2024. június 20., csütörtök

Gyorskeresés

Bánki Folder 15. rész (Welcome érák)

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Come arák, camerák, ide redukáltam. A kamerákról lesz szó ebben a feszült helyzetben, az eccemű a háromszög végén, ami mindent lát. Novus Ordo Seclorum, az új világrend, s a végén talán chipegetünk is.

Ma jártam a diszkontban, iszkoltam, mert 11h-kor záróra, a léböjtkúrámat felírtam magamnak, 3 liter bor, 6 liter szóda. 12h után már csak ezt fogyasztom, s így szép vagyok, ebben a faluban okos nem lehetek. Megcsapta a fülemet egy párbeszéd. A diszkont hátuljában már nyitás után adagolnak a napi stressz ellen alkoholt. Minden nap egy új kezdet. Férfiak, kemény mellel, a jobbik, az majd elkeni az arcukat. Bele sem szóltam felesleges, még nem tudják, miről van szó, mire megtudják, már nem tudják mire vélni. Kell egy megmentő.

Ki veszi észre a kamerákat? Mindenhol lesben állnak, a gps készülékem Belgiumban (magyar hangja Eszter) új fogalmat tanított. Piros lámpán áthaladást a kamera rögzíti. Szoktam pornófilmet nézni, és néha eszembe is jut, hogy, mi lenne, ha valaki látna közben.

Még a Gizellában laktam, az szdsz székháza mellett, amikor győztek, nem tudtunk aludni tőlük, mert hajnalig szólt élőben a lagzis zene, minek örültek? Sokszor kaptam a fejemre a visszatérő ügyfelektől, hogy csak annyit kellett volna tennem, hogy lyukat fúrok a falba, és dinamit. Kuncze Gábor a fal túloldalán hajtotta végre a cion „bölcsit”.

Velünk szemben a Siemens, mindenhol kamera, az szdsz székházán is fityegett, előtte bölcsöde volt, nem volt rá szükség, de miután a politikusok betették a lábukat, azonnal látni szerettek volna mindent, ami a környéken zajlik. Hát itt vagyok, biztos megmutattam magam akaratlanul, tudatlanul, a kamera 24 órában rögzítette.

Miért pont az egydolláros, mert az mindenkinek van, még egy koldusnak is hirdeti az új világrendet, nem kell komolyan venni, de szem elől téveszteni sem. Senkit.
Kutyáknak kötelező a chip. Végre, legalább, ha el van veszve, akkor sincs elveszve, a kormány jó szándékú, még a kutyákra is gondol. Amikor még biléta volt a kutya nyakában, hogy ki fia, s borja, az nekik nem volt elég. Olvasni mindenki tud. Ha nem is a sorok között.

Nekem tetszik az ötlet, nyugodtan megfigyelhetnek, nincs semmi takargatnivalóm, nem érdekel, hogy van már gesztusvezérelt számítógép, ahol a kommunikáció kétirányú, mert nem csak én nyomom meg egy legyintéssel az entert, közben engem is látnak. Kifejezetten vonzó számomra a téma, kár, hogy nem leszek jelen, mert kivonszolnak. Nem kell egy halom papír, elég egy bélyeg. Magadtól fogod kérni, mert úgy intézik. Anyakönyvi kivonat, jogosítvány, lakcímkártya, igazolvány, bérlet, belépő, bankkártya? Nem lehetne egyben mindez?

Csak, ha kéred, s bizony mire vége lesz az általuk generált problémának, magadtól fogod kérni a megoldást, s nem is lesz számodra kérdés, hogy a kamera megfigyel. Legalább biztonságban érzed magad. Nincs több elveszett gyerek, ahogy az árut követik, hogy hol jár a kamion, a gyerek nyugodtan leléphet a diszkóba, tol egy kis ekit, ami a menetrendbe belefér, de legalább nem fogod szem elől téveszteni. Hazatalál.

Azt már észrevettem, hogy a nap tyúklépésben kel fel, nem harangoznak, egyszer csak besüt.

Szándékosan vettem rövidre a posztot, úgy is emlékezni fogsz rá. Nem tudom, miért szemelték ki Magyarországot, de mi leszünk az elsők. Valamiért fontosak vagyunk, nem hiába volt Trianon, s hiú remény, hogy újra lesz Nagy Magyarország. Mindig is elsők voltunk, csak elkendőzték és meghamisították a múltunkat. Isten ettől még él és létezik, nem azért, mert hiszel benne vagy nem, ettől független. A dominó innen indul, egy kedves barátomtól már kaptam ezért a fejemre, hogy miért terjesztem ezt. Író vagyok, jogomban áll hallgatni, azt már megtettem, de a fantáziám szabad. Rendelkezésemre áll néhány puzzle darab, nekem ez a mese jött ki, ebben sem kell hinni. Miféle államcsőd, hiperinfláció, és éhezés? Ilyesmi manapság már csak a katasztrófa filmekben van, jobb fotelből nézni.
Kizárt, lehetetlen, hogy megtörténjen, ez nem színház, hanem maga az élet, ami valóság.

Az utolsó szó jogán, mielőtt eltaposna az embirka horda, megemlíteném, hogy a valóságot előre legyártották. Nem hiába tették lehetővé a választásokat. Csak Isten és Sátán közül lehet választani. Kényelmetlen, mert még az is Sátánista, aki azt mondja, hogy ő ugyan ateista, nem hisz Isten létezésében, de jó embernek találja magát, mert melózik rendesen, adót fizet, betartja a törvényeket, nem árt senkinek, nem hogy a légynek. Fogalma sincs róla, hogy mibe keveredett.

Amikor választás elé állítják, úgy, hogy már hónapokig éhezett, mindenhol háború dúl, dörögnek a fegyverek, a gyerekei esendőn néznek rá, akkor megadja magát, legyen, s könyörögni fog érte. Különben nem jut hozzá semmihez. Az egész egy hatalmas nagy lila szar és köcsögség, nehogy elhiggyétek, szar, hatalmas lila köcsögség, csak a fantáziám engedtem szabadjára, szar, hatalmas lila köcsögség. A kurátorokat hallottátok végszónak, rádiószínház.

Jel 14,11
És az ő kínlódásuknak füstje felmegy örökkön örökké; és nem lesz nyugalmuk éjjel és nappal, a kik imádják a fenevadat és annak képét, és ha valaki az ő nevének bélyegét felveszi.

A nagyobbik fiam hajnalban kelt, egyenruhába öltözött, felvette a második magyar hadsereg egyenruháját, lefőzött egy kávét, s miután már széttopogta a lakást a katonai bakancsban, lelépett. Szécsényből gyalogoltak Balassagyarmatra, ami a legbátrabb város, érdemes utána olvasni. Irigyeltem a merszét, hogy képes volt egyedül felszállni a hajnali buszra abban az egyenruhában, ami utoljára a második világháborúban látott lőport + málhazsák. A nejem bepakolt neki rendesen, hogy ne éhezzen, ha a harctérre ér. Emléktúra, lesz még ilyen kitörés nevű is, amikor Budapestre mennek, még csak 16 éves, fogalmam sincs, hogy keveredett bele ezekbe a dolgokba. Magamban már megfogalmaztam, hogy a kitörés túrára nem fogom elengedni, nem az eszme miatt megy el, tavaly is volt, gond nélkül hazajött. Katonai táborokba jár nyaranta, bírja a kiképzést. A média nagyon szereti a kitörés témát, és oda gyűlnek, mint dögre a legyek a kamerákkal. Aztán kedvükre szétliberizálják, hogy egy ilyen mocskos és antiszemita országban élünk. Tököm sem tudja, de soha nem élnék ott, ahol nem érzem jól magam. Csak is akkor, ha biztosítva van a táptalaj. Szilikatinka által benyújtott nem lehet kisebbségezni, mert 3 év böri + nehogy már ne üssék a vasat, a holocaust túlélőknek egy kis prémium, 50%-al megnövelt jövedelem. A szúnyogot sem lehet elhessenteni.
Más módon végzi be.

Nem Magyarországot fogjátok felvásárolni, hanem a halálos ítéletet, amit Isten már előre megírt. Nem is kell harcolnunk ellenetek, mert, ahogy a cion „bölcsiben” megírtátok, a súly magától omlik össze a saját terhe alatt. Aztán leshettek az eccemű új ordo renddel. Sem nekem, sem senkinek, aki ismeri Istent, s belát a függöny mögé, nincs dolgom veletek.

Mindig is foglalkoztatott a gondolat, hogy mit keresek Bánkon, miért költöztünk ide.
Eddig kétszer álmodtam a válaszról, az első lesúlytó volt, valami hatalmas gonosz szállt le a hegyre, s én elűztem. Aztán felébredtem, hogy ennyire nem lehetsz hülye, sokat képzelsz magadról, csak egy hülyegyerek vagy befröccsözve. Túlértékeltem a magam hat első és két második elvégzett osztályát, gyarló az ember, megesik, hogy büszkévé válik. Aztán jött a második álom, nem én űztem el a gonoszt, csak uralkodtam rajta.

József, amikor elmesélte a testvéreinek a két álmát, megvádolták, holott mint Isten népe, pontosan tudták, hogy az álmot Istentől nyerte, mivel nem tetszett nekik kerék alá tették, aztán mefigyelték. Nem süllyedt el. Kútba dobták, de az egyik tesónak inába szállt a bátorsága, hogy mit fog hozzá szólni atyánk? Adjuk el rabszolgának. Potifárné, lehet a csaj nevére nem jól emlékszem, de meg akarta keféltetni magát. József nem gerjedt rá, börtönbe került miatta, mert a nőci elkezdett sikoltozni, hogy megerőszakolta, holott épp ellenkezőleg, a sunának az volt a legnagyobb gondja, hogy egy ujjal sem nyúlt hozzá. Szóval Józsefnek a börtönben volt két álma, a pohárnok és a sütőmester, aki szintén börtönben volt, róluk szólt, megvalósult, s a megvalósult álmok alapján a Fáraó a jobb kezévé tette, mert ő is álmodott, de semmi hülye varázsló nem tudta megfejteni az álmát, aki csak is a fáraó kegyeiért varázsolt meg koncért. Nem volt túl hosszú mondat?

Elfáradtam, túl késő van. Amennyit és, amit szeretnék elmondani, lehetetlen, mert a végtelen Istenről szeretnék beszélni, én meg mindig elálmosodom, ha az óra sűrűbben ketyeg. A nejem mindig neheztel rám, ha későn megyek be. Utána hozzám bújik, ő ölel át, én csak kényszeredetten, mert zord gyermekkorom volt, s ez a mai napig kihat. Ettől még bemegyek hozzá, muhaha :DDD

A hozzászólásokkal meg kár lenne elvenni az élét egy ilyen fasza kis posztnak, hogy én ugyan nem tettem volna ezt meg ezt, vagy jobban csináltam volna, vagy guga menj a picsába. Már rég ott vagyok, ha akartok gyertek utánam, ehhez nem kell komment :DDD

Végére gugás filmecske? Berakom, de nem neked :DDD a filmet meg úgysem nézed végig: [bungi projekt]

  • Nem lehet hozzászólni
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.