eszedbe, hogy ezt is, épen úgy, mint azt, Isten szerzette, a végre, hogy az ember semmit abból eszébe ne vegyen, a mi reá következik.
