Ma megváltozott az életem, mint minden nap.
Nem szeretem a fészbukra kiposztolt és még annak számára is élhetetlen bölcsességeket, aki kirakja, és a fasz sem lájkolja. Ha az ember érzi, hogy okosabb lett, vagy előrelépett, nem egy lájknak köszönhető, hiába nyomkodja rémülten az F5-öt, hogy lájkolták, lájkolták? Basszus senki, és nem is szólt hozzá. Reggel 6h, a kávé mellett kezdőoldal a fészbuk, csalódás, semmi sem pirosít a balfelsőben, senki sem kíváncsi rád, mivel közösségi oldal. Lehet a miatt, mert hamis névvel vagy jelen, a születési dátumodat máshova datálod, magadnak is hazudsz, miért várod, hogy mások kutyaként hűségesek, és őszinték legyenek hozzád?

Ha azt írom, hogy igen neked szól, bárki magára veszi, pedig az én fejemben csak egyetlen személyről van szó, aki nem személy, és soha nem volt beregisztrálva a fészbukra, még is szerettem. Ma eltemettem, napokig néztem a szenvedését, egy macskáról van szó, búcsú Hógolyótól, szarul indult az év. Először a Suzukinknak intettünk búcsú puszit, utána Olajos, ma Hógolyó. Aki rendszeres olvasóm az tudja, hogy Olajost az állatorvos szerint valaki fejbe verte, Hógolyó az anyja volt, nem voltam előrelátó, hogy ezzel mit okozok neki, de végignézte. Kihoztam Olajos tetemét a lakásból, Hógolyó látta, hogy eltemetjük, s összeomlott. Először csak szédelgett, nem volt magánál, azt hittem megmérgezték valamivel.
Soha sem gondoltam volna, hogy két állat lelkileg ennyire összenőhet. Csak macskák voltak, Olajos rendszeresen lesből letámadta az anyját, kicsit verekedtek játszásiból, az ember nem is gondolná, hogy többről volt szó.

Hógolyót fogadtuk be először, mert a tulaj csak nyaralni járt ki, és kérte, ha már itt lakunk, hadd maradjon nálunk. Vácon lakik, ott is van macskája, de beteg, a kutyája is idős, hatalmas teher volt neki, mi meg imádtuk. Pár nappal később jött Hógolyó fia Olajos. Itt lakott az utcában árván, a többi menekült macska között táborozott, kitéve az emberek kegyelmének, hogy vagy kap enni, vagy nem. Sétáltam a Jázmin utcában, nyirvákolt utánam, éhes volt, megengedtem neki, kedves voltam hozzá, gyere, gyere csak gyere, túl szép macska volt.
Később mondta Ani, aki Hógolyó eredeti tulajdonosa, hogy Olajos Hógolyó fia.
2007-ben kerültek hozzánk, Hógolyóval nagyon jóban voltunk, csendesen jött be a műhelybe, nem akart zavarni, de ha felugrott a székre, akkor egy észrevétlen cirmákolással a tudámásomra hozta, hogy jelen van. Szia, hát itt vagy? Megsimogattam, összegömbölyödött, szerette a társaságomat, s még jobban, ha társaságom volt. Azonnal kötelességének érezte kierőszakolni a figyelmet és a szeretetet. Felugrott az ügyfél ölébe, dorombolt, a körmeivel dagasztotta a ruháját.

Olajos egy igazi mini oroszlánként lépett színre, berongyolt nagy dérrel-durral a műhelybe, vágtam nekik egy bejáratot, hogy ha nem vagyok itt, akkor is be tudjanak jönni. Mindkét macska máshol kezdte az estét. De reggelre együtt, összefonódva a fotelemben találtam őket.
Olajost, amennyire nem szerettem a vadócságai miatt, hogy eleszi az anyja elől a kaját, felugrik az autó tetejére, és ott a lábnyoma, agresszív rohadék kanmacska, minden éjjel verekszik, és felügyeli a territóriumot, a halála annál jobban megviselt.

Hógolyó teljesen összeomlott, amikor látta Olajost temetni. Fene se gondolta, hogy egy egyszerű macskában akkora lélek van, hogy képes utána halni. Ma itt voltak a nejem szülei, és mesélték, hogy a sógoromnak volt egy pár selyemtyúkja dísznek, nem levágásra. Az egyik elpusztult végelgyengülésben, a másik utána ment, meg akart halni szándékosan, és nem segíthettek rajta.

Hógolyó Olajos halála után kikészült, soha nem hallottam macskát ilyen fájdalmasan sírni. Zavart, hogy hiába vittem be a lakásba a melegre, hajnalban nekiállt bömbölni. Alig tudott járni, de kiengedtem, reggelre a fotelemben találtam a műhelyemben, arra még képes volt, hogy odáig eljusson. Mivel elég sokat iszom, így sűrűn járok ki vizelni a sövényt, mire visszamentem Hógolyó már is elfoglalta a helyem. Ahány vizelés, annyi lebaszás, hogy húzzál már innen, ez az én helyem! Soha nem értett a szóból. Ha véletlenül kint maradt a szervizpulton a pulóverem, akkor arra feküdt rá. Reggelre tiszta macskaszőr volt, a nejem meg kizártnak tartotta, hogy mosógépbe tegye, előtte mentesítenem kellett.

Olajos halála után Hógolyó összeomlott, s én vártam türelemmel, mert olvastam a macska depressziról. Nem eszik, nem iszik, szédeleg, ami benne van, kihányja. Ez így egyszerű, de Hógolyó nem tudott elaludni, állandóan rángatódzott, próbálta lehunyni a szemét, a pupillái kitágultak, sírt, hiába vettem az ölembe, már nem akart élni, hiába gondoltam azt, hogy pár nap és túl lesz rajta.

A szervezete elfáradt, és feladta. Hiába próbáltam vizet diktálni bele pipettával, vagy a szájába adni egy falatot, kihányta. Az összes részletet leírni méltatlan lenne hozzá. Csak mi tudjuk, a családja, mert, hogy családtag volt Olajossal együtt, hogy mi történt. Hiába hívtam fel az állatorvost, hülye tanácsokat adott, így ki sem hívtuk hozzá. Adjunk neki joghurtot, húslevest. Végső elkeseredésemben adtam neki pár csepp Frontint, amit néha én is beszedek, ha úgy érzem, hogy ez a világ nem a valóság. Felhígítottam, és kiszámítottam, hogy ha én, mint ember vagyok jelenleg 192cm magas és végre elértem a versenysúlyomat, ami 92kg, akkor Hógolyó, mint macska, neki mennyi kell, hogy végre lenyugodjon, ne rángatódzon, s tudjon aludni, pihenni. Alul adagoltam neki, nem használt semmit, bár szerettem volna elhitetni magammal azt, hogy ha ritkábban riad fel, az a gyógyszer hatása. Nem aludt egész éjjel, már harmadik napja. Kikészülve, leépülve, a szemei valahol idegenben.

A kezeim között adta ki a lelkét, a szervezete feladta.
Megindító volt számomra, hogy a fia halála miatt utána halt. Nem bírt nélküle élni, ez nem egy bulváros téma, s nem is fogok ma, kardélre hányni senkit a magam elviselhetetlen stílusával. Hógolyónak volt egy kedvenc helye a kert sarkában, el sem lehetett mozdítani onnan. Olajost is a kedvenc helyére temettem, ahol mindig is ült. A talaj fagyos volt, úgy helyeztem el a végső nyughelyén Hógolyót, ahogy a fotelemben szokott összegömbölyödni.

Béke poraira, ha nem írtam volna le, én sem tudnék aludni nyugodtan. Hógolyó a fia halála miatt napokig nem aludt, nem evett, nem ivott. Reggel még élt, hittem benne, hogy felépül. 11h-kor halt meg, csak egy macska, de nem tudtam ebédelni. Azóta sem jön össze, az éhség ilyen helyzetekben fel sem tűnik, az embernek nem enni van kedve. Nem jön vissza semmi, eltemettem, de hiányzik a kedves murcogása, amikor bejött a műhelybe, s érzékelte, hogy feszült vagyok a meló miatt, nem is akart zavarni, csak bejelzett, hogy megjöttem. Lekucorodott a székre, összegömbölyödött, s alig várta, hogy a húgyhólyagom feszes legyen. Azonnal a fotelembe ugrott, s úgy megsértődött, miután visszaraktam a vendégek számára kijelölt székre, hogy néha ki is ment, s nem is jött vissza egy darabig.

Bánkot hallottátok gugáról, ma nem ugatok be senkinek.

[Le vagy macska]

A film nem azt adja vissza, hogy valójában mennyire kötődtünk hozzájuk, poénnak szántuk, a legnagyobb kínzás részünkről az volt, amikor leostobáztuk őket egyenként verbálisan.