A fostás

Napokban jövök haza kerékpárral és az egyik utcában megláttam a postásunkat letolt gatyával két bokor között. Nagyon zavart pillanat volt. Karácsonykor adtam neki egy ezrest és megköszöntem neki az éves munkáját, hogy külön behozta a céges leveleket, mert lehetett volna éppen tuskó is és csak lerakja a ládák tetejére, hogy ez mi ez?
Láttam már ilyet, van a házunkban egy utazási iroda székhelye. A másodikon egy hölgy a tulaj és ide kapja a céges leveleit. Többször vettem fel a földről számukra fontos levelet, legalábbis a feladóból ítélve. Ha helyettesítő postás van, akkor az is csoda hogy a bejárati ajtón belül kerülnek a levelek.
Szóval ez az ember ott guggol a két bokor között és könnyít magán. Nem is tudom a mai napig mit gondoljak magamban. Akkor és ott nyilván nem köszönhettem rá hangosan, mint máskor hogy tiszteletem, jó munkát vagy valami ilyesmi és egy kicsit lendítek a jobb karomon.
Látta, hogy láttam és azt is hogy megpróbálok úgy tenni, mint aki a túloldalon keres egy házszámot vagy valami ismerős kiszögellést, amiről tudom merre járok.
Miután elhaladtam még azt is hallottam, ahogy kínkeservesen nyög és csavarodik ki belőle, tehetetlen volt, nem tudott rajta uralkodni, nagyon sajnáltam Őt.
Másnap előfordulhat, hogy le kell hoznia a műhelybe egy levelet és a szemembe kell néznie, előre köszönnie és próbálni nem gondolni rá, hogy mi történt.
Próbál majd velem szemben udvarias és illedelmes lenni, ahogy az egy postástól kijár és már előre elvörösödik, még mielőtt csengetne.
Én mindig a szemébe nézek mindenkinek ha ráköszönök és ha hozzá beszélek akkor is végig a szemébe nézek, vagy ha elköszönök.
Nem a padlót vagy a plafont bámulom, nem egy ablakon ki, hanem egy ablakon be.
Lelkészünk mondta mindig, hogy figyeljük meg ha valakihez becsöngetünk miként nyit ajtót, olyan a lelke, olyan a nyugalma.
Ha csak résnyire nyitja ki, hogy éppen kilát a szemével s tessék ki az? Mit akar? Nincs itthon, keresse máskor és becsukja, részéről letudva. Ez a bizalmatlanság jele, fél, van takargatni valója.
Vagy kitárja szélesre, tessék jöjjön be és mosolyog.
Volt régebben egy munkatársam. Kérdezgettem tőle, hogy miért veszel át a cigányoktól minden szart? Minek veszed meg ha kidobod a szemétbe?
Azért mert ha egy hónapban hoz 4-5 használhatatlant, azért általában jól fizet a betörés, ne máshoz vigye a finom árut, inkább bevállalok tőle mindent és vihogott meg kissé összedörzsölte a tenyerét, májójárt.
Egyszer becsöngettem hozzá, hogy korábban kell bejönnie dolgozni. Hiába voltam vele együtt napi nyolc órát, egy résen keresztül beszélt hozzám, aztán becsukta hogy jó majd megyek, ne várjam meg.

Na ezzel kell szembenéznie legközelebb a postásnak ha hozzám lejön. Egyáltalán nem vetem meg Őt, sőt pont ezért írom le mindezt, mert átérzem a kényszerű helyzetét. Biztos volna olyan ismerőse, aki beengedné wécére, de vagy nem volt rá ideje, vagy megváltozott a világ és nem engedik be.
Angliában van egy törvény, hogy ha valaki wécére kéredzkedik be, csönget be, hogy elvégezze a nagy dolgát, de te nem engeded be és ezt tudja bizonyítani ill. miattad csúszott a gatyába, akkor büntethető a lakás tulajdonosa. Nem emlékszem már, hogy pénzbírság vagy börtön, de maga a tény hogy felelősségre vonhatnak érte.
Ezt Magyarországon is be kéne vezetni. Közelebb hozná az embereket egymáshoz. Én ha diktátor lehetnék, akkor csak is olyan törvényeket hoznék, amikkel az embereket közelebb tudnám hozni egymáshoz, hogy törődjenek egymással, figyeljenek a másikra. Ne legyen ez a bezárkózott elidegenedés, hogy ha kimegyünk az utcára, akkor csak dudálni tudunk, így köszönünk, ennyibe vesszük a másikat.
Engedélyezném az esténkénti kötelező szalonnasütéseket a lakótelepeken, hogy a családok menjenek le együtt és nevessenek, a gyerekek meg legyenek rakoncátlanok, de azok amúgy is azok, nem lehet Őket kötelezni rá, Ők még gyerekek.
Vagy egyszerűbb lenne tüntetni a hegyek ellen, hogy legyenek laposak?
Na elvarrom ezt a szálat, mert még rám fogják, hogy egy szentimentális hippi vagyok gyöngyökkel a nyakamban, fehér bő ujjú ingben, virágok közt táncolok a napfénnyel és nem tudok szabadulni a hatvanas évek hatásától.

Pár másodperces jelenet volt, hogy megláttam, összevillant a szemünk és zavaromba elcsaptam a fejem majd hallottam a hangokat, de kényszeresen elgondolkodtam rajta. Tegnap velem is történt egy hasonlóan kellemetlen helyzet. Reggel elvittem a fiamat iskolába és kerékpároztam haza a ligeten át. Indulás előtt egy kicsit ideges is voltam, mert nem voltam wécén, hogy fogom bírni hazáig?
A ligeten át jöttem és belefelejtkeztem a gondolataimba. Egyszer csak megreccsent a valagam de úgy hogy zenget az amúgy csendes környék és egy kicsit belefájdult. Az első érzés az elégedettség, ami eltöltött, hogy alább hagyott egy olyan feszültség, amire nem figyeltem oda csak tudat alatt zavart és nyomasztott. De aztán megértettem, hogy mi volt, majd lopva hátrapillantottam a szememmel úgy hogy a fejem ne mozduljon meg. Mögöttem egy idősebb nő jött kemping kerékpárral és tudom, hogy belehajtott.
Felállva gyorsítottam bele, hogy ne kelljen egymás mellett állnunk a pirosnál és ne kelljen kényszeredetten a szemébe néztem, mire befordultam a sarkon már hangosan röhögtem a biciklin. Nem is néztek hülyének, akik akkor láttak, nem is tudom melyik volt kellemetlenebb, cseberből vederbe.
Szóval én remekül beletudok érezni a postásunk helyzetébe, ráadásul neki annyival nehezebb, hogy amíg itt dolgozik még sokszor a szemembe kell néznie és előre kell köszönnie, a jattot pedig még hálásabban s közben ott motoszkál benne, pontosan tud róla, hogy tudom.
Nem egy természeti nép szülöttje, mint az erdélyi cigányok, akik a kelenföldi piac mellett ami már régen megszűnt, egy gyepre jártak. Nyüzsgő forgatag, széles derekú, színes szoknyás asszonyok itt a tessék és hármat vesz négyet kap.
A piac mellett egy széles rét, se bokrok, se fák. Odamentek, felhajtották a szoknyát és letolták a nadrágot, csak úgy világított a valaguk. Ez aztán a kommunikáció fellegvára. Régebben a seregben egy katonatársam öngyilkos lett egy lány miatt. Felvágta az ereit és a wécébe véreztette a kezét.
Közvetlenül ez után a laktanya parancsnok levetette az összes wc ajtót, hogy legközelebb legalább ebből ne legyen baj.
Minden reggel ott ültünk egymással szemben és néztük a plafont, a padlón a mintát, a felmosórongy maradékát, milyen szép ez a minta, rozsdás a wc fala, stb.
Nem tudtunk felállva elhajtani onnét, a postás sem tud többet soha.
Remélem azóta rendbe jött, karácsonykor majd adok neki egy ezrest, hogy lássa még bízok a munkájában, rá vagyok utalva, fontos hogy kézhez vegyem a küldeményeket.