Érdekes problémával találkoztam (már akinek). Középiskolás korom óta próbálnak valamilyen programozási nyelvre megtanítani. Érdekel, megy, de aztán vége az anyagnak, nincs tovább, én meg felejtek.
Szeptemberben "vénségemre" beíratkoztam a Kandóra (csak jót tudok róla mondani, jó tanárok, érdekes tárgyak), itt a C nyelv van preferálva, a fejlesztői környezet a mára már elavult BorlandC. Egy kezdőnek azonban nincs többre szüksége, az alapokat könnyedén el tudja sajátítani rajta. Én annyira megszerettem, hogy az alap progit mindig megírtam BorlandC-ben, majd a "csinosítás" folytatódott DevC++-ban. A súgója kész tankönyv rengeteg példával, gyorsan fut és átlátható. Számomra eleinte a legnagyobb probléma a kevés megjelenített karakter volt. Ha nőtt a felbontás, nőtt a karakterek mérete is, mindig fix sorhosszúsággal, ami soronként 78 karaktert és 14 sort jelentett bekapcsolt WATCH ablakkal. Aztán jöttek az igények: szeretnék programot írni a PDA-ra, PC-re, persze valami szép grafikusat. Nem ártana kikupálódni soros, GPIB és USB kommunikációból. Szóval ide már valami komolyabb kéne, de nem elég a környezet fejlesztése, nekem is fejlődnöm kell(ene), sajnos magamtól, mivel sikeresen túl vagyok a prog mindkettő félévén.
Tehát kéne valami könyv, amiből tanulhatok. Megvettem a Demeter M. Ibolya féle Visual Studio 2005 & 2008 könyvet, mivel döntésem értelmében a folytatás a Visual C# lesz, majd ha ebből elértem a megfelelő szintet, talán VisualC++. Persze kérdés, hogy a nyelv megválasztása megfelelő-e? Úgy gondolom számomra az lehet. Jelenleg a céges Visual Studio 2008 Pro-val babrálok, ma azonban egyik kollégám a figyelmembe ajánlotta a Sharp Develop nevű alkalmazást, mivel ingyenes és jól használható. Majd otthon kipróbálom, remélem beválik.
Összességében a gondom annyi, hogy fogalmam sincs mi a jó út ahhoz, hogy elérjek egy megfelelő szintet. Melyik nyelv, melyik könyv, melyik szoftver. Esetleg tanfolyam? És akkor az ATMEL-es vágyaimat még nem is említettem (ATMEL, mivel jobban elterjedt az iparban, mint pl. a PIC)!