...pedig valójában fölösleges.
Izgulok
Már megint kávé, így indul a reggel,
Tele a fejem ilyenkor rímekkel.
Csak pörög az agyam és gondolkodom,
Időnként még el is mosolyodom.
Pedig izgulok és görcsben a gyomrom,
Tíz nap után, ma ismét láthatom.
Furcsát mondott a legutóbb szerdán
És már várom, mi lesz eztán!
Valójában nem is várok semmit,
Kár is ezen agyalnom ennyit.
Lesz, ami volt is, a nagy semmi,
Nem hagyom ismét a fejemre nőni.
Elkerülhetne minden ilyen gondolat,
Lepereghetne, mint az öreg vakolat.
Hagynom kellene békén végre,
Neki sem jó, hogy rajongok érte!