Első éjszaka az udvaron, ígérem rövid leszek, mert mostanság divat, hogy semmit sem olvasunk el inkább, ami tartalmas, s mondanivalója van.
Pár éve szokásommá vált, hogy a nagyobbik fiammal együtt leterítünk egy plédet az udvaron, párna a fejünk alá és jóéjt. Néha a csillagos égre ébredek, csodálatos, csak a húgyhólyagom bezavar, meg ami ezzel jár, záróizmok és merevedés. Kikászálódok az álmomból, pár métert arrébb megyek, s megtisztelem a málnaültetvényemet nitrogénnel.

Néha nyestre, menyétre ébredek, ahogy a fejemnél szaglász, s felméri a terepet. Nem kell tőle megijedni, hozzá kell szokni, ahogy a sündisznóhoz is.
Mezítláb járni az udvaron a fűben, s este ugyanoda lefeküdni, egy nyílt égboltra ébredni éjjel…, hmmm próbáljátok ki, amióta Bánkon lakom, gyakorlom, szükség van ilyesmire, mert oda visz, ahová való vagyok.

Van egy zavaró tényező, ez üdülőövezet, kicsi telkek, bármilyen telefonbeszélgetést úgy hallok, mint ha nekem mondaná. De az éjszakai szellentések, no az elég kiábrándító s még én is szoktam, a paplan rendesen megugrik felettem.