2024. május 12., vasárnap

Gyorskeresés

Gondok a géppel

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Kezdek mérges lenni.
Nem sok gond szokott lenni, amit ne tudnék megoldani, de a mostani egy kicsit idegesít. Ugyanis még a probléma okára se jöttem rá 100%-osan, nemhogy a megoldásra.

Tudom, itt a PH!-n van bőven fórum ahol kérdezősködhetnék, de így nekem jobban tetszik, másrészt meg már megtettem. Sokan vagyunk segítségre szorulók. neve mind...

Szal elmesélem a storyt, hátha tudtok valami megoldást rá.

Kb. 1,5-2 hete nem játszottam a gépen. Előtte minden kiválóan működött.

Az első tünet az volt, hogy nem látta a vista a DvD meghajtót. Ikonja volt, de nem olvasott be semmit. Áramot kapott, a tálcát ki-be adta, de fel nem pörgött.
Ekkor 2-3 újraindítás után egyszer-egyszer felismerte és akkor működött is rendesen. Majd másnap megint nem, és így tovább. Túl gyakran nem használom, így nem is érdekelt.

A második tünet ami feltűnt, hogy a merevlemez műveleteket jelző piros kis led folyamatosan égett. De nem villogott, kicsit se, mint amikor ír a vinyó, hanem folyamatosan világított. Nem tudtam miért, azóta se tudom, miután betölt a Vista, folyamatosan világít.
HD Sentinellel csekkoltam, merevlemez művelet nincs. Totál nullán áll, akkor is világít. A vinyó nem melegszik. Ezt is leszartam egy ideig... Ha így jó, hátjó. Persze vírus nincs, azt is csekkoltam.

Majd egyik nap gondoltam jáccok valamivel. Régi jó Serious Sam 2-t indítottam, és meglepetésemre a játékban szétesett a kép.
Kb olyan volt, mint amikor a memória túl van húzva, és már nem bírja, ilyenkor szokott ilyet csinálni. Persze ennél a gépnél még nem tapasztaltam. Hónapok óta ugyan azon az órajelen futott a VGA, semmi gond nem volt. CNC3, SS2, Unreal3, TDU meg hasonló játékokkal szoktam küdni, ergo nagyon nem volt leterhelve a gép. Tény, hogy szépen túl volt húzva, meg mostmár egy ideje Full HD monitoron vagyok, lehet ez is számít valamit.
Persze első dolgom volt alapra visszaállítani az órajeleket. De semmi. Utána is szétesett a kép.
Majd egy nappal később már simán windowsban is szétesett és lefagyott az egész.
Ekkor kezdtem megijedni :) Főleg, mikor már biosban is a szétesés jeleit mutatta. Na mondom ez biztos nem szoftveres probléma.
Szétkaptam a gépet, mondom kitisztítom, hátha melegszik valami. Bár a szenzorok normál hőt mutattak.
Összeraktam újra, de semmi változás. Már be se töltődött a windows. Betöltés előtt kékhalál. Na mondom annyi a VGA-nak, vehetek másikat. Párszor próbálkoztam még, de mindig kékhalál lett a vége.

Akkor fogtam magam, illetve a gépet, és elindítottam Safemode-ban. Persze el is indult. Minden gond nélkül. Nem volt szétesés, se semmi. Fogtam, leszedtem az Nvidia drivert, majd újraindítottam a gépet.
Minő meglepetés (persze volt az) driver nélkül elindult normál módban is a win. Persze a Vista magától felismerte a 8800-ast, és fel is tette a drivert. Így a köv. újraindítás után már fel volt települve a vga.
Természetesen húzva nem volt, de azóta működik rendesen.
És, ami a legfurcsább, hogy a piros led se világított már folyamatosan.
Na mondom, akkor minden a túlhúzás miatt lehetett, probléma megoldva.
A nagy fenét, 1 napra rá, már megint világít a piros folyamatosan. DvD meghajtót már a bios se ismeri fel. Pedig a sata kábelt átdugtam másik foglalatba, nem számított.

Szóval még mindig ott tartok, hogy led folyamatosan ég, DvD meghajtó nem megy, nem ismeri fel a bios. A kép egyenlőre még nem esett szét, bár játékban azóta se próbáltam. DvD meghajtónak nem lehet nagy gondja, mivel elég firss, másrészt meg amikor épp felismeri a gép, akkor tökéletesen működik.

Na jó Dr House módjára adjatok valami diagnózist erre, mert én már kezdek kifogyni az ötletekből. :)
Előre is köszönöm.

Hozzászólások

(#1) Dany007


Dany007
veterán

Legyen visible...

(#2) FerroChrom


FerroChrom
tag

Nem lehet, hogy a tápegység rakoncátlankodik? Ki kéne próbálnod egy erősebb, tutibiztos példánnyal, hátha ez okozza a problémát.

No Fate But What We Make - Nincsen végzet, csak ha magad is bevégzed (Sarah Connor) :: A Google nem a barátom. A barátait megválogatja az ember.

(#3) Dany007 válasza FerroChrom (#2) üzenetére


Dany007
veterán

Ezen én is elgondolkodtam. Viszont nem sok lehetőség van rá. Egy Chieftec 550 wattos van benne. Otthon nem igazán találnék erősebbet... Meg biztosabbat se =/

(#4) FerroChrom válasza Dany007 (#3) üzenetére


FerroChrom
tag

Ez esetben nem szóltam. :) Azért tippeltem a tápegységre, mert az említett tünetekből rögtön az jutott eszembe, hogy valószínűleg nem kapnak elég áramot a részegységek.

Még egy ötlet: próbáld meg totál lekötni a DVD-meghajtót a gépről, tehát se a táp, se a SATA ne maradjon bedugva.

No Fate But What We Make - Nincsen végzet, csak ha magad is bevégzed (Sarah Connor) :: A Google nem a barátom. A barátait megválogatja az ember.

(#5) Dany007 válasza FerroChrom (#4) üzenetére


Dany007
veterán

Igen, már más is ajánlotta a tápot. De nehéz kipróbálni.
A lekötés jó ötletnek tűnik. Leszedem a dvd-t, hátha az akassza meg a rendszert.
Ami még a táp ellenőrzésével eszembe jutott, (most, hogy mondtad) meg lehetne nézni hány voltot kapnak a csatik,nem? Esetleg programban, vagy biosban. Az 5 volt az 5 volt- e a 12 12, és így tovább. Mondjuk ebből meg még nem derül ki, hogy megkapja-e a szükséges teljesítményt... :S
Mind1, a lehúzóssat kipróbálom, amint hazaérek. Köszönöm ismét a kis brainstormingot :)

(#6) FerroChrom válasza Dany007 (#5) üzenetére


FerroChrom
tag

Nagyon szívesen. :)

Ha a BIOS-od kiírja az feszültségértékeket, akkor mindenképpen meg tudod nézni akár onnan is. Ha nem, akkor csak multiméterrel tudod ellenőrizni a táp kimeneteit, ha fellelhető ilyen eszköz a házatok táján. :) A multiméterrel az az előnyöd is megvan, hogy a táp teljesítményét is tudod csekkolni vele.

No Fate But What We Make - Nincsen végzet, csak ha magad is bevégzed (Sarah Connor) :: A Google nem a barátom. A barátait megválogatja az ember.

(#7) mephi666


mephi666
nagyúr

én mondjuk legyalulnám a pistát és feltennék egy win7 bétát :) a vista, amikor kb 1éve pár napot fennvolt nálam, kivégeztem egy alaplap+vga cserével... (ilyen műveletet az xp simán bevett, de a vista meghalt tőle) meg minden más nyűgöm is volt... elég kényes az az oprendszer... :( mellesleg a ramot is zabálja ezerrel... én inkább a kisebb erőforrásigényű win7-tel próbálkoznék... (talán valami drivergubanc is lehet az ok? esetleg hw-oldalról mondjuk ha 80eres kábelre van kötve a cucc, az is meg lehet törve... ilyennel is találkoztam már... sokmindent megmagyarázna...)

"Kis lépés az emberiségnek... hosszú lépést a férfiaknak..." ++++++++++++++ BattleTag: mephiHUN#2258 ++++++++ A kígyó veszélyes állat mert harap, de a takarítónő még veszélyesebb, mert ő Maris

(#8) Dany007 válasza mephi666 (#7) üzenetére


Dany007
veterán

Gondoltam rá én is. De lusta vagyok... Még használható ez a vista :)
Nem hinném a driver gondot, mert minek lenne driver hibája? Esetleg a vga? De az már megoldódott. Egyenlőre. A dvd meg hdd driver.. ehhe... Az megint érdekes. Franctudja mivan vele...
Megpróbálom majd lehúzni a kábelt a dvdről, hátha az akassza be az egészet.

Sajna multiméterem sincs :) Így marad a fesz. ellenőrzés...

A kábel törés az lehetséges. Ez magyarázná az ide-oda működő dvd-t. A kékhalált is, esetleg a vinyó ledet is. Na de akkor melyik kábel törött? A vinyóé, vagy a dvd? Vagy mindegyik? Eléggé fos az elrendezés bent, ezért eléggé meg kellett hajlítgatni a kábeleket.
Viszont ha kihúzom a dvd satát, akkor elvileg ez a probléma is kiküszöbölhető vele.

(#9) 7


7
addikt

Alaplap?

(#10) Dany007 válasza 7 (#9) üzenetére


Dany007
veterán

Hmm, és ezt hogy tudnám kizárni anélkül, hogy kicserélném az alaplapot? Ugyanis PCI-es + satas lga 775-ös alaplapom nincs másik =/
Tudom, tudom nehéz eset vagyok =/

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.