Valamikor 2003 tájékán, rekkenő hőségben a haverommal Denivel nekiláttunk halakat menteni a lecsapolt városligeti tóból. Építkezés miatt leengedték a vizet a jégpálya felőli részen, s a szélében, ahol volt egy méteres betonárok, rengeteg hal megrekedt, kishálóval merítettük ki őket és vittük át a másik oldalba, ahol élhettek tovább, mint hal a vízben.
Tőlünk nem messze 10 éves forma srácok elkaptak egy vadkacsát, kifejlett példányt és ugyan nem vettük időben észre, de kínozni kezdték. Arra lettem figyelmes, hogy a kacsa a földön rugdalózik, a feje lefittyenve, levegőért kapdos, a srácok hangosan röhögtek, s néha belerúgtak egyet. Odaléptem hozzájuk, s szó nélkül felemeltem a kacsát, s egyetlen mozdulattal kitekertem a nyakát, a srácok megdöbbentek, elrontottam a játékukat. Nincs pedagógiai érzékem. Így nem fogtam bele, hogy megneveljem őket, amilyen rusnya liberális szemléletű világba kényszeríttettek minket, még a szüleik megtaláltak volna, hogy mit képzel maga?
Tanyán nőttem fel, az életünkhöz hozzátartozott az állatok felnevelése és levágása. Öltem meg már kecskét, vettem részt sokszor disznóölésben, tyúk, pulyka, sok egyéb. Nem okoz lelki terhet egy állat kivégzése. Ez az élet rendje, jól tartjuk őket, törődünk velük, majd gyors és kíméletes módszerrel végzünk velük. Jut eszembe, a halakat pl. nem fejbe csapom, van egy speciális késem, borzasztó éles, direkt a halaknak tartogatom. Szomszédjaim, ha nyaranta kint vannak, a vasárnapi fogással rendszeresen becsengetnek, mert hazavinni nem szeretnék, megpucolni már nincs idő. 8-10kg-os pontyok, egyetlen másodperc alatt végzek vele, átvágom a feje mögött a gerincét, és levágom a fejét. Észre sem veszi, arra sem marad ideje, hogy tátogjon egyet.
Olajos este annyit még meg tudott tenni, hogy felült, ha megsimogattam vastag dorombolásba kezdett, aztán elmaradt a felülés, és a dorombolás, néha rángatódzott. Azt hittem megmérgezték. Gondoltam, ha a reggelt megéli, akkor van esélye, és erős a szervezete. Éjjel volt egy közel egy órás rohama, összevizelte magát, hányt, fuldoklott, fekvő állapotában futott, és egyetlen alkalommal egy hatalmasat morgott. A szervezete kifáradt, s mire reggel lett már mozdulni sem tudott, a szemét sem tudta becsukni, és a nyelvét sem tudta visszahúzni, de észlelt. Ha megsimogattam óvatosan, akkor egy nagyot szusszant, próbáltam szólongatni, de már semmi reakció.
Elhatároztam, hogy nem hívok hozzá állatorvost, mert én magam sem járok orvoshoz. De látva az éjszakai szenvedését, és, hogy még mindig életben volt, lélegzett, megkegyelmeztem neki. Kora reggel felhívtam a rétsági állatorvost, nagyon hamar kijött, és közölte, hogy a macskát fejbe vágták, egy hatalmas ütés érte a fejét, megsérült a kisagya. Agyvérzése volt, de már telefonon keresztül rákérdezett néhány dologra a macska állapotát illetően, s mondta, hogy kizárt, hogy mérgezés. Adott neki két injekciót. Szteroidot, ami felgyorsítja az anyagcseréjét + valami kombót, arra nem emlékszem. Azt mondta, hogy 8-10 órán belül vagy elkezd feléledni és 3-4 nap lábadozás után enni és inni fog, vagy a szervezete végleg feladja.
Az állatorvossal leültünk beszélgetni közel 2 órát a szobában, hatalmas arc, önálló gazdálkodásra alaposan berendezkedve. Tanya, földterületek, s rengeteg állat. Rengeteg dolgot illetően azonos véleményünk volt, gyógynövényekről esett szó, táplálkozásról, s hogy a boltban tulajdonképpen csak kávét vásárol, mert azt nem tudja megtermelni, de még a kenyeret is saját maga süti, reggelire méz és kecsketej, ha kiviszi az állatokat a legelőre, akkor ő maga is velük együtt nyersen fogyasztja a gyógynövényeket.
Miután elköszönt, lementem a diszkontba a 9 liter fröccsömért, léböjtkúrán vagyok, reggelire karfiol levele fokhagymával, ebédre egyelőre semmi, eléggé lehangolt vagyok, ahogy az egész család, nincs semmi étvágyam. Sétáltam vissza és megcsörrent a telefonom, azonnal éreztem, hogy mi történt, holott még nem is láttam ki hív. A fiam csörgött otthonról, kinyomtam. A lakásba belépve, ott térdelt a macska mellett, s mondta, hogy meghalt. 15 percen keresztül nézegettem, hátha ad valami életjelet, feladta. Nem mertem kivinni a lakásból, mert hátha, megnéztem a szívét, már nem dobogott. Kint a fagyban azonnal kihűlne, de már így is hideg volt a teste. A halál beállta 14:30, végül én is elengedtem. Volt neki egy kedvenc helye, mindig a tuja bokor alá húzódott be, onnan leste az idegen macskákat, onnan felügyelte a saját territóriumát, s nem kegyelmezett egyetlen betolakodónak sem. Mókust is elkapott, madarakat rendszeresen, volt, amit sikerült megmentenem, kivettem a szájából, és riadtan elrepült. Ástam egy gödröt, szóltam Leventének, hogy temesse el ő. S menet közben történt valami furcsa, Hógolyó az anyja ott állt a teraszon közvetlenül mögöttünk, és végignézte. Nem tudom állatoknál van e ilyen kötődésféle, vagy megérzi e, hogy pontosan mi történt. Hógolyó rosszul lett, még sosem láttam így, eldőlt, remegett, és fel sem mert nézni. Miután Olajost eltemettük, Levente Hógolyót bevitte a cserépkályha mellé megfigyelésre. Volt még valami, Hógolyó nem evett egy falatot sem ma, macskáknál előfordul, hogy maguktól kihagynak egy napot, de látva, hogy szó szerint összeomlott, nem tudta kontrollálni a mozgását és olyan volt, mint egy gyászoló anya a fia sírjánál, aki összerogyik.
Na, azóta rendben van, ül a kályha mellett és dorombol, mindjárt bemelegszik a bungi és kihozom a kedvenc helyére.
Olajost egyszer elvittük kirándulni, nem messzire, a két gyerekkel kimentünk a Jázmin utca mögé az erdőbe szemetet szedni és főzni. A macska is szerepel a filmen, de láthatólag nem érezte jól magát és tüntetőleg, idegesen tekergette a farkát, ugyanis a macskák nem szeretnek kirándulni, csak is azt a területet járják, amit a vizeletükkel megjelöltek, ha azon kívül kerül, akkor zavarodott lesz. Majd a végén megmutatom a filmet.
Az állatorvos elmondta, hogy hiába hívtam volna ki előző nap, a macskának nem sok esélye volt. Megmutatta, hogy leállt a központi idegrendszere, csak vegetált, a légzése és a vérkeringése működött, a görcsös rohama meg azért volt, mert agyvérzést kapott.
Éjszaka látva, hogy mennyire szenved, eszembe jutott, hogy könnyítek rajta, egyetlen másodperc alatt eltöröm a csigolyáját, s akkor megszabadul. Nem volt hozzá merszem, nem akartam én dönteni felőle, rábíztam, ha túl akarja élni, akkor legyen meg az esélye. Macskákról rengeteg hülye történetet hallani, hogy miket túléltek. Nem tudom pontosan mi történt vele, ki vágta fejbe, vagy mi. Erre sosem fogok rájönni. Sírni nem sírok, ha egy állat tisztességesen elpusztul, végelgyengülésben, ahogy a természet rendje szerint szabva van, vagy gyors és kíméletes módon kivégezve, belefér az értékrendembe. Szenvedni látni más, nem beszélve arról, hogy családtag volt, nem voltunk egymással túl jó viszonyban, ilyen tisztességes 3 lépésre egymástól, soha nem bírtam a stílusát. Ha enni hívtam őket, akkor nagyon mohó volt, mire a másik odaért, addigra gyorsan bezabálta több mint a felét, így ésszel kellett őket etetni. Hógolyó mérföldekkel kedvesebb és nyugodtabb, szelídebb macska. Olajos vad volt, és néha magától igényelte a törődést, felugrott az ölembe, de minden simogatásnál morgott. Volt olyan, hogy két méterre egymástól letettem egy-egy tányért, s külön adtam nekik enni. Nem bízott bennem, azt hitte Hógolyó valami mást, és finomabbat kap, mint Ő. Elzavarta Hógolyót, s belekezdett az anyja kajájába, az meg kénytelenül átslattyogott Olajos tányérjához. Akkor meg onnan zavarta el, mondván ez az övé.
Okozott azért kellemes pillanatokat is, főleg nyáron, amikor önfeledten aludt a terasz szélén, és addig durmolta magát, amíg le nem esett, s aztán értetlenül körbenézett, hogy ki tette ezt vele? Szakadtunk a röhögéstől. Jöttünk haza autóval, kint feküdt a parkolóhelyen egy fa árnyékába, nem bírtunk leparkolni tőle. Rádudáltam, kicsit megbőgettem a motort, nagy kelletlenül felkelt és egy fél méterrel arrébb nyűgösen lehuppant, s folytatta ugyanazt, hagyjuk őt békén, hisz láthatjuk, hogy éppen ejtőzik. Nagyszerű, a kocsiban már mindenki kiabált, hogy menj már arrébb te idióta! Nagy kegyelmében felállt és még egy fél métert engedett, muszáj volt leállítani az autót és kiszállni, mert nem volt hajlandó arról a jó kis helyről elmenni csak is a kedvünkért.
Béke poraira.
Prédikátor könyve 3. rész
21.
Vajjon kicsoda vette eszébe az ember lelkét, hogy felmegy-é; és az oktalan állat lelkét, hogy a föld alá megy-é?
guga oldala
