2024. február 26., hétfő

Gyorskeresés

Gyulai kalandok 2. rész (családban marad)

Írta: | Kulcsszavak: Gyulai kalandok 2. rész (családban marad)

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

[1. rész]

Apámmal csak egyszer találkoztam a kéthetes gyógykezelésem alatt, elmentük egy kocsmába és félig benyomtunk. Volt egy kis gyanú árnyékában, meg fideszezés, mert az öreg kőkemény szocifun. Hiába mondom neki évek óta, hogy a két párt csak haszonállatnak nézi az embereket, s arra esküdtek fel a cion irányába, hogy kifosszák a vagyonukból mindet, hasztalan, akkor is a szocikra szavaz, mert a régi világ jobb volt.

Belemerültünk a tv műsorokba, hogy ő mennyire szereti azt a sorozatot, a gyanú árnyékában, mert, hogy igaz történetek, s rengeteg a tanulság. Egy nagy túrót, az a sorozat azért készült és azért tolják arcba, hogy elültessék az emberek fejében a bizalmatlanságot a saját családja irányában. Késik, biztos nem is a munkahelyen volt, hétköznapi ember, de biztos kurválkodik, vagy megölt valakit. Szisztematikusan leépíteni a létező családmodellt. S, hogy miért? Azért, hogy jó kedvvel, s bőséggel te magad fizess a saját kiirtásodért, muhaha :DDD
Van ez a történet tovább is, ebbe most nem megyek bele.

2011-ben lent voltunk Gyulán az egész pereputty velem, rokonlátogatás hegyek. Körbefurikáztuk Gyulaváritól Sarkadig azt a két napot, s teljesen értelmetlenül. Senki sem volt kíváncsi ránk. Szenvtelen, üres, és megszomorodott, panaszkodó volt mindenki.
Kicsit belefásultam, s elhatároztam, hogy soha többet nem megyek senkihez, aki akar megtalál, ha Gyulán vagyok. 2012-ben így is volt, csak anyámnál táboroztunk le, s senki sem emelt panaszt, hogy nem látogattuk meg. A népes család amúgy is zűrös. Unoka betör a nagyihoz, s elviszi a kolbászt, szalonnát, meg a flexet, majd értékesíti, s eladja.
Ugyanaz az unoka betör egy másik családtaghoz, s ellopja a csirkéket. Kell a pénz cigire, piára. Nem melózik senki. Másik unoka unszolja a nagyit, hogy adják el a házát, s költözzön hozzá, majd ő gondoskodik róla. Volt már ilyen történet kb. 50 éve, akkor ugyanez volt a felállás, az akkori nagyik belementek a játékba, a nép eltapsolta a pénzt a bableves csárdában, díszes ruhák, új autó, s utána a nagyik a saját szarukban fetrengtek, úgy találtak rájuk, senki sem gondoskodott róluk. Végül az unoka legalább azt kiharcolta, hogy a nagyi házára jelzáloghitelt vegyenek fel. Természetesen a pénzt eltapsolták, a hitel meg nőttön nő, ki tudja mi lesz a vége. Áldom az Istent, hogy ilyen messze kerültem a családomtól, s megtartott a jó erkölcsben.

Amíg lent voltam Gyulán, volt egy menetrendem. Reggel 5h ébredés, Dél királynője megtekintés, 6h-tól Theresa, s közben kávé. Anyámnál a wc úgy működik, hogy az előszobában van egy kapcsoló, házi vízerőmű, rendszeresen elfelejtettem bekapcsolni, így letolt gatyával ugrálhattam a kapcsoló után. Reggeli alig, pedig volt bőven betárazva, anyám önellátó, tanyája van, rengeteg csirke, tyúk, kacsa, tojás. Kiskertben megterem minden. Csak kenyeret vesz. Tábla szalonna, kolbász hegyek, bitang jó fokhagymája van.
9-re csekkoltam be a várfürdőbe, hogy legyen időm lezuhanyozni, úszni a kezelések előtt.
Az első részben szereplő, pattanásig feszült méregzsák szipirtyó rendszeresen felbukkant és bosszantott. Egyik délelőtt ülök a fizikoterápia előtt, s látom a hölgy, kényelmesen kávézik a büfé előtt egy asztalnál. Csontos, ráncos arca volt, elég visszataszító mindent akarok jelenség.
Megüresedett mellettem egy szék, s nyomban ott termett, elém furakodott úgy, hogy észre sem vettem, talán a Vukik közlekednek ilyen gyorsan. Csak valami árny mozgása, aztán fellapozta a Népszabadságot, majd az arcomba legyintett vele lapozás közben. Ezt többször is megtette, nem zavartatta magát, arrébb ültem, s erre belefogott a fideszes monológba, hogy ezek a barmok, igaza van a Gyurcsánynak. Báááhhh, szédült tyúk, úgy fogják elhantolni, hogy a nagyközönség emeszpés szavazó lapokat dob a koporsójába egy kicsiny nyíláson.

Jön a hölgy a fizikoterápián, ballag, s felderül, hogy Zoltán! Erre a szipirtyó már ugrik is fel, hogy én vagyok előbb. A terápiás hölgy átveszi a kezelőlapját, s nézi, hogy magának 10:45-re van időpontja, még 10h sincs. Méltatlankodott a szipirtyó, s kérlelte, hadd menjen be előbb, mármint előttem. Legyintettem rá, hadd siessen, biztos sietős neki a föld alá. Bement, felkötötték rá az elektródákat, addig én már rutinosan várakoztam a magam fülkéjében, s türelmesen. A terápiás hölgy engem is bekötött a villamos székbe, s elkezdte rángatni az izmaimat a TENS. 10 perces kezelés, kérdeztem, hogy mennyi volt a legnagyobb feszkó, amit ráadtak emberre? 90 volt, muhaha :DDD na, akkor tekerje meg legyen szíves! 30.5 voltnál nem bírtam tovább, s rám is szóltak, hogy ne a kijelzőt bámuljam, hanem ahogy érzem.
Gyógyulni akartam, mert erősen sántikáltam, és zsibbadt a lábam. A készülék jelez, ha a 10 perc lejárt. 3-at sípol, s a terápiás hölgy hallja, mert rövid a szakasz. De egyszerre több embert is kezel, nem tud azonnal ugrani. Én eleve birka türelemmel rendelkezem, nehéz felbosszantani. Már az első nap megtanultam, hogy a készülék jelez, majd kikapcsol, a hölgy is jelezte, hogy rögtön jövök. Csak nyugodtan, úgy sem tudok járni, itt leszek két hétig. A szipirtyó, aki elém tolakodott, feljajdult, hogy hahó! HAHÓ! Csengetett! Rendben, megyek, válaszolta a terápiás hölgy. Majd ő kért bocsánatot tőle, hogy elnézést, nem hallottam. Nagyon diszkréten kezelte a szipirtyót, mert ugye a fizető vendégeket megbántani nem szabad, kifejezetten tilos, az állásával játszik, elég egy rossz szó.

Arra nagyon hamar rájöttem, hogy a lovardában úszni reggeli, és ebédidő közben érdemes, mert az Erkel szálló minibálnái akkor eltűnnek. Nagyban nyomom a magam távját, mellezek, néha egy kis gyors, ha nincs a közelemben ne érje a hajam víz typ. nyugdíjas. Majd letelt az ebédidő, s megjelent a szipirtyó, belegázolt a vízbe, s tudomást sem véve arról, hogy abban a sávban indult el, ahol addig úsztam, jött velem szemben vakon és mokányan. Akciófilmekben van ilyen, hogy egymással szemben mindkét autó felgyorsít, s egyik sem akar kitérni. Majd az utolsó pillanatban irányt váltottam, s még egy alaposat belém is rúgott a víz alatt. Később rájöttem, hogy nem csak ő ilyen hülye, bármelyik fehér fürdőköpenyes minibálna, amelyik az Erkel szállóban landolt, és már megette a kenyere javát. Nincsenek tekintettel senkire, semmire, fizettek, jár, és kész. Mindenki húzzon el előlük. Szlalomoztam a két hét alatt eleget a nyögdíjasok között. Apuci, anyuci 4 óra alatt pocsolva a vízt ússza le azt a 25 métert, kéjelegve, beszélgetve, s szarnak nagy ívben mindenkire. Nem vagyok kárörvendő, de nagyon tetszett egy dolog. Aki megtervezte a lovarda felújítását, szerintem rühellte a faszkalap nyugdíjasokat. Pont a 38-40 fokos melegvizes medence mögé telepítették a gyerekpancsit, ahová a kisdedeket rakják be. Pici víz, abba belefulladni sem lehet. Hát nagyon sokszor néztem végig, ahogy víziló módjára behuppantak a minibálnák a forró vízbe, majd idegesen kapkodták a fejüket (ne érje víz a hajamat), hogy a kisdedek bizony pocsolják a vizet hatalmas intenzitással, vigyorogva, és csillogó tekintettel boldogan. Bosszankodás hegyek, arrébbhúzódás, de nincs hova. Phőőőjjj, de mérgesek voltak és gonosz szemmel néztek a szülőkre, akik gyönyörködtek abban, hogy az utód milyen felhőtlenül kacarászik, és csapkodja a vizet.

Volt valami fura a lovardában, csak később, napok múlva jöttem rá, hogy mitől idegen. A 80-as évek elején, amikor medenceőr voltam, hangos volt, zajos, kifejezetten lármás. Az emberek, akik beültek a medencébe, beszélgettek egymással, és nevettek. Most síri csend, senki sem beszélget senkivel, néznek komoran maguk elé, és áztatják a lebernyeget.
30 év kellett a kőműveseknek ahhoz, hogy kipusztítsák az emberekből a kommunikáció igényét. Meg kell hagyni jó munkát végeztek, ha még is hallottam valami halk társalgást, azt a tyúkudvarból nyúlták le. Éppen mit ettek, éjszaka olyan meleg volt, hogy ki kellett takaródzni, valami mennyibe kerül és hol olcsóbb. Semmi vesébe vágó komoly lelki téma, csak a test, hogy annak mit sikerült juttatni, és mennyiért. Kiábrándító, és megalázó, még számukra is, csak ésszel nem tudják felfogni.

Hétfőn érkeztem, s péntek délután már igyekeztem úgy tenni, mint, aki tud járni. Erős fájdalmaim ellenére, s a lábam zsibbadásának köszönhetően csak imitáltam. Elérkezettnek láttam az időt, hogy felkeressem Péécéé barátomat egy sör közepette. Olyan kocsmába hívtam el, ahol még nem járt, de azóta is beteszi a lábát. A kocsma nem kocsma, csak látszatra az. Nőnapra, és Zoltán napra készültek, meghívtak engem is, hogy csatlakozzam, lemaradtam, mert jobbnak láttam feküdni, s aludni. Elvégre bekocsmázni, mulatozni otthon is tudok, ide gyógykezelésre jöttem. Ellenben a következő napon a kocsmáros nővére, aki szintén kocsmáros, szintén hepajt tartott, vaddisznó pörkölt ingyen, oda is meghívtak, csak elfelejtettem, hogy beton, vagy gödör. Péécéé-vel beestünk a betonba, már az orromban éreztem az illatokat, ami valószínűleg teljesen más irányból jött, mert csak néhány alkesz lézengett, bulinak semmi nyoma. Viszont örömmel, és vihogva szolgáltak ki bennünket, aztán elköszöntünk, s eleredt az eső. Rá néhány napra találtunk be a betonba, ahol volt az ominózus buli, addigra mindent megettek. Viszont 30 év után egyből felismertek, a sört viszont ki kellett fizetni, hiába a szoros, ám de ködbe vesző kapcsolat.

Anyám a lelkemre kötötte, hogy hazafelé vegyek a Zsigmondnál kenyeret, csak is vésztőit, és szeleteltessem fel. Bementem a boltba, de rögtön egy 2 literes sör került a kezembe, aztán még egy. Pálinka volt otthon, kenyér már nem volt, csak ilyen műanyag. Anyám legyintett rá. Leültünk a Győzike show elé kolbászt aplikálni szalonnával, és öblögettük. Sikerült úgy leszedálnom magam, hogy mindenféle ellenérzés nélkül izgultam végig a romagyereket, s még én is összerezzentem, amikor a kisebbik lánya majdnem lezuhant a fürdőkád oldaláról. Hosszasan kellett bemagyaráznom saját magamnak, hogy ott voltak a kamerás emberek, biztos nem engedték volna, hogy leessen. No meg az egész megrendezett, nem spontán történéseket filmeztek.

Anyám japántyúkjai a fán alszanak, estére felhúzódnak a cseresznyefára, arra az ágra, ami átlóg a szomszéd kerítésén. Hajnalban röppálya, nem kapja el őket a róka, mert elrepülnek.
Viszont össze-vissza tojnak és sokat, anyám sopánkodott, hogy tele van tojással a tanya környéke a bokrok aljában, még egy hónap és ballagnak elő a kiscsirkékkel. Valami farakás alatt talált vagy 20db tojást, a felét kiszedte, mert annyi tojást soha nem tudna megüli egy japántyúk. Jóféle rántotta készült reggelire, mondta is anyám, hogy ez igazi tojássárgája, nem ilyen hitvány, amit a boltokban árulnak, tápon nevelkedett, szóján zabáltatott csirke tojta.
Szalonnával, assem bóti. Hja, a japántyúkokat nem érdekli az időjárás, ott létem alatt esett hó, fagyott is, eső is volt, rendületlenül ültek a fán, végül is madár.

Az a tanyavidék, ahol 30 évvel azelőtt éltem, nem hasonlított önmagára, sokkal szigorúbb lett minden. Fekete ruhás őrök járták a környéket, új házak épültek a cigányvityillók helyére, s már nem 50 ember lakott a 20 négyzetméteres vályogban, hanem egy, egyetlen ember a csilivili kőmustrában, szem- száj tátva maradt, hatalmas dobermann vigyázott a portára.
Kerékpárút, nem mai darab, éjszaka részegen nem érdemes rajta végigmenni, mert hepehupás, beborulás az árokba borítékolva, ódákat zengenek a tanyasiak röhögve, hogy kinek sikerült.
A vasöntöde és környéke, széljárástól függően ugyanolyan büdös. A mögötte lévő erdő már nem, de más. A fák az égig nőttek, a szemét hegyekben, autógumik, háztartási hulladék, s a fa, ahol megtalálták az akasztott embert, kidőlve. A régi házak falait megostromolta az időjárás, a tetők behorpadva, beszakadva. Nincs, aki felügyelje, megjavítsa. Az van rá kiírva, hogy nyeles telek eladó. Mindentől megszabadulni, pénzzé tenni, hogy jusson egy kis boldogság, ha valaki megveszi, vagy legalább néhány csekket befizetni. Ki tudja mióta hirdetik a nem létező vevőnek, aki még hitelt sem tud rá felvenni. Ha sikerülne is, benézte, viszi a zsiráf a kérót, csak idő kérdése.

Tekerek be a városba, s jön velem szemben Rozika, rokon. Az utolsó pillanatban vettem észre, megöregedett, ráncos lett és szemüveges. Nem volt időm köszönni, de utána néztem, hátha megfordul, s megállunk beszélgetni. Vagy nem ismert meg, vagy kényelmetlen volt számára. Megyek kisvártatva vissza, és az út mellett beszélget egy másik korabeli asszonnyal. Még oda sem értem, de elcsapta a fejét időben, hogy ne kelljen rám néznie, vettem az adást, nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni. Süldő koromban ő volt a papírbolt pénztárosa, oda jártam be szagos radírért. Jó csaj volt meg kell hagyni, de elmúltak a szép idők. Már ágyban voltam, amikor megérkezett a húgom és atz élettársa. Csak a srác j9ött be, Kati kint maradt, majd félóra múlva került elő, s mint kiderült, Rozikával beszélgetett. Rozikának esze ágában sem volt bejönni, tudván, hogy ott vagyok. 30 éve nem látott, de oda se neki. De, hogy felfedjem, hogyan működik ez a dolog. Rozika férje meghalt, ő volt anyám öccse, nekem a nagybátyám. Anyám elvált a Békési Lacitól, aki a húgom apja, s nekem mostoha apám. Rozika és Békési Laci összeköltözött. De sokat nézték a gyanú árnyékában c. sorozatot, s Rozika útilaput kötött a Békési Laci talpára. Egy nyaralóban éltek, ahol semmi komfort, Rozika örökölte, földet túrni jó, kicsi, de a boldogság is az. Rozika elköltözött a lányához, s a Békésinek ultimátumot adott, hogy mikorra kell kiköltöznie. Békési nem tudott ki költözni, mert nem volt hova. 3. házassága, a tököm sem tudja, hanyadik gyerek, csak a másodikból volt vagy négy, szapora fajta.

Nahh, mindegy, már attól jobban vagyok, hogy hazajöttem. Valahogy megéreztem ezt a hómizériát, s egy nappal előbb hazajöttem, ha maradok, akkor a vonaton ragadok Szajolnál, a híradóban láttam. De volt egy aranyos incidens. A keletiben felszálltam egy interszitire, ami a csehekhez ment. Vácra készültem, jegy oké, hejjj jegy nem kell, mert belföldön csak sima vonat. Jön a kalaj, s nézi a jegyemet. Majd rám mereszti a gülü szemeit. S költői kérdést szegez felém, nem melegíti a seggét az ülés? Hö mondom, mi? Nem értem! Aszongya ez első osztály, a maga jegye másodosztályra szól! Van még ilyen, kérdeztem szintén meghökkenve. Álljon csak fel, s menjen a másodosztályra. Na helyben vagyunk, köpcös kis arrogáns vasutéria, azonnal besorozott, hogy hova való vagyok. Mondtam neki, hogy nincs kedvem a két táskával átcígölni a büfékocsin, ahol a jónépek abrosz mellett pezsgőznek, kimegyek a kocsi végébe, és ott megállok, kb. 20 perc és Vácra érkezünk. Nemaddiga, a kocsi vége is első osztály, menjen át a második osztályra. A kocsi egyébként üres volt, és Vácig meg sem állt a vonat. Engedtem neki, nem szeretem a felesleges konfliktus helyzeteket, mert még képes lett volna rám hívni a TEK-et.

[ajánlott film]

  • Nem lehet hozzászólni
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.