Bánkon lenni nyár

Jutubos, prezentációs [előétel] [ és pillanatképek a majálisról].

Kivételezett szerencsés helyzetben voltunk, amikor elindultunk Budapestről lakhelyet keresni, és éppen nyár volt. Megfordultunk a Dunakanyarban több helyen is, mindegyik település vonzó volt, de mindig volt egy kis hiányérzetünk, hogy nem tökéletes.
A nejem javasolta, hogy, ha már vidék, s legyenek közel a rokonok. Ő Érsekvadkerten született, anyósom ott volt egész életében pedagógus. A nejem mondta, hogy lessük meg Bánkot, Vadkertről sokat jártak át bulizni, a Tengerszembe kajálni, nosza lessük.
Internetről kinyomtattam néhány olyan hirdetést, ami belefért a költségvetésünkbe.
Lent voltak ezek a házak a faluban, egyik sem volt ránk túl nagy hatással, ki sem szálltunk a kocsiból, de ha már itt vagyunk, nézzünk körül. Nem is tudtuk, hogy van üdülőövezete, a postánál befordultunk, s láttuk, hogy feljebb, az út tetején van valami furcsa terület. Utcáról utcára lestük az eladó táblákat, hívogattuk a számokat és ámultunk, bámultunk. A Jázmin utcában megálltunk egy háznál, megfakult papírlapon eladó felirat, a telefonszám is alig kivehető. Az első olyan hely volt, ahol kiszálltunk az autóból. Elvarázsolt bennünket a rengeteg égig érő gyertyatuja, meg a többi fenyőfa. Árnyékos, napos, különleges ház, igazi gugás megoldás.
Elindultunk sétálni a környéken, s minden kertből finom illatok áradtak. Bográcsolás, sütés, sörözés, fürdőgatyában, strandpapucsban, hőség, udvaron gyerekmedence, könnyed slágerek a rádióból. Ha télen kerestünk volna házat, akkor valószínűleg valami gleccser mellett kötünk ki.

Szóval azóta itt vagyunk, itt élünk az üdülőterületen. Ősztől-tavaszig itt nincs ember, mondhatnám azt is, hogy miénk az utca, miénk a ház, nulla szomszéd, csak a pöpecre rendbe rakott telkek, amit maguk mögött hagytak. Ha megdermednek a mínuszok, az egész utcában csak egy kémény fisteleg, naponta egy autó megy el, az is a mienk.
Nem tagadom, fog összeszorítva várom a tavaszt, nem szeretek fázni, fagyoskodni, ha tehetném, melegebb éghajlatra költöznék, ahol ismeretlen fogalom a télikabát.
Na de, ha eljön a tavasz, guga kiderül és megevé Robin kobzosát.
Tényleg jól szokott kezdődni, először is fűnyírás, meg virágzik az aranyvessző, lehet menni végre kirándulni a Kemence patak mellé és sütkérezni valami disznóságot, mint pl. mangalica kolbász, vagy ilyen hentestől sebtében vásárolt friss húsok.
Megjönnek az első szomszédok, udvariasan érdeklődnek, hogy miként telt a tél? Nagy hidegek voltak? Kifogják az első halakat a tóból és már szólítanak is, hogy fogadjam el, mert nem akarják hazavinni. Szép a pénteki nap, amikor megérkeznek, sörökkel köszönik, hogy levágtam előttük is a füvet, meg vigyáztam, hogy nehogy betörjenek. Áthívnak egy finom házi pálinkára, mesélnek rokonról, egészségről, politikáról, gyerekeknek hoznak csokit. Szép a vasárnapi nap, amikor szedelőzködnek, nyitják az autó csomagtartóját, bepakolják a táskákat, s mentünkben még dudálnak egyet a ház előtt. Késő este kimegyünk az útra, üres az utca, sehol egy lélek, mind a négyen kifekszünk az úton és röhögünk. Miénk az utca, miénk a ház, ezért költöztünk mi ilyen helyre, hogy vasárnap délben ne kelljen hazamenni és araszolni a dugóban a főváros felé. Van az a mondás, hogy költözz oda, ahová mások pihenni járnak, s te mindig jól fogod érezni magad.

Én nem csak a falu miatt szeretem ezt a helyet, meg a folyamatos nyári programok miatt, hanem a munkám miatt is. 1998-óta vagyok szabadúszó informatikus, Budapesten is élveztem, mert pont az én vérkeringésemnek való a sok lótás-futás önkormányzatokhoz, iskolákhoz, hadsereg, meg nagyobb cégek. Ez Bánk és vonzáskörzetére is igaz, csak lazább, kötetlenebb. A felelősség ugyanaz, de az emberek valahogy mások. Szeretik a közvetlenséget és a kapcsolattartást a munkán túlmenően is.
Mindig kapok a cégektől ajándékokat, ha mást nem egy üveg bort, hogy megköszönjék a munkámat, és azt, hogy milyen gyors vagyok, nem kell rám várni, stb.
Jó a bánki strand, mert a rekkenő hőségben minden településről ideözönlenek az emberek. Furi látni az ügyfeleimet és a nagy cégek vezetőit egy szál fürdőruhában kiterülve az árnyékban, meg ahogy a gyerekeikkel pancsolnak a tóban, s röppen a pöttyös labda, sikítva kapnak utána.

Visszatérve a nyári programokra, itt minden év a majálissal kezdődik el, az előtte való hónapokat nem számoljuk. A majális kora hajnalban indul, az asszonyok lemennek a polgármesteri hivatalba zöldséget, hagymát, fokhagymát pucolni.
A férfiak kicsit utánuk felállítani a sátrakat, és csatarendbe állítani az üstöket. Utána a közös csipetkézés jön, meg sörök sziszegnek, ahogy sorban bontogatják. Versenyeznek az üstök körül, egymást oltogatják, leszólják, hogy nem addig a, maga azt nem tudhatja.
Mikor elkészül a 7-8 üst babgulyás, akkor friss kenyérrel osztogatják a kiéhezett falubélieknek, meg a nyaralótulajdonosoknak, akik szintén aktívan részt vesznek a munkába. Jó ebédhez szól a nóta, minden tányér kiürül, gyerekek az asztal körül rohangálnak, s amíg az ebéd után mindenki bont egy sört, addig a polgármester kisorsolja a tombolát. A polgármester megérne egy külön posztot a letörölhetetlen vigyorával és a rózsaszín biciklijével együtt, de ebbe most ne menjünk bele, persze már ezért is megérte ide költözni.

[Csipetkézés Bánkon].

Hétvégenként mozi, szabadtéri, lent a tószínpadnál. Legalább ezért sem kell Pestre menni, ha az ember szeretné elvinni a gyerekét egy neki való filmre. Aztán ott a jazz fesztivál, én magam nem kedvelem a jazz zenét, és azokat sem, akik a jazz zenét szeretik. S egyáltalán nem szeretek egyetlen embert sem, aki ki tudja mondani a száján azt a szót, hogy jazz, s mellé mindjárt elkezd dudorászni, mint az a betömött trombita, amin felesleges játszani, ha már egyszer hatástalanították. Szóval az évente visszatérő jazz fesztiválról, Loui Amstrong-ról, és a Tó Motel teraszán kedélyesen pezsgőt kezében tartó, svéd asztalnál türelmesen egymás válla fölött átleső tömegről majd ír valaki más.
Elég sokan vannak, jó verdákkal parkolnak, késő éjjelig tapsolnak, úgy hogy aki a fejébe veszi, hogy róluk ír, az kösse fel a gatyáját.

Bánkon színház, a tavalyi évben kétszer is volt Bánkon színház. Jönnek Pestről a színészek, mi gyerkőcökkel leülünk a földre, a tömeg akkora, hogy a színpad elejéig betöltjük a teret, mindenki fészkelődik, nyugtatja a gyerekeket, hogy mindjárt kezdődik.
S egyszer csak ott van az orrod előtt, teljes életnagyságban az, akit csak a tévében láthattál eddig. Pesten soha nem mentem színházba, kizárólag csak akkor, ha én léptem fel. Mivel jártam színi tanodába, s találkoztam színészekkel, így erre már nem volt külön igényem. De itt Bánkon erre nincs lehetőség, jár ide rengeteg színész, de üdülni, még sem ronthatok rá a kertjében, amikor valami bogrács körül sündörög kisgatyában és bort iszogat. Ezért, ha van színházi előadás, természetes, hogy lemegyek, nincs más dolgom, mint lesétálni a tópartra, amit amúgy is nagyon szeretek.

Koncertek, ez is egy jó téma, mert Pesten rengeteg koncertre jártam. Hobo, Deák Bill, az összes nagyobb rock megmozdulás, amikor nagy külföldi zenekarok jöttek, de megfordultam a Fekete Lyuktól az összes olyan lebujban, ahol valami olyan rétegzene ment, amire minimum elhagyhattam a hajam. Hja, az is sikerült, mert régen nagy loboncom volt, most meg kopaszra nyírom a hajam. De azt nem Bánk miatt, hanem a loboncos korszakomban egyszer berasztásodott a hajam, hordtam egy fél évig, úgy néztem ki, mint a pulikutya, de állandóan viszketett. Azóta kopasz vagyok.
Hja, Bánk, és koncertek, végül is ki a fenét érdekel, hogy száraz a fejbőröm.
Életemben először voltam Neoton koncerten, utoljára anyám mono Tesla lemezjátszóján hallgattam őket, erre most itt lépnek fel a tószínpadon. Persze, hogy lementem egész családdal, úgy kell nekünk. Érted, én, mint punk rocker, kiccsaláddal lesétálok, megnézem már mit penget Végvári Ádám, és hogy dobja ki a magas cét Csepregi Éva, amikor elénekli a tinilányt. Van egyáltalán abba magas cé? Na mindegy, nem ez a lényeg, nagyon lendületes koncert volt, az egész zenekar úszott a boldogságban és az izzadtságban, beleadtak apait, anyait és a tömeget úgy megmozgatták, hogy még, aki berendezkedett plédekkel a nézőtérre, azok is állva tapsoltak. A többiek meg lihegve mentek haza, szóval nagyon emlékezetes volt, annak ellenére, hogy eleve fenntartásaim voltak.

Szokott lenni mulatós zene is, de arra ugyanaz a szabály vonatkozik, mint a Jazz zenére, nagyon nem is tudok hozzászólni a témához, bárki el tudja képzelni, hogy mi a tömegvonzás. A gravitáció, más néven tömegvonzás egy távoli kölcsönhatás, amely bármilyen két, tömeggel bíró test között jön létre, és a testek tömegközéppontjainak egymás felé gyorsulását okozza. A gravitációs erő az az erő, amelyet az egyik test a másikra a gravitáció jelenségének megfelelően kifejt. Na most akkor képzeljük el, hogy megérkezik ez a rengeteg ember már délután, olyan szépen magyarra hízták magukat, hogy csak szuszogva bírnak kiszállni az autóból. Azonnal letámadják a harcsakocsmát, s amíg a széles derekú asszony sorban áll a büfénél sült kolbászért, sült hurkáért, finom oldalasért, savanyúsággal, mustárral és foszlós helybéli kenyérrel, addig az ember a kocsma teraszán feltűri a hóna aljáig a pólóját, hogy phűű de milyen meleg van, és gyorsan bedob vagy még két sört. Ezek a testek egyre elnehezülnek a bevitt szénhidrátoktól, s a melegtől, sörtől megszédülve elimbolyognak a színpad tájékára. Kitörő örömmel fogadják, amikor az előadó megérkezik a limuzinnal, körbeállják, ünneplik, a sztár lépni sem tud. Valami kisebb embergyűrű kíséretében felmegy a színpadra, át sem öltözik, eleve fellépő ruhába érkezett, és beraknak neki egy cd lemezt. Ez a tömeg aztán kölcsönhatásba lép vele, megindulnak egy irányba, mint amikor nagyanyám szórja a tyúkoknak a kukoricát, és egymást letapossák. Úgy elkezdenek vidáman kurjongva énekelni, hogy utána sűrűn kapnak a szívük tájékára, hogy jaj nekem. Ilyesmi tömegvonzása van a mulatós zenének. A Neoton legalább egy fél napig lőtte be a színpadon a hangtechnikát, és külön sátor volt nekik átöltözni. A Csepregi Éva finoman, pajkosan mosolyogva megfenyegetett, amikor látta, hogy mackó alsóban fényképezem le. Megígértem neki, hogy törlöm a gépről.

Érdemes szót ejteni az Amatőr Kamarazenei Fesztiválról. Most mondhatnám megint ezt a Jazz szabályt, hogy erre is érvényes, de szerencsére ebben nyakig benne vagyok. Szó szerint. Merültünk a nejemmel a fürdőkádba, és azt hiszem ott hozta először szóba, mint minden mást, mert mi mindent a fürdőkádban beszélünk meg. Zuhany alatt elég hülyén néznénk ki, ahogy egymást túlkiabálva lökdössük arrébb a másikat, hogy én is odaférjek a víz alá. Szóval ezért is sokkal jobb a fürdőkád.
Hja, hogy Kamarazenei Fesztivál. Nejem jelentkezett a zenekarával egy fesztiválra, hogy szeretnének fellépést vállalni. Komolyzenei rendezvény volt, s azt hiszem a nejemet elutasították, hogy itt csak is nagyon magasan képzett komolyzenészek léphetnek fel. Nejem felkapta a vizet, hogy ugyan mitől lennének jobbak a profi zenészek, az amatőröknél? Nejem különben is zenetanár, a Liszt Ferenc zeneművészetin végzett, tán csak megtalálja, hogy hol a villáskulcs a kottán. Na ezzel mérgében bele is vágott egy nagy fejszébe. Megírt egy kész programtervezetet, eljuttatta újságokhoz, médiához, zenei tanintézményekbe, művelődési házakba, s meghirdette a bánki Amatőr Kamarazenei Fesztivált.
Elég sokáig nem jelentkezett senki, majdnem letett róla, amikor a fürdőkádban közölte, hogy jelentkezett egy amatőr kamaraegyüttes. Vissza is írt neki, s utána jöttek sorban. Én az egészet nem vettem komolyan, azt hittem ilyen laza hétvégi kornyikálás lesz, nekiállnak a templomban csellózni, hegedülni, meg kardoznak a fuvolával, s egyszer csak mutatja a cikket a Nógrád Megyei Hírlapban, hogy már írnak is róla. Jesszum Pepi asszony, hát te mit csináltál? Tudod te mennyi ember fog idejönni? Végig gondoltad? Mi lesz, ha menet közben elszúrsz valamit? Mérgükben az oltár előtt törik ketté a nagybőgőt és elmennek haza úgy, hogy soha többé nem kívánkoznak ide vissza. Szóval peregtek a homokszemek, s egyre közeledett a nap, már csak egyet kell aludni. Előtte már napokkal folyamatosan égtek a telefonok. Egyeztetni minden zenekarnak szállást, étkezést. Jönni fog egy hangmérnök, aki az egészet rögzíti, lemezfelvétel, s azt minden zenekarnak eljuttatni. Jön egy ember, aki mindent filmre vesz, jön egy másik, aki kérdéseket tesz fel, meg nyomtatványokat töltünk ki, mivel ez egy zenei rendezvény, vannak itten jogszabályok. Bakker ez ilyen komoly cucc?
Ahogy érkeztek sorban az autókkal, kisbuszokkal összesen nyolcvan ember, akkor tudatosult bennem, hogy ez nem egy elhívunk négy embert a kertbe bográcsozni typ. találkozás.
Minden ilyen első bálozásnak megvan a maga gyermekbetegsége, kezdve azzal, hogy azon kívül, aki szívvel-lélekkel szervezi, nem hisz benne senki, nem is nagyon támogatják. Polgármester bácsi elmesélte, hogy a Jazz fesztivál is így indult az elején, nem nagyon akart tudomást venni róla senki.
Oszt még is itt vannak, rangos esemény. A Kamarazenei Fesztivállal kapcsolatban is ez a megérzésem. Mert láttam itt körülöttem megmozdulni akadémiai rektort, átadva a musica dilecta díjat, meg jött felkapott vonósnégyes, csupa orvosok, csattogtak a vakuk, egymást váltották a zenekarok, komoly befolyásos emberek hangoltak be a templomban. S utána vendégül láttuk őket ebédre, vacsorára és volt örömzenélés is. A végén a nejemet felállva tapsolták a templomban, s sűrűn hálálkodtak neki, hogy megszervezte ezt az egészet. Hja, lesz ebben az évben is, onnan tudom, hogy a nejem kérdezte, hogy van e már meleg víz, szeretne mondani valami fontosat.

Akkor most csak így fejből néhány dolog, amiken vagy azért nem vettem részt, mert épp másik 3-4 napos rendezvényen voltam hopp mester, vagy azért nem írok róla, mert mindjárt kész az ebéd, s ebéd után le kell nyírni a füvet. Utána hanyagul lesétálok a tóra lefürdeni és utána a harcsában összekócolok néhány üveg sört.

Nemzetiségi fesztivál, ennek már nagy hagyománya van, többtíz éve itt tartják Bánkon.
Tekerjatóra, ebben az évben harmadjára jönnek összenyarazni magukat.
Lovas nap, nem tudom pontosan, lovakat eddig csak hátulról láttam, és nagyon messziről, azt is véletlen. Szóval a lényeg, hogy van, díjugratás, meg sok ló, aki szereti az ilyesmit úgy is megtalálja a falu honlapján.
Szüreti bál, elég belterjes, én még egyetlen szüreti bálon sem vettem részt pedig negyedik éve élünk a faluban. Ennek az oka egyszerű, a faluban se szőlője, se bora senkinek. Na jó túloztam, talán 4-5 embernek van bora, az egyiktől szoktam is venni, nagyon finom rozé. Szerintem én csak akkor megyek el szüreti bálra, ha majd a saját hordómat verem csapra.
Idősek napja, erről sem tudok sokat mondani, nyárvégi estén, talán a szüreti bál környékén összehívják az idős embereket, megvendégelik őket ebéddel, jönnek ilyen fellépők, meg énekelnek, elég szolid buli, ha eljutok ebbe a korba ki nem hagyom semmi pénzért.
Mást nem tudok elmondani, kérem kaccsojja ki

[Lake like].